2002-es FIDE-sakkvilágbajnokság
2002-es FIDE-sakkvilágbajnoki döntő | |
![]() |
![]() |
Ruszlan Ponomarjov![]() |
Vaszil Ivancsuk![]() |
4½ | 2½ |
1983. október 11. (18 évesen) | 1969. március 18. (32 évesen) |
Élő-pontszáma: 2727 (világranglista 7. helyezett)[1] |
Élő-pontszáma: 2717 (világranglista 8. helyezett)[1] |
A 2002-es FIDE-sakkvilágbajnokság előmérkőzései egyenes kieséses (knockout) rendszerben zajlottak 2001. november 27. – december 14. között, míg a világbajnoki döntőre 2002. január 16–23. között került sor Moszkvában. A regnáló világbajnok, az indiai Visuvanátan Ánand nem élvezett semmilyen előnyt. Címének megvédéséhez már az 1. fordulótól kezdve részt kellett vennie a versenyen.
A versenysorozat végén a döntőbe jutott két ukrán versenyző, Ruszlan Ponomarjov és Vaszil Ivancsuk mérkőzött meg a világbajnoki címért. A nyolcjátszmásra tervezett mérkőzésen Ponomarjov 4,5–2,5 arányban győzött, ezzel megszerezte a FIDE-világbajnoki címet.
Előzmények[szerkesztés]
1993-ban a regnáló hivatalos világbajnok Garri Kaszparov a világbajnoki döntő előtt saját sportszövetséget alapított, a Professzionális Sakkozók Szövetségét (PCA), és annak keretén belül rendezte meg a „klasszikusnak” nevezett világbajnoki döntőt a világbajnokjelöltek versenyének győztesével, az angol Nigel Shorttal. A FIDE megfosztotta világbajnoki címétől és törölte ranglistájáról Kaszparovot és a PCA-hoz csatlakozó Nigel Shortot. A FIDE-sakkvilágbajnoki cím megszerzésére külön mérkőzést írt ki, majd ezt követően 1993-tól egészen 2006-ig, az úgynevezett „címegyesítő” mérkőzésig a sakkozás két világbajnokot tartott nyilván: a PCA által szervezett verseny világbajnokát, aki az úgynevezett „klasszikus sakkvilágbajnoki” címet viselte, valamint a FIDE sakkvilágbajnokát.
A sakkvilágbajnokságok lebonyolítási rendszere 1948 óta lényegében változatlan volt. A világbajnok párosmérkőzésre való kihívásának a jogát az szerezte meg, aki egy többlépcsős versenysorozat végén győztesként került ki. A versenysorozat zónaversenyekből, zónaközi versenyekből, majd a legjobb nyolc versenyző részvételével zajló, párosmérkőzéses formájú, világbajnokjelöltek versenyéből állt.
A FIDE-sakkvilágbajnokság 1998-tól kezdődően az addigi hagyományoktól eltérő formában került megrendezésre. A FIDE elnökének, Kirszan Iljumzsinovnak a javaslatára bevezették az egyenes kieséses, gyors lebonyolítású (knockout) rendszert, amelynek lényege, hogy az addigi hároméves ciklusonként zajló világbajnokságot egy helyszínen és rövid idő alatt fejezzék be. Az első ilyen formában megrendezett világbajnokságon a világbajnoki cím védőjének, Anatolij Karpovnak csak a döntőben kellett mérkőznie, és miután rájátszásban legyőzte az indiai Visuvanátan Ánandot, sikerrel megvédte címét. A világbajnoknak ezt az előjogát szüntette meg az 1999-ben bevezetett új forma. Karpov ezzel nem értett egyet, és nem indult el a versenyen, így 1999-ben új világbajnoka lett a sportágnak Alekszandr Halifman személyében. A 2000-es FIDE-sakkvilágbajnokságon az indiai Visuvanátan Ánand szerezte meg a címet.
Az új világbajnoki rendszer[szerkesztés]
Az új világbajnoki rendszer szerint az egyébként a zónaközi versenyen való indulásra jogosult résztvevők, valamint az Élő-pontszámuk alapján kimagasló erejű versenyzők, összesen 128-an, a tenisztornákról már ismert egyenes kieséses lebonyolítási rendszerben mérik össze erejüket. Az elődöntő és a döntő kivételével két hagyományos időbeosztású játszmát játszanak, ha annak eredménye döntetlen, akkor először két-két rapidjátszmát, majd ha ezek után is döntetlen az eredmény, akkor egyre rövidülő idejű játszmák során dől el a győztes személye. Az elődöntőben négy, a döntőben nyolc játszma az alap, ezután következik pontegyenlőség esetén a rájátszás.
A két hagyományos időbeosztású játszmára egy-egy napot, a rájátszásokra, azaz a rapid- és a villámsakkjátszmákra összesen további egy napot szánnak. Ennek megfelelően a verseny egy fordulója három napot igényel, és a 128-as főtábla összesen hét fordulója 21 nap alatt (esetleg közben 1-2 pihenőnap beiktatásával) megrendezhető. Ezzel a gyorsított lebonyolítási formával lehetővé vált, hogy évente rendezzenek világbajnokságokat.
A 2002-es FIDE-világbajnokság[szerkesztés]
A kvalifikáció[szerkesztés]
A 2002-es FIDE-sakkvilágbajnokságon való részvételhez az alábbi eredményekkel lehetett kvalifikációt szerezni:
- A 2000-es FIDE-sakkvilágbajnokság négy elődöntőse (Visuvanátan Ánand, Alekszej Sirov, Michael Adams, Alekszandr Griscsuk);
- A 2000. évi junior sakkvilágbajnokság győztese, Lazaro Bruzon;
- A FIDE-világranglista 20 legmagasabb Élő-pontszámú versenyzője;[2]
- A kontinentális bajnokságokon, valamint zónaversenyeken kvalifikációt szerző 90 versenyző;
- Az internetbajnokságon kvalifikációt szerző nyolc versenyző;
- A FIDE-elnök öt szabadkártyása.
[szerkesztés]
A zónaversenyekről részletesebb információ a mark-weeks.com honlapon található.
- 0.0. zóna FIDE-internet-kvalifikáció
- A sakk történetében első alkalommal egy interneten keresztül zajló verseny eredménye alapján nyolc versenyzőnek is kvalifikációt lehetett szerezni a világbajnokságra. A 2001. szeptemberben rendezett első ilyen alkalom során több technikai probléma is adódott, illetve sok esetben felmerült sakkprogramok és más külső segítség igénybevétele. Ez utóbbi miatt négy versenyző kizárásra is került. A nyolc továbbjutott között egyébként két olyan versenyző is volt: Szergej Sipov (59.) és Peter Heine Nielsen (60.), aki a világranglista első száz helyezettje között volt található, és a nyolcból heten rendelkeztek nemzetközi címmel (négy nemzetközi nagymester, két nemzetközi mester, egy FIDE-mester), csupán a 8. helyen továbbjutó orosz Nugzar Zeljakovnak nem volt nemzetközi minősítése. A továbbjutók: az orosz Nyikolaj Vlaszov, a francia Olivier Touzane, a román Dorian Rogozenko, a francia Igor-Alexandre Nataf, a dán Peter Heine Nielsen, a francia Gaetan Sarthou, az orosz Szergej Sipov és az orosz Nugzar Zeljakov.
- 1.0. zóna Ohrid (Macedónia) – Európa
- Az európai 1.0. zóna versenyének számító 2. sakk egyéni Európa-bajnokságot 2001. június 1–15. között játszották a macedóniai Ohridban. A 13 fordulós svájci rendszerben megrendezett versenyen 143 nemzetközi nagymester, 38 nemzetközi mester és 14 FIDE-mester indult el. A bajnoki címet az izraeli Emil Sutovsky szerezte meg, miután a rájátszásban legyőzte a vele azonos pontszámmal végző ukrán Ruszlan Ponomarjovot. A versenyről 46-an szerezhettek kvalifikációt. A biztos továbbjutáshoz legalább 8 pontra volt szükség, amelyet 45 versenyző ért el. A versenyen indulók közül Azmaiparasvili, Gurevics, Van Wely és a 7,5 pontot elérő Nigel Short már kvalifikációval rendelkezett, így a 7,5 ponttal holtversenyben végzett 21 versenyző háromfordulós rájátszásban döntötte el a 4 fennmaradó továbbjutó hely sorsát. A továbbjutás ilyen módon még Kiril Georgiev, Gyimesi Zoltán, Joel Lautier és Alekszandr Delcsev számára sikerült.[3]
- 2.0. zóna Cali (Kolumbia) – Amerika
- Az amerikai kontinens bajnokságát 2001. augusztus 9–20. között a kolumbiai Caliban rendezték. A 11 fordulós svájci rendszerű versenyről heten szerezhettek kvalifikációt a világbajnokságra. A győzelmet Alex Yermolinsky szerezte meg, mögötte heten végeztek holtversenyben. Mivel közülük a kubai Lenier Dominguez és a kolumbiai Alonso Zapata korábban már kvalifikációt szerzett, ezért a fennmaradó egy továbbjutó helyért a 9–20. helyen holtversenyben végzett versenyző között a rájátszás döntött. A kvalifikációt közülük az amerikai Alexander Ivanovnak sikerült megszerezni.[4]
- 2.1. zóna Seattle (USA)
- A 2000. szeptember 25. – október 7. között rendezett USA-bajnokság egyben zónaverseny volt, amelyről egy versenyző szerezhetett kvalifikációt a világbajnokságra. A 12 résztvevő körmérkőzést játszott, melynek végén az élen hármas holtverseny alakult ki. A rájátszásból Joel Benjamin került ki győztesen, így ő jutott tovább.
- 2.2. zóna Montreal (Kanada)
- A 2000. augusztus 21–29. között megrendezett Kanada-bajnokság egyben zónaversenynek számított. A versenyen indult 31 versenyző 9 fordulós svájci rendszerű versenyen döntött a továbbjutást jelentő első hely sorsáról. Az élen holtverseny alakult ki Alexandre Lesiege és Kevin Spraggett között. A többszörös rájátszás után a kvalifikációt végül Lesiege-nek sikerült kiharcolnia.
- 2.3. zóna Valencia (Spanyolország)
- A Valenciában 2000. augusztusban rendezett 9 fordulós svájci rendszerű versenyről két versenyző szerezhetett kvalifikációt. Ez alapján a világbajnokságra az első helyezett kubai Leinier Dominguez és a mögötte végző kolumbiai Alonso Zapata jutott ki.
- 2.3.2. alzóna Managua (Nicaragua)
- A Nicaraguában rendezett közép-amerikai alzóna versenyére 2001. június 30. – július 8. között 9 fordulós svájci rendszerű verseny keretében került sor. A versenyt a guatemalai Carlos Juárez nyerte.
- 2.3.5. alzóna Merida (Venezuela)
- 2001. október 1–10. között rendezték Venezuelában az alzóna versenyét, amelyen hármas holtverseny született az élen a venezuelai Sequera, az ecuadori Mieles és a venezuelai Prasca között.
- 2.4. zóna Sao Paolo (Brazília)
- A Sao Paolóban rendezett zónaversenyről két versenyző szerezhetett kvalifikációt a világbajnokságra. A 2001. június 7–16. között rendezett versenyről ez két brazil versenyzőnek, Giovanni Vescovinak és Gilberto Milosnak sikerült.
- 2.5. zóna Mar del Plata (Argentína)
- A 2001. augusztus 25. – szeptember 2. között rendezett zónaversenyről két versenyző juthatott tovább a világbajnokságra. A versenyt holtversenyben két argentin versenyző, Facundo Pierrot és Ruben Felgaer nyerte.
- 3.0 zóna Kolkata (Calcutta) (Bangla Desh)
- A 2001. augusztus 9–17. között rendezett Ázsia egyéni kontinensbajnoksága a világbajnokság zónaversenyének számított, amelyen tíz versenyző szerezhetett kvalifikációt a világbajnokságra. A 11 fordulós svájci rendszerű tornán 76 versenyző indult. Az aranyérmet a kínai Hszü Csün szerezte meg az üzbég Saidali Iuldachev és az indiai Suriya Shekhar Ganguly előtt.
- 3.1a. zóna Teherán (Irán)
- Az egyik ázsiai zóna versenyét 2001. április 5–12. között az iráni Teheránban rendezték. A 10 versenyző körmérkőzéséből a katari Al-Modiahki került ki győztesen.
- 3.1b. zóna Colombo (Sri Lanka)
- A másik ázsiai zónaversenyt Sri Lankán rendezték 2001. május 4–14. között. A 12 résztvevő körmérkőzéséből az indiai Sasikiran került ki győztesen.
- 3.2.a. zóna Manila (Fülöp-szigetek)
- A zóna versenyére Manilában került sor 2001. április 24–30. között. A 9 fordulós svájci rendszerű versenyről ketten szerezhettek kvalifikációt a világbajnokságra. A győzelmet a vietnámi Nguyen Anh Dung szerezte meg, míg a másik továbbjutó hely a második helyen holtversenyben végzett két versenyző közül az ugyancsak vietnámi Dao Thien Hai számára jutott.
- 3.2.b. zóna Palm Meadows (Ausztrália)
- Az óceániai zóna versenyének Palm Meadows adott otthont 2001. április 22–27. között. Az élen holtverseny alakult ki két ausztrál versenyző, Gluzman és Chapman között, amelyet a rájátszásban Gluzman nyert meg, így ő jutott be a világbajnokság mezőnyébe.
- 3.3. zóna Heibei (Kína)
- A 2001. április 16–29. között rendezett kínai zónaversenyről az első két helyezett, Je Csiang-csuan és Csang Csung kvalifikálta magát a világbajnokságra.
- 3.4. zóna Taskent (Üzbegisztán)
- A kelet-ázsiai zóna versenyének Taskent adott otthont 2001. júniusban. A versenyt a kazah Pavel Kotsur nyerte két üzbég versenyző, Safin Shukhrat és Saidali Iuldachev előtt. Ők hárman vehettek részt a világbajnokságon.
- 4.0. zóna Kairó (Egyiptom)
- Afrika kontinensbajnoksága egyútta a világbajnokság zónaversenyének számított. A versenyre 2001. szeptember 16–25. között Kairóban került sor. A 9 fordulós svájci rendszerű versenyről az első hat helyezett juthatott tovább.
A résztvevők[szerkesztés]
A versenyen nem vett részt a konkurens sakkszövetség, a PCA által szervezett klasszikus világbajnokság címviselője, Vlagyimir Kramnyik, valamint az exvilágbajnok Garri Kaszparov. Rajtuk kívül azonban a világ akkori összes élsakkozója indult a versenyen, beleértve a FIDE-világbajnoki cím védőjét, Visuvanátan Ánandot is.
A rajtlista az Élő-pontszámok szerint lett meghatározva a FIDE 2001. júliusban kiadott ranglistája alapján.[5] A versenyzők nemzetközi nagymesterek, kivéve, akinél szerepel az IM (nemzetközi mester) vagy az FM (FIDE-mester) minősítés.
Visuvanátan Ánand (IND), 2797
Michael Adams (ENG), 2744
Alekszandr Morozevics (RUS), 2739
Vaszil Ivancsuk (UKR), 2731
Lékó Péter (HUN), 2730
Jevgenyij Barejev (RUS), 2719
Borisz Gelfand (ISR), 2714
Veszelin Topalov (BUL), 2711
Alekszej Sirov (ESP), 2706
Rusztam Kaszimdzsanov (UZB), 2704
Ilia Smirin (ISR), 2702
Alekszandr Halifman (RUS), 2699
Loek van Wely (NED), 2695
Kiril Georgiev (BUL), 2695
Peter Szvidler (RUS), 2695
Anatolij Karpov (RUS), 2692
Alekszej Drejev (RUS), 2690
Polgár Judit (HUN), 2686
Ruszlan Ponomarjov (UKR), 2684
Je Csiang-csuan (CHN), 2677
Joël Lautier (FRA), 2675
Nigel Short (ENG), 2675
Zurab Azmaiparasvili (GEO), 2674
Alekszandr Griscsuk (RUS), 2669
Csang Csung (CHN), 2667
Alekszandr Beljavszkij (SLO), 2659
Viktor Bologan (MDA), 2655
Predrag Nikolić (BIH), 2652
Emil Sutovsky (ISR), 2651
Rafael Vaganjan (ARM), 2650
Hszü Csün (CHN), 2646
Vladislav Tkachiev (FRA), 2642
Szergej Rubljovszkij (RUS), 2639
Vadim Zvjaginsev (RUS), 2638
Mihail Gurevics (BEL), 2633
Francisco Vallejo Pons (ESP), 2630
Rustem Dautov (GER), 2630
Konsztantyin Szakajev (RUS), 2630
Alekszandr Delcsev (BUL), 2629
Alexander Lastin (RUS), 2628
Alexander Motylev (RUS), 2627
Szergej Movszeszjan (CZE), 2627
Jaan Ehlvest (EST), 2627
Szergej Sipov (RUS), 2625
Viktor Korcsnoj (SUI), 2624
Sergei Tiviakov (NED), 2618
Vadim Milov (SUI), 2614
Gilberto Milos (BRA), 2614
Evgeny Pigusov (RUS), 2613
Alexander Graf (GER), 2610
Liviu-Dieter Nisipeanu (ROM), 2609
Smbat Lputian (ARM), 2608
Gregory Kaidanov (USA), 2605
Thomas Luther (GER), 2604
Karen Asrian (ARM), 2604
Gyimesi Zoltán (HUN), 2602
Boris Gulko (USA), 2602
Pavel Kotsur (KAZ), 2600
Vladimir Baklan (UKR), 2599
Alexei Fedorov (BLR), 2599
Boris Avrukh (ISR), 2598
Vereslav Eingorn (UKR), 2598
Mikhail Kobalia (RUS), 2595
Alexander Goldin (USA), 2594
Peter Heine Nielsen (DEN), 2593
Konstantin Aseev (RUS), 2591
Krishnan Sasikiran (IND), 2589
Bartłomiej Macieja (POL), 2588
Asot Anasztaszjan (ARM), 2588
Joel Benjamin (USA), 2587
Leinier Domínguez (CUB), 2585
Giovanni Vescovi (BRA), 2581
Stuart Conquest (ENG), 2580
Igor Khenkin (GER), 2579
Szergej Volkov (RUS), 2578
Alexander Shabalov (USA), 2574
Michał Krasenkow (POL), 2573
Lazaro Bruzon (CUB), 2573
Sarunas Sulskis (LTU), 2573
Alexander Ivanov (USA), 2573
Dao Thien Hai (VIE), 2572
Alex Yermolinsky (USA), 2571
Larry Christiansen (USA), 2570
Lev Psakhis (ISR), 2566
Alexandre Lesiege (CAN), 2564
Tejmur Radzsabov (AZE), 2558
Vadim Malakhatko (UKR), 2557
Liang Csung (CHN), 2556, IM
Ognjen Cvitan (CRO), 2555
Georgy Timoshenko (UKR), 2554
Andrei Volokitin (UKR), 2551, IM
Dmitry Gurevich (USA), 2550
Stanislav Savchenko (UKR), 2549
Dorian Rogozenko (ROM), 2548
Jacek Gdański (POL), 2537
Nguyen Anh Dung (VIE), 2533
Hichem Hamdouchi (MAR), 2533
Suat Atalık (BIH), 2532
Slim Belkhodja (TUN), 2531, IM
Alonso Zapata (COL), 2530
Shukhrat Safin (UZB), 2529
Igor Nataf (FRA), 2527
Pendjála Harikrisna (IND), 2522
Jü Sao-teng (CHN), 2517, IM
Ehsan Ghaem-Maghami (IRI), 2509
Saidali Iuldachev (UZB), 2508
Daniel Campora (ARG), 2506
Dibyendu Barua (IND), 2499
Alexei Barsov (UZB), 2495
Li Wen-liang (CHN), 2494, IM
Mohamad Al-Modiahki (QAT), 2492
Khvicha Supatashvili (GEO), 2487, IM
Csang Peng-hsziang (CHN), 2487
Alejandro Hoffman (ARG), 2481
Fouad El Taher (EGY), 2477, IM
Ruben Felgaer (ARG), 2471, IM
Surya Shekhar Ganguly (IND), 2464, IM
Amon Simutowe (ZAM), 2462, IM
Nyikolaj Vlaszov (RUS), 2461, IM
Aimen Rizouk (ALG), 2442, IM
Facundo Pierrot (ARG), 2425, IM
Alexis Cabrera (CUB), 2415, IM
Mikhail Gluzman (AUS), 2400, IM
Watu Kobese (RSA), 2373, IM
Baatr Shovunov (RUS), 2348, IM
Nugzar Zeljakov (RUS), cím nélküli
Gaetan Sarthou (FRA), 2357, FM
Olivier Touzane (FRA), 2382, IM
A versenyen alkalmazott szabályok[szerkesztés]
Az 1–5. fordulóban az első két játszmában 40 lépést kellett megtenni 75 perc alatt, majd a további lépésekre a játszma befejezésig összesen 15 perc állt játékosonként rendelkezésre, lépésenként 30 másodperces többletidővel. Ha a két játszma összesített eredménye döntetlen volt, akkor két rapidjátszmára került sor 20 perc gondolkodási idővel és lépésenként 10 másodperc többletidővel. Ha még ezután sem született döntés, akkor két 5 perces villámjátszma következett lépésenként 10 másodperc többletidővel. Ha ezt követően is egyenlő volt a mérkőzés állása, akkor egy armageddonjáték, amelyben világos 6 percet, sötét 5 percet kapott (10 másodperces lépésenkénti többletidővel) végleges döntést eredményezett, mivel döntetlen esetén sötét győzelme lett kihirdetve. Az elődöntőben négy, a döntőben hat hagyományos időbeosztású játszmára került sor. Egyenlőség esetén a rájátszások a korábbi fordulók szerinti módon történtek. A gondolkodási idők csökkentését Kaszparov erősen kritizálta.[6]
Eredmények, 1–4. kör[szerkesztés]
Első szekció[szerkesztés]
Első kör | Második kör | Harmadik kör | Negyedik kör | ||||||||||||||||
1 | Visuvanátan Ánand | 2½ | |||||||||||||||||
128 | Olivier Touzane | 1½ | |||||||||||||||||
1 | Visuvanátan Ánand | 1½ | |||||||||||||||||
65 | Peter Heine Nielsen | ½ | |||||||||||||||||
64 | Alexander Goldin | ½ | |||||||||||||||||
65 | Peter Heine Nielsen | 1½ | |||||||||||||||||
1 | Visuvanátan Ánand | 2½ | |||||||||||||||||
32 | Vladislav Tkachiev | 1½ | |||||||||||||||||
32 | Vladislav Tkachiev | 3 | |||||||||||||||||
97 | Hichem Hamdouchi | 1 | |||||||||||||||||
32 | Vladislav Tkachiev | 1½ | |||||||||||||||||
96 | Nguyen Anh Dung | ½ | |||||||||||||||||
33 | Szergej Rubljovszkij | 1 | |||||||||||||||||
96 | Nguyen Anh Dung | 3 | |||||||||||||||||
1 | Visuvanátan Ánand | 1½ | |||||||||||||||||
17 | Alekszej Dreev | ½ | |||||||||||||||||
16 | Anatolij Karpov | 1 | |||||||||||||||||
113 | Csang Peng-hsziang | 3 | |||||||||||||||||
113 | Csang Peng-hsziang | 0 | |||||||||||||||||
49 | Evgeny Pigusov | 2 | |||||||||||||||||
49 | Evgeny Pigusov | 1½ | |||||||||||||||||
80 | Alexander Ivanov | ½ | |||||||||||||||||
49 | Evgeny Pigusov | ½ | |||||||||||||||||
17 | Alekszej Dreev | 1½ | |||||||||||||||||
17 | Alekszej Dreev | 1½ | |||||||||||||||||
112 | Khvicha Supatashvili | ½ | |||||||||||||||||
17 | Alekszej Dreev | 1½ | |||||||||||||||||
48 | Gilberto Milos | ½ | |||||||||||||||||
48 | Gilberto Milos | 1½ | |||||||||||||||||
81 | Dao Thien Hai | ½ |
2. szekció[szerkesztés]
Első kör | Második kör | Harmadik kör | Negyedik kör | ||||||||||||||||
8 | Veszelin Topalov | 2 | |||||||||||||||||
121 | Facundo Pierrot | 0 | |||||||||||||||||
8 | Veszelin Topalov | 1½ | |||||||||||||||||
72 | Giovanni Vescovi | ½ | |||||||||||||||||
57 | Boris Gulko | ½ | |||||||||||||||||
72 | Giovanni Vescovi | 1½ | |||||||||||||||||
8 | Veszelin Topalov | 1½ | |||||||||||||||||
25 | Zhong Zhang | ½ | |||||||||||||||||
25 | Csang Csung | 3 | |||||||||||||||||
104 | Yu Shaoteng | 1 | |||||||||||||||||
25 | Zhong Zhang | 1½ | |||||||||||||||||
40 | Alexander Lastin | ½ | |||||||||||||||||
40 | Alexander Lastin | 1½ | |||||||||||||||||
89 | Ognjen Cvitan | ½ | |||||||||||||||||
8 | Veszelin Topalov | 3 | |||||||||||||||||
9 | Alekszej Sirov | 4 | |||||||||||||||||
9 | Alekszej Sirov | 2 | |||||||||||||||||
120 | Aimen Rizouk | 0 | |||||||||||||||||
9 | Alekszej Sirov | 1½ | |||||||||||||||||
56 | Gyimesi Zoltán | ½ | |||||||||||||||||
56 | Gyimesi Zoltán | 4 | |||||||||||||||||
73 | Stuart Conquest | 3 | |||||||||||||||||
9 | Alekszej Sirov | 3½ | |||||||||||||||||
41 | Alexander Motylev | 2½ | |||||||||||||||||
24 | Alekszandr Griscsuk | 1½ | |||||||||||||||||
105 | Ehsan Ghaem-Maghami | ½ | |||||||||||||||||
24 | Alekszandr Griscsuk | ½ | |||||||||||||||||
41 | Alexander Motylev | 1½ | |||||||||||||||||
41 | Alexander Motylev | 1½ | |||||||||||||||||
88 | Liang Csung | ½ |
3. szekció[szerkesztés]
Első kör | Második kör | Harmadik kör | Negyedik kör | ||||||||||||||||
4 | Vaszil Ivancsuk | 1½ | |||||||||||||||||
125 | Baatr Shovunov | ½ | |||||||||||||||||
4 | Vaszil Ivancsuk | 3 | |||||||||||||||||
68 | Bartłomiej Macieja | 1 | |||||||||||||||||
61 | Boris Avrukh | 0 | |||||||||||||||||
68 | Bartłomiej Macieja | 2 | |||||||||||||||||
4 | Vaszil Ivancsuk | 1½ | |||||||||||||||||
29 | Emil Sutovsky | ½ | |||||||||||||||||
29 | Emil Sutovsky | 4 | |||||||||||||||||
100 | Alonso Zapata | 3 | |||||||||||||||||
29 | Emil Sutovsky | 2 | |||||||||||||||||
36 | Francisco Vallejo Pons | 0 | |||||||||||||||||
36 | Francisco Vallejo Pons | 2½ | |||||||||||||||||
93 | Stanislav Savchenko | 1½ | |||||||||||||||||
4 | Vaszil Ivancsuk | 1½ | |||||||||||||||||
20 | Je Csiang-csuan | ½ | |||||||||||||||||
13 | Loek van Wely | 1½ | |||||||||||||||||
116 | Ruben Felgaer | ½ | |||||||||||||||||
13 | Loek van Wely | 2 | |||||||||||||||||
52 | Smbat Lputian | 0 | |||||||||||||||||
52 | Smbat Lputian | 2 | |||||||||||||||||
77 | Michał Krasenkow | 0 | |||||||||||||||||
13 | Loek van Wely | ½ | |||||||||||||||||
20 | Je Csiang-csuan | 1½ | |||||||||||||||||
20 | Je Csiang-csuan | 3 | |||||||||||||||||
109 | Alexei Barsov | 1 | |||||||||||||||||
20 | Je Csiang-csuan | 2½ | |||||||||||||||||
84 | Lev Psakhis | 1½ | |||||||||||||||||
45 | Viktor Korcsnoj | 1½ | |||||||||||||||||
84 | Lev Psakhis | 2½ |
4. szekció[szerkesztés]
Első kör | Második kör | Harmadik kör | Negyedik kör | ||||||||||||||||
5 | Lékó Péter | 3 | |||||||||||||||||
124 | Watu Kobese | 1 | |||||||||||||||||
5 | Lékó Péter | 1½ | |||||||||||||||||
69 | Asot Anasztaszjan | 2½ | |||||||||||||||||
60 | Alexei Fedorov | ½ | |||||||||||||||||
69 | Asot Anasztaszjan | 1½ | |||||||||||||||||
69 | Asot Anasztaszjan | ½ | |||||||||||||||||
28 | Predrag Nikolić | 1½ | |||||||||||||||||
28 | Predrag Nikolić | 1½ | |||||||||||||||||
101 | Shukhrat Safin | ½ | |||||||||||||||||
28 | Predrag Nikolić | 2½ | |||||||||||||||||
37 | Rustem Dautov | 1½ | |||||||||||||||||
37 | Rustem Dautov | 1½ | |||||||||||||||||
92 | Dmitry Gurevich | ½ | |||||||||||||||||
28 | Predrag Nikolić | 1 | |||||||||||||||||
21 | Joël Lautier | 3 | |||||||||||||||||
12 | Alekszandr Halifman | 3 | |||||||||||||||||
117 | Surya Shekhar Ganguly | 1 | |||||||||||||||||
12 | Alekszandr Halifman | 3 | |||||||||||||||||
76 | Alexander Shabalov | 1 | |||||||||||||||||
53 | Gregory Kaidanov | ½ | |||||||||||||||||
76 | Alexander Shabalov | 1½ | |||||||||||||||||
12 | Alekszandr Halifman | 1 | |||||||||||||||||
21 | Joël Lautier | 3 | |||||||||||||||||
21 | Joël Lautier | 2 | |||||||||||||||||
108 | Dibyendu Barua | 0 | |||||||||||||||||
21 | Joël Lautier | 2½ | |||||||||||||||||
44 | Szergej Sipov | 1½ | |||||||||||||||||
44 | Szergej Sipov | 1½ | |||||||||||||||||
85 | Alexandre Lesiege | ½ |
5. szekció[szerkesztés]
Első kör | Második kör | Harmadik kör | Negyedik kör | ||||||||||||||||
2 | Michael Adams | 2 | |||||||||||||||||
127 | Gaetan Sarthou | 0 | |||||||||||||||||
2 | Michael Adams | 1½ | |||||||||||||||||
63 | Mikhail Kobalia | ½ | |||||||||||||||||
63 | Mikhail Kobalia | 3 | |||||||||||||||||
66 | Konstantin Aseev | 1 | |||||||||||||||||
2 | Michael Adams | 3 | |||||||||||||||||
34 | Vadim Zvjaginsev | 1 | |||||||||||||||||
31 | Hszü Csün | 1½ | |||||||||||||||||
98 | Suat Atalık | ½ | |||||||||||||||||
31 | Hszü Csün | ½ | |||||||||||||||||
34 | Vadim Zvjaginsev | 1½ | |||||||||||||||||
34 | Vadim Zvjaginsev | 1½ | |||||||||||||||||
95 | Jacek Gdański | ½ | |||||||||||||||||
2 | Michael Adams | 2½ | |||||||||||||||||
15 | Peter Szvidler | 3½ | |||||||||||||||||
15 | Peter Szvidler | 1½ | |||||||||||||||||
114 | Alejandro Hoffman | ½ | |||||||||||||||||
15 | Peter Szvidler | 2½ | |||||||||||||||||
79 | Sarunas Sulskis | 1½ | |||||||||||||||||
50 | Alexander Graf | 1 | |||||||||||||||||
79 | Sarunas Sulskis | 3 | |||||||||||||||||
15 | Peter Szvidler | 2 | |||||||||||||||||
47 | Vadim Milov | 0 | |||||||||||||||||
18 | Polgár Judit | 2 | |||||||||||||||||
111 | Mohamad Al-Modiahki | 0 | |||||||||||||||||
18 | Polgár Judit | 1½ | |||||||||||||||||
47 | Vadim Milov | 2½ | |||||||||||||||||
47 | Vadim Milov | 3½ | |||||||||||||||||
82 | Alex Yermolinsky | 2½ |
6. szekció[szerkesztés]
Első kör | Második kör | Harmadik kör | Negyedik kör | ||||||||||||||||
7 | Borisz Gelfand | 1½ | |||||||||||||||||
122 | Alexis Cabrera | ½ | |||||||||||||||||
7 | Borisz Gelfand | 1½ | |||||||||||||||||
71 | Leinier Domínguez | ½ | |||||||||||||||||
58 | Pavel Kotsur | 1½ | |||||||||||||||||
71 | Leinier Domínguez | 2½ | |||||||||||||||||
7 | Borisz Gelfand | 2 | |||||||||||||||||
39 | Alekszandr Delcsev | 0 | |||||||||||||||||
26 | Alexander Beliavsky | 1½ | |||||||||||||||||
103 | Pendjála Harikrisna | ½ | |||||||||||||||||
26 | Alexander Beliavsky | 1½ | |||||||||||||||||
39 | Aleksander Delchev | 2½ | |||||||||||||||||
39 | Alekszandr Delcsev | 1½ | |||||||||||||||||
90 | Georgy Timoshenko | ½ | |||||||||||||||||
7 | Borisz Gelfand | 3½ | |||||||||||||||||
23 | Zurab Azmaiparasvili | 2½ | |||||||||||||||||
10 | Rusztam Kaszimdzsanov | 1½ | |||||||||||||||||
119 | Nyikolaj Vlaszov | ½ | |||||||||||||||||
10 | Rusztam Kaszimdzsanov | 2½ | |||||||||||||||||
74 | Igor Khenkin | 1½ | |||||||||||||||||
55 | Karen Asrian | 2½ | |||||||||||||||||
74 | Igor Khenkin | 3½ | |||||||||||||||||
10 | Rusztam Kaszimdzsanov | 1½ | |||||||||||||||||
23 | Zurab Azmaiparasvili | 2½ | |||||||||||||||||
23 | Zurab Azmaiparasvili | 1½ | |||||||||||||||||
106 | Saidali Iuldachev | ½ | |||||||||||||||||
23 | Zurab Azmaiparasvili | 2½ | |||||||||||||||||
42 | Szergej Movszeszjan | 1½ | |||||||||||||||||
42 | Szergej Movszeszjan | 2½ | |||||||||||||||||
87 | Vadim Malakhatko | 1½ |
7. szekció[szerkesztés]
Első kör | Második kör | Harmadik kör | Negyedik kör | ||||||||||||||||
3 | Alekszandr Morozevics | 1½ | |||||||||||||||||
126 | Nugzar Zeliakov | ½ | |||||||||||||||||
3 | Alekszandr Morozevics | 1½ | |||||||||||||||||
67 | Krishnan Sasikiran | ½ | |||||||||||||||||
62 | Vereslav Eingorn | 1½ | |||||||||||||||||
67 | Krishnan Sasikiran | 2½ | |||||||||||||||||
3 | Alekszandr Morozevics | 1½ | |||||||||||||||||
35 | Mihail Gurevics | ½ | |||||||||||||||||
30 | Rafael Vaganjan | 1½ | |||||||||||||||||
99 | Slim Belkhodja | ½ | |||||||||||||||||
30 | Rafael Vaganjan | 1½ | |||||||||||||||||
35 | Mihail Gurevics | 2½ | |||||||||||||||||
35 | Mihail Gurevics | 1½ | |||||||||||||||||
94 | Dorian Rogozenko | ½ | |||||||||||||||||
3 | Alekszandr Morozevics | 1½ | |||||||||||||||||
19 | Ruszlan Ponomarjov | 2½ | |||||||||||||||||
14 | Kiril Georgiev | 3 | |||||||||||||||||
115 | Fouad El Taher | 1 | |||||||||||||||||
14 | Kiril Georgiev | 3 | |||||||||||||||||
78 | Lazaro Bruzon | 1 | |||||||||||||||||
51 | Liviu-Dieter Nisipeanu | 3 | |||||||||||||||||
78 | Lazaro Bruzon | 4 | |||||||||||||||||
14 | Kiril Georgiev | 0 | |||||||||||||||||
19 | Ruszlan Ponomarjov | 2 | |||||||||||||||||
19 | Ruszlan Ponomarjov | 1½ | |||||||||||||||||
110 | Li Wen-liang | ½ | |||||||||||||||||
19 | Ruszlan Ponomarjov | 3 | |||||||||||||||||
46 | Sergei Tiviakov | 1 | |||||||||||||||||
46 | Sergei Tiviakov | 3 | |||||||||||||||||
83 | Larry Christiansen | 1 |
8. szekció[szerkesztés]
Első kör | Második kör | Harmadik kör | Negyedik kör | ||||||||||||||||
6 | Jevgenyij Barejev | 2 | |||||||||||||||||
123 | Mikhail Gluzman | 0 | |||||||||||||||||
6 | Jevgenyij Barejev | 1½ | |||||||||||||||||
59 | Vladimir Baklan | ½ | |||||||||||||||||
59 | Vladimir Baklan | 3½ | |||||||||||||||||
70 | Joel Benjamin | 2½ | |||||||||||||||||
6 | Jevgenyij Barejev | 3 | |||||||||||||||||
38 | Konsztantyin Szakajev | 1 | |||||||||||||||||
27 | Viktor Bologan | ½ | |||||||||||||||||
102 | Igor Nataf | 1½ | |||||||||||||||||
102 | Igor Nataf | ½ | |||||||||||||||||
38 | Konsztantyin Szakajev | 1½ | |||||||||||||||||
38 | Konsztantyin Szakajev | 3½ | |||||||||||||||||
91 | Andrei Volokitin | 2½ | |||||||||||||||||
6 | Jevgenyij Barejev | 2 | |||||||||||||||||
43 | Jaan Ehlvest | 0 | |||||||||||||||||
11 | Ilia Smirin | 2 | |||||||||||||||||
118 | Amon Simutowe | 0 | |||||||||||||||||
11 | Ilia Smirin | 1½ | |||||||||||||||||
54 | Thomas Luther | ½ | |||||||||||||||||
54 | Thomas Luther | 3 | |||||||||||||||||
75 | Sergey Volkov | 1 | |||||||||||||||||
11 | Ilia Smirin | 3 | |||||||||||||||||
43 | Jaan Ehlvest | 4 | |||||||||||||||||
22 | Nigel Short | ½ | |||||||||||||||||
107 | Daniel Campora | 1½ | |||||||||||||||||
107 | Daniel Campora | ½ | |||||||||||||||||
43 | Jaan Ehlvest | 1½ | |||||||||||||||||
43 | Jaan Ehlvest | 3½ | |||||||||||||||||
86 | Tejmur Radzsabov | 2½ |
Eredmények 5–7. kör[szerkesztés]
Negyeddöntők | Elődöntők | Döntő | ||||||||||||
1 | ![]() | 1½ | ||||||||||||
9 | ![]() | ½ | ||||||||||||
1 | ![]() | 1½ | ||||||||||||
4 | ![]() | 2½ | ||||||||||||
4 | ![]() | 3½ | ||||||||||||
21 | ![]() | 2½ | ||||||||||||
4 | ![]() | 2½ | ||||||||||||
19 | ![]() | 4½ | ||||||||||||
15 | ![]() | 3½ | ||||||||||||
7 | ![]() | 2½ | ||||||||||||
15 | ![]() | 1½ | ||||||||||||
19 | ![]() | 2½ | ||||||||||||
19 | ![]() | 3 | ||||||||||||
6 | ![]() | 1 |
A világbajnoki döntő[szerkesztés]
A helyszín[szerkesztés]
A FIDE-világbajnokság döntőjére 2002. január 16–25. között Moszkvában a Kreml Kongresszusi Termében került sor.[7]
A versenyzők[szerkesztés]
A világbajnoki döntőt az egyenes kieséses versenysorozat döntősei, Ruszlan Ponomarjov és Vaszil Ivancsuk vívták.
- Egymás elleni eredményeik
A világbajnoki döntő előtt mindössze csak egy alkalommal játszottak egymással, 2000-ben a FIDE-világkupán, amikor Ivancsuk nyert.[8]
A mérkőzés kezdetén, a 2002. januárban kiadott FIDE-ranglista szerint Ponomarjov 2727 Élő-ponttal a 7. helyen állt, míg Ivancsuk 2717 ponttal közvetlenül mögötte a 8. helyen.[1]
A párosmérkőzés lefolyása[szerkesztés]
A mérkőzést 8 játszmásra tervezték, egyenlőség esetén két-kétjátszmás, egyre rövidülő idejű rapid időszámításos rájátszások következtek volna mindaddig, amíg valamelyik fél nem nyer.
Az első játszmát Ponomarjov nyerte, és győzni tudott az 5. játszmában is. A többi játszma döntetlenül végződött, és ez végül 4,5–2,5 arányú győzelmet és a FIDE-világbajnoki címet jelentette számára.
A játszmánkénti eredmények[szerkesztés]
FIDE-világbajnokság, döntő (2002) Versenyző Ország Élő-p. 1 2 3 4 5 6 7 Pont Ruszlan Ponomarjov Ukrajna
2684 1 ½ ½ ½ 1 ½ ½ 4½ Vaszil Ivancsuk Ukrajna
2731 0 ½ ½ ½ 0 ½ ½ 2½
A világbajnokság játszmái[szerkesztés]
A világbajnokság összes játszmája megtalálható a Chessgames honlapján.
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ a b c A FIDE 2002. januárban kiadott ranglistája szerint Top 100 Players Januar 2002 - Archiv (angol nyelven). World Chess federation. (Hozzáférés: 2015. május 21.)
- ↑ A 2000. július és 2001. január közötti átlagos Élő-pontszámot figyelembe véve.
- ↑ 2) 2nd European Chess Championship Ohrid (angol nyelven). London Chess Center, 2001. június 18. [2011. augusztus 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. május 21.)
- ↑ [200.246.90.112/Hiperchess/ContinentalCali2001Desempate.htm I Torneio Continental Cali] (portugál nyelven). hipernet.com.br/Hiperchess. (Hozzáférés: 2015. május 21.)
- ↑ Top 100 Players July 2001 – Archiv (angol nyelven). World Chess Federation. (Hozzáférés: 2015. május 21.)
- ↑ 2) Ponomariov is the new FIDE Champion (angol nyelven). London Chess Center. [2012. február 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. május 21.)
- ↑ World Chess Championship 2001–02 FIDE Knockout Matches (angol nyelven). mark-weeks.com. (Hozzáférés: 2015. május 21.)
- ↑ Ivanchuk vs Ponomariov (angol nyelven). Chessgames Services LLC. (Hozzáférés: 2015. május 21.)
Források[szerkesztés]
- A FIDE hivatalos eredménytáblázata
- Ponomariov is the new FIDE Champion (angolul)
- A világbajnokság ismertetése és játszmái (angolul)
- World Chess Championship 2001–02 FIDE Knockout Matches (angolul)
További információk[szerkesztés]
- Arvind Aaron: A kid turns conqueror The SportStar 2002. 02. 16–22. Vol.25. No.7. (angolul)
- Arvind Aaron: Ivanchuk’s experience versus Ponomariov’s dynamism The Hindu, 2002.01.16.
- FIDE KO Chess Scotland, 2002.01.23.