1998-as labdarúgó-világbajnokság (egyenes kieséses szakasz)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Az 1998-as labdarúgó-világbajnokság egyenes kieséses szakasza június 27-én kezdődött, és július 12-én ért véget a Saint-Denisi Stade de France-ban rendezett döntővel. Az egyenes kieséses szakaszban az a tizenhat csapat vett részt, amelyek a csoportkör során a saját csoportjuk első két helyének valamelyikén végeztek. Az egyenes kieséses szakasz 16 mérkőzésből állt: 8 nyolcaddöntőt, 4 negyeddöntőt, 2 elődöntőt és 2 helyosztó mérkőzést rendeztek.

Az egyes mérkőzések győztesei továbbjutottak a következő körbe. A vesztes csapatok kiestek a világbajnokságról, kivéve az elődöntő vesztes csapatait, amelyek a bronzéremért mérkőzhettek.

Ha a mérkőzéseken a rendes játékidő végén döntetlen volt az eredmény, akkor 30 perces hosszabbítást rendeztek. Ezen világbajnokságon vezették be az aranygólt,[1] amely azt jelentette, hogy a hosszabbítás alatt az elsőként gólt szerző csapat megnyerte a mérkőzést. Ha a hosszabbítás után döntetlen volt az eredmény, akkor büntetőpárbaj következett.

Résztvevők[szerkesztés]

Csoport Első helyen továbbjutott Második helyen továbbjutott
A  Brazília  Norvégia
B  Olaszország  Chile
C  Franciaország  Dánia
D  Nigéria  Paraguay
E  Hollandia  Mexikó
F  Németország  Jugoszlávia
G  Románia  Anglia
H  Argentína  Horvátország

Ágrajz[szerkesztés]

Nyolcaddöntők Negyeddöntők Elődöntők Döntő
                                 
június 27. – Marseille            
B1  Olaszország 1
július 3. – Saint-Denis
A4  Norvégia 0  
 Olaszország 0 (3)
június 28. – Lens
   Franciaország 0 (4)  
C1  Franciaország 1
július 8. – Saint-Denis
D2  Paraguay 0  
 Franciaország 2
június 29. – Montpellier
   Horvátország 1  
F1  Németország 2
július 4. – Lyon
E2  Mexikó 1  
 Németország 0
június 30. – Bordeaux
   Horvátország 3  
G1  Románia 0
július 12. – Saint-Denis
H2  Horvátország 1  
 Franciaország 3
június 27. – Párizs
   Brazília 0
A1  Brazília 4
július 3. – Nantes
B2  Chile 1  
 Brazília 3
június 28. – Saint-Denis
   Dánia 2  
D1  Nigéria 1
július 7. – Marseille
C2  Dánia 4  
 Brazília 1 (4)
június 29. – Toulouse
   Hollandia 1 (2)   Bronzmérkőzés
E1  Hollandia 2
július 4. – Marseille július 11. – Párizs
F2  Jugoszlávia 1  
 Hollandia 2  Horvátország 2
június 30. – St. Étienne
   Argentína 1    Hollandia 1
H1  Argentína 2 (4)
G2  Anglia 2 (3)  

Nyolcaddöntők[szerkesztés]

Olaszország – Norvégia[szerkesztés]

1998. június 27.
16:30
Olaszország  1–0  Norvégia
Vieri Gól : 18' 18' (1–0)
Jegyzőkönyv
Stade Vélodrome, Marseille
Nézőszám: 55 000
Játékvezető: Bernd Heynemann (német)

Olaszország
Norvégia
KA 12 Gianluca Pagliuca
JV 2 Giuseppe Bergomi
KV 4 Fabio Cannavaro
KV 5 Alessandro Costacurta
BV 3 Paolo Maldini (csk) Sárga lap 89'
KKP 11 Dino Baggio
KKP 14 Luigi Di Biagio Sárga lap 84'
KKP 9 Demetrio Albertini lecserélve 72'
JSZ 17 Francesco Moriero Sárga lap 38' lecserélve 63'
TKP 10 Alessandro Del Piero lecserélve 77'
KCS 21 Christian Vieri
Cserék:
KP 15 Angelo Di Livio becserélve 63'
V 7 Gianluca Pessotto becserélve 72'
CS 20 Enrico Chiesa becserélve 77'
Szövetségi kapitány:
Olaszország Cesare Maldini
KA 1 Frode Grodås (csk)
JV 4 Henning Berg
KV 15 Dan Eggen
KV 3 Ronny Johnsen
BV 5 Stig Inge Bjørnebye
KKP 10 Kjetil Rekdal Sárga lap 62'
KKP 8 Øyvind Leonhardsen lecserélve 13'
KKP 21 Vidar Riseth
JSZ 17 Håvard Flo Sárga lap 35' lecserélve 73'
BSZ 7 Erik Mykland Sárga lap 54'
KCS 9 Tore André Flo
Cserék:
KP 22 Roar Strand becserélve 13' lecserélve 39'
KP 6 Ståle Solbakken becserélve 39'
CS 20 Ole Gunnar Solskjær becserélve 73'
Szövetségi kapitány:
Norvégia Egil Olsen

Asszisztensek:
Erich Schneider (német)
Marc van den Broeck (belga)
Negyedik játékvezető:
Vágner László (magyar)

Brazília – Chile[szerkesztés]

1998. június 27.
21:00
Brazília  4–1  Chile
César Sampaio Gól : 11' 11' Gól : 26' 26'
Ronaldo Gól : 45+3' 45+3' (11-esből) Gól : 72' 72'
(3–0)
Jegyzőkönyv
Salas Gól : 70' 70'
Parc des Princes, Párizs
Nézőszám: 45 500
Játékvezető: Marc Batta (francia)

Brazília
Chile
KA 1 Claudio Taffarel
JV 2 Cafu Sárga lap 90+1'
KV 3 Aldair lecserélve 78'
KV 4 Junior Baiano
BV 6 Roberto Carlos
KKP 5 César Sampaio
KKP 8 Dunga (csk)
TKP 10 Rivaldo
TKP 18 Leonardo Sárga lap 45'
KCS 20 Bebeto lecserélve 65'
KCS 9 Ronaldo
Cserék:
CS 19 Denílson becserélve 65'
KP 14 Gonçalves becserélve 78'
Szövetségi kapitány:
Brazília Mário Zagallo
KA 1 Nelson Tapia Sárga lap 45'
KV 6 Pedro Reyes
KV 3 Ronald Fuentes Sárga lap 34'
KV 5 Javier Margas
RWB 19 Fernando Cornejo
LWB 16 Mauricio Aros
KKP 8 Clarence Acuña lecserélve 80'
KKP 14 Miguel Ramírez lecserélve 46'
TKP 10 José Luis Sierra lecserélve 46'
KCS 11 Marcelo Salas
KCS 9 Iván Zamorano (csk)
Cserék:
KP 17 Marcelo Vega becserélve 46'
KP 20 Fabián Estay becserélve 46'
KP 18 Luis Musrri becserélve 80'
Szövetségi kapitány:
Uruguay Nelson Acosta

Asszisztensek:
Jacques Poudevigne (francia)
Owen Powell (jamaicai)
Negyedik játékvezető:
Phirom Anpraszöt (thaiföldi)

Franciaország – Paraguay[szerkesztés]

1998. június 28.
16:30
Franciaország  1–0  (h. u.)  Paraguay
Blanc gól : 113' 113' (0–0, 0–0, 0–0)
Jegyzőkönyv

Franciaország
Paraguay
KA 16 Fabien Barthez
JV 15 Lilian Thuram
KV 5 Laurent Blanc
KV 8 Marcel Desailly
BV 3 Bixente Lizarazu
KKP 7 Didier Deschamps (csk)
KKP 17 Emmanuel Petit lecserélve 69'
JSZ 13 Bernard Diomède lecserélve 76'
BSZ 6 Youri Djorkaeff
KCS 20 David Trezeguet
KCS 12 Thierry Henry lecserélve 64'
Cserék:
KP 11 Robert Pirès becserélve 64'
KP 14 Alain Boghossian becserélve 69'
CS 9 Stéphane Guivarc'h becserélve 76'
Szövetségi kapitány:
Franciaország Aimé Jacquet
KA 1 José Luis Chilavert (csk) Sárga lap 19'
JV 2 Francisco Arce Sárga lap 84'
KV 4 Carlos Gamarra
KV 5 Celso Ayala
BV 11 Pedro Sarabia
KKP 10 Roberto Acuña
KKP 16 Julio César Enciso Sárga lap 32'
KKP 13 Carlos Humberto Paredes lecserélve 74'
TKP 21 Jorge Luis Campos lecserélve 55'
TKP 15 Miguel Ángel Benítez Sárga lap 23'
KCS 9 José Cardozo lecserélve 91'
Cserék:
KP 7 Julio César Yegros becserélve 55'
V 20 Denis Caniza becserélve 74'
KP 8 Aristides Rojas becserélve 91'
Szövetségi kapitány:
Brazília Paulo César Carpegiani

Asszisztensek:
Wickeramatunge Samararathna (Srí Lanka-i)
Lencie Fred (vanuatui)
Negyedik játékvezető:
Esfandiar Baharmast (amerikai)

Nigéria – Dánia[szerkesztés]

1998. június 28.
21:00
Nigéria  1–4  Dánia
Babangida Gól : 78' 78' (0–2)
Jegyzőkönyv
Møller Gól : 3' 3'
B. Laudrup Gól : 12' 12'
Sand Gól : 60' 60'
Helveg Gól : 76' 76'
Stade de France, Saint-Denis
Nézőszám: 77 000
Játékvezető: Urs Meier (svájci)

Nigéria
Dánia
KA 1 Peter Rufai
JV 8 Mutiu Adepoju
KV 5 Uche Okechukwu (csk)
KV 6 Taribo West
BV 3 Celestine Babayaro
VKP 15 Sunday Oliseh
JKP 7 Finidi George
BKP 11 Garba Lawal lecserélve 73'
TKP 10 Jay-Jay Okocha Sárga lap 49'
TKP 4 Nwankwo Kanu lecserélve 65'
KCS 20 Victor Ikpeba
Cserék:
CS 9 Rashidi Yekini becserélve 65'
V 13 Tijjani Babangida becserélve 73'
Szövetségi kapitány:
Sablon:Country data FR Yugoslavia Bora Milutinović
KA 1 Peter Schmeichel
JV 12 Søren Colding
KV 3 Marc Rieper Sárga lap 24'
KV 4 Jes Høgh
BV 5 Jan Heintze
KKP 6 Thomas Helveg
KKP 7 Allan Nielsen
JSZ 21 Martin Jørgensen
BSZ 10 Michael Laudrup (csk) lecserélve 84'
TKP 11 Brian Laudrup lecserélve 78'
KCS 18 Peter Møller lecserélve 59'
Cserék:
CS 19 Ebbe Sand becserélve 59'
KP 14 Morten Wieghorst becserélve 78'
KP 8 Per Frandsen becserélve 84'
Szövetségi kapitány:
Svédország Bo Johansson

Asszisztensek:
Huszejn Gadanfari (kuvaiti)
Fernando Tresaco Gracia (spanyol)
Negyedik játékvezető:
Abd er-Rahmán ez-Zejd (Szaúd-arábiai)

Németország – Mexikó[szerkesztés]

1998. június 29.
16:30
Németország  2–1  Mexikó
Klinsmann Gól : 74' 74'
Bierhoff Gól : 86' 86'
(0–0)
Jegyzőkönyv
Hernández Gól : 47' 47'
Stade de la Mosson, Montpellier
Nézőszám: 29 800
Játékvezető: Vítor Melo Pereira (portugál)

Németország
Mexikó
KA 1 Andreas Köpke
SW 8 Lothar Matthäus Sárga lap 56'
KV 14 Markus Babbel Sárga lap 45+1'
KV 2 Christian Wörns
RWB 3 Jörg Heinrich lecserélve 57'
LWB 21 Michael Tarnat Sárga lap 77'
KKP 16 Dietmar Hamann Sárga lap 88'
KKP 5 Thomas Helmer lecserélve 37'
KKP 10 Thomas Häßler lecserélve 73'
KCS 20 Oliver Bierhoff
KCS 18 Jürgen Klinsmann (csk)
Cserék:
KP 17 Christian Ziege becserélve 37'
KP 7 Andreas Möller becserélve 57'
CS 9 Ulf Kirsten becserélve 73'
Szövetségi kapitány:
Németország Berti Vogts
KA 1 Jorge Campos
KV 13 Pável Pardo
KV 5 Duilio Davino Sárga lap 57'
KV 2 Claudio Suárez
VKP 14 Raúl Lara
KKP 4 Germán Villa
KKP 8 Alberto García Aspe (csk) lecserélve 86'
KKP 6 Marcelino Bernal lecserélve 46'
TKP 11 Cuauhtémoc Blanco Sárga lap 87'
TKP 17 Francisco Palencia lecserélve 53'
KCS 15 Luis Hernández
Cserék:
V 18 Salvador Carmona becserélve 46'
CS 21 Jesus Arellano becserélve 53'
CS 9 Ricardo Peláez becserélve 86'
Szövetségi kapitány:
Mexikó Manuel Lapuente

Asszisztensek:
Mohammed Manszri (tunéziai)
Achmat Salie (dél-afrikai)
Negyedik játékvezető:
Okada Maszajosi (japán)

Hollandia – Jugoszlávia[szerkesztés]

1998. június 29.
21:00
Hollandia  2–1  Jugoszlávia
Bergkamp Gól : 38' 38'
Davids Gól : 90+2' 90+2'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Komljenović Gól : 48' 48'
Stade de Toulouse, Toulouse
Nézőszám: 33 500
Játékvezető: José García Aranda (spanyol)

Hollandia
Jugoszlávia
KA 1 Edwin van der Sar
JV 2 Michael Reiziger
KV 3 Jaap Stam
KV 4 Frank de Boer (csk)
BV 5 Arthur Numan
KKP 16 Edgar Davids
KKP 10 Clarence Seedorf
JSZ 7 Ronald de Boer
BSZ 11 Philip Cocu
TKP 14 Marc Overmars
KCS 8 Dennis Bergkamp
Szövetségi kapitány:
Hollandia Guus Hiddink
KA 1 Ivica Kralj
JV 2 Zoran Mirković Sárga lap 52'
KV 13 Slobodan Komljenović
KV 11 Siniša Mihajlović lecserélve 78'
BV 3 Goran Đorović Sárga lap 73'
KKP 4 Slaviša Jokanović
KKP 6 Branko Brnović
KKP 16 Željko Petrović
TKP 7 Vladimir Jugović
TKP 10 Dragan Stojković (csk) Sárga lap 38' lecserélve 57'
KCS 9 Predrag Mijatović
Cserék:
KP 8 Dejan Savićević becserélve 57'
V 14 Niša Saveljić becserélve 78'
Szövetségi kapitány:
Jugoszlávia Slobodan Santrač

Asszisztensek:
Laurent Rausis (svájci)
Nicolae Grigorescu (román)
Negyedik játékvezető:
Hugh Dallas (skót)

Románia – Horvátország[szerkesztés]

1998. június 30.
16:30
Románia  0–1  Horvátország
(0–1)
Jegyzőkönyv
Šuker Gól : 45+2' 45+2' (11-esből)
Parc Lescure, Bordeaux
Nézőszám: 31 800
Játékvezető: Javier Castrilli (argentin)

Románia
Horvátország
KA 12 Bogdan Stelea
SW 6 Gheorghe Popescu Sárga lap 43'
KV 18 Iulian Filipescu
KV 13 Liviu Ciobotariu
RWB 2 Dan Petrescu Sárga lap 70' lecserélve 76'
LWB 8 Dorinel Munteanu
VKP 5 Constantin Gâlcă
KKP 16 Gabriel Popescu lecserélve 61'
TKP 10 Gheorghe Hagi (csk) lecserélve 56'
TKP 11 Adrian Ilie Sárga lap 81'
KCS 9 Viorel Moldovan
Cserék:
CS 21 Gheorghe Craioveanu becserélve 56'
KP 14 Radu Niculescu becserélve 61'
KP 15 Lucian Marinescu becserélve 76'
Szövetségi kapitány:
Románia Anghel Iordănescu
KA 1 Dražen Ladić
SW 4 Igor Štimac
KV 20 Dario Šimić
KV 6 Slaven Bilić Sárga lap 70'
JSZV 13 Mario Stanić lecserélve 83'
BSZV 17 Robert Jarni
VKP 21 Krunoslav Jurčić
KKP 7 Aljoša Asanović
KKP 10 Zvonimir Boban (csk) Sárga lap 27'
KCS 19 Goran Vlaović lecserélve 76'
KCS 9 Davor Šuker
Cserék:
CS 2 Petar Krpan becserélve 76'
V 15 Igor Tudor becserélve 83'
Szövetségi kapitány:
Horvátország Miroslav Blažević

Asszisztensek:
Claudio Rossi (argentin)
Arnaldo Pinto (brazil)
Negyedik játékvezető:
Lim Kee Chong (mauritiusi)

Argentína – Anglia[szerkesztés]

1998. június 30.
21:00
Argentína  2–2  (h. u.)  Anglia
Batistuta Gól : 6' 6' (11-esből)
Zanetti Gól : 45+1' 45+1'
(2–2, 2–2, 2–2)
Jegyzőkönyv
Shearer Gól : 10' 10' (11-esből)
Owen Gól : 16' 16'
  Büntetőpárbaj:  
Berti Értékesítve
Crespo Elhibázott (kapus védte)
Verón Értékesítve
Gallardo Értékesítve
Ayala Értékesítve
4–3 Értékesítve Shearer
Elhibázott (kapus védte) Ince
Értékesítve Merson
Értékesítve Owen
Elhibázott (kapus védte) Batty
Stade Geoffroy-Guichard, Saint-Étienne
Nézőszám: 30 600
Játékvezető: Kim Milton Nielsen (dán)

Argentína
Anglia
KA 1 Carlos Roa Sárga lap 110'
JV 14 Nelson Vivas
KV 2 Roberto Ayala
KV 3 José Chamot
BV 22 Javier Zanetti
VKP 5 Matías Almeyda Sárga lap 73'
KKP 8 Diego Simeone (csk) Sárga lap 47' lecserélve 91'
KKP 11 Juan Sebastián Verón Sárga lap 44'
TKP 10 Ariel Ortega
TKP 7 Claudio López lecserélve 68'
KCS 9 Gabriel Batistuta lecserélve 68'
Cserék:
CS 19 Hernán Crespo becserélve 68'
KP 20 Marcelo Gallardo becserélve 68'
KP 16 Sergio Berti becserélve 91'
Szövetségi kapitány:
Argentína Daniel Passarella
KA 1 David Seaman Sárga lap 5'
KV 12 Gary Neville
KV 5 Tony Adams
KV 2 Sol Campbell
RWB 14 Darren Anderton lecserélve 97'
LWB 3 Graeme Le Saux lecserélve 71'
KKP 7 David Beckham kiállítva 47′
KKP 4 Paul Ince Sárga lap 10'
KKP 16 Paul Scholes lecserélve 78'
KCS 20 Michael Owen
KCS 9 Alan Shearer (csk)
Cserék:
V 6 Gareth Southgate becserélve 71'
KP 15 Paul Merson becserélve 78'
KP 8 David Batty becserélve 97'
Szövetségi kapitány:
Anglia Glenn Hoddle

Asszisztensek:
Abdul Hamid Halim (maláj)
Mohammed al-Múszavi (ománi)
Negyedik játékvezető:
Rune Pedersen (norvég)

Negyeddöntők[szerkesztés]

Olaszország – Franciaország[szerkesztés]

Olaszország
Franciaország
KA 12 Gianluca Pagliuca
JV 2 Giuseppe Bergomi Sárga lap 28'
KV 4 Fabio Cannavaro
KV 5 Alessandro Costacurta Sárga lap 113'
BV 3 Paolo Maldini (csk)
KKP 11 Dino Baggio lecserélve 52'
KKP 14 Luigi Di Biagio
JSZ 17 Francesco Moriero
BSZ 7 Gianluca Pessotto lecserélve 90'
TKP 10 Alessandro Del Piero Sárga lap 26' lecserélve 67'
KCS 21 Christian Vieri
Cserék:
KP 9 Demetrio Albertini becserélve 52'
CS 18 Roberto Baggio becserélve 67'
KP 15 Angelo Di Livio becserélve 90'
Szövetségi kapitány:
Olaszország Cesare Maldini
KA 16 Fabien Barthez
JV 15 Lilian Thuram
KV 5 Laurent Blanc
KV 8 Marcel Desailly
BV 3 Bixente Lizarazu
VKP 7 Didier Deschamps (csk) Sárga lap 62'
JKP 19 Christian Karembeu lecserélve 65'
BKP 17 Emanuel Petit
TKP 10 Zinédine Zidane
TKP 6 Youri Djorkaeff
KCS 9 Stéphane Guivarc'h Sárga lap 53' lecserélve 65'
Cserék:
CS 12 Thierry Henry becserélve 65'
CS 20 David Trezeguet becserélve 65'
Szövetségi kapitány:
Franciaország Aimé Jacquet

Asszisztensek:
Mark Warren (angol)
Nicolae Grigorescu (román)
Negyedik játékvezető:
Szaíd Belkola (marokkói)

Brazília – Dánia[szerkesztés]

1998. július 3.
21:00
Brazília  3–2  Dánia
Bebeto Gól : 10' 10'
Rivaldo Gól : 25' 25' Gól : 59' 59'
(2–1)
Jegyzőkönyv
Jørgensen Gól : 2' 2'
B. Laudrup Gól : 50' 50'
Stade de la Beaujoire, Nantes
Nézőszám: 35 500
Játékvezető: Gamál al-Gandúr (egyiptomi)

Brazília
Dánia
KA 1 Claudio Taffarel
JV 2 Cafu Sárga lap 81'
KV 3 Aldair Sárga lap 37'
KV 4 Junior Baiano
BV 6 Roberto Carlos Sárga lap 11'
KKP 5 César Sampaio
KKP 8 Dunga (csk)
TKP 10 Rivaldo lecserélve 87'
TKP 18 Leonardo lecserélve 71'
KCS 20 Bebeto lecserélve 64'
KCS 9 Ronaldo
Cserék:
CS 19 Denílson becserélve 64'
KP 11 Emerson becserélve 71'
KP 16 Zé Roberto becserélve 87'
Szövetségi kapitány:
Brazília Mário Zagallo
KA 1 Peter Schmeichel
JV 12 Søren Colding Sárga lap 39'
KV 3 Marc Rieper
KV 4 Jes Høgh
BV 5 Jan Heintze
KKP 6 Thomas Helveg Sárga lap 19' lecserélve 87'
KKP 7 Allan Nielsen lecserélve 46'
JSZ 21 Martin Jørgensen
BSZ 10 Michael Laudrup (csk)
TKP 11 Brian Laudrup
KCS 18 Peter Møller lecserélve 66'
Cserék:
KP 15 Stig Tøfting Sárga lap 72' becserélve 46'
CS 19 Ebbe Sand becserélve 66'
V 2 Michael Schjønberg becserélve 87'
Szövetségi kapitány:
Svédország Bo Johansson

Asszisztensek:
Mohammed Manszri (tunéziai)
Dramane Danté (mali)
Negyedik játékvezető:
Ali Búdzsszajm (egyesült arab emírségekbeli)

Hollandia – Argentína[szerkesztés]

1998. július 4.
16:30
Hollandia  2–1  Argentína
Kluivert Gól : 12' 12'
Bergkamp Gól : 90' 90'
(1–1)
Jegyzőkönyv
López Gól : 17' 17'
Stade Vélodrome, Marseille
Nézőszám: 55 000
Játékvezető: Arturo Brizio Carter (mexikói)

Hollandia
Argentína
KA 1 Edwin van der Sar
JV 2 Michael Reiziger
KV 3 Jaap Stam Sárga lap 10'
KV 4 Frank de Boer (csk)
BV 5 Arthur Numan sárga lap2. sárga lapkiállítva 17′, 76′
KKP 6 Wim Jonk
KKP 16 Edgar Davids
JSZ 7 Ronald de Boer lecserélve 64'
BSZ 11 Philip Cocu
TKP 8 Dennis Bergkamp
KCS 9 Patrick Kluivert
Cserék:
CS 14 Marc Overmars becserélve 64'
Szövetségi kapitány:
Hollandia Guus Hiddink
KA 1 Carlos Roa
JV 22 Javier Zanetti
KV 2 Roberto Ayala
KV 3 José Chamot Sárga lap 22' lecserélve 89'
BV 6 Roberto Sensini Sárga lap 60'
VKP 5 Matías Almeyda lecserélve 68'
KKP 8 Diego Simeone (csk)
KKP 11 Juan Sebastián Verón
TKP 10 Ariel Ortega sárga lapkiállítva 86′, 87′
TKP 11 Claudio López
KCS 9 Gabriel Batistuta
Cserék:
V 4 Mauricio Pineda becserélve 68'
CS 18 Abel Balbo becserélve 89'
Szövetségi kapitány:
Argentína Daniel Passarella

Asszisztensek:
Owen Powell (jamaicai)
Reynaldo Salinas (hondurasi)
Negyedik játékvezető:
Epifanio González (paraguayi)

Németország – Horvátország[szerkesztés]

1998. július 4.
21:00
Németország  0–3  Horvátország
(0–1)
Jegyzőkönyv
Jarni Gól : 45+3' 45+3'
Vlaović Gól : 80' 80'
Šuker Gól : 85' 85'
Stade de Gerland, Lyon
Nézőszám: 39 100
Játékvezető: Rune Pedersen (norvég)

Németország
Horvátország
KA 1 Andreas Köpke
SW 8 Lothar Matthäus
KV 2 Christian Wörns kiállítva 40′
KV 4 Jürgen Kohler
RWB 3 Jörg Heinrich Sárga lap 18'
LWB 21 Michael Tarnat Sárga lap 37'
KKP 16 Dietmar Hamann lecserélve 79'
KKP 13 Jens Jeremies
KKP 10 Thomas Häßler lecserélve 69'
KCS 20 Oliver Bierhoff
KCS 18 Jürgen Klinsmann (csk)
Cserék:
CS 9 Ulf Kirsten becserélve 69'
CS 11 Olaf Marschall becserélve 79'
Szövetségi kapitány:
Németország Berti Vogts
KA 1 Dražen Ladić
SW 4 Igor Štimac
KV 20 Dario Šimić Sárga lap 13'
KV 6 Slaven Bilić
JSZV 13 Mario Stanić
BSZV 17 Robert Jarni
VKP 14 Zvonimir Soldo
KKP 7 Aljoša Asanović
KKP 10 Zvonimir Boban (csk)
KCS 19 Goran Vlaović lecserélve 83'
KCS 9 Davor Šuker Sárga lap 57'
Cserék:
KP 11 Silvio Marić becserélve 83'
Szövetségi kapitány:
Horvátország Miroslav Blažević

Asszisztensek:
Mikael Nilsson (svéd)
Marc van den Broeck (belga)
Negyedik játékvezető:
Urs Meier (svájci)

Elődöntők[szerkesztés]

Brazília – Hollandia[szerkesztés]

1998. július 7.
21:00
Brazília  1–1  (h. u.)  Hollandia
Ronaldo Gól : 46' 46' (0–0, 1–1, 1–1)
Jegyzőkönyv
Kluivert Gól : 87' 87'
  Büntetőpárbaj:  
Ronaldo Értékesítve
Rivaldo Értékesítve
Emerson Értékesítve
Dunga Értékesítve
4–2 Értékesítve F. de Boer
Értékesítve Bergkamp
Elhibázott (kapus védte) Cocu
Elhibázott (kapus védte) R. de Boer

Brazília
Hollandia
KA 1 Claudio Taffarel
JV 13 Zé Carlos Sárga lap 31'
KV 3 Aldair
KV 4 Junior Baiano
BV 6 Roberto Carlos
KKP 5 César Sampaio Sárga lap 45'
KKP 8 Dunga (csk)
TKP 10 Rivaldo
TKP 18 Leonardo lecserélve 85'
KCS 20 Bebeto lecserélve 70'
KCS 9 Ronaldo
Cserék:
CS 19 Denílson becserélve 70'
KP 11 Emerson becserélve 85'
Szövetségi kapitány:
Brazília Mário Zagallo
KA 1 Edwin van der Sar
JV 2 Michael Reiziger Sárga lap 48' lecserélve 56'
KV 3 Jaap Stam
KV 4 Frank de Boer (csk)
BV 11 Philip Cocu
KKP 6 Wim Jonk lecserélve 111'
KKP 16 Edgar Davids Sárga lap 60'
JSZ 7 Ronald de Boer
BSZ 12 Boudewijn Zenden lecserélve 75'
TKP 8 Dennis Bergkamp
KCS 9 Patrick Kluivert
Cserék:
KP 20 Aron Winter becserélve 56'
CS 17 Pierre van Hooijdonk Sárga lap 90' becserélve 75'
KP 10 Clarence Seedorf Sárga lap 119' becserélve 111'
Szövetségi kapitány:
Hollandia Guus Hiddink

Asszisztensek:
Huszejn Gadanfari (kuvaiti)
Mohammed al-Múszavi (ománi)
Negyedik játékvezető:
Abd er-Rahmán ez-Zejd (Szaúd-arábiai)

Franciaország – Horvátország[szerkesztés]

1998. július 8.
21:00
Franciaország  2–1  Horvátország
Thuram Gól : 47' 47' Gól : 70' 70' (0–0)
Jegyzőkönyv
Šuker Gól : 46' 46'
Stade de France, Saint-Denis
Nézőszám: 76 000
Játékvezető: José García Aranda (spanyol)

Franciaország
Horvátország
KA 16 Fabien Barthez
JV 15 Lilian Thuram
KV 5 Laurent Blanc kiállítva 76′
KV 8 Marcel Desailly
BV 3 Bixente Lizarazu
VKP 7 Didier Deschamps (csk)
JKP 19 Christian Karembeu lecserélve 31'
BKP 17 Emmanuel Petit
TKP 10 Zinédine Zidane
TKP 6 Youri Djorkaeff lecserélve 77'
KCS 9 Stéphane Guivarc'h lecserélve 68'
Cserék:
CS 12 Thierry Henry becserélve 31'
CS 20 David Trezeguet becserélve 68'
V 18 Frank Leboeuf becserélve 77'
Szövetségi kapitány:
Franciaország Aimé Jacquet
KA 1 Dražen Ladić
SW 4 Igor Štimac
KV 20 Dario Šimić Sárga lap 88'
KV 6 Slaven Bilić
JSZV 13 Mario Stanić Sárga lap 75' lecserélve 89'
BSZV 17 Robert Jarni
VKP 14 Zvonimir Soldo
KKP 7 Aljoša Asanović Sárga lap 45'
KKP 10 Zvonimir Boban (csk) lecserélve 63'
KCS 19 Goran Vlaović
KCS 9 Davor Šuker
Cserék:
KP 11 Silvio Marić becserélve 63'
KP 8 Robert Prosinečki becserélve 89'
Szövetségi kapitány:
Horvátország Miroslav Blažević

Asszisztensek:
Fernando Tresaco Gracia (spanyol)
Jorge Diaz Gálvez (chilei)
Negyedik játékvezető:
Epifanio González (paraguayi)

Bronzmérkőzés[szerkesztés]

1998. július 11.
21:00
Hollandia  1–2  Horvátország
Zenden Gól : 22' 22' (1–2)
Jegyzőkönyv
Prosinečki Gól : 14' 14'
Šuker Gól : 36' 36'
Parc des Princes, Párizs
Nézőszám: 45 500
Játékvezető: Epifanio González (paraguayi)

Hollandia
Horvátország
KA 1 Edwin van der Sar
JV 5 Arthur Numan
KV 3 Jaap Stam
KV 4 Frank de Boer (csk)
BV 11 Philip Cocu lecserélve 46'
KKP 6 Wim Jonk Sárga lap 89'
KKP 16 Edgar Davids Sárga lap 89'
JSZ 10 Clarence Seedorf
BSZ 12 Boudewijn Zenden
TKP 8 Dennis Bergkamp lecserélve 58'
KCS 9 Patrick Kluivert
Cserék:
KP 14 Marc Overmars becserélve 46'
CS 17 Pierre van Hooijdonk becserélve 58'
Szövetségi kapitány:
Hollandia Guus Hiddink
KA 1 Dražen Ladić
SW 14 Zvonimir Soldo
KV 6 Slaven Bilić
KV 4 Igor Štimac Sárga lap 52'
JSZV 13 Mario Stanić Sárga lap 74'
BSZV 17 Robert Jarni
VKP 21 Krunoslav Jurčić Sárga lap 34'
KKP 7 Aljoša Asanović Sárga lap 69'
KKP 8 Robert Prosinečki lecserélve 79'
TKP 10 Zvonimir Boban (csk) lecserélve 86'
KCS 9 Davor Šuker
Cserék:
CS 19 Goran Vlaović becserélve 79'
V 15 Igor Tudor becserélve 86'
Szövetségi kapitány:
Horvátország Miroslav Blažević

Asszisztensek:
Emanuel Zammit (máltai)
Lencie Fred (vanuatui)
Negyedik játékvezető:
Urs Meier (svájci)

Döntő[szerkesztés]

1998. július 12.
21:00
Brazília  0–3  Franciaország
(0–2)
Jegyzőkönyv
Zidane Gól : 27' 27' Gól : 45+1' 45+1'
Petit Gól : 90+3' 90+3'
Stade de France, Saint-Denis
Nézőszám: 80 000
Játékvezető: Szaíd Belkola (marokkói)

Brazília
Franciaország
KA 1 Claudio Taffarel
JV 2 Cafu
KV 3 Aldair
KV 4 Junior Baiano Sárga lap 33'
BV 6 Roberto Carlos
KKP 5 César Sampaio lecserélve 73'
KKP 8 Dunga (csk)
TKP 10 Rivaldo
TKP 18 Leonardo lecserélve 46'
KCS 20 Bebeto
KCS 9 Ronaldo
Cserék:
KP 19 Denílson becserélve 46'
CS 21 Edmundo becserélve 73'
Szövetségi kapitány:
Brazília Mario Zagallo
BRA-FRA 1998-07-12.svg
KA 16 Fabien Barthez
JV 15 Lilian Thuram
KV 8 Marcel Desailly sárga lap2. sárga lapkiállítva 48′, 68′
KV 18 Frank Lebœuf
BV 3 Bixente Lizarazu
VKP 7 Didier Deschamps (csk) Sárga lap 39'
KKP 19 Christian Karembeu Sárga lap 56' lecserélve 57'
KKP 17 Emmanuel Petit
TKP 10 Zinédine Zidane
TKP 6 Youri Djorkaeff lecserélve 74'
KCS 9 Stéphane Guivarc'h lecserélve 66'
Cserék:
KP 14 Alain Boghossian becserélve 57'
CS 21 Christophe Dugarry becserélve 66'
KP 4 Patrick Vieira becserélve 74'
Szövetségi kapitány:
Franciaország Aime Jacquet

Asszisztensek:
Mark Warren (angol)
Achmat Salie (dél-afrikai)
Negyedik játékvezető:
Abd er-Rahmán ez-Zejd (Szaúd-arábiai)

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Visszajön az aranygól a foci-vb-n?. hvg.hu, 2011. január 5. (Hozzáférés: 2014. augusztus 11.)

Források[szerkesztés]