Windisch-Graetz Lajos
| Windisch-Graetz Lajos | |
 | |
| Született | Krakkó |
| Elhunyt | 1968. február 3. (85 évesen)[3][2][1] Bécs |
| Állampolgársága | |
| Szülei | Dessewffy Valéria Ludwig von Windisch-Graetz |
| Foglalkozása |
|
| Tisztsége |
|
| Iskolái | Császári és Királyi Katonai Műszaki Akadémia (–1904) |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
herceg Windisch-Graetz Lajos (más átírásban Windischgraetz, Windischgrätz vagy Windisch-Grätz) (Krakkó, 1882. október 10. – Bécs, 1968. február 3.) nagybirtokos, miniszter.
Élete
Az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc alatt a magyarok ellen küzdő hírhedt osztrák hadvezérnek, Alfred zu Windisch-Grätz-nek volt az unokája. Katonai műszaki akadémiát végzett. 1904–05-ben részt vett az orosz-japán háborúban, Port Arthur eleste után katonai attasé volt a szentpétervári osztrák–magyar követségen, majd 1912-ben, Szófiában a török–bolgár háború idején. 1916–1918 között országgyűlési képviselő volt. IV. Károly király bizalmasa, tanácsadója, az Országos Közélelmezési Hivatal vezetője, 1918. január 25-től október 25-ig közélelmezési miniszter lett a Harmadik Wekerle-kormányban. Hivatali ideje alatt sikkasztásos ügybe („krumplipanamába”) keveredett, ami miatt a „burgonyaherceg” lett a gúnyneve. A közös hadügyminisztérium osztályfőnöke volt, majd az utolsó közös külügyminiszter, ifj. Andrássy Gyula első beosztottja lett 1918. október 25-től november 5-ig. Az őszirózsás forradalom és a proletárdiktatúra idején Svájcban élt emigrációban, ahol „Agence Centrale” néven royalista-antibolsevista beállítottságú hírügynökséget alapított. 1920-ban tért haza. Az Andrássy-párt programjával a sárospataki kerület legitimista képviselője a nemzetgyűlésben (1920–22), Károlyi Mihály perében a vád tanúja (1921). A hírhedt frankhamisítási per fővádlottjaként 4 évi fogházra ítélték (1926), melynek felét elengedték. Ezután sárospataki birtokain élt. 1932-ben német állampolgárságot vett fel. 1933-tól V-99 fedőnéven a Gestapo ügynöke, Károlyi Mihálynét Berlinben sikertelenül próbálta lefogatni. A II. világháború alatt összekötő volt Berlin és Zágráb között. A második világháború után Argentínába emigrált, ahonnan visszatérve előbb Franciaországban, majd Németországban, végül Ausztriában élt.
Művei
- Küzdelmeim (naplójegyzetek, Bp., 1920)
- Vom roten zum schwarzen Prinzen (Berlin, 1920)
- Mémoires du prince (Paris, 1923)
- My Memoires (Boston, 1921)
- Ein Kaiser kämpft für die Freiheit (Wien–München, 1957)
- Helden und Halunken. Selbsterlebte Weltgeschichte 1899–1964 (Wien–München, 1965)
- Küzdelmeim; jegyz., utószó Gali Máté; Szépmíves, Bp., 2018
- Hősök és csirkefogók. Megélt világtörténelem, 1899–1964; ford., jegyz. Nyizsnyánszki Ferenc; Szépmíves, Bp., 2019
Források
- ↑ a b Magyar életrajzi lexikon (magyar nyelven). Akadémiai Kiadó, 1967. (Hozzáférés: 2021. január 27.)
- ↑ a b Catalog of the German National Library (német nyelven). (Hozzáférés: 2020. május 31.)
- ↑ BnF források (francia nyelven)
- Magyar életrajzi lexikon I–IV. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1967–1994.
- https://mandiner.hu/cikk/20181130_windisch_graetz_lajos