Ugrás a tartalomhoz

Szlovák sör

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen Taz (vitalap | szerkesztései) 2021. március 21., 15:19-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (→‎Steiger: kép)

A sörfőzésnek Szlovákiában is hagyományai vannak. A világos (svetlé) és barna (tmavé) sörök széles körű népszerűségnek örvendenek az országban. A sörfőző helyek első írásos említése 1274-ből IV. László okiratából való. A minőség javulásával és az egészségesebb életvitelnek köszönhetően az éves átlag sörfogyasztás 1978-ra elérte 107,1 litert fejenként, amely azonban két évtizeddel később 88 literre[1] csökkent. A szlovák söripar össztermelése 1997-ben 4 395 000 hektoliter volt, ebből 448 000 hektolitert exportáltak. Szlovákiának 1998-ban tizennégy sörgyára volt. A legismertebb szlovákiai sörök a következők:

Corgoň

Corgoň

1894-ben alapított nyitrai sörgyár terméke, melyet 1896 óta állítanak elő. A sörgyár 1926-os bezárását követően brünni sörök uralkodtak el a nyitravidéki száraz torkok piacán. 1949-ben a gyár újra megnyitotta kapuit, melyben 1953-tól folyamatos de hullámzó minőségi munka folyt. 1989-es rendszerváltás és a gyár privatizálása után az 5. legnagyobb sörgyártójává vált az országnak. 1992-ben a gyár és a márka felvette egyik söre nevét, mely állítólag egy helyi hős neve volt (Corgoň). 1997 óta a Heineken irányítja és forgalmazza. Ennek köszönhetően 2004 óta ezt a sört is Ógyallán állítják elő és csapolják, így csupán a készítési receptje különbözik az egyébként kevésbé kedvelt fácántól. Országos a terjesztés, mely miatt az ország majd minden üzletében kapható. Ennek és a Corgoň foci ligának eredményeképpen az egyik legnagyobb mértékben fogyasztott sör Szlovákiában.

Jelenleg forgalmazott fajtái

  1. Corgoň 10%
  2. Corgoň premium 12%
  3. Corgoň Výčapný Ležiak Tmavý 11,5% (barna sör)

Történelmi fajták

  1. Salon Sör
  2. Exquisit 12% (1926-ig)
  3. Rekord 12% (1926-ig)
  4. (Česko)Slovenská Perla 14% (1926-ig)
  5. Porter 16% (1926-ig)
  6. Ležák 7%
  7. Ležák 10%
  8. Nitrianské svetlé 10% (1960-tól)
  9. Nitriansky ležiak 12% (1960-tól)
  10. Nitriansky špeciál 14% (1960-tól)
  11. Corgoň 14% ležiak (1988-tól)

Irodalom

  • Petráš, M. 1996: Nitriansky Pivovar 1896-1996. Nitra.

Erb

2010-től létezik a selmecbányai Erb Sörgyár.

Gemer

Az olcsó szupermarket sörök után talán árban a legkedvezőbb sör Szlovákiában. Ehhez képest nagy mennyiségben, ill. lokálpatrióták szerint egész jó. Jelenleg a Heineken forgalmazza.

Forgalmazott fajtái

  1. Gemer Original 10%
  2. Zuzana 11% (barna)
  3. Gemer Original 11,5%
  4. Gemer Gold 12%

Martiner

Egy üveg 10-es Martiner

1893-ban Turócszentmártonban is megindult a sörgyártás. Ennek eredménye lett a Martiner. Elméletileg erős bázisa van Turócban, Árvában és Liptóban. 2006-ban a szlovákiai gyártók bronz sörkoronáját nyerte el 12% kategóriában. Szintén a Heineken tulajdonában van.

Forgalmazott fajtái

  1. Martiner Original 12%
  2. Martinský zdroj 10%

Smädný mních

Smädný mních

A sör neve (magyarul szomjas barát) arra utal, hogy szerzetesek kezdték főzni a 15. században Sáros várában, ebben a régióban. Aranysárga színű, hosszan tartó hab jellemzi. Jelenleg a Šariš Sörgyár gyártja, amely a SABMiller tulajdonában van.

Forgalmazott fajtái

  • 10% világos ( 0,5 l )
alkoholtartalom: min. 4,1%
  • Smädný Mních Premium ( 0,5 l )
alkoholtartalom: min. 4,5%

Steiger

10-es Steiger
Csapolt Steiger barna

(1473)

Forgalmazott fajtái

  1. Steiger 12% svetlé
  2. Steiger 11% svetlé
  3. Steiger 10% svetlé
  4. Kachelmann Classic
  5. Steiger 11% tmavé (barna)
  6. Sitňan 12% svetlé
  7. Hell 12% svetlé

Stein

1873-ban Alexander Stein kezdte el gyártani Pozsonyban. Több kitüntetést is kapott (például 1878- Párizs , aranyérem, 1879Székesfehérvár, 1882Trieszt.

Forgalmazott fajtái

  1. Grošák
  2. Horden
  3. Radler (citromos ízű)
  4. Stein
  5. Stein 10%
  6. Stein Ležiak špeciál, svetlé pivo 14%

Šariš

Šariš

A nagysárosi sörgyárat csupán 1964-ben alapították, mégis Szlovákia első számú vezető gyártója a mennyiség tekintetében.

Forgalmazott fajtái

  1. Šariš 12% Premium
  2. Šariš 11% Tmavý (barna)
  3. Šariš 10%

Tatran

Topvar

Nagytapolcsány söre. Amiből számos fajta készült. Szlovákia egyes vidékein közkedvelt.

Forgalmazott fajtái

  1. Topvar 10%
  2. Topvar 12%
  3. Topvar Samarián (Diabetikus)
  4. Topvar svetlé lahké pivo
  5. Topvar Patriot 14%
  6. Topvar Marína (barna sör)
  7. Topvar Vianočné pivo 10% (karácsonyi kiadás)
  8. Topvar Vianočné pivo 12% (karácsonyi kiadás)

Urpiner

Urpiner

Besztercebánya sörgyára.

Zlatý Bažant

A Zlatý Bažant (magyarul aranyfácán) a Heineken cég védjegye, amellyel az egyik legismertebb, legkedveltebb, legkeresettebb a szlovák sört hozzák forgalomba (a GfK felmérése szerint). Külföldön főként Csehországban, Magyarországon, és Lengyelországban ismert, ahol licencia alapján készítik. Szlovákiában Ógyallán gyártja a Heineken tulajdonában levő gyár.

Forgalmazott fajtái

Bažant Radler
  • 24% barna ( 0,5 l;)
energiatartalom: 1460 kJ/l
  • 12% világos ( 0,5 l; 0,33 l; dobozos 0,33 l és 0,5 l )
alkoholtartalom: min. 5,0%
energiatartalom: 1860 kJ/l
  • 10% világos ( 0,5 l )
alkoholtartalom: min. 3,8%
energiatartalom: 1600 kJ/l
  • 11,5% barna ( 0,5 l )
alkoholtartalom: min. 4,0%
energiatartalom: 2100 kJ/l
  • alkoholmentes ( 0,5 l; 0,33 l )
alkoholtartalom: max. 0,5%
energiatartalom: 670 kJ/l

szén-dioxid tartalmuk: 0,50%

Történelmi márkák

  • Popper
  • Palatín

Kapcsolódó szócikkek

Külső hivatkozások

Commons:Category:Beers of Slovakia
A Wikimédia Commons tartalmaz Szlovák sör témájú médiaállományokat.

Források

  1. . Profit 1998 (38).