Sylvia Kristel
| Sylvia Kristel | |
 | |
| 1973-ban | |
| Életrajzi adatok | |
| Született | 1952. szeptember 28. Utrecht |
| Elhunyt | 2012. október 17. (60 évesen) Amszterdam |
| Sírhely | Utrecht |
| Élettárs | Hugo Claus; Ian McShane; Phillippe Blot; Fred De Vree |
| Pályafutása | |
| Aktív évek | 1973 – 2012 |
| Híres szerepei | 1974: Emmanuelle 1975: Emmanuelle 2. 1981: Lady Chatterley szeretője |
| Műfajok | erotikus anyag |
| Díjai | |
| További díjak | 2006: Tribeca Film Festival, New York |
| Sylvia Kristel IMDb-adatlapja PORT.hu-adatlap | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Sylvia Kristel témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Sylvia Kristel (Utrecht, 1952. szeptember 28. – Amszterdam, 2012. október 17.[1]) holland színésznő. Világhírnevét az Emmanuelle (1974) című erotikus film főszerepének köszönheti. A szerepet több folytatásban is eljátszotta. Színészi képességeiről eltérőek a vélemények, ám főleg az 1970-es években számos figyelemre méltó alkotásban kamatoztatták előnyös megjelenését, ártatlanságot és érzékiséget egyszerre sugárzó egyéniségét. Kiemelkedően magas IQ-val rendelkezett, anyanyelvén kívül négy nyelven beszélt folyékonyan (angol, német, francia, olasz). Első élettársától, Hugo Claus belga írótól 1975-ben született fia, Arthur Kristel színész.
Pályafutása
A kezdetek
Sylvia kiemelkedő intelligenciája elég korán megmutatkozott, éles esze miatt négy osztályt is kihagyhatott az iskolában. Feltűnő szépségének köszönhetően 17 évesen modellszerződést kapott. 1973-ban benevezett a Miss Tv Europe elnevezésű versenyre, melyet meg is nyert. A filmesek is felfigyeltek rá, és még abban az évben három filmszerepet kapott. A Naakt over de schutting című thrillerben énekesként is megcsillogtathatta képességeit az A letter came today című dal előadásával. 1973-ban Hugo Claus, belga író jegyese lett, de a kapcsolat 5 év múlva, házasság nélkül véget ért. Sylvia 1974-ben megkapta azt a szerepet, amely egy csapásra világhírűvé és a '70-es évek legnépszerűbb európai szexbálványává tette.
Ledobott láncok
Just Jaeckin, francia képzőművész tevékenységi körét 1974-ben kiterjesztette a filmvilágra is. Elsőként Emmanuelle Arsan híres-hírhedt ponyváját, az Emmanuelle-t filmesítette meg. A főszerepre számos jelölt közül választotta ki Sylviát, mert úgy ítélte meg, hogy benne megvan az a kisugárzás, amely a hősnő hiteles eljátszásához szükséges. Az Emmanuelle óriási felzúdulást váltott ki, a cenzúra is közbeavatkozott, de azt senki nem vonta kétségbe, hogy nem pornográfiáról van szó, hanem az erotika művészi szintű ábrázolására tett kísérletről. A film slágerének magyar változata szerint „A szerelem dalára elindult Emmanuelle, ledobva láncait…”, ám Kristel nem csupán a láncait dobálta le magáról oly vehemensen. Az általa megformált hősnő kezdeményezőnek bizonyult a szexben, és barátja, az idős Mario (Alain Cuny) útmutatásait követve fokozatosan megszabadult a gátlásaitól.
A siker évei
Sylvia következő filmje az NSZK-ban forgatott Der Liebesschüler volt. E mű magyar vonatkozású érdekessége, hogy Kristel egyik partnernője a német nyelvterületen akkoriban igen népszerű Tordai Teri volt. Az Emmanuelle-nek köszönhetően Sylviára felfigyeltek a filmszakma jelesebb alkotói is: olyan művészek adtak számára fontos szerepeket, mint Jean-Pierre Mocky (Un linceul n'a pas de poches), Alain Robbe-Grillet (Játék a tűzzel), Francis Girod (René, a kutya) vagy a filmerotikában és sztárcsinálásban egyaránt szaktekintélynek mondható Roger Vadim (A hűséges asszony). Természetesen játszott az Emmanuelle második és harmadik részében is, melyek azonban nyomába sem érhettek az inkább esztétikailag, semmint tartalmilag figyelemre méltó előzménynek. Érdekes szerepet kínált Sylvia számára a Franciaországban dolgozó lengyel Walerian Borowczyk a Periféria (1976) című drámájában. Dianát, az arisztokratikus viselkedésű utcalányt formálta meg, aki csupán munkának tekinti a jóképű Sigismonddal (Joe Dallesandro) folytatott viszonyt, ám a családját elveszített férfi egyre erősebben próbál kötődni a lányhoz. Az Utolsó tangó Párizsban hangulatát idéző művészi alkotást egyes országokban az Emmanuelle folytatásaként reklámozták, hogy minél több nézőt becsalogassanak rá. Claude Chabrol Alice utolsó szökése (1977) című drámájában Sylvia a címszereplőt, a jéghideg jellemű Alice-t formálta meg figyelemre méltó módon, ám a mű sajnos nem lett sikeres. 1978-ban hazájában forgatott két filmet: mindkettőben ismert kollégája és honfitársa, Rutger Hauer volt a partnere. A goethei hangvételű Rejtélyekben hideg tartózkodásával öngyilkosságba kergeti a főhőst, ám annak barátja bosszút áll rajta. A második világháború idején játszódó Pastorale 1943-ban egy kémnőt formált meg. (Utóbbi film eredetileg tévésorozat volt.) Forgatott az olasz Luigi Zampával (Vad ágyak) és Salvatore Samperivel is (Amore in prima classe). Az ötödik muskétás (1979) című kosztümös kalandfilmben többször mutatkozott kosztüm nélkül, akárcsak a vetélytársnőjét megformáló Ursula Andress. A mű egyébként Dumas vasálarcos-sztorijának egyik mozgóképes variációja. Sylvia hollywoodi karrierje a zömmel európai színészekkel forgatott Repülőtér ’79-cel kezdődött, de a csillogó filmváros nem a legelőnyősebb oldalát mutatta a színésznő számára.
Hullócsillag
Az 1980-as évek kevésbé szerencsés időszak volt Sylvia pályáján. Noha néhány filmje kereskedelmileg sikeresnek bizonyult – például az ismét Jaeckinnel forgatott Lady Chatterley szeretője, melyben Nicholas Clay volt a címszereplő –, a művésznő mégis lejtőre került. Mindössze 32 évesen kellett búcsút mondania Emmanuelle szerepének a széria negyedik részében: a stafétát Mia Nygren vette át. Testhezálló szerep volt Sylvia számára a titokzatos táncosnő, a kémkedésért kivégzett Mata Hari figurája, Curtis Harrington Magyarországon forgatott alkotása azonban kínos kudarcnak bizonyult. A Casanova című tévéfilmben világszerte elismert szépségekkel – Faye Dunaway, Ornella Muti, Hanna Schygulla – került össze (a címszerepet Richard Chamberlain alakította).
Hollywoodi tartózkodása alatt a kábítószer rabja lett, és csak akkor tudott leszokni róla, amikor visszatért Európába. Terápia gyanánt egy ideig húga utrechti éttermében pincérnőként dolgozott. Az 1990-es évek elején akkori élettársa javaslatára sikeres alakítása felmelegítésével próbálkozott: ismét Emmanuelle szerepét formálta meg. Az újabb Emmanuelle-filmekben azonban a tulajdonképpeni erotikus kalandokat a Marcela Walerstein által megformált fiatalabb alteregója élte át. Érdekesség, hogy Sylvia énekelte az új széria címadó melódiáját. A művésznő 2002-ben torokrák, 2004-ben tüdőrák miatt kapott kezelést. Topor et moi címmel 2004-ben egy animációs rövidfilmet rendezett. 2006 szeptemberében, Franciaországban Nue (Meztelenül) címmel önéletrajzi regénye jelent meg. Haláláig Amszterdamban élt. 2005-ben újra diagnosztizálták gége- és tüdőrákkal, 2012 júliusában pedig szélütés miatt került kórházba. 2012. október 17-én hunyt el.
Filmszerepei
|
|
Magyarul megjelent művei
- Meztelenül. A káprázat árnyékában; közrem. Jean Arcelin, ford. Molnár Zsófia; Jaffa, Bp., 2014
Jegyzetek
További információk
- Sylvia Kristel a PORT.hu-n (magyarul)
- Sylvia Kristel az Internet Movie Database oldalon (angolul)
- Sylvia Kristel az AlloCiné weboldalán (franciául)
- Angol nyelvű interjú[halott link]
- A Kritikus Tömeg portréja
- Sylvia Kristel – Video
