Tiszaeszlári vérvád

Solymosi Eszter (korabeli bulvár illusztráció)

A tiszaeszlári vérvád vagy egyszerűen tiszaeszlári per az 1882–1883 között Tiszaeszláron, majd Nyíregyházán lezajlott per és az ahhoz kapcsolódó politikai és közéleti viták összefoglaló neve. A vérvád, amelyben a tiszaeszlári zsidókat egy keresztény lány, Solymosi Eszter rituális meggyilkolásával gyanúsították meg, rövidesen a magyar politikai erők összecsapásának terepévé vált, Európa-szerte nagy figyelmet kapott, és nagy hatással volt a magyarországi antiszemitizmus későbbi alakulására.

A vérvád elnevezés a történelem során szokásos elnevezése a zsidók ellen emelt azon vádnak, hogy keresztény gyermekeket meggyilkolnak és rituális célokra, különösen a húsvéti (pészah) kovásztalan kenyér (mácah vagy macesz) sütésére felhasználják.

Az 1882-ben a falubeli zsidók és számos társuk ellen megindult eljárás, majd az 1883-ban lezajlott, a koncepciós perek vonásait magán viselő per – amelyben Eötvös Károly és védőtársai vállalták magukra a zsidók védelmét – végül a vádlottak felmentésével végződött.

A vád eredete

1882. április 1-jén délben Solymosi Eszter, egy fiatal keresztény szolgálólány, akit gazdasszonya, Huri Andrásné festékért küldött a falusi boltba, hazafelé menet eltűnt. Aznap volt a pészahot megelőző szombat (Sabbat Hagadol) ünnepe, amikor a falusi és a környékbeli zsidók a kántor- és metszőválasztásra messziről érkezett vendégekkel együtt a tiszaeszlári zsinagógában gyűltek össze. Az eredménytelen keresés után elterjedt a szóbeszéd, hogy Esztert megölték a zsidók. Édesanyja, Solymosi Jánosné feljelentést is tett ellenük április 3-án Farkas Gábor községi bírónál, majd április 4-én Jármy Jenő tiszalöki főszolgabírónál, de a hatóságok csak a lány országos körözését rendelték el.

Április végén Scharf Samu, a zsidó templomszolga Scharf József négyéves kisfia arról kezdett beszélni, hogy az eltűnt lányt egy sakter ölte meg, a fiú apja és bátyja, Scharf Móric segítségével. Május 4-én Solymosiné erre hivatkozva ismét vizsgálatot követelt a zsidók ellen; a nyíregyházi törvényszék Bary József aljegyzőt jelölte ki vizsgálóbíróul. Bary május 19-én Tiszaeszlárra utazott, letartóztatta Scharf Józsefet és feleségét, és megkezdte a falubeliek kihallgatását. Feljegyezte, hogy friss ásás nyomait látta a zsinagóga közelében, és hogy a falubeliek vallomása szerint Eszter eltűnése napján késő estig világosság és jövés-menés volt a zsinagógában, amire máskor nem volt példa. Egyes szomszédok utólag arra is emlékezni véltek, hogy női sikolyt hallottak a gyilkosság napján.^[forrás?]

Scharf Móric vallomása

Scharf Móric korabeli portréja (Vasárnapi Újság, 1883. július 8.)

Bary 19-én este Recsky András csendbiztossal a nyíregyházi ügyészségre küldte Scharf Móricot; velük tartott Péczely Kálmán törvényszéki írnok is. Éjszakára megszálltak Recsky tiszanagyfalui lakásán. Hogy mi történt, nem derült ki egyértelműen, de másnap Móric beismerő vallomást tett. (Később a védelem azt állította, hogy Recsky és a korábban szerelemféltésből elkövetett gyilkosságért már börtönbe zárt Péczely tanította be a fenyegetéssel és veréssel kényszerített fiúnak a vallomást; felnőttkori visszaemlékezésében maga Móric is megerősítette ezt.)

Vallomása szerint apja a szombat reggeli istentisztelet után behívta az arra járó Esztert, hogy segítsen levenni a gyertyatartókat (ami a zsidóknak szombaton tilos volt). Ezután egy Hermann Wollner nevű zsidó vándorkoldus, aki a házukban kapott szállást, a zsinagógába vitte a lányt, ahol a három ott tartózkodó sakter, Buxbaum Ábrahám, Braun Lipót és Schwarz Salamon elvágta a nyakát, és a vérét egy edénybe gyűjtötték. Ezután a holttestet újra felöltöztették, és a nyakát rongyba bugyolálták Lustig Sámuel, Braun Ábrahám, Weiszstein Lázár és Jünger Adolf jelenlétében. Móric – vallomása szerint – mindezt a kulcslyukon keresztül látta. A későbbi helyszíni szemlék során Móricnak mozdulatról mozdulatra tudósítania kellett a kulcslyukon keresztül a bent történteket. A fiú mindent jól látott. A védelem azonban formai hibára (a zsinagógában ugyanis két asztal volt található, s ez lehetőséget adott arra, hogy a védelem és a tanú egymás mellett elbeszéljenek - áll Bari Jósef törvényszéki jegyző visszaemlékezéseiben) apellálva igyekezett szavahihetőségét kikezdeni.^[forrás?]

Recsky ezután üzent Barynak, aki még aznap éjjel Tiszanagyfalura utazott. Móric megismételte előtte a vallomását, melynek alapján tizenkét zsidót letartóztattak. Recsky átvizsgáltatta a zsinagóga és a sírok környékét, de nem találta nyomát a holttestnek. Móricot gyanúsítottból koronatanúvá minősítették, és szülei előzetes letartóztatása miatt gyámság alá helyezték.

Az antiszemitizmus felerősödése

Az antiszemita érzelműek hamar meglátták a lehetőséget az esetben. Már május 20-án, Scharf Móric vallomástétele előtt megjelent a Magyar Állam c. lapban Adamovics József tiszaeszlári plébános levele, amelyben felelevenítette a korábbi vérvádeseteket, és felfestette a Solymosi Esztert rituálisan feláldozó zsidók képét.^[forrás?] A magyar antiszemitizmus vezéralakjai, Ónody Géza és Istóczy Győző pár nap múlva a parlamentben is megismételték a vádakat, és a Tiszaeszláron megvádoltakat az egész zsidósággal azonosították. Ónody tiszaeszlári birtokosként a nyomozásban is részt vett. A vádak gyorsan terjedtek, annak ellenére, hogy Tisza Kálmán miniszterelnök július 1-jén utasította a rendőrséget az antiszemita röplapok lefoglalására. Hatásukra zavargások törtek ki számos helységben, többek között Nagyszombatban, Pozsonyszentgyörgyön, Szenicén és Pápán. A lassan vérvádspecialistává avanzsáló Ónody megkezdte egy, a vérvádakkal és a tiszaeszlári esettel foglalkozó könyv kidolgozását.

A tiszadadai holttest

Június 18-án tutajosok egy fiatal nő holttestét találták meg a Tisza partján, Tiszadada közelében. A halott Solymosi Eszter ruháit viselte, és a helyi orvos 14 évesnek becsülte; a nyaka sértetlen volt. A rögtönzött halottszemlén a tömegből kiszólított falubeliek a lemeztelenített holttestben Solymosi Esztert ismerték fel, viszont édesanyja és annak húga, Solymosi Gáborné, akik legjobban ismerték őt, tagadták, hogy Eszter lenne a halott. A három szakértőből álló rögtönzött orvosi bizottság megállapította, hogy a halott 10-24 éves volt, és 8-10 napja hunyt el.^[forrás?] A következő nap tartott halottszemlén már senki nem ismerte fel a testet. A tetemet ezután eltemették.

(Később számos szabálytalanságot vetettek Bary aljegyző szemére: nem idézte fő tanúját, Scharf Móricot a halottszemlére, sem a boltost, aki utoljára látta Esztert élve; nem vette pontosan jegyzőkönyvbe az első nap a holttestet Eszterrel azonosítók szavait; nem részletezte, milyen állapotban volt a holttest; nem vizsgáltatta meg azt a pontot, ahol Eszter különös ismertetőjele, egy fél évvel korábbi tehéntaposás nyoma található, sőt hozzájárult, hogy súrolókefével tisztítsák le a testet, ami eltüntethette a nyomot. Azzal is megvádolták, hogy szándékosan manipulálta a második napi szemle menetét: a zsinagóga szomszédságában tartotta, és előítéleteinek megfelelően válogatta meg, kit engedjenek a halotthoz.)

Bary azt feltételezte, hogy a zsidók egy másik nő holttestét öltöztették Eszter ruháiba, s felmentésük érdekében megszervezték a már nem egyértelműen felismerhető halottnak a hatóságok kezére juttatását. Utasítására letartóztatták a testet megtaláló tutajosokat; a védelem szerint napokon át tartó vallatással, fenyegetésekkel és veréssel kettejükből, Matej Ignácból és Herskó Dávidból beismerő vallomást csikartak ki, mely szerint pénzért vállalták a tetem beöltöztetését és leszállítását. Vallomásuk alapján letartóztattak egy újabb tutajost, Smilovics Jankelt; hatnapos „megdolgozás” után ő is vallott, eszerint két tiszaeszlári zsidó, Grósz Márton és Klein Ignác adta nekik a holttestet. A további vallatás nem járt eredménnyel. ^[forrás?]

Vádemelés

Tizenöt személy ellen indítottak eljárást, helyezték őket előzetes letartóztatásba, majd nyújtotta be ellenük egy év múltán a Királyi Ügyészség mint vádhatóság 1883. április 14-én a vádiratot a Nyíregyházi Törvényszékre. Schwarz Salamont, Buxbaum Ábrahámot, Braun Lipótot és Wollner Hermannt gyilkossággal, Scharf Józsefet, Junger Adolfot, Braun Ábrahámot, Lusztig Sámuelt, Weiszstein Lázárt és Taub Emmánuelt gyilkosságban való bűnrészességgel, Vogel An­zelmet, Smilovits Jakabot, Herskó Dávidot, Grosz Mártont és Klein Ignácot pedig bűnpártolással és a holttest elrejtésével vádolták. Matej Ignácot, aki a gyanúsítottak közül egyedül nem volt zsidó, az eljárás folyamán tanúvá minősítették.

A holttest exhumálása

1882. szeptember közepén a védők indítványára a holttestet exhumálták és felboncolták a budapesti egyetem kirendelt tanárai: Scheuthauer Gusztáv, Belky János és Mihalkovics Géza professzor. Az előbbi, vidéki orvosokból álló bizottság véleményét tudománytalannak és valótlannak minősítették, ezt a véleményüket később a törvényszéki tárgyaláson is megerősítették. A szakértő tanárok a holttestet már felbomlott állapotban találták, így számos tényt nem tudtak tisztázni, azt viszont megállapították, hogy a holttest nyaka ép, így a nyakelvágás mint a halál oka kizárható. A bíróság ítéletének indoklása szerint a megtalált holttest azonossága Solymosi Eszterrel kétséges volt, ezért nem fogadta el azt bizonyítéknak a vádlottak felmentéséhez.

A per

A megvádoltak védelmét Eötvös Károly képviselő és ügyvéd vállalta el, szembeszállva saját pártja, a Függetlenségi Párt ellenzésével. Védőtársa Funták Sándor, Friedmann Bernát és Székely Miksa volt. A „tiszaeszlári” per Nyíregyházán 1883. június 20-tól augusztus 3-ig lefolytatott végtárgyalásán az ügyészi feladatokat Szeyffert Ede királyi főügyészhelyettes látta el, aki július 27-i vádbeszédében maga is a vádlottak felmentését indítványozta. Eötvös híres, hétórás védőbeszéde július 30-án reggel háromnegyed 9-től délután 4 óráig tartott. Az augusztus 3-án kihirdetett ítélet kimondta a megvádolt zsidók felmentését. A fellebbezés után a jogerős felmentő ítéletet 1884. május 10-én hozták meg.

A per utóhatásai

A felmentő ítélet hatására kezdett szervezőmunkába Istóczy Győző, aminek eredményeként 1883. október 6-án (németországi mintára) megalakult az Országos Antiszemita Párt, ami az 1884-es és 1887-es választásokon is bejutott az Országgyűlésbe.

Tiszaeszláron sokan ma is azt hiszik, hogy a zsidók ölték meg Solymosi Esztert. A történet részévé vált a környék mondavilágának, egyes változataiban a nyaka elvágása helyett az éppen épülő zsinagógába falazzák be a lányt.

A szélsőjobboldali legendáriumba a tiszaeszlári per mint a tengerentúli zsidó nagytőke nyomására elhallgatott zsidó bűnügy került be. Solymosi Eszter síremléke, melyet egy, a megvádolt zsidók bűnösségében ma is hívő spanyolországi magyar házaspár állíttatott, egyfajta antiszemita kegyhellyé vált, halálának évfordulóján a MIÉP-től a Magyar Gárdán át a Magyar Nemzeti Arcvonalig számos szervezet rendszeresen megemlékezik a „bűntényről”.

A per nemzetközi visszhangja

A tiszaeszlári vérvádper Európa-szerte példátlan felháborodást keltett, nem csupán a zsidóság körében. A magyarokon kívül a külföld legkiválóbb keresztény teológusai is elítélték a pert, amelyet középkori, sőt ókori babonák maradványának neveztek. Közéjük tartozott Hermann L. Strack, a berlini egyetem protestáns hebraistája. Maga Kossuth Lajos is szót emelt Torinóból, s tiltakozásában középkori előítéletnek, Magyarország gyalázatának és a civilizációhoz méltatlannak nevezte a vérvád-ügyet.

Beszámolók

Korniss Ferenc, az eljáró bíró

"Istóczy Győző ügyvéd, országgyűlési képviselő feljegyezte, hogy 1883 augusztusában a Nyíregyházához közeli téglási Dégenfeld kastély ura, gróf Dégenfeld József barátságos vacsorára meghívta Korniss Ferencet, a tiszaeszlári bűnperben a nyíregyházi törvényszék elnökét, aki erre gyanútlanul kocsikázott ki hozzá, nem tudván, hogy szembe találja magát nála egy váratlan vendéggel, magával gróf Tisza Kálmán miniszterelnökkel, aki csak úgy a vacsora végén megkérdezte tőle, mégis mit gondol, bűnösök-e az eszlári sakterek?

'- Meggyőződésem szerint igen! - És mi a véleménye a két szavazó bírónak? - Az egyik szavazóbíró ugyanazt mondja, mint én: bűnösök! A másik még ingadozik. - Nézze, Elnök úr! Holnap, holnapután, vagy bármikor kihirdetheti a halálos ítéletet az eszlári sakterek fölött. Én nem akarom befolyásolni Önt. Csak annyit adok tudomására, hogy a bécsi Rotschild bárók Őfelségével is közölték: amennyiben a nyíregyházi ítélet elítélő lesz, akkor nem hajtják végre a 60 millió forintos 'rente-konverzió'-t (vagyis a [vasútépítésre adott - Ifj. T. L.] kölcsönkamat visszafizetési feltételeinek hosszabb lejáratúvá változtatását). Ez esetben Magyarország csődbe megy: a forint elértéktelenedik, a nemzetiségek fellázadnak. Akarja ezt a felelősséget vállalni, Elnök úr? Korniss ezután elnöki székéből kihirdette a sakterek fölött a felmentő ítéletet, de soha többé nem ült bírói székbe.' "

A helyszínen levő tanúk

"Scharf Móricnak terhelő előadását támogatta özv. Lengyel Istvánné, aki azt vallotta, hogy 1882. április 1-jén kora délután, 12 óra elmúltával, a háza tőszomszédságában levő zsinagóga irányából háromszori kiáltást hallott: továbbá özv. Fekete Jánosné ama vallomása, hogy 1882. április 1-jén délelőtt a zsidó templom felől sírást hallott, valamint Adamovics Józsefnek és Pap Józsefnek vallomása, hogy ugyanaz napon déli 12 óra felé a zsinagóga mellett haladván el, onnan megmagyarázhatatlan sírást hallottak s látták, hogy a zsinagóga ajtaja előtt két oldalt egy-egy zsidó állott az út felé nézegetve. De támogatják Móric vallomásának erejét azon jelenségek is, hogy ama éjjel a zsinagógában szokatlan gyülekezést tartottak, csoportosultak s fel-alá kóboroltak a zsidók az utcákon, a zsinagóga körül s Groszberg Leó házánál, aki kezeit tördelve jajgatott: "Istenem, mit cselekedtünk", majd ásó, kapa után kiáltoztak. A vádlott zsidók, miként azt más hasonló eseteknél is rendesen tapasztaltuk, tagadták ugyan, mivel azonban nem voltak képesek igazolni, hogy a terhükre rótt bűncselekmény ideje alatt a zsinagógában nem voltak, a vizsgálat terhelő adatai alapján a vád jogos alapon nyugvónak találtatott, amiért is Taub Emmanuel móhellel (körülmetélő) együtt, mint akiről kiderült, hogy ugyanazon időben szintén a zsinagógában kellett lennie, Solymossy Eszter meggyilkolása s illetőleg a gyilkosságban való részesség miatt vád alá helyeztettek."

Osztrák parlamenti feljegyzés

"A 'Libre Parole' 1899. november 15-i száma továbbá visszaemlékezést közölt arról, hogy osztrák képviselők is szóbahozták egymás között a tiszaeszlári esetet:

'Schneider képviselő, amikor a polnai gyilkosság tárgyában emelt szót, szemlét tartott az utóbbi idők rituális gyilkosságai tárgyában s a tiszaeszlári történet kapcsán a következő mozzanatot elevenítette fel.

- Ma, amikor az az ember már halott, semmi akadálya sincs, hogy megmondjam, miképpen okolta meg ő a felmentő ítéletet. Andrássy Gyula grófról, a monarchia akkori külügyminiszteréről van szó, akitől azt kérdezték, hiszi-e, hogy rituális gyilkosság történt? - Ó - felelt Andrássy -, eziránt semmi kétség nincs, ez bebizonyított, erről vitatkozni sem lehet. - Hát akkor miért mentették fel a bűnösöket? - Azért, mert az elítélést követő napon a nép valószínűleg húszezer zsidót agyonütött volna s akkor kiadjon nekünk pénzt, ha nincsenek többé zsidóink? - Íme - folytatta Schneider -, ez a tiszaeszlári felmentő ítélet magyarázata. Erre felkiáltottak a baloldalon: - Kinek mondta ezt Andrássy? Erre Lichtenstein Lajos herceg felállva válaszolt: - Én vagyok az, akinek mondta.' "

Lásd még

• Dreyfus-per

Jegyzetek és források

Források

• Bary József: A tiszaeszlári bűnper, reprint kiadás, Gede Testvérek, Budapest, 1999. Online elérés a Magyar Társadalomtudományi Digitális Archívum honlapján.
• Eötvös Károly: A nagy per, mely ezer éve tart és még sincs vége, Révai Kiadó, Budapest, 1904 Online elérés a Magyar Társadalomtudományi Digitális Archívum honlapján.
• Kende Tamás: Vérvád : egy előítélet működése az újkori Közép- és Kelet-Európában, Osiris Kiadó, Budapest,1995
• Kövér György: Gentry és zsidó? Társadalmi identitás és előítélet az 1880-as évek Magyarországán, Századvég 31.
• Kubinszky Judit: Politikai antiszemitizmus Magyarországon: 1875-1890, Kossuth Kiadó, Budapest, 1976, (részlet)
• Mikszáth Kálmán (Scarron) tudósításai a per tárgyalásáról a Pesti Hírlapban ([1])
• Sándor Iván: A vizsgálat iratai (Tudósítás a tiszaeszlári per körülményeiről), 6. kiadás, Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2004
• Magyar zsidó lexikon. Szerk. Ujvári Péter. Budapest: Magyar Zsidó Lexikon. 1929. 897–899. o.  Online elérés

Ajánlott irodalom

• Kövér György: A tiszaeszlári dráma – Társadalomtörténeti látószögek (Osiris Kiadó, 2011, ISBN 978-963-276-055-1)

Feldolgozások

• Krúdy Gyula: A tiszaeszlári Solymosi Eszter (Magyarország, folytatásokban, 1931)
• Verzió (film, 1979) (Beszélgetés Erdély Miklós rendezővel)
• Tutajosok (film, rendezte Elek Judit, 1989)