Murray Gell-Mann

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Murray Gell-Mann
Murray-gell-mann.jpg
Murray Gell-Mann a Harvard Egyetemen
Született
1929. szeptember 15. (84 éves)
New York
Foglalkozása fizikus
Iskolái Yale Egyetem
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Murray Gell-Mann témájú médiaállományokat.

Murray Gell-Mann (1929. szeptember 15., New York – ) Nobel-díjas amerikai fizikus, a kvarkmodell egyik megalkotója.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

New York-ban a Lower East Side-on született, és már korán csodagyereknek mutatkozott. A természet iránti érdeklődéstől hajtva 15 éves korában beiratkozott a Yale Egyetemre, miután évfolyamelsőként végzett a Columbia Grammar and Preparatory School-on (középiskola). 1948-ban szerzett bakkalaureátus fokozatot, majd 1951-ben az MIT-n PhD-t.

A Chicagói Egyetem professzora volt, majd 1955-től 1993-ig a California Institute of Technology-n tanított. Jelenleg a Caltech emeritus professzora és a University of New Mexico professzora Albuquerque-ben. 1984-ben ő alapította a Santa Fe Institute-ot Új-Mexikóban, ami nonprofit kutatásokkal foglalkozik a komplex rendszerek területén.

A kelet-ázsiai régiségek gyűjtője.

Tudományos munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1950-es évek-ben részt vett az újonnan felfedezett részecskék, a kaonok és hiperonok tanulmányozásában. Ez vezette egy új kvantumszám, a ritkaság felfedezéséhez. Egyik sikere a Gell-Mann–Nishijima-összefüggés felállítása, ami eredetileg empirikus formula volt, de később a kvarkmodell megmagyarázta.

1961-ben Yuval Ne'emannal párhuzamosan javasolta a hadronok egy új osztályozását, oktettekbe (majd dekuplettekbe) csoportosítva őket, amit ő nyolcas útnak nevezett, a buddhizmus által inspirálva. 1964-ben vetette fel George Zweiggel párhuzamosan, hogy a sok hadron egyszerűen felépíthető három elemi részecskéből, amiket ő kvarkoknak nevezett. A nevet James Joyce Finnegan ébredése című könyvének egy jelenete inspirálta. Gell-Mann sokáig inkább elméleti segédeszközöket látott a kvarkokban, nem igazi részecskéket.

Ezután a gyenge kölcsönhatást tanulmányozta, majd később a komplex rendszerek felé fordult.

Nevét viselik az úgynevezett Gell-Mann-mátrixok

1969-ben egyedül nyerte a fizikai Nobel-díjat "az elemi részecskék és a kölcsönhatásaik osztályozásával kapcsolatos felfedezéseiért".

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]