Felix Bloch

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Felix Bloch
Felix Bloch, Stanford University.jpg
Életrajzi adatok
Született
1905. október 23.
Zürich
Elhunyt
1983. szeptember 10. (77 évesen)
Zürich
Iskolái
Felsőoktatási
intézmény
ETH Zürich
Lipcsei Egyetem
Pályafutása
Szakterület fizika
Munkahelyek
Stanford Egyetem elméleti fizika professzora (1934)
Los Alamos National Laboratory kutató
Más munkahelyek CERN (igazgató, 1954–1955)
Jelentős munkái NMR, Bloch fal, Bloch gömb, Bloch-tétel, Bloch egyenlet, Bethe-Bloch formula
Szakmai kitüntetések
Fizikai Nobel-díj (1952)

Felix Bloch (1905. október 23.1983. szeptember 10.) svájci fizikus, aki kivándorlása után főként az Amerikai Egyesült Államokban dolgozott. 1952-ben Edward Mills Purcellel megosztott fizikai Nobel-díjat kapott a mágneses magrezonancia felfedezéséért folyadékokban és szilárd anyagokban.

Élete és munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bloch a svájci Zürichben született, a zsidó származású Gustav és Agnes Bloch gyermekeként. Tanulmányait itt kezdte, majd a szintén zürichi Eidgenössische Technische Hochschuléban (Svájci Szövetségi Műszaki Főiskola) folytatta. Kezdetben mérnöknek tanult, de hamarosan átváltott a fizika tanulmányozására. Zürichben folytatott tanulmányai során az ETH-ban Peter Debye és Hermann Weyl, a szomszédos Zürichi Egyetemen pedig Erwin Schrödinger előadásain és gyakorlatain vett részt. Ezeken az előadásokon egyik hallgatótársa Neumann János volt. 1927-ben szerzett diplomát, majd fizikai tanulmányait a Lipcsei Egyetemen folytatta Werner Heisenberg irányításával, ahol 1928-ban megszerezte doktorátusát. A továbbiakban megmaradt az európai akadémiai körökben, Zürichben Wolfgang Paulival, Koppenhágában Niels Bohrral, Rómában Enrico Fermivel dolgozott, majd visszatért Lipcsébe, ahol magántanárként alkalmazták. 1933-ban, közvetlenül Hitler hatalomra kerülése után elhagyta Németországot, az Amerikai Egyesült Államokba emigrált. 1934-ben a Stanford Universityn kezdett dolgozni, ahol ő lett az elméleti fizika első professzora. 1939-ben megkapta az Amerikai Egyesült Államok állampolgárságát. A második világháború alatt a Los Alamos National Laboratoryban atomenergiával kapcsolatos kutatásokat végzett, majd innen visszavonult és a Harvard University radarprojektjébe kapcsolódott.

A háború után a nukleáris indukció és a mágneses magrezonancia kutatására koncentrált, melyek a mágneses rezonancia képalkotás (MRI) alapjait képezik.[1] 1946-ban kidolgozta a Bloch-egyenleteket, melyek az atommagok magnetizációjának időbeli lefolyását írják le. 1952-ben Edward Mills Purcell-lel együtt megkapták a fizikai Nobel-díjat „új utak és módszerek a nukleáris mágneses precíziós mérésekben” című munkájukért.[2] 1954–1955 között egy évig a CERN első igazgatója volt. 1961-ben a Stanford University Max Stein professzora lett.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Shampo, M A, Kyle R A (1995. Sep.). „Felix Bloch--developer of magnetic resonance imaging”. Mayo Clin. Proc. 70 (9), 889. o. PMID 7643644.  
  2. - Sohlman, M (Ed.) Nobel Foundation directory 2003. Vastervik, Sweden: AB CO Ekblad; 2003.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]