Mario Vargas Llosa

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Mario Vargas Llosa

Mario Varga Llosa (teljes neve Jorge Mario Pedro Vargas Llosa; Arequipa, Peru, 1936. március 28.) perui író, esszéista, újságíró, irodalomkritikus, akadémikus, 1996 óta a Spanyol Királyi Akadémia tagja.

Ez a szócikk (vagy szakasz) nem tünteti fel a forrásokat, melyek segítségével készült.
Segíts megbízható forrásokat találni, hogy alátámaszthassuk, ami a lapon olvasható!
Az ezen a lapon látható jelölés 2007 márciusából származik.

Tartalomjegyzék

1 Dél-Amerikai irodalomról általánosságban
2 Élete
3 Magyarul megjelent művei
4 Lásd még
5 Külső hivatkozások

[szerkesztés] Dél-Amerikai irodalomról általánosságban

Jellegzetes, forró dzsungel Dél-Amerika irodalma. Fülledt, buja ingovány. A kontinens legjobb írói nem akarnak mások lenni, mint akik és nem szívesen kacérkodnak idegen tollakkal. Bár a világból érkező hatások elől nem rejtőznek el, azokat áteresztik magukon és ahelyett, hogy sodródnának az áramlatokkal, maguk irányítják a hullámok táncát. Nem akarnak orosz-, észak-amerikai-, brit-, francia-, vagy olasz írók lenni. A dél-amerikai portugál és spanyol nyelvű tollforgatók nem feledték, honnan jöttek. A hagyomány számukra eleven folyó, melyben újra és újra megmerítkeznek.

A dél-amerikai irodalom jellegzetes képződmény. Amado fortélyos és kifogyhatatlannak tűnő mesélőkedve, Borghes és Cortazar misztikus és ugyanakkor csábítóan intellektuális kalandozásai, Márquez képessége, hogy valóságossá tegye azt, ami különben nem látható mind ugyanarról a tőről fakadnak. Ősi indián kultúrák keveredtek ezen a tájon újlatin konquistadorok cipelte járványokkal, arany- és vérfolyam áztatta vidékeken egyszerre szóltak a törzsi dobok és sípok és a fülledt, rothadó avar szagával keveredő csendet a Biblia igéjét hirdetők asztmás, tüdőbeteg köhögése hasogatta. Dél-Amerika színei a dzsungel- és folyamzöld, az árnyék-barna, a hófehértől a kávés tónusokon át az ébenfeketéig terjedő bőrszínek parádéja. A múlt helyét elfoglaló metropoliszok egyszerre jelentik a multimilliomosok gazdagságát és a bádogvárosokban spermasebességgel terjedő nyomort. Jeges puncsok és puskaporos puccsok, véres táncorgiák karneválja e kontinens. Mi másról írhatnának itt az írók, mint arról, hogyan próbál élni az ember, ahol a levegő nehéz, mert a láb már az istenek közeli magasságban próbál araszolni, vagy mert a dzsungelbe ismét beköszöntött az esős évszak. A kezeken és a szabadon maradt testrészeken remegő rovarok és csípések ezere. Minden hemzseg, teli élettel, az élet milliónyi formájával, teli a lég moszkitókkal és szúnyogokkal, ahogyan a víz gyilkos halakkal, mérges férgekkel, a város pedig halálraítéltekkel, rothadó, eleven sebekkel. A kövek, a lépcsős piramisok maradványai, melyek elővillannak a sűrűből az emberáldozatokat idézik. Mi másról lehetne itt írni, mint a harcról, a szerelemről, a félelemről, a kalandról, a lehetetlenről, amibe szép lassan minden és mindenki belefullad.

[szerkesztés] Élete

Miután egyéves korában szülei elváltak, anyjával és anyai nagyszüleivel a bolíviai Cochabambába költöztek. Tízéves korában családja a perui fővárosban, Limában telepedett le. Középiskolai tanulmányait előbb egy limai katonaiskolában, majd egy piurai gimnáziumban végezte. Mindössze 16 éves volt, mikor első drámáját egy színház műsorára tűzte.

1955-ben 19 évesen feleségül vette Julia Urquidit. 1955-1957 között irodalmat és jogot hallgatott a San Marcos Egyetemen. Tanulmányai mellett újságíróként dolgozott, és társszerkesztője volt a Literatura című irodalmi folyóiratnak. Egyetemi tanulmányait végül 1959-ben a spanyolországi Madridi Egyetemen fejezte be.

Első novelláskötete, a Los Jefes (Vezetők) 1959-ben látott napvilágot. Mivel Peruban íróként szinte lehetetlen volt megélni, Vargas Llosa még ugyanebben az évben Franciaországba költözött. Párizsban spanyolt tanított, a France Presse és a francia rádió spanyol osztályának munkatársaként dolgozott.

Már első regénye, az 1962-ben megjelent, önéletrajzi ihletésű A város és a kutyák meghozta számára a széleskörű nemzetközi elismerést. A regény cselekménye a perui társadalom válságos világát szimbolizáló limai katonaiskolában játszódik, ahol az erőszak és megalázás módszereire nevelik a fiatalokat.

Vargas Llosa 1964-ben elvált első feleségétől, Juliától. Házasságuk történetét később az 1977-ben megjelent Júlia néni és a tollnok című regényében dolgozta fel. A regényhez 1983-ban Julia Urquidi is megírta saját válaszát, mely angolul My life with Mario Vargas Llosa (Életem Mario Vargas Llosával) címen látott napvilágot.

1965-ben feleségül vette Patricia Llosát. Két fiuk és egy lányuk született. A következő évben jelent meg második regénye, A zöld palota. A fordulatos meseszövésű regényben Llosa átfogó képet fest a perui társadalomról, és rávilágít a fehérek és az indiánok világa között tátongó szakadékra. Az 1960-as évek végétől Llosa különböző amerikai és európai egyetemeken tanított. 1967-ben Kölykök címen jelentette meg összegyűjtött novelláit.

1970-ben családjával Barcelonába költözött. Ebben az időben doktori disszertációján dolgozott, melynek témájául példaképét, Gabriel García Márquezt választotta. 1971-ben doktorált, disszertációja, a Gabriel García Márquez könyv formájában is napvilágot látott. 1973-ban jelent meg a Pantaleón és a hölgyvendégek című regénye, melyből 1976-ban saját maga rendezett filmet.

1975-ben Llosa visszatelepült Peruba. 1977-ben a Nemzetközi PEN Klub elnökévé választották. 1980-ban Japánba utazott, ahol különböző egyetemeken tanított. Hivatalos teendői ellenére sem csökkent azonban alkotókedve, és a nyolcvanas években is sorban jelentek meg kitűnő regényei (A háború végén, 1981; Mayta története, 1984; Ki ölte meg Palomino Molerót, 1986, A beszélő, 1987; Szeretem a mostohám, 1988)

Az 1990-es perui elnökválasztások első számú esélyesének számított, de vereséget szenvedett az alig ismert, japán származású Alberto Fujimorival szemben. Az elnökválasztáson való részvételéről szóló keserű visszaemlékezései El pez en el agua (Egy hal a vízben) címen 1993-ban jelentette meg.

Újabb regényei közül a 2000-ben napvilágot látott [[A kecske ünnepében]] egy diktatúra hétköznapjairól fest borzongatóan eleven képet. Legutóbbi kötete, az Édenkert a sarkon túl 2001-ben látott napvilágot.

[szerkesztés] Magyarul megjelent művei

Kölykök (1959 – Los jefes) (ford: Benyhe János, Kesztyüs Erzsébet, Nagy Mátyás, 1967)
A város és a kutyák (1963 – La ciudad y los perros) (ford. Gulyás András, 2004)
A Zöld Palota (1966 – La casa verde) (ford: Benczik Vilmos, 1974)
Négy óra a Catedralban (1969 – Conversacion en la catedral) (ford. Gulyás András, 1973)
Pantaleón és a hölgyvendégek (1973 – Pantaleón y las visitadoras) (fordította Huszágh Nándor, 1977)
Júlia néni és a tollnok (1977 – La tía Julia y el escribidor) (ford. Huszágh Nándor, 1983)
Háború a világ végén (1981 – La guerra del fin del mundo) (ford. Gulyás András, 2006)
Mayta története (1984 – Historia de Mayta) (Ford: Tomcsányi Zsuzsa)
Ki ölte meg Palomino Molerót (1986 – Quien mato a Palomino Molero?) (ford. Csuday Csaba, 1989)
A beszélő (1987 – El hablador) (Fordította: Pál Ferenc, 1993)
Szeretem a mostohámat (1988 – Elogio de la madrastra) (ford: Csuday Csaba, 1990)
Halál az Andokban (1993 – Lituma en los Andes) (ford: Tomcsányi Zsuzsanna, 1996)
Don Rigoberto feljegyzései (1997 – Los cuadernos de don Rigoberto) (ford: Szilágyi Mihály, 2007)
Levelek egy ifjú regényíróhoz Cartas a un joven novelista, 1997)(Ford. Benyhe János, 1999)
A kecske ünnepe (2000 – La fiesta del chivo) (Ford. Tomcsányi Zsuzsanna, 2001)
Édenkert a sarkon túl (2003 – El Paraíso En la Otra Esquina) (Tomcsányi Zsuzsanna, 2003)
Mély folyó
Izrael, Palesztina : béke vagy szent háború (ford. Benyhe János, 2007)
A rossz kislány csínytevései (2006 – Travesuras de la niña mala) (ford: Szőnyi Ferenc, 2007)