Igrane

	Igrane
	Esti látkép
	; Igrane címere
	; Igrane címere
	Közigazgatás
Ország	Horvátország
Megye	Split-Dalmácia
Község	Podgora
Jogállás	falu
Irányítószám	21329
Körzethívószám	(+385) 21
	Népesség
Teljes népesség	347 fő (2021. aug. 31.)
	Földrajzi adatok
Tszf. magasság	26 m
Időzóna	CET, UTC+1
	Elhelyezkedése
	é. sz. 43° 11′ 42″, k. h. 17° 08′ 20″Koordináták: é. sz. 43° 11′ 42″, k. h. 17° 08′ 20″
	A Wikimédia Commons tartalmaz Igrane témájú médiaállományokat.
	Sablon • Wikidata • Segítség

Igrane falu Horvátországban, Split-Dalmácia megyében. Közigazgatásilag Podgorához tartozik.

Fekvése[szerkesztés]

Makarska központjától 17 km-re, községközpontjától 9 km-re délkeletre Közép-Dalmáciában, a Biokovo-hegység lejtői alatt a tengerparton, az Adria-parti főút mentén, a makarskai riviérán fekszik. A hegység meredek lejtőin álló régi házai teljes összhangban vannak a település újabban épített tengerparti részeivel. A település képét a plébániatemplom karcsú, magas tornya uralja.

Története[szerkesztés]

Igrane területe a régészeti leletek tanúsága szerint már a történelem előtti időkben is lakott volt. A térség első ismert népe az illírek egyik törzse a dalmátok voltak, akik a magaslatokon épített, jól védhető erődített településeikben laktak. A rómaiak hosszú ideig tartó harcok után csak az 1. században hódították meg ezt a vidéket. Az illírek elleni 9-ben aratott végső győzelem után békésebb idők következtek. A római uralom emlékei a település temetőjének területén talált római szarkofágok. A 7. században a horvát törzsek egyikeként a neretvánok telepedtek le a tengerpart, valamint a Cetina és Neretva folyók közti területen. Őket a 9. századtól említik a velencei források, mint olyan népet amely kalóztámadásokkal a velencei hajókat fosztogatja. A horvát állam 10. századi megalapítása után a neretvánok szoros szövetségben álltak a horvát uralkodókkal. A velenceiek a szabad hajózás érdekében kénytelenek voltak adót fizetni a horvátoknak. A 11. században a neretvánok által uralt terület is a horvát-magyar királyok fennhatósága alá került. A 12. században hajóhaduk Omiš urait a Kačić nemzetséget szolgálta. Ebben az időben építették a Szent Mihály templomot, mely az egész makarskai riviéra legrégibb temploma.

Igrane első említése 1466-ban történt Stjepan Kosača herceg oklevelében. A török a 15. század végén szállta meg ezt a vidéket. A török uralom idején a lakosság lelki szolgálatát a zivogošćei ferencesek látták el. A térség 1684-ben szabadult fel végleg a több mint kétszáz éves török uralom alól. Ezután Velencei Köztársaság része lett. A török uralom végével a környező településekkel együtt újra benépesült. A lakosság halászattal, földműveléssel, főként olajbogyó termesztéssel foglalkozott, de a határhoz közeli fekvésénél fogva eleinte még gyakran kellett részt vennie a velencei-török összecsapásokban. A velencei uralomnak 1797-ben vége szakadt és osztrák csapatok vonultak be Dalmáciába. 1806-ban az osztrákokat legyőző franciák uralma alá került, de Napóleon lipcsei veresége után 1813-ban újra az osztrákoké lett. 1857-ben 529, 1910-ben 674 lakosa volt. 1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később Jugoszlávia része lett. A település a háború után a szocialista Jugoszláviához került. Az Adria-parti főút megépítése fellendítette a turistaforgalmat. A magasabban fekvő településrészek lakói fokozatosan leköltöztek a partközeli részekre, ahol új házak épültek. 1991 óta a független Horvátországhoz tartozik. 2011-ben 399 lakosa volt, akik főként a turizmusból éltek.

Lakosság[szerkesztés]

Lakosság változása^[2]^[3]
1857	1869	1880	1890	1900	1910	1921	1931	1948	1953	1961	1971	1981	1991	2001	2011
529	651	607	711	627	674	790	533	444	416	390	337	313	427	480	399

Nevezetességei[szerkesztés]

A Rózsafüzér királynője tiszteletére szentelt plébániatemploma amint az a bejárat feletti bevésett feliraton is látható 1752-ben épült. 1906-ban megújították, 1939-ben két oldalkápolnával bővítették. Így latin kereszt alaprajzú lett. A márványból készített főoltáron kívül a kápolnákban is márvány oltárok találhatók, melyek a Rózsafüzér királynője és Szent Antal tiszteletére van szentelve. A hajóban Jézus szíve tiszteletére szentelt, kőből épített oltár áll, míg vele szemben a falmélyedésben Szent Antal szobra látható. A templom egy 18. századi ezüst velencei körmeneti keresztet és egy régi fa feszületet őriz. A templom mellé 1925-ben építették a magas harangtornyot, melyet Nikola Perić tervezett a spliti Szent Dujam templom harangtornya alapján. A toronyban négy harang, rajta pedig toronyóra található. A harangtorony látható a település pecsétjén is.
A Mihály arkangyal templom^[4] az egész makarsaki riviéra legrégibb temploma. Építési módja és stilisztikai jegyei alapján építését a 11. század végére, vagy a 12. század elejére teszik. A kisméretű, szabálytalanul faragott kövekből épített templomot vakolat fedi. A homlokzat feletti harangtorony egy harang számára készült. A kívülről háromhajós román stílusú templomnak látszó, de valójában egyhajós, dongaboltozatú templom a maga nemében egyedülálló nemcsak a makarskai tengermelléken, hanem egész Dalmáciában is. Az épületet kőlapok fedik. Oltára egy kőtalapzaton nyugvó kőlap. Hosszú évszázadokig volt a település plébániatemploma, de ilyen minőségében csak 1633-ban említik először, amikor új harangját Velencében megvásárolták. A templomot 1962-ben földrengés rongálta meg, de még abban az évben állami támogatással helyreállították és falait vasalással erősítették meg.
A település közelében található Zalina kula toronyvára,^[5] mely a kandiai háború idején 1668-ban épült és a törökellenes harcokra emlékeztet. Ennek kiemelkedő alakja volt Zale, azaz valódi nevén Ivan Antičić, akiről a tornyot elnevezték. Zale 1692-ben a törökkel vívott csatában esett el az akkori velencei-török határnál Zadvarjénál. A több száz éves toronyvár ma is jó állapotban áll.
A település déli részén, a kikötő közelében építették 1760-ban a Šimić-Ivanišević család barokk nyaralóját.^[6] A kastélyt a makarskai Ivanišević család építtette egy korábbi, 17. századi épület átépítésével, majd később házasság révén a Šimić és Morović családok birtokába került. A neo stílusú kétszintes ház főhomlokzata dél felé néz, széles oromzattal. Az épület faragott kőből épült, a homlokzatok pedig vakoltak.