Gene Wilder

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Gene Wilder
GeneWilderMay07.jpg
Gene Wilder könyvének dedikálásán New Yorkban
(2007 május)
Életrajzi adatok
Születési név Jerome Silberman
Született 1933. június 11. (80 éves)
Házastársa Mary Mercier (1960–1965)
Mary Joan Schutz (1967–1974)
Gilda Radner (1984–1989) (haláláig)
Karen Boyer (1991–jelen)
Pályafutása
Aktív évek 1961–2003
Díjai
Emmy-díj legjobb vendégszínész
(Will és Grace sorozat)

Gene Wilder az IMDb-n

Gene Wilder (szül. Jerome Silberman; 1933. június 11., Milwaukee, Wisconsin, USA - ) amerikai színházi és filmszínész, rendező, forgatókönyvíró és író.

Színpadon kezdte pályafutását, de már 1967-ben debütált a Bonnie and Clyde című filmben. Első nagyobb szerepe Leopold Bloom volt 1968-ban A producerek című filmben.

Ez a film a kezdete volt annak a termékeny együttműködésnek, ami közte és Mel Brooks író/rendező között kialakult. Ezek között volt az 1974-es Ifjú Frankenstein, aminek a forgatókönyvére mindketten Oscar-díj jelölést kaptak a legjobb adaptált forgatókönyv kategóriában.

Gene Wilder ismertté vált Willy Wonka megformálásával a Willy Wonka és a csokoládégyár (1971) című filmben[1], és a Richard Pryorral együtt játszott filmekben, ezek: a Száguldás gyilkosságokkal (1976), Dutyi dili (1980), Vaklárma (1989) és a Folt a zsákját (1991) voltak. Wilder a filmjei közül többet maga írt és rendezett, ezek között volt például a Vörösruhás nő (1984).

Feleségül vette Gilda Radner színésznőt, majd annak halála után (amit petefészek-rák okozott) aktív szerepet vállalt a rákmegelőzés propagálásában, és létrehozta a Gilda Radner petefészek-rák vizsgálati központot Los Angelesben, és egyik alapítója volt a Gilda's Club-nak.[2]

Későbbi évei során figyelme az írás felé fordult, megírta visszaemlékezéseit, ami 2005-ben jelent meg Kiss Me Like A Stranger: My Search for Love and Art címmel. Regényeket is írt: My French Whore (2007), The Woman Who Wouldn't (2008) és What Is This Thing Called Love (2010).

Korai évek és iskola[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jerome Silberman néven született Milwaukeeban (Wisconsin állam, USA) 1933. június 11-én, William J. és Jeanne (Baer) Silberman fiaként. A „Gene Wilder” művésznevet 26 éves korában vette fel. Erről később ezt mondta: „Mindig is szerettem a »Gene« nevet, a Thomas Wolfe által teremtett figura, Eugene Gant miatt, aki a Look Homeward, Angel-ben (»Nézz vissza, angyal«) és az Of Time and the River (»Az időről és a folyóról«) című könyvekben szerepelt. Ezen felül nagy csodálója voltam Thornton Wildernek[3][4] Wilder már nyolc éves korában érdeklődni kezdett a színészkedés után, amikor anyja megbetegedett reumás lázzal, és az orvos azt mondta Gene-nek, hogy „próbálja megnevettetni”.[5] Anyja, Jeanne Silberman úgy érezte, hogy fia nem tud eléggé kibontakozni Wisconsinban, ezért egy katonai iskolába küldte, a Black-Foxe Military Institute-ba (ez Hollywoodban volt), erről Gene azt írta, hogy terrorizálták és szexuálisan bántalmazták, elsősorban azért, mert ő volt az egyetlen zsidó.[6] Rövid idő után abbahagyta az iskolát és visszament szülővárosába, ahol egyre jobban bekapcsolódott a helyi színházi életbe. Tizenöt éves korábban lépett fel először fizető közönség előtt, mint Balthasar, Rómeó inasa Shakespeare „Rómeó és Júlia” című színdarabjában.[7] Gene Wilder a Washington High School-ban végzett 1951-ben, Milwaukeeban.

Színpadi munkák és a hadsereg[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Wilder az Iowa-i egyetemen kommunikációt és színművészetet tanult, tagja volt az Alpha Epsilon Pi testvériségnek.[8] Miután 1955-ben végzett, Nagy-Britanniába ment, ahol Bristolban felvették a Bristol Old Vic Theatre School-ba. Hat hónap múlva (mivel vívással is foglalkozott) Wilder lett az első újonc, aki megnyerte a főiskolák közötti vívóversenyt.[9] Mivel szerette volna elsajátítani a Stanislavski-módszert is, ezért visszatért az Egyesült Államokba, ahol a nővérével és annak családjával élt Queens-ben. Wilder ekkor beiratkozott a HB Studio-ba.[10]

Wildert 1956. szeptember 10-én sorozták be a hadseregbe. Az újonckiképzés végével az egészségügyi alakulathoz került, és Fort Sam Houston-ba küldték kiképzésre. Itt lehetősége volt rá, hogy különböző pozíciók között válasszon. Az ő szempontja az volt, hogy a lehető legközelebb legyen New Yorkhoz, mert szeretett volna részt venni a HB Studio munkájában, ezért szakápoló lett a Valley Forge honvédségi kórház pszichiátriai és neurológiai osztályán, ami Phoenixville-ben volt (Pennsylvania).[11] 1957 novemberében édesanyja meghalt petefészek-rákban. Egy évvel később leszerelt a hadseregtől és visszatért New Yorkba. A HB Studio ösztöndíja lehetővé tette számára, hogy teljes idejében hallgató legyen. Eleinte még munkanélküli biztosítást is kapott, majd olyan munkákat vállalt, mint limuzin-sofőr és vívó-oktató. Wilder első profi színpadi szerepe Cambridge-ben volt (Nagy-Britannia), ahol a másodtisztet játszotta Herbert Berghof rendezésében, a Twelfth Night-ban. Ugyanakkor vívás-koreográfiával is foglalkozott.[12]

Három évnyi tanulmány után, amit Berghofnál és Uta Hagennál végzett a HB Studio-ban, Charles Grodin beszélt Wildernek Lee Strasberg színjátszási módszeréről. Grodin meggyőzte Wildert, hogy hagyja ott a HB Studiót, és tanuljon Strasberg magánosztályában. Néhány hónappal később Wildert elfogadta az Actors Studio. Mivel úgy érezte, hogy a „Jerry Silberman” név nem lesz megfelelő számára a művészvilágban, a „Gene Wilder” művésznevet választotta.[13] A „Wilder” nevet Thornton Wilder író iránti tiszteletből választotta, a „Gene” pedig Thomas Wolfe első regényéből, a Look Homeward, Angel („Nézz vissza, angyal”) főszereplőjétől származik. Kisfiúként is tetszett neki a Gene név, mivel egyik távoli rokona a második világháborúban egy bombázógépen navigátor volt. „Jóképű volt és jól nézett ki a repülős bőrdzsekijében.”[13][14] Az Actors Studio-hoz való csatlakozás után lassanként kezdték észrevenni az Off Broadway színpadain az olyan előadásoknak köszönhetően, mint Sir Arnold Wesker Roots című darabja, vagy Graham Greene The Complaisant Lover-je, amiért Wilder Clarence Derwent-díjat kapott „Legjobb színészi alakítás nem főszereplőnek” címen.

Mel Brooks filmek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1963-ban Wilder lett a főszereplője a Kurázsi mama és gyermekei című filmnek, amiben a másik főszereplő Anne Bancroft volt, aki Wildert bemutatta akkori barátjának, Mel Brooksnak.[15] Néhány hónappal később Brooks megemlítette, hogy egy forgatókönyvön dolgozik, aminek a címe Springtime for Hitler, és ebben Leo Bloom szerepére Wilder volna a legalkalmasabb. Brooks kicsikart Wildertől egy ígéretet, hogy beszélni fog vele, mielőtt bármely Broadway vagy Off Broadway produkcióban hosszú távra elkötelezné magát.[15] Az elkövetkezendő hónapokban Wilder az országot járta különféle színházi előadásokkal, részt vett a CBS által készített Az ügynök halála című produkcióban, és ekkor kapta meg első, kisebb filmszerepét Arthur Penn 1967-es Bonnie and Clyde című filmjében. Wilder három évig nem is hallott Brooksról, amikor egyszer felhívták azzal, hogy menjen olvasópróbára Zero Mostellel, aki a Springtime for Hitler főszereplője lesz. Mostel mellett Wilder lett a másik főszereplő az 1968-as A producerek című filmben (az eredeti címet erre változtatták).[16]

A producerek kultfilmmé vált a vígjátékok között,[17][18] Mel Brooks Oscar-díjat kapott „a legjobb eredeti forgatókönyv” kategóriában, Wildert pedig jelölték a „legjobb mellékszereplő” kategóriában. Ennek ellenére Mel Brooks első rendezése nem teljesített jól a kasszáknál, és nem minden kritikus fogadta jól: a New York Times kritikusa, Renata Adler a filmet így jellemezte: „főiskolás fekete humor”. [19][20]

1969-ben Wilder egy időre Párizsba költözött, miután elfogadta a Bud Yorkin által rendezett Start the Revolution Without Me főszerepét („Kezdjétek a forradalmat, de nélkülem!” - a vígjáték az 1789-es francia forradalom idején játszódik). Amikor a forgatás befejeződött, Wilder visszatért New Yorkba. Miután elolvasta a Quackser Fortune Has a Cousin in the Bronx forgatókönyvét, felhívta Sidney Glaziert, aki A producerek producere volt. Mindketten keresni kezdték a legmegfelelőbb rendezőt a filmhez. Jean Renoir volt az első jelölt, de ő nem tudta volna elkészíteni a filmet egy éven belül, így a brit-indiai rendezőt, Waris Husseint kérték fel.[21]

Willy Wonka, az Ifjú Frankenstein és Richard Pryor[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1971-ben Mel Stuart felajánlotta Wilder számára a Willy Wonka és a csokoládégyár címszerepét, ami Roald Dahl Charlie és a csokoládégyár regénye alapján készült. Wilder eleinte bizonytalan volt, majd elfogadta a főszerepet és rögtön egy ötlettel állt elő:

Amikor először színre lépek, egy sétabot lesz nálam, és ennek használatával bicegve közeledek a tömeg felé. Amikor a közönség látja, hogy Willy Wonka egy nyomorék, suttogni kezdenek, majd elcsendesednek. Ahogy sétálok feléjük, a sétapálca beakad a macskakőbe, és úgy marad... de én sétálok tovább, míg egyszer csak észreveszem, hogy mi történt. Elkezdek előre esni, de mielőtt érinteném a talajt, egy gyönyörű előre bukfencet csinálok és talpra állok a nézők nagy örömére.[22]

Amikor Stuart megkérdezte, hogy ez miért lenne jó, Wilder így válaszolt: „Mert innentől kezdve senki nem tudná, hogy hazudok vagy az igazat mondom.” [22]

Mindhárom film, amit Wilder A producerek után csinált, anyagi kudarc volt. A Start the Revolution és a Quackser a nézők számára a Mel Brooks filmek silány másolatainak tűntek, a Willy Wonka és a csokoládégyár pedig sok szülő szerint túl durva volt ahhoz, hogy a gyerekek megértsék; a családos nézők elmaradtak.[20] Amikor Woody Allen meghallotta, hogy a Willy Wonka anyagi csőd volt, felajánlott Wildernek egy szerepet a Minden, amit tudni akartál a szexről* (*de féltél megkérdezni) című filmjében. Wilder elfogadta a szerepet. A film anyagilag sikeresnek bizonyult, egyedül az Egyesült Államokban 18 millió dollár bevételt ért el, mindössze 2 milliós költségvetéssel.[23]

Gene Wilder 1984-ben

A Minden, amit tudni akartál a szexről*... után Wilder egy forgatókönyvön kezdett dolgozni, aminek az Ifjú Frankenstein címet adta. Amikor megírt egy kétoldalas összefoglalót, felhívta Mel Brookst, aki azt mondta neki, hogy az ötlet jó, de egyébként kevés érdeklődést mutatott.[24] Néhány hónappal később Wildert felhívta akkori ügynöke, Mike Medavoy, és megkérdezte, volna-e valami munka két új ügyfele, Peter Boyle és Marty Feldman számára. Wilder Feldmant akkoriban látta a tévében, és ez arra ösztönözte, hogy egy jelenetet írjon a számára, amiben a Transylvania állomáson Igor és Frederick első alkalommal találkoznak. A jelenet szinte változtatás nélkül belekerült a filmbe. Medavoynak tetszett az ötlet, és felhívta Brookst, hogy rendezze ő a filmet. Brooksot nem sikerült meggyőzni, de mivel az előző négy évben a korábbi két filmje bukás volt, ezért elfogadta az ajánlatot.[15] Wildernek, mialatt az Ifjú Frankenstein forgatókönyvén dolgozott, a Fox filmstúdió felajánlotta, hogy Saint-Exupéry klasszikus könyvéből, A kis hercegből készülő zenés filmben vegyen részt. Mielőtt a forgatás megkezdődött volna Londonban, Wilder sürgős hívást kapott Brookstól (aki akkor a Blazing Saddlest forgatta), aki felajánlotta neki „Waco Kid” szerepét, miután Dan Dailey kilépett az utolsó pillanatban, és Gig Young túlságosan beteg volt a folytatáshoz. Wilder leforgatta a jeleneteit a Fényes nyergek („Blazing Saddles”) számára, majd azonnal elutazott A kis herceg forgatására.[15]

Az Ifjú Frankenstein megírása után a filmezési jogokat a Columbia Picturesnek akarták eladni, de mivel nem tudtak megegyezni a költségvetésen, Wilder, Brooks és Michael Gruskoff producer a 20th Century Foxhoz ment, akikkel Brooks és Wilder ötéves szerződést írt alá. Az Ifjú Frankenstein anyagi sikernek bizonyult, Wilder és Brooks Oscar-díj jelölést kapott „a legjobb adaptált forgatókönyv” kategóriában az 1975-ös Oscar-díjátadón,[25] de nem kapták meg Francis Ford Coppola és Mario Puzo művével, A Keresztapa II-vel szemben.[26] Az Ifjú Frankenstein forgatása közben Wilder már egy következő film, egy romantikus, zenés komédia tervével foglalkozott, aminek a témája „Sherlock Holmes testvére” volt. Marty Feldman és Madeline Kahn elfogadták a projektben való részvételt, és Wilder elkezdte írni rendezői bemutatkozását, az 1975-ben bemutatott The Adventure of Sherlock Holmes' Smarter Brother-t („Sherlock Holmes okosabb testvérének kalandjai”).[27]

1975-ben ügynöke küldött Wildernek egy forgatókönyvet, aminek a címe Super Chief volt. Wilder elfogadta a szerepet, és a film producereinek azt mondta, hogy a másik szerepre Richard Pryor volna a legalkalmasabb. Pryor elfogadta a szerepet a filmben, amit átneveztek, új címe Száguldás gyilkosságokkal („Silver Streak”) lett. Ez volt az első olyan film, amiben Wilder és Pryor együtt játszott. A filmezés alatt Wilder egy forgatókönyvön dolgozott, aminek a The World's Greatest Lover címet adta, ennek inspirációja Fellini filmje, A fehér sejk volt. Wilder írta, rendezte a filmet és a producere is ő volt. A filmet 1977-ben mutatták be, de anyagi és kritikai bukásnak bizonyult. [28] A Rabbi a vadnyugaton („The Frisco Kid”) (1979) volt Wilder következő terve. Ebben John Wayne lett volna a főszereplő, de ő végül nem vállalta a szerepet, mert a Warner Brothers igazgatói nem tudták meggyőzni, hogy a szokásos 1 millió dolláros gázsija helyett kevesebbet kérjen. A szerepet egy kezdő színész, Harrison Ford kapta meg.

Sidney Poitier és Gilda Radner[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1980-ban Sidney Poitier és Hannah Weinstein producer meggyőzték Wildert és Richard Pryort, hogy csináljanak még egy filmet közösen. Bruce Jay Friedman írta a Dutyi dili forgatókönyvét, és Poitier rendezte a Columbia Pictures számára. Pryor ekkor kokainfüggőségével küzdött, a filmezést ez nagyban nehezítette; de amint a film megjelent, azonnal nemzetközi siker lett. A New York magazin „Skip Donahue” (Wilder) és „Harry Monroe” (Pryor) párosát a 9. helyre sorolta be „A tizenöt legdinamikusabb páros a popkultúra történetében” nevű 2007-ben összeállított listáján. A film gyakran megjelenik mások által összeállított „legjobb vígjáték” típusú listákon.[29][30]

Poitier és Wilder barátok lettek, közösen dolgoztak a Traces forgatókönyvén, ez 1982-ben jelent meg Ki kém, ki nem kém címmel. Wilder ebben a filmben találkozott Gilda Radner vígjátéki színésznővel. Még abban az évtizedben Wilder és Radner több filmben játszott együtt. A Ki kém, ki nem kém után Wilder megrendezte harmadik filmjét, az 1984-es Vörösruhás nő címűt, amiben Wilder, Radner és Kelly LeBrock játszották a főszerepet. A Vörösruhás nő-t rosszul fogadták a kritikusok, csakúgy, mint következő filmjüket, az 1986-os Nászéjszaka kísértetekkel-t, amire nagyon kevés néző váltott jegyet.

TriStar Pictures szeretett volna egy újabb közös filmet Wilder és Pryor főszereplésével. Wilder egyetértett a Vaklárma (See No Evil, Hear No Evil) tervével, de csak akkor, ha teljesen átírhatja a forgatókönyvet. A stúdió ezt elfogadta. Az 1989 májusában bemutatott Vaklárma többnyire negatív kritikákat kapott. Sok kritikus dicsérte Wilder és Pryor játékát, még Kevin Spacey alakítását is kiemelték, de a legtöbben egyetértettek abban, hogy a forgatókönyv borzasztó volt. Roger Ebert filmkritikus „befulladt robbanóanyag”-nak nevezte;[31] a Deseret Morning News a filmet a „buta” jelzővel illette, „hülye forgatókönyvvel”, amiben „túl sok az éretlen vicc”;[32] ugyanakkor Vincent Canby kritikus szerint „Wilder és Pryor együttműködésének messze a legsikeresebb darabja”, de elismerte, hogy „nem egy elegáns film, és nem minden vicc egyformán szellemes”.[33]

Az 1990-es és 2000-es évek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1990-ben Wilder egy politikai képregényrajzolót játszott, aki szerelmes lesz, a Bolondosan a szerelemről („Funny About Love”) című filmben.

Wilder még egy filmben játszott közösen Richard Pryorral, az 1991-es Folt a zsákját-ban („Another You”), amiben már erősen látszott Pryor fizikai leépülése a sclerosis multiplex miatt.[34] Ez a film volt Pryor utolsó főszerepe (még néhány cameo szerepben megjelent 2005-ös halála előtt), és Wilder utolsó filmszerepe is egyben (jelenleg, 2011-ig). Későbbi szereplései tévéfilmekben vagy showműsorokban voltak.

1994-ben Wilder volt a főszereplője az NBC szituációs komédiájának, a Something Wildernek (a cím szójáték Wilder nevével; két jelentése van: 1. „valami vadabb”, 2. „egy kicsi Wilderből”).[35] A műsor gyenge kritikákat kapott, egy évad után megszüntették. 1999-ben újból megjelent a tévében, három tévéfilmben szerepelt: az egyik az NBC adaptációja volt, az Alice in Wonderland (1999), a másik kettő rejtélyekkel foglalkozott (ezeket az A&E Network készítette). A két utóbbi filmben Wilder szerepe Larry "Cash" Carter, egy színházigazgató, akinek magánnyomozóvá kell válnia. Ezt a két filmet Wilder másokkal közösen írta. Három évvel később Wilder vendégszerepelt az NBC Will és Grace sorozatában, ezzel elnyerte a legjobb vendég színész nevű Emmy-díjat Mr. Stein szerepének eljátszásáért, aki Will Truman főnöke volt.[36]

Személyes élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Wilder első feleségével, Mary Mercierrel még a HB Studio-beli tanulmányai során találkozott New Yorkban. Bár nem régóta ismerték egymást, 1960. július 22-én összeházasodtak. Sokat éltek egymástól távol, majd 1965-ben elváltak. Néhány hónappal később Wilder randevúzni kezdett Mary Joan Schutz-cal, nővére barátnőjével. Schutznak már volt egy lánya, Katharine, előző házasságából. Amikor Katharine elkezdte „papá”-nak hívogatni, 1967. október 27-én összeházasodtak, és még abban az évben adoptálta a gyereket.[37] Schutz és Wilder hétévnyi házasság után váltak el, mert Schutz azt gondolta, hogy Wildernek viszonya van az Ifjú Frankenstein főszereplőjével, Madeline Kahnnal. Miután elváltak, Wilder rövid ideig járt egy másik Frankenstein szereplővel, Teri Garr-ral. Wilder eközben elidegenedett Katharine-tól.[15][38]

Wilder a Saturday Night Live színésznőjével, Gilda Radnerrel 1981. augusztus 13-án találkozott először, miközben Sidney Poitierrel a Hanky Panky-t forgatták. Radner akkoriban G.E. Smith felesége volt, de ő és Wilder elválaszthatatlan barátok lettek. Amikor a Hanky Panky forgatás véget ért, Wildernek hiányozni kezdett Radner, és hívogatni kezdte. A kapcsolat egyre mélyült, míg végül Radner elvált Smith-től 1982-ben. A pár Franciaországban esküdött meg, 1984. szeptember 14-én. A pár szeretett volna gyermekeket, de Radner többször elvetélt, az orvosok pedig nem tudták megállapítani ennek okát. Radner állandó kimerülés és fáradtságérzés tünetével a Haunted Honeymoon forgatása alatt orvosi kezelést kapott. Néhány félrekezelés után 1986 októberében megállapították, hogy petefészek-rákja van.[39] A következő másfél évben Radner küzdött a betegséggel, kemoterápiát és radioaktív besugárzást kapott. A betegség lassan gyógyulóban volt, ekkor forgatta Wilder a Vaklárma c. filmet. [39] 1989 májusában azonban a betegség áttétessé vált, Radner 1989. május 20-án meghalt.[40] Wilder később azt mondta: „Mindig azt gondoltam, hogy meg fog gyógyulni belőle”.[41]

Radner halálát követően Wilder aktív szerepet vállalt a rákbetegség felismerésének propagálásában, megalapította a „Gilda Radner petefészek-rák felismerő központ”-ot Los Angelesben és a Gilda's Club társalapítója volt (ez egy támogató csoport a rákbetegség felismerésére, ami először csak New Yorkban működött, később az USA más területein is).[8]

Visszavonulás az irodalomba[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gene Wilder egyik könyve dedikálásának helyszínén
(2007 májusa)

Mialatt a Vaklárma süket szerepére készült, Wilder találkozott Karen Webb-bel (asszonyneve Boyer), aki a New York-i halláskárosultak szövetségének klinikai felügyelője, és Wildert a szájról olvasás technikájára tanította. Gilda Radner halálát követően randevúzni kezdtek, és 1991. szeptember 8-án összeházasodtak.[41] A pár azóta is Stamfordban él (Connecticut állam), egy 1734-es, gyarmati időkből származó házban, ahol korábban Wilder Radnerrel élt. A házaspár vízfestékkel való festészettel, írással és jótékonysági tevékenységgel foglalkozik.[15]

1998-ban Wilder Gilda's Disease címmel könyvet írt Steven Piver rákkutatóval, megosztva vele a tapasztalatait, amit Radner rákbetegséggel való küzdelme alatt tapasztalt. Wilder 1999-ben non-Hodgkin limfómával kórházba került, de 2005-ben megerősítették, hogy a daganat felszívódott a kemoterápiát és az őssejt-beültetést követően.[15]

2001 októberében Wilder felolvasott Roald Dahl Karcsi és a csokoládégyár című regényéből egy jótékonysági előadáson, amit a 2001. szeptember 11-i áldozatok családjainak megsegítésére rendeztek a Westport Country Playhouse-ban..[15][42] Ugyancsak 2001-ben Wilder kéziratokat, levelezést, egyéb dokumentumokat, fényképeket és újságkivágásokat adományozott az Iowa-i egyetem könyvtárának.[3]

2005. március 1-jén Wilder megjelentette személyes visszaemlékezéseit Kiss Me Like a Stranger: My Search for Love and Art címmel, amiben a gyerekkorától kezdve Radner haláláig mindent leírt. Két évvel később, 2007 márciusában Wilder kiadta első regényét, My French Whore címmel, ami az első világháború idején játszódik.[43] Második regénye, a The Woman Who Wouldn't 2008 márciusában jelent meg.[44] 2010-ben összegyűjtött rövid történeteket adott ki What is This Thing Called Love? címmel.[45]

2008-ban a Turner Classic Movies filmet készített "Role Model: Gene Wilder" címmel, amiben Alec Baldwin kérdezte Wildert a karrierjéről. Wilder azt mondta, hogy visszavonult a szerepléstől. „Nem szeretem a show-business-t; a show-t igen, de a businesst [az üzleti részét] nem.”

2010 decemberében egy jogosítatlan („unauthorized”) életrajz jelent meg róla a BearManor Media kiadásában Gene Wilder: Funny and Sad címmel, ennek szerzője Brian Scott Mednick.

Munkái[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Film[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

(zárójelben a magyarországi bemutató éve, ha nem azonos az eredetiével)

év magyar cím eredeti cím szerep megjegyzés
1967 Bonnie és Clyde Bonnie and Clyde Eugene Grizzard
1968 A producerek The Producers Leo Bloom jelölés – Oscar-díj a legjobb férfi mellékszereplőnek
1970 Kezdjétek a forradalmat, de nélkülem! Start the Revolution Without Me Claude és Philippe ikerpár
Akinek van egy unokatestvére Bronxban Quackser Fortune Has a Cousin in the Bronx Quackser Fortune
1971 Willy Wonka és a csokoládégyár Willy Wonka & the Chocolate Factory Willy Wonka jelölés – Golden Globe-díj a legjobb férfi főszereplőnek – zenés film vagy vígjáték
1972 Minden, amit tudni akartál a szexről (de sosem merted megkérdezni) Everything You Always Wanted to Know About Sex* (*But Were Afraid to Ask) Dr. Doug Ross
The Scarecrow Lord Ravensbane / a madárijesztő TV
1974 Az orrszarvú / Rinocérosz (1992) Rhinoceros Stanley Eugène Ionesco Rhinoceros c. darabja alapján
Fényes nyergek Blazing Saddles Jim, "The Waco Kid"
A kis herceg The Little Prince A róka
Thursday's Game Harry Evers TV
Ifjú Frankenstein Young Frankenstein Dr. Frankenstein közösen írta Mel Brooksszal
jelölés – Oscar-díj a legjobb adaptált forgatókönyvnek
1975 Sherlock Holmes okosabb testvérének kalandjai (1977) The Adventure of Sherlock Holmes' Smarter Brother Sigerson Holmes rendező és író is
1976 Száguldás gyilkosságokkal (1978) Silver Streak George Caldwell jelölés – Golden Globe-díj a legjobb férfi főszereplőnek – zenés film vagy vígjáték
1977 The World's Greatest Lover Rudy Valentine, más néven Rudy Hickman producer, rendező és író is
1979 Rabbi a vadnyugaton The Frisco Kid Avram Belinski
1980 (1982) Sunday Lovers Skippy a "Skippy" részt rendezte
Dutyi dili (1983) Stir Crazy Skip Donahue
1982 Ki kém, ki nem kém (1985) Hanky Panky Michael Jordon
1984 Vörösruhás nő The Woman in Red Teddy Pierce rendező és író is
1986 Nászéjszaka kísértetekkel Haunted Honeymoon Larry Abbot rendező és író is
1989 Vaklárma (1990) See No Evil, Hear No Evil Dave Lyons író is
1990 Bolondosan a szerelemről Funny About Love Duffy Bergman
1991 Folt a zsákját Another You George/Abe Fielding
1999 Gyilkosság a kisvárosban Murder in a Small Town Larry "Cash" Carter TV
Alice csodaországban Alice in Wonderland The Mock Turtle
A rejtélyes hölgy The Lady in Question Larry "Cash" Carter TV

Televízió[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A The Electric Company' rész hangja a The Adventures of Letterman sorozatban (60 epizód, 1972–1977)
  • Something Wilder (1994–1995)
  • Will & Grace (2002) "Boardroom and a Parked Place" epizód (vendégművész – Mr. Stein)
  • Will & Grace (2003) "Sex, Losers & Videotape" epizód (vendégművész – Mr. Stein)

Színház[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • The Complaisant Lover (Broadway theatre, 1962)
  • Mother Courage and Her Children („Kurázsi mama és gyermekei”, Broadway, 1963)
  • Death Of A Salesman („Az ügynök halála”)
  • One Flew Over the Cuckoo's Nest („Száll a kakukk fészkére”, Broadway, 1963)
  • The White House (Broadway, 1964)
  • Luv (Broadway, 1966)
  • The Scarecrow (Broadway, 1972)
  • Rhinoceros (1974)
  • Laughter on the 23rd Floor (London, 1996)

Írásai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Piver, M. Steven és Gene Wilder: Gilda's Disease: Sharing Personal Experiences and a Medical Perspective on Ovarian Cancer, Broadway Books, 1998, ISBN 0-7679-0138-X
  • Wilder, Gene: Kiss Me Like a Stranger: My Search for Love and Art, St. Martin's Press, 2005, ISBN 0-312-33706-X
  • Wilder, Gene: My French Whore, St. Martin's Press, 2007 ISBN 0-312-36057-6
  • Wilder, Gene: The Woman Who Wouldn't, St. Martin's Press, 2008, ISBN 0-312-37578-6
  • Wilder, Gene: What is this Thing Called Love?, St. Martin's Press, 2010, ISBN 978-0-312-59890-7

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. A Willy Wonka és a csokoládégyár nem tévesztendő össze a 2005-ös Charlie és a csokigyár című filmmel, ami ugyanazon az irodalmi művön alapszik
  2. Allen Barra "A Funny Man Writes a Serious Historical Novel," American Heritage, April/May 2007.
  3. ^ a b The Gene Wilder Papers. Collection Dates: 1961? – 2000. (Bulk Dates: 1970s) 3.75 linear ft. Retrieved on February 29, 2008.
  4. Wilder, Gene: Kiss Me Like a Stranger: My Search for Love and Art, St. Martin's Press, 2005, ISBN 0-312-33706-X
  5. Segal, David. "Gene Wilder: It Hurts to Laugh." The Washington Post. March 28, 2005. Retrieved on March 15, 2008.
  6. Wilder, 13.
  7. Wilder, 17.
  8. ^ a b Distinguished Alumni Winner: Gene Wilder. University of Iowa Alumni Association. Retrieved on March 19, 2008
  9. Wilder, 39.
  10. Wilder, 40.
  11. Wilder, 41–42.
  12. Wilder, 50–51.
  13. ^ a b Shelden, Michael. "Why would they remake Willy Wonka?". The Daily Telegraph. Retrieved on March 16, 2008.
  14. Wilder, 60.
  15. ^ a b c d e f g h "Larry King Live - Interview With Gene Wilder." CNN.com - Transcripts. Retrieved on March 18, 2008
  16. Wilder, 96.
  17. Oakes, Keily. "Getting The Producers to the West End." BBC News. November 9, 2004. Retrieved on March 16, 2008.
  18. The Producers. at Music Theatre International.com. Retrieved on March 16, 2008.
  19. Adler, Renata. "The Producers." The New York Times. March 19, 1968. Retrieved on March 15, 2008.
  20. ^ a b Wilder, 133.
  21. Wilder, 120–124.
  22. ^ a b Wilder, 129.
  23. "Everything You Always Wanted to Know About Sex, but Were Afraid to Ask" - Box Office Mojo. Retrieved on March 15, 2008.
  24. Wilder, 140.
  25. Young Frankenstein. Box Office Mojo. Retrieved on March 15, 2008.
  26. "1974 (47th) Nominees and winners for best writing (original and adapted)" - Academy Awards© Database. Retrieved on March 15, 2008.
  27. Wilder, 154.
  28. "The World's Greatest Lover (1977). RottenTomatoes.com. Retrieved on March 15, 2008.
  29. Wilder, 185–186.
  30. Kois, Dane and Lane Brown. "The Buddy List: The Fifteen Most Dynamic Duos in Pop Culture History." New York. September 8, 2007. Retrieved on March 16, 2008.
  31. Ebert, Roger. "See No Evil, Hear No Evil." RogerEbert.com. May 12, 1989. Retrieved on March 16, 2008.
  32. Hicks, Chris. "See No Evil, Hear No Evil." The Deseret Morning News. May 18, 1989. Retrieved on March 16, 2008.
  33. Canby, Vincent. "Review/Film; Pryor and Wilder Pool Handicaps in 'See No Evil'." The New York Times. (May 12, 1989). Retrieved on March 16, 2008.
  34. Associated Press (December 12, 2005). "Comedian Richard Pryor dies at 65". MSNBC.com. Retrieved on March 18, 2008.
  35. Tucker, Ken. "Veterans Parade." Entertainment Weekly. September 30, 1994. Retrieved on March 18, 2008.
  36. Susman, Gary. "W for Winner." Entertainment Weekly. September 15, 2003. Retrieved on March 18, 2008.
  37. Wilder, 105–106.
  38. Wilder, 153–155.
  39. ^ a b Radner, Gilda. It's Always Something. New York: Simon & Schuster, 1989.
  40. Wilder, 188–220.
  41. ^ a b Broeske, Pat H. "Gene Wilder's fateful life journey." BookPage. Accessed on April 5, 2008.
  42. Ginocchio, Mark and Lisa Chamoff. "Area theaters compete for name talent in a crowded market." The Stamford Advocate. December 26, 2007.
  43. Wilder, Gene. My French Whore. Thorndike Press, 2007. ISBN 0-7862-9725-5.
  44. Wilder, Gene. The Woman Who Wouldn't . St. Martin's Press, 2008. ISBN 0-312-37578-6.
  45. Wilder, Gene. What Is This Thing Called Love?. St. Martin's Press (2010). ISBN 0312598904 

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Piver, M. Steven és Gene Wilder: Gilda's Disease: Sharing Personal Experiences and a Medical Perspective On Ovarian Cancer, Broadway Books, 1998, ISBN 0-7679-0138-X
  • Radner, Gilda: It's Always Something, Simon and Shuster, 1989, ISBN 0-671-63868-8
  • Wilder, Gene: Kiss Me Like a Stranger: My Search for Love and Art, St. Martin's Press, 2005, ISBN 0-312-33706-X

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Gene Wilder című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.