Megfélemlítés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A megfélemlítés ártalmasan hat a diákok közérzetére és fejlődésére[1]
Önmaguk verésére kényszerített diákok

A megfélemlítés (angol szóval bullying, hasonló értelemben használatos még: terrorizálás, zsarnokoskodás, erőszakoskodás, kegyetlenkedés, megalázás, gyötrés, zaklatás, szekálás, szívatás, szadizás, kötekedés[2]) a bántalmazás egy fajtája. Olyan ismétlődő viselkedést jelent, amellyel egy csoport vagy egy személy egy másik csoport vagy személy feletti hatalmát igyekszik kialakítani vagy megerősíteni, az „erőegyensúlyt” ezáltal megszüntetve.[3] Ez a felborult erőegyensúly egyaránt jelenthet társas és/vagy fizikai befolyást. A megfélemlítés áldozatát gyakran célpontnak nevezik.

A megfélemlítés a bántalmazás három alaptípusából tevődik össze: érzelmi, szóbeli és fizikai formából. Gyakran folyamodik a kényszerítés rejtett módszereihez, mint például a pszichológiai manipulációhoz. A megfélemlítést többféleképpen lehet definiálni. Bár az Egyesült Királyságban jelenleg nincs törvényes meghatározása,[4] egyes amerikai államokban már létezik ellene törvény.[5]

Az iskolában és a munkahelyen előforduló megfélemlítést peer abuse-nak (kortársak közti megfélemlítésnek) is nevezik.[6] Robert W. Fuller a rankism (a rangsorban alattunk állók bántalmazása, megalázása) keretében elemezte ezt a viselkedésmódot.

Bármely olyan helyzetben előfordulhat, ahol az emberek kapcsolatba kerülnek egymással: létezik iskolai, templomi, családi, munkahelyi, otthoni és egyes környékeken, lakóközösségekben megjelenő formája. Gyakori kiváltó oka az elköltözésnek. Létezik társadalmi csoportok, társadalmi osztályok, sőt országok között is (l. jingoizmus), azonkívül a nemzetek közötti erőegyensúly vélt vagy valós felborulását a két világháború elsődleges okai közt is számon tartják.[7] [8] Ebből a szempontból nézve tehát ennek a jelenségnek a nemzetek közti megnyilvánulásai legalább két súlyos áldozatokkal járó háborúra vezethetők vissza.

Meghatározása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

„A területen kamerás megfigyelőrendszer működik” – egyes iskolákban, ahol ez felmerült, zártláncú televíziós kamerákkal igyekeznek megoldani a problémát.

A megfélemlítés ismétlődő agresszív magatartás, melynek célja a másik ember szándékos bántalmazása (fizikai vagy mentális formában). Az egyén olyan viselkedése jellemzi, amellyel egy másik fölött hatalomra tehet szert.[9]

Dan Olweus norvég kutató úgy definiálja a megfélemlítést, amikor valaki

„ismételten és hosszabb időn át negatív cselekedeteknek van kitéve egy vagy több más személy részéről”. A negatív cselekedetet pedig úgy határozza meg, „amikor valaki fizikailag, szóban vagy más módon szándékosan sérelmet vagy kellemetlenséget okoz egy másik embernek”.[10]

Általános jellemzői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A megfélemlítés körébe tartozik a csúfolódás, a szóbeli vagy írásbeli sértegetés, a tevékenységből, illetve a társas helyzetekből való kizárás, a fizikai bántalmazás és a kényszerítés.[11][12] A megfélemlítő személy viselkedhet így azért, hogy népszerűnek, illetve erősnek, keménynek tűnjön, vagy pedig hogy felhívja magára a figyelmet. Lehet a háttérben féltékenység, vagy pedig hogy őt magát is megfélemlíti valaki.[13]

Az USA-beli Országos Oktatási Központ statisztikái szerint a megfélemlítés két nagyobb csoportba sorolható: közvetlen és közvetett formára, ahol az utóbbi társas agresszió néven is ismert.[1]

Amint az ezzel foglalkozó tanulmány szerzője, Ross megállapítja, a közvetlen megfélemlítés a fizikai agresszió számtalan formáját foglalja magába: az érintett lökdösése, böködése, megdobálása, rugdosása, hajhúzás, karmolás, harapás, csípés, szurkálás, tenyérrel vagy ököllel való ütés, verés, fojtogatás.[14]

Mint írja, a társas agresszió vagy közvetett megfélemlítés során az áldozatot elszigetelődéssel fenyegetik. Ezt számos úton érhetik el, többek közt pletyka terjesztésével, az áldozattal való barátkozás elutasításával, a vele barátkozni igyekvők megfélemlítésével, valamint a célszemély öltözködésének vagy más társas szinten jelentős vonásainak (pl. etnikai hovatartozásának, vallásának, fogyatékosságának) kifogásolásával. Ross[14] a közvetett megfélemlítés más formáit is bemutatja, amelyek rejtettebbek és jórészt szóban történnek: a csúfolódás, a néma elzárkózás, az áldozat belehajszolása vitával az önfeladásba, alávetettségbe, a manipuláció, a pletykálkodás, ill. valótlanságok vagy hazugságok terjesztése, szóbeszéd, rossz hír keltése, az illető bámulása, fixírozása, ill. kinevetése, egyes múltbeli eseményekre utaló szavak emlegetése, valamint a gúnyolódás. Az Act Against Bullying („Lépj a Megfélemlítés Ellen”) nevű gyermekjóléti szervezetet 2003-ban hozták létre azzal a céllal, hogy kutatással és a megbirkózási készségek közreadásával segítsék az effajta megfélemlítést elszenvedő gyerekeket. Magyarországon 2013 januárban a Felelős Társadalomért Közhasznú Alapítvány indította el a Megfélemlítés Elleni Programot (MEP), melynek célja az iskolai- és a cyber (kiber) megfélemlítés megelőzése és megszüntetése.

A megfélemlítés hatásai az áldozatra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ilyen bánásmód hatásai súlyosak, olykor végzetesek is lehetnek. A dublini Trinity College Megfélemlítés Elleni Központjának munkatársa, Mona O’Moore így fogalmazott: „Egyre több kutatási eredmény áll rendelkezésünkre, mely azt mutatja, hogy azokat az egyéneket, akár gyermekeket, akár felnőtteket, akik rendszeresen megalázó bánásmódnak vannak kitéve, különféle stresszes eredetű betegségek fenyegetik, s ez olykor öngyilkossághoz is vezethet.”[15]

Áldozatai nemritkán hosszú távú érzelmi és viselkedési gondokkal küzdenek. A megfélemlítés magányosságot, depressziót, szorongást okozhat, alacsony önértékeléshez és a betegségek iránti nagyobb fogékonysághoz vezethet.[16]

Az amerikai Állami Törvényhozás Országos Tanácsa így fogalmazott:

„Egy 2002-ben az USA titkosszolgálata által kiadott jelentés arra a következtetésre jutott, hogy a megfélemlítés lényeges szerepet játszott számos iskolai lövöldözésben, és lépéseket kell tenni a megfélemlítő viselkedés kiküszöbölésére.”[17]

Öngyilkosság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szoros kapcsolat áll fenn a megfélemlítés és az öngyilkosság között.[18] A megfélemlítés évről évre számos öngyilkossághoz vezet. Egy becslés szerint évente csupán az Egyesült Királyságban 15-25 gyerek oltja ki az életét emiatt.[19]

A megfélemlítő személy jellemzői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kutatások alapján a másokat megfélemlítő felnőttek autoriter természetűek, és erős igényük van mások irányítására, a fölöttük való uralkodásra, dominanciára.[20] Arra utaló jelek is vannak, hogy a beosztottakról való előítéletes vélemény további veszélyfaktort jelenthet.[21]

Más tanulmányok azt mutatták ki, hogy irigység és sértettség is lehet az ilyenfajta magatartás motívuma.[22] A megfélemlítő személyek önértékelésének kutatása ellentmondó eredményeket hozott.[23][24] Míg némelyek közülük arrogánsok és nárcisztikusak,[25] másoknál ez a viselkedés a szégyen vagy a szorongás leplezését szolgálhatja, vagy pedig önértékelésük javítását: a bántalmazó ilyenkor mások lealacsonyításából, megalázásából merít erőt.[26]

A kutatók más rizikófaktorokat is azonosítottak, így a depressziót[27] és személyiségzavarokat,[28] valamint a hirtelen haragot és az erőszakhoz folyamodást, az agresszív viselkedési formáktól való függőséget, mások tetteinek tévesen ellenségesként való értelmezését, az énkép megőrzésének fontosságát, és a kényszeres, merev cselekedetekbe bocsátkozás hajlamát.[29] Az ilyen viselkedés okozója mindezen tényezők együttese is lehet.[30]

Gyakran felvetik, hogy a megfélemlítő viselkedés a gyermekkorból ered:

„„Ha nem szabnak gátat gyermekkorban az agresszív viselkedésnek, fennáll a veszélye, hogy szokássá válik. Mi több, kutatások igazolják, hogy ez a fajta gyermekkori viselkedés a felnőttkorban bűnelkövető magatartáshoz és családon belüli bántalmazáshoz vezethet.”[15]

A megfélemlítő személyek azért is viselkedhetnek így, mert korábban maguk is ennek áldozatai voltak.[31][32][33] Azt is bizonyították, hogy a megfélemlítő személyek jóval nagyobb eséllyel kerülnek később börtönbe.[34]

A rendszeres megfélemlítés valószínű célpontjainak jellemzői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Míg a krónikus megfélemlítés a felszínen csupán egy (vagy több) ’agresszor’ egy (vagy több) ’célszemély’ elleni akciójának tűnik, ennek eredményességéhez mélyebb szinten szükség van egy krónikusan inadekvát reagálásra is a célszemély(ek) részéről. Olyan válaszra, amelyet a megfélemlítő és a célszemély egyaránt elégtelennek tart az ismétlődő folyamat megszakítására. Azok az egyének vagy csoportok, akik képesek oly módon reagálni az első megfélemlítő próbálkozásokra, ami kellőképpen elveszi a megfélemlíteni igyekvő személy kedvét a további kísérletekre, természetüknél fogva aránylag könnyen kivonják magukat ebből a pusztító körforgásból. Azokból viszont, akik a stresszes helyzetekre leginkább hajlamosak önmagukat áldozatnak tekintve reagálni, a krónikus megfélemlítés legalkalmasabb ’célpontjai’ válhatnak.[35]

A megfélemlítés ördögi köréhez rendszerint szervesen hozzátartozik a megfélemlíteni igyekvő személy valamely agresszív megnyilvánulása, valamint a célpont erre adott reakciója, amelyet mindketten a megadás, az alávetettség egyfajta jelének tekintenek. A folyamat csak akkor indul el, ha mindkét említett lényeges elem jelen van. Ha ezek megjelennek, akkor a körforgás folytonosan fenntartja önmagát, és hónapokig, évekig, akár évtizedekig eltarthat. Legkönnyebben a kezdetén lehet megszakítani, azonban ez bármely későbbi időpontban is megtörténhet, ha két alapelemének valamelyikét eltávolítjuk. Bár a csoportos bevonódás látszólag bonyolítja ennek folyamatát, az továbbra is egyfajta hallgatólagos kezdeti megegyezésen alapul a megfélemlítés vezetője és a célpont között, hogy az utóbbi „megadta magát” az előbbieknek. A megfélemlítő személy eközben ilyen jellegű nyilatkozatot kíván tenni: „Nézz rám és félj tőlem: hatalmamnál fogva képes vagyok a kívánt célpontnak a nekem megfelelő módon és időben fájdalmat okozni, anélkül hogy ezért felelnem kéne.” Ha a célszemély a krónikus megfélemlítésre válaszul „legyőzött hozzáállást” tanúsít, a körforgás minden bizonnyal folytatódni fog. Ha pedig a célszemély az önbizalom világos tanújelét mutatja attitűdjében, és valami módon jelzi, hogy a megfélemlítő személy leigázási törekvése hatástalan, akkor a szándék szinte biztosan elenyészik rövid időn belül, vagy teljesen meg is szűnik.[36] [37]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b Student Reports of Bullying, Results From the 2001 School Crime Supplement to the National Crime Victimization Survey, US National Center for Education Statistics
  2. Nincs egyértelműen elterjedt magyar megfelelője, l. még a bullying lehetséges magyar fordításai (Proz.com)
  3. (U.S. Dept. of Justice, Fact Sheet #FS-200127)
  4. Harassment, Discrimination and Bullying PolicyManchesteri Egyetem
  5. Legalább 15 állam fogadott el törvényt az iskolások körében előforduló megfélemlítésről: Google-keresés
  6. Bennett, Elizabeth Peer Abuse Know More: Bullying From a Psychological Perspective (2006)
  7. The Balance of Power in Europe (1871-1914), 2010. (Hozzáférés: 2010. október 30.) Description of how an imbalance of power in Europe precipitated WWI.
  8. The Economic Consequences of the Peace, 2005. (Hozzáférés: 2010. október 30.) Describes likely connection between imbalanced Treaty of Versailles and World War II
  9. Besag, V. E. (1989) Bullies and Victims in Schools. Milton Keynes, England: Open University Press
  10. Olweus, D., Olweus.org
  11. Whitted, K.S. & Dupper, D.R. (2005). Best Practices for Preventing or Reducing Bullying in Schools. Children and Schools, Vol. 27, No. 3, July 2005, pp. 167-175(9).
  12. Carey, T.A. (2003) Improving the success of anti-bullying intervention programs: A tool for matching programs with purposes. International Journal of Reality Therapy, 23(2), 16-23
  13. Crothers, L. M. & Levinson, E. M. (2004, Fall). Assessment of Bullying: A review of methods and instruments. Journal of Counseling & Development, 82(4), 496–503.
  14. ^ a b Ross, P. N. (1998). Arresting violence: A resource guide for schools and their communities. Toronto: Ontario Public School Teachers' Federation.
  15. ^ a b Anti-Bullying Center Trinity College, Dublin,
  16. Williams, K. D., Forgás, J. P. & von Hippel, W. (Eds.) (2005). The Social Outcast: Ostracism, Social Exclusion, Rejection, & Bullying. Psychology Press: New York, NY.
  17. School Bullying. National Conference of State Legislatures, Washington, D.C. (hozzáférés: 2007. december 7.)
  18. Kim YS, Leventhal B (2008.). „Bullying and suicide. A review”. International Journal of Adolescent Medicine and Health 20 (2), 133–54. o. PMID 18714552.  
  19. Statistics on bullying
  20. The Harassed Worker, Brodsky, C. (1976), D.C. Heath and Company, Lexington, Massachusetts.
  21. Petty tyranny in organizations , Ashforth, Blake, Human Relations, Vol. 47, No. 7, 755-778 (1994)
  22. Bullying and emotional abuse in the workplace. International perspectives in research and practice, Einarsen, S., Hoel, H., Zapf, D., & Cooper, C. L. (Eds.)(2003), Taylor & Francis, London.
  23. Pollastri AR, Cardemil EV, O'Donnell EH (2009. December). „Self-Esteem in Pure Bullies and Bully/Victims: A Longitudinal Analysis”. Journal of Interpersonal Violence 25 (8), 1489–502. o. DOI:10.1177/0886260509354579. PMID 20040706.  
  24. (1994.) „Bullies and their victims: Understanding a pervasive problem in the schools”. School Psychology Review 23 (2), 165–175. o.  
  25. Answers to frequently asked questions about workplace bullying
  26. Presentation Bullying
  27. Patterson G (2005. December). „The bully as victim?”. Paediatric Nursing 17 (10), 27–30. o. PMID 16372706.  
  28. Kumpulainen K (2008.). „Psychiatric conditions associated with bullying”. International Journal of Adolescent Medicine and Health 20 (2), 121–32. o. PMID 18714551.  
  29. (1997.) „Areas of Expert Agreement on Identification of School Bullies and Victims”. School Psychology International 18, 5. o. DOI:10.1177/0143034397181001.  
  30. (1998.) „The relationship among bullying, victimization, depression, anxiety, and aggression in elementary school children”. Personality and Individual Differences 24 (1), 123–130. o. DOI:10.1016/S0191-8869(97)00145-1.  
  31. Fromm, Erich. The anatomy of human destructiveness. New York: Holt, Rinehart and Winston (1973). ISBN 0-03-007596-3 Sablon:Oldalszám szükséges
  32. Man Against Himself by Karl A. MenningerSablon:Oldalszám szükséges
  33. Neurotic Styles by David ShapiroSablon:Oldalszám szükséges
  34. (1995.) „Developmental Crime Prevention”. Crime and Justice: A Review of Research, p.151. o.  
  35. Problem Solving to Prevent Bullying, 2010. (Hozzáférés: 2010. október 31.) Discussion of typical psychological profiles of both bullies and their targets.
  36. Jay Banks NBC TV-10 "STAMP Out Bullying", 2010. (Hozzáférés: 2010. október 31.) Youtube video of NBC report on Jay Banks' anti-bullying program, advising targets to "project self-confidence".
  37. Jay Banks Productions Youtube Homepage, 2010. (Hozzáférés: 2010. október 31.) Compilation of anti-bullying videos by anti-bullying expert, Jay Banks

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Bullying című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.