Dadogás

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A dadogás beszédfolytonossági zavar, amit gyakori megakadások és hangismétlések jellemeznek.

Ez a cikk a dadogással, mint beszédhibával foglalkozik, amit meg kell különböztetni az ismert fizikai vagy lelki okok miatti dadogástól.[1]

A zárhangok (b, d, g, p, t, k) több nehézséget okoznak, mint mások. Ezeket nevezik nehéz hangoknak.

Dadogó ember akkor nem dadog ha énekel,[2] verset mond, bábozik, suttog vagy kiabál.

Tünetei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szakirodalom különbséget tesz elsődleges és másodlagos tünetek között.[3][4] Az elsődleges tünetek alkotják a dadogás magját, míg a másodlagos tünetek reakciók a dadogásra.

Az elsődleges tünetekhez tartoznak:

A másodlagos tünetek között vannak, amik az elsődleges tünetek leküzdését szolgálják. Az izmok megfeszítése, grimaszok, bevezető szövegek használata, a nehéz hangok elkerülése segítik a beszédet. Más stratégiák használatával a beszédet, mint olyat igyekeznek elkerülni.

Ezeket a tüneteket a hallgató megfigyelheti, de a dadogás által okozott negatív érzések, gondolatok, és a negatív hozzáállás rejtve maradnak előtte. Gyakori a megakadástól való félelem, a szégyenkezés és a kisebbségrendűségi érzés.

Epidemiológia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gyerekeknél a fiúk és a lányok aránya megközelítőleg 2:1.[5][6] Felnőtteknél a férfi-nő arány 4:1 és 5:1 közé esik. A neurológiai betegségben szenvedők gyakrabban dadognak, mint az egészséges emberek.

Okai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Többféle elgondolás létezik. A kutatások szerint a fő hajlamosító tényezők a beszédfejlődés rendellenességei, az érzékeny idegrendszer, és az átállított balkezesség; a fő kiváltó okok pedig a huzamosabb ideig tartó szorongás, az ijedtség, a félelem, és a tartós érzelmi feszültség.

Kialakulása és fejlődése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mindig 12 éves kor alatt kezdődik; az érintettek felénél három-négy éves korban, 90 százalékánál hat éves kor előtt. A gyerekek nagy részénél véget ér a serdülőkor előtt. Lányoknál korábban kezdődik, de náluk nagyobb annak a valószínűsége, hogy elmúlik. Felnőttkorban a tünetmentesség elérése nehéz, vagy lehetetlen.

Diagnózis[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A BNO szerint dadogásról van szó, ha a beszédelemek megnyújtása, ismétlése, a gyakori szünetek visszatérők; ezek a beszéd folytonosságának zavarához vezetnek, és ez az állapot legalább három hónapja fennáll.

Megállapításához reprezentatív adatok kellenek a beszéd folytonosságáról, mert előfordul, hogy a szokásostól eltérő beszédhelyzet miatt a páciensek folytonosabban beszélnek, mint egyébként. Ezért kikérdezik a pácienst és a hozzátartozóit. Jó, ha vannak hangfelvételek a mindennapi helyzetekről.

Kezelése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gyermekkorban a dadogás jól kezelhető, felnőttkorban azonban nehéz vagy lehetetlen teljes tünetmentességet elérni. Az érintettek sokat szenvednek beszédhibájuk miatt, ezért rengeteg módszert dolgoztak ki, több-kevesebb háttértudással. Egyes módszerek a dadogás gyors elmulasztását ígérik. Mindenképpen tanácsos független szakember véleményét kikérni.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Benecken, J.: Zur Psychopathologie des Stotterns. In: Praxis der Kinderpsychologie und Kinderpsychiatrie. 2004, 9. 623–636.
  2. Dr. Kétly László: A család egészsége. Dante kiadás, Budapest, 1928.
  3. Ptok, M., Natke, U. & Oertle, H. M. Stottern – Pathogenese und Therapie. In: Deutsches Ärzteblatt, 18, A1216-1221. http://www.aerzteblatt.de/v4/archiv/artikel.asp?id=51277
  4. Stachelski, D.J.: Information on Stuttering.
  5. Ptok, M., Natke, U. & Oertle, H. M. Stottern – Pathogenese und Therapie. In: Deutsches Ärzteblatt, 18, A1216-1221. http://www.aerzteblatt.de/v4/archiv/artikel.asp?id=51277
  6. Spindler, Claudia: Prävalenzstudien Stottern.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]