Wikipédia:Rossz viccek és egyéb törölt zagyvaságok/Archív10

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

G.i.t.t.

G.I.T.T. Kevés bizonyiték áll az emberiség rendelkezésére, de egyre több jel utal arra, hogy különböző kultúrákban a civilizáció hajnalán jelentéktelen fáziskéséssel egyszerre kialakult és a mai napig terjeszkedő bensőséges csoportosulásról van szó, mely kialakulásáért szinte bizonyosan a mém elmélet tehető felelőssé. (A különféle populációkban vertikálisan terjedő viselkedési sajátosságok látható ok nélküli, de mindenkor adott irányba történő megváltozása először a biológusok és etológusok figyelmét keltette fel, mégpedig egy igen érdekes megfigyelés kapcsán, nevezetesen: egy Vanuatu-szigeten élő majompopuláció botokat kezdett használni az élelemszerzés előrelenditése céljából, majd pár hónappal később a szomszédos - több kilométerre fekvő - sziget majompopulációjának tagjai is "átvették" ezt a fajta viselkedést, pedig a két populáció egyedei garantáltan nem találkozhattak egymással.)Ezen kivül ismeretes még, hogy a világ több pontján egymástól elszigetelten élő tudósok, feltalálók szinte egy időben "találták fel ugyanazt", ami számos elnevezési és jogi vitának volt már melegágya. A G.I.T.T. tehát nagy valószinűséggel mém-alapon jöhetett létre, és olyan egyedeket foglal magába, akiknek az MMPI teszten kiugróan magas pontértékű a skizofrénia- illetve pszichopátiaskálája. Ezek az egyedek teljesen eltérő és váratlan impulzusok hatására (alvásmegvonás, szokatlanul erős stressz, hasonló egyedek közelsége, alkohol, hallucinogének, stb.) kezdik azt érezni, hogy egy önmagukkal teljesen megegyező kinézetű és igen hasonló motivációkkal rendelkező, ám a végletekig gátlástalan, megalomániás limbikus lény (Freud-i ösztönlény) tartózkodik a közelükben, mi több, egy óvatlan pillanatban helyet cserél velük, és a legváratlanabb pillanatokban válogatott gaztetteket követ el ellenük, illetve az egyed közvetlen környezetében tartózkodó fajtársakkal szemben. Ezek az egyedek végső elkeseredésükben elkezdték egymás társaságát keresni, majd közös jelrendszert, nyelvet és sajátos viselkedési normákat kialakitva összefogtak, és megalapitották a G.I.T.T.-et, vagyis a Gonosz Ikertestvérek Titkos Társasága-t. Grandiózus rögeszméiktől vezérelve a tagok nemrég egy Szuperkolónia létrehozását tervezik, - sőt meg nem erősitett hirek szerint ennek alapjait már le is fektették !!!- mely hitük szerint erejüket megsokszorozza, és hozzásegiti őket végső céljuk megvalósitásához, ami nagy valószinűséggel A. totális anarchia létrehozása, B. az emberi eszme- paradigma és dogmarendszer teljesen elfajzott irányba terelése C. a céljaiknak nem megfelelő egyedek társadalomból való óvatos, észrevétlen eliminálása D. a hedonizmus világvallássá tétele majd E. teljes uralom a bolygó, (illetve adott időben a Világegyetem) felett F. a fenti pontokból következtetve bolygónkat emberi mivoltukat vesztett, gusztustalan csápos szörnyetegek obszcén tanyájává változtatják idővel, ami bizonyosan arctalan, nemtelen, a promiszkuitás mocsarában dagonyázó, vonagló - rángatózó, felismerhetetlen kreatúrákká sorvasztja majd fajunk egyedeit, hiszen a PIA NE (Protocol of Intoxication And Natural Envenomation) módszerrel majdan kötelezően kezelt humán genom nem fog elbirni ekkora terhelést teljes degeneráció nélkül. !!!FIGYELMEZTETÉS!!! A G.I.T.T. tagjainak kinézete és száma ismeretlen, jellemző rájuk a beszivárgó magatartás, és az átlagon felüli intelligencia, mely állandó éberséggel és paranoiával párosul. Ékes bizonyitéka a fentieknek, hogy már évezredek óta léteznek, és csak most sikerült az első bizonyitékmorzsát megszerezni róluk. Szakértők szerint - mint a méltán hires Bela Stoned MD. Phd. urinális paleontológus, vagy Dr. Chi Cheebart-Hoss magyar származású vaginológus- ha a Szuperkolónia kialakul, annak következményei az emberiségre nézve teljességgel beláthatatlanok.

1%-ot az alvajáró gyilkosoknak!!!

„A holdkór sokak számára ilyesztő név egy betegségnek, de nem annyira "furcsa" mint amilyennek hallatszik. A holdkór az alvajáráshoz hasonló, csak itt az ember nem sétál a parkban hajnali háromkor, bár előfordulhat, hanem pl. egy amerikai holdkóros nőt a biztonsági kamerája felvette amint megterít magátnak, a nem működő tűzhelyről leveszi az üres lábost elővesz egy merítőkanalat a fiókból, kimeri a(z ott nem lévő)levest, beletőlti a tányérba és kanalazni kezd, majd felkel a zajra a hölgy házvezetőnője és felkelti az asszonyt aki mit sem tudott az egészről. A holdkór nem károsítja az egészséget, hanem általában a beteg amit álmodik azt a valóságban is megteszi csak nem ébren. Nos valószínüleg aki egy gyilkosságot álmodik amit ő követ el ennek 1% az esélye mert ugyanis ki kell nyitnia az ajtót hogy kimehessen, összekellene szednie a gyilkos fegyvert de ezt nem tudná megcsinálni maximum hogyha a házban lakó személy az áldozat de erre szerencsére még nem volt példa. Valószínüleg már magánál is előfordult hogy a saját kiabálására ébredt fel. Nos ebben az esetben mondjuk hogy ez egy igen-igen pici holdkór. Kérem hogyha valaki nem ért eggyet az ne nekem reklamáljon, mert én is ezt úgy hallottam. Ha nagyon viszket tőle a szeme az törölje ki.”

Beroesz 2009. augusztus 5., 14:06 (CEST)

Jatepa

„jelentése spirális felhőcskelézer...”

Gyűjtötte: Dani és Cassandro Ħelyi vita 2009. augusztus 7., 01:59 (CEST)

Kraken, a méltatlanul elfeledett nagyon büdös zöld szörny :)

Találtam egy igazi rejtett csodát. :)) Eddig méltatlanul elfeledve hevert a wiki-óceán mélyén, komplett szócikknek álcázva magát (wikisen felszerszámozva, bekategóriázva, interwiki, meg minden), de ideje volt felhozni. ;)) Hogy hogy maradt fenn, pedig összesen 9-en is zúztak benne, rejtély. :)) Ideteszem az egészet, de a cikket is hagyom egy darabig, kérem senki ne írjon még bele, mert maga a csoda. :) Igazi inkunábulum! :))) (Majd később ketté lesz szelve egy normális Leviathánra meg egy hagyatéki-krankenre. Bár gyanítom senki nem tudja, mi/ki az a kranken. ;) Bár nem lenne hülyeség valahogy az egészet meghagyni, annyira jó és komplett. :-)


A kraken, vagy más néven Leviathán, tengeri mondák szüleménye. A lény egy hatalmas polip több szemmel. Ha valaki belenéz a szemébe, a kraken irányítása alá kerül. A hiedelem szerint hajókat támad meg. Mivel zöld szemei vannak, a hajósok utazás során irtóztak a zöld színtől.

== Leviathán ==

A biblia szerint a Leviathán egy hatalmas sárkány, aki a vizekben élt. Egy sárkány, akinek hatalmas agyarai vannak, tüzet okád, és amerre elúszik, felforr a tenger vize. Farkát fogai között tartja, így veszi körül az óceánt. Olyan büdös, hogy maga sem tudja elviselni, ezért néha az édenkert virágait szagolgatja. Nem iszik mást, csak a Jordán vizének azt a részét, amely egy földalatti csatornán át ömlik a tengerbe.

A bibliai idézet szerint Isten megöli Leviathánt.

„Ama napon meglátogatja az Úr kemény, nagy és erős kardjával Leviatánt, a futó kígyót, a keringő kígyót, és megöli a sárkányt, amely a tengerben van.” (27.1)

Mások szerint a Leviatán a teremtéskor pusztult el:

Jahve horoggal felrántotta mélyből, lekötözte a nyelvét, orrlikait nádszállal átdöfte, állkapcsát tövissel átszúrta.

Mivel a Leviatán óriási nagy volt, a horgok, nádszálak és tövisek sem lehettek éppen közönséges méretűek.

== A babona eredete ==

A norvégok irtóztak a polipoktól.

== Élőhelye ==

A vikingek szerint[forrás?] valahol Izland és Skócia között élt a tengerben.

== Babonák==

  • Nem volt szabad zöld színt használni a hajón, mert úgy tartották, hogy az vonzza a krakent. Aki megszegte, vízbe dobták.


rálelt és beleszeretett: – eLVe kedvesS(z)avak 2009. augusztus 7., 07:30 (CEST) :-)


Helló józsi

Hello Józsi

Hello Kitty utódja.

Profilja

(Helló Józsi)

•Józsi, hajléktalan, 47 éves. Született Kazincbarcikán.
•12 éve hobós, 5 éve árul Fedél nélkült
•Hobbija: alkoholizmus, széllel szembe biciklizés
•Magassága: nagyjából 7 sörösüvegnyi (vót a múltkor)
•Súlya: franc se tudja
•Kedvence: Kőbányai világos, Munkás cigi, Várda kollekció, de főleg a szilva
•Leírás: Jókedvű ex-munkásember (5 feles után). Szeret ivócimboráival, Bélával és Sanyesszal lógni a kistarcsai negyedik félidő sörözőben. Próbál megélni, volt már kubikos, segédmunkás, bodzázott is, de az igazi szenvedélye a kukázás.”

Találta: – Beroesz 2009. augusztus 12., 15:17 (CEST)

R. Emese

R. Emese (1989) sportújságíró, sportriporter. A világ legjobb barátnője.

Tökéletesség

Közismert tény, hogy R. Emese tökéletes. Ez nem csak azt jelenti, hogy nincsenek hibái, hanem azt is, hogy fényes csillagként ragyog rá a világegyetem többi halandójára.

Macifröccs

R. Emese kedvenc itala, melyet előszeretettel fogyaszt. Nemcsak arcbőrét szépíti, de agysejtjeit is stimulálja. Urbánus legenda, hogy R. Emese a mások által halálosnak tartott Szakújságírás vizsga előtt is fogyasztott eme nedűből. A kiváló teljesítmény után XVI. Benedek pápa Te Deumot mondatott.

Hogy is van ez az elsődleges forrásokkal?

Az elsődleges források olyan információdarabkák, melyeket – mint koruk egy jellemző szeletét – felhasználva összeállítható egy történelmi folyamat. Ezek gyakran szemtanúk által készített művek...

Most ezt a sablont az Elsődleges forrás szócikk elején csak én érzem groteszknek, vagy tényleg az? :-) --HoremWebHoremWeb ḏd md.w jn: szavak mondásaszavak mondása 2009. augusztus 18., 21:07 (CEST)

Elsőzés

Az elsőzés története

Az elsőzésnek múltja, jelenje és jövője is van. Ez a szokás kb. 4 millió évvel ezelőtt kezdődött, még a mammutok korában. Az ősemberek kézfelnyújtással jelezték, ki terítette le közülük az állatot először. Az elsőzés az idő múlásával fejlődött és gyarapodott. 2009-ben az elsőzések száma jelentős mértékben emelkedett az előző 10 évhez viszonyítva, és még nagyobb emelkedés várható az elkövetkezendő 10 évben. Az elsőzés fellelhető helyei: http://www.ingyenfilmek.hu,

http://www.napiszar.com és egyéb érdekes weblapok illetve az élet adta lehetőségek. Általában visszamaradott, súlyos agykárosult emberek végzik ezt a tevékenységet.

Az elsőzés szabályai

Elsőzésnek számít az, ha valaki egy posthoz (blog esetében) először kommentel, kommentje pedig valamilyen formában az íromány sorszámára utal. Példa a legtöbb esetben: "ELSŐŐŐŐŐŐŐŐ". Az Ő betű többszöri leírása esetünkben nyomatékosabbá teszi a győzelmet, úgy mint a nagy betűk. A komment írója ekkor magasabb rangúnak érzi magát embertársaival szemben, amit a későbbiekben többen is megcáfolnak.
Nem számít elsőzésnek az, ha egy kommentelő megjeleníti az említett szót(első), de mégsem az első helyet szerzi meg. Szintén nem érvényes az elsőzés, ha az illető első lett ugyan, de a kommentjében semmilyen formában nem szerepel az a bizonyos szó. Ezt javítani, utólagos/másik kommenttel nem lehet.

Csehszlovák farkaskutya

Dr. Wolf Dog

Pályafutása kezdetén még ő maga sem gondolta volna, hogy egyszer ilyen híres sebész lesz.

Tanulmányait a dR. szemölveic egyetemen kezdte persze a középiskolát fél év alatt elvégezte. Az egyetem által szakorvossá vállt, természetesen gyémánt diploma kitüntetéssel.

Jelenleg a Nagykanizsai Dorottya Kórház szakgerincvelőagyátültető fősebésze. Ő fedezte fel a MEDISZOLÚSÖN súlyos kór szindrómáit.

Maszekon is dolgozik, városi rendezvényeken részeg csöveseken segítve.

Fél év alatt végezte el a középiskolát. Utánna a következő diplomáit a ferencvárosi piacon vette.

Felfedezett tünetek

MEDISZOLÚSÖN: kirottyanó térd, krónikus alkoholizmus, törött mutatóujj.

Elismerései

Hárvárd egyetem RAJdiológusi szakkitüntetése. A vietnámi háborúban amputáló sebészi kitüntetés. A kanizsai kórház röntgenmesteri kitüntetés. CSövesellátó kitüntetés. Kirottyanótérd protézis kitüntetés. GYémántdiploma kitüntetés. Ganyéhordás kitüntetés.

Jellem

Nagyon sok orvosi szakzsargont használ.

Hobbija: Városi rendezvényeken részeg csöveseket összeszedni.

Vélemény a Volkswagen New Beetle-ről

„Ez egy nagyon a világ egyik legeslegjobb autója bazdmeg!!!!”

gyűjtötte és értetlenkedett rajta: Cassandro Ħelyi vita 2009. augusztus 21., 16:56 (CEST)

Színesben

Tola Klara Szlagowska (Brazília, 1992. november 27.)


A lengyel tini együttes, a Blog 27 énekesnője. Korábban Alicia Julia Boratynal énekelt együtt, de mivel Ő kiszállt, Tola viszi az együttest.


Korábban keverte a punkos és a hip-hop-os cuccokat, de inkább egy emóra hasonlít.

Példaképei Avril Lavigne és Gwen Stefani.

Álma, hogy a legjobb énekesnő lehessen a világon, és hogy Grammy díjat kaphasson.


-----------------------------------------------------------------


Before I' die album:2008

1.Cute (I'm not cute)

2.That Lady

3.Cry and die!

4.Finally (outta ma life)

5.Fuck U

6.Do u care?

7.2 Fast 2 Live

8.Nothing's gonna change

9.Whoever Whatever

10.Feel it,Shout it!

11.Tell me y

12.Where's ma place?


Lily15 üzenet 2009. augusztus 22., 20:20 (CEST)

T. F. E.

T. F. E.

Születés helye és ideje: Eger,1992.október.12 Munkássága

Fiatal író és költő, ezek mellett tehetséges rajzművész és zenél is.

Első regénysorozatát 14 éves korában fejezte be Megromlás címmel, mely három "kötetből" áll. Legismertebb versei: Keserédes, A szakadék szélén, Könyörgésem a szerelemhez.

Sokan még most is elítélik, hiszen fiatalsága miatt igen szókimondó, regényeiben, verseiben és főleg dalszövegeiben gyakran szerepelnek trágár szavak vagy megbotránkoztató nézetek. Fő témája a szex, a szerelem és az éjszakai élet, avagy a drogok és az alkohol. Igen érzelmes típus, művei főleg akkor készülnek, amikor szomorú, így legtöbbször hangulatuk is ezt tükrözi. A kiadók ezért nem is igen kapkodnak utána, műveit leginkább az interneten olvashatják kedvelői, vagy személyesen tőle vagy barátaitól szerezhetők meg. Ismert személyiség az interneten, ismerhető akár a blogjairól, közösségi oldalakról, videóiról.

Családi háttér

Rendezett családi körülmények között nőtt fel. Édesanyja köztisztviselő, édesapja atlétaedző volt majd később igazgatóhelyettes egy sportintézménynél, egy idő után azonban leépítették, és a családot csak az édesanya látja el. Egy nővére van csupán másik apától, kettejük között 13 év a korkülönbség, nővére jelenleg Németországban él.

Személyiség

Mindenki zseninek tartotta, a tanulmányai alapján azonban meglepődtek, mert egyáltalán nem érdekelték. Serdülőkorában pedig előjöttek heves érzelmei és meg nem értettsége, így egy idő után saját akaratából pszichiáter kezelése alá állt. Furcsaságait leszámítva igazán barátságos, és csaknem mindenki szereti. Barátai szerint épp azért szeretik, mert furcsa, és más mint a többiek.

Iskolái

Lenkey János Általános Iskola, Eger (1999-2007) Szent Lőrinc Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakközépiskola és Szakiskola, Eger (2007- )

Ismertebb művei

Megromlás (regény), Dragon Ball- Egy másik jövő (regény), Charlotte (regény), Naplók (regénysorozat) Keserédes (vers), A viola és a kankalin (vers), Könyörgésem a szerelemhez (vers), A szakadék szélén (vers), Levél Micunak (levél)

Idézetek, részletek műveiből

"Végül kiérek az utcára. Az első fél percben vagy egy percben fázok, hideg van, és jéghideg eső vág az arcomba. Aztán valahogy... Minden gyönyörű lesz. Kit érdekel a busz már? Nem is akarok hazamenni. Örökké itt és így akarok maradni. Gyors léptekkel haladok, olyan könnyű most lépni, nem is hasonlítható ahoz amikor bizseregtek a lábaim és mozogni sem tudtam... A hideg eső a testemet éri, a levegő hideg, és annyira friss, hogy ha beszívod, megtölti mindened. Beléd bújik. Eggyé válik veled. Megtisztulsz belül, hirtelen hatalmas boldogság kerít hatalmába. Ez jobb, mint az a reggel, amikor Micuval az első szex után mentünk a buszmegállóba egy napos februári napon, és a madarak csicseregtek, és én felhőtlenül boldog voltam. SOKKAL jobb. Egyszerűen repülsz... A színek az utcán bár barnák és szürkék, ha becsukod a szemed, minden kék.... Az illatok, az érzések, ahogy megtelsz a kristálytiszta, jéghideg levegővel, ahogy átvágsz az esőn, olyan, mintha nedves felhők felett repülnél az égen... Isteni érzés... Elmondhatatlan. Te vagy a világ legboldogabb embere. És a busz elhúz melletted, és nem nagyon érdekel... Visszamész, majd lesz valahogy. Mindig lesz valahogy." (Részlet a Fű c. blogbejegyzésből)


"...próbáltam jól érezni magam... közben viszont kegyetlen rosszul esett Micut három hónap után viszontlátni. Igazából, talán már nem is szeretem... Micu a mániámmá vált. Az őrültje lettem. Az a fajta, aki elrabolná és bezárná a pincébe leláncolva, hogy csak az övé legyen, ne szerethessen mást és őszintén, hogy azt tegyen vele, amit csak akar... Tudom, hogy ez részemről talán nem normális megnyilvánulás, mint ahogy több tettem vagy gondolatom sem az, de a fejemben minden logikusnak tűnik..." (Részlet az Egy reménytelen k*rva elbeszélései c. regényből)


"(...) A képeidet nézem, Szemedben ott az a csillogás, Amit megszerettem benned... A mosolyod, mely elbódít... És mosolygok; de szememből Keserű könny folyik. Ennyire fájna hát? Ezt te okoztad volna mind? Nem állom már tekinteted; Ahányszor rám nézel sírnom kell, Hiszen te fagyos szemmel Nézel vissza rám. Vajon ha megölnének sem Sírnál utánam? Vajon tényleg az van benned Amit látok? Közöny. A legborzasztóbb, Mit érezhetsz irántam(...)" (Keserédes)

Gyűjtötték és elröhögték magukat rajta: qcz [Dani] デスノート és Cassandro Ħelyi vita 2009. augusztus 24., 01:49 (CEST)

Arisztokrata halála 2005-ben

„In memoriam "Nagyherceg". Jó bak volt, nyugodt, engedelmes. Béke poraira.”

Az elhunyt Nagyherceg portréja mellett talált bejegyzés még 2005-ből. – Beroesz 2009. augusztus 24., 10:10 (CEST)

Te jó ég, megijedtem, hogy ez egy cikkben így szerepelt 2005 óta :D – Alensha sms 2009. augusztus 28., 01:33 (CEST)

Dzsungáriai törpehörcsög

„lefagy, mint a Windows, aztán Reset, és megy tovább”

Na, ezen jót nevettem. Szalakóta vita 2009. augusztus 27., 21:58 (CEST)

Az Energia Lövedékek keletkezése(Dragon Ball z)

A Dragon ball c. animációs sorozatokban gyakran látunk hatalmas fénygömböket ,fény nyalábokat,tűzlövedékeket.Ezek mind a belső és a külső energia összeütközésével jönnek létre. Ha nagyon erős a koncentráció a légkörben akkor felgyülemlik az energia kívül és belül is,majd ezt hősünk(pl: Son goku,Trunk,Vegeta) egy adott kivezető nyílás fele irányítja ami gyakran a kezében fut össze. A tűzgömb nagyon bonyolult kémiai és fizikai változások alapján jön létre. A természetben lévő oxigén össze gyűjti önmagát,majd az energia lövedék fele irányul,ha azt a hős úgy irányítja.Az oxigén mese szerűen hidrogénné változik át ami mint tudjuk nehezebb.(ellenkező esetben az oxigén támplájja az energiát így az meggyullad) Az energiai lövedék így csak nő,nő és csak nő majd a hatalmas nyomás benne fizikai szempontból robbanásra kényszeríti ha a hős nem szabadítja el.Ha elszabadítja egy embert el is pusztíthat amit a rajzfilmben gyakran látunk.Ez a lövedék nagyon nehéz és nagyon nagyot tud lökni,sőt a tüzes vagy formája meg is tud égetni vagy nagyobb területen sebesíteni.

Gyűjtötte: VTlevéltár 2009. augusztus 28., 20:22 (CEST)

Tápiómetál

         TÁPIÓMETÁLL-TSE

JELENLEG A MEGYEI 1/B BEN JÁTSZANAK


(Csak a cím miatt. ;)) Viszont még százat ilyet! ;))) – eLVe kedvesS(z)avak 2009. augusztus 29., 10:19 (CEST))

 megjegyzés: aszinné az ember, ez is egy egydemós zenekar. OsvátA Palackposta 2009. augusztus 29., 10:29 (CEST)
Pedig sok lemezük van, a támogató cég fémkereskedő.... Stewe Feedback 2010. január 23., 07:44 (CET)

csoda történt

„végül Margit 1497 decemberében halott fiúgyermeknek adott életet”

Az Aragóniai János Asztúria hercege cikkből gyújtötte – Hkoala 2009. szeptember 13., 19:07 (CEST)
Szegény, ha még élne, most forogna a sírjában... :) --HoremWebHoremWeb ḏd md.w jn: szavak mondásaszavak mondása 2009. szeptember 14., 12:56 (CEST)

Albert Kristóf mozgalma tovább él...

A Wikipédia szerkesztői nagy örömmel kísérik figyelemmel azokat a projekteket, amelyek hőn szeretett honlapunk langymeleg közegéből kilépve a való világban is megállják a helyüket. (Ilyenek az Unciklopédia, a Wikidézet, meg a többiek.) Most újabb sikerről számolhatunk be. Talán egy kevesen emlékeznek még az Albert Kristóf képviselő urat bemutató írásunkra. Most boldogan jelentem, hogy Albert Kristóf úr mozgalma a Wikipédiától elszakadva is folytatja munkáját, honlapján olyan szóvirágok szökkenek szárba, hogy wikipédistaként pusztán irigykedhetünk, hogy ezek nem nálunk születtek meg:

  • Kivontuk zászlónk!
  • A melegfelvonulás megakadályozása ellenes állítólagos terroristák elttünk.
  • Mindenki tegyen jót a hazájárt, látjátok, mi nem tettünk semmit (...)
  • Hazánkban ma már több ezer cigánybünözés van.
  • Köszenetet kell mondanunk az ifjaknak, hiszen rentgeteg kenyeret és vizet osztogattak nemztei ünnepünken. Miközbe folytak a műsorok.”

[1] Aki nem bírta ki, hogy ezt ide fel ne vésse: – Beroesz 2009. szeptember 21., 15:50 (CEST)

*fetrengaröhögéstől* Cassandro Ħelyi vita 2009. szeptember 21., 16:03 (CEST)

Titokzatos szerelmi háromszög

én 15 éves vok. van egy csaj a sulinkba aki tökre szép(amúgy rohadt csúnya) minden pasi belé szerelmes még az én áldott valakim akinek a nevét nem mondom el mert tökre szép és még a neve is (most a pasiról fogok beszélni) aztán már idegesít hogy mindig ott köszönget neki meg a helyén ül akkor lépjen és ne ( régebben együtt jártunk) áldogáljon mert idegesít hogy nemtom kibe szerelmes!!!!!!!!!!

a csaj neve d-vel kezdődik a pasié pedig p-vel

egyszer (vagyis többször) megnéztem a pasival a nevünket és azt mondta a szerelem mérő hogy 100% a csajt és a pasit is megnéztem és ők pedig 25% szóval nem jöhetnek össze (REMÉLEM) a pasi a földesbe pályázik és a csaj is és én is de a csaj jegyei minusz 3 a -100000000.-en ami nem is lehet am 3 nekünk a pasival jók a jegyeink és remélem hogy mi bekerülünk ő pedig NEM 2009.IX.29.

Találta Hkoala, törölte: – Beroesz 2009. szeptember 29., 17:24 (CEST)

Leendő diákjait elnézve már a Földes se a régi... – Alensha sms 2009. szeptember 29., 21:21 (CEST)

Kiderül az igazság Pompeiusról

„A valóság az volt, hogy bár politikai ellenfelek voltak, Pompeius mégis egy ember volt...”

Tanulság: Caesar nem minden politikai ellenfele volt növény, gomba vagy állat. – Μαθθαίος Δαμασκηνός Vita 2009. szeptember 29., 22:37 (CEST)

Veszélyesebb a H5N1-nél

„Fapicsakór

(latinul: Arbor austerus morbus)

Nőgyógyászati betegség. Jellemzően elhanyagolt és/vagy hosszú ideje egyedül élő nők betegsége.


Történeti áttekintés

Első írásos feljegyzés a betegség létezéséről az i.e. 1200-as évek egyiptomi társadalmából maradt ránk. A sötét középkorban rendkívül elterjedt betegség volt. Talán a pestis után a legveszélyesebb. Járványszerű fertőzésének táptalaja volt az 1500-1600-as évektől a feudális társadalom által támogatott tanyarendszer. Az urbanizáció hatására folyamatosan visszaszorult jelentősége. Köszönhetően az orvostudomány rohamos fejlődésének, a XX-XXI. század fordulójára szinte teljesen eltűnt, már csak elszigetelt foltokban üti fel fejét, jellemzően az őszi, téli időszakban, általában az iskolázatlanabb társadalmi osztályok körében.


Okai és kezelésének lehetőségei

Szervi és pszichológiai okai vannak a betegségnek. A legjelentősebb eredményeket Dr Hábor Gott érte el a betegség kezelésében. Az általa Magyarországon, Dunakeszin üzemeltetett világszínvonalú rehabilitációs és wellness központ nagy nemzetközi sikereket könyvelhet el. Páciensei a világ minden szegletéből felkeresik az intézetet.

Ennek alapja egy mindenre kiterjedő lazító, kényeztető kúra. A több hetes kurzuson, a betegek folyamatosan sűrűsödő számú forró fürdőt vesznek. A fürdő összetételét a vendég választhatja ki, a különböző sókkal, olajakkal és egyéb illatszerekkel dúsított ásványvizek közül a neki legmegfelelőbbet. A speciális kialakítású uszodában, már a vízben megkezdődik a lazító masszázs. Ennek fogásait kizárólagosan az intézetben tanítják az ott dolgozó magasan kvalifikált masszőr alkalmazottaknak. A kb 15-45 perces forró fürdő után, elkülönített kezelőszobákba vonulnak a vendégek. Ott a legmodernebb nanotechnológiával kifejlesztett, sehol máshol nem kapható testápoló tejek, -olajok közül a hölgyek bőrtípusához leginkább passzoló, semleges kémhatású, illatanyag mentes szerek közül, bőrgyógyászok jelölik ki a kezelés folytatásakor alkalmazandó síkosító anyagot. Ennek alkalmazása elengedhetetlenül szükséges a speciális masszázs fájdalommentes folytatásához. Optimális esetben a pácienseken heveny arcpír jelentkezik, melyet a bőr felhevülése és a pulzus jelentős megemelkedése kísér.

A kezelés további részleteiről az intézet nem kívánt nyilatkozni, tekintettel arra a tényre, hogy nemzetközi szinten védett eljárásokról van szó. A betegséget, megfelelően végzett kezelés esetében 99%-os biztonsággal gyógyítják az intézetben.”

Gacktizmus

A Gacktizmus egy japán vallási nézet, mely a népszerű japán énekes, Gackt tiszteletére alapult. Több millióan vallják manapság a világ minden területén. Reggel, délben és este elmondanak egy imát egy oltárnál, amely két füstölőszerből, különböző gyertyákból és albumborítókból áll, de sok sajátos szertartásokat tartanak.

A vallás alapjai már az 1980-as években jelentek meg Japánban. Már akkor hatalmas tiszteltségnek örvendett Gackt. Amint belépett valahová, az ott tartózkodó személyek mind felálltak és elkezdtek tapsolni, vagy csak üdvözölték az énekest. Ez a szokás még mindig tart. Ma már előfordul, hogy a mozifilmek végén kivetítenek egy képet Gackt-ról, és ha valaki nem áll fel, nem tapsol, azt lenézik. A Gacktisták jelmondata: Vatashitachino sama, Gackto-sama! (Urunk, Gackt)

Madárgecó

Madárgecó

== LEÍRÁS == A MADÁRGECÓ - effekt az a XXI. századbéli hang, melyet Ny. Viktor és M.Márk szabadalmaztatott, még 2002-2003 környékén a magyar fővárosban, Budapesten, a XVI. kerületben.

== MŰKÖDÉS == A hangeffekt egy magas, hosszított hangból áll, melyet egyszerűen, az alsó és felső ajak erős összeszorításával, valamint ezután a szájon át nagy nyomással kieresztett levegő segítségével hozhatunk létre.

== KELETKEZÉS == A hangeffekt ismeretes volt már mielőtt megkapta volna ezt a nevet, de végső megszólítását azon napon szerezte,, amikor szerepet játszott az eJay SE (Special Edition) 2 zenekészítő programban. A hangeffekt egymás utáni sokadik lejátszása egy beteg madár csiripelő hangját idézi hallgatójában.

== KIEGÉSZÍTÉS == A hang előidézése kezdőknek eléggé érdekes hatásokkal járhat - általában a kezdők 90%-a vagy túl lazán helyezi össze két ajkát, vagy túl erősen fújja ki a levegőt, aminek eredményeként egy elviselhetetlen felsőajak-csiklandozást szereznek maguknak. A csiklandozó érzés lassan múlik el, egy időre elveszi az ember kedvét eme hang gyakorlásától.

== EGYÉB ELNEVEZÉSEK == A hivatalos név mellett létezik egy másik, jobban elterjedt szólítása a hangeffektnek, ezt a szerepet pedig a PRÜTTY betűhalmaz tölti ki. 2002-2003-2009 Madárgecó™


Kipróbáltam, sikerült. Kb. 25 éve éltem abban a hitben, hogy én találtam föl. Erre tessék... – Beroesz 2009. október 2., 22:16 (CEST)

Amióta tudom a nevem (mondjuk 35 éve), csinálom. A mindenkori kutyáim (és a családtagjaim is :-) erről ismernek fel. Ha ezt fütyülöm, nem ugatják fel a lépcsőházat. (Mármint a kutyák, nem a családtagok :-)

Debó - az új világnyelv (vagy vallás akar ez lenni)

A debó nyelv rendkívűl változatos. Hogy megértsd szükséged van egy magyar-debó szótárra. (Debó debó debó debó debó debó. Debó debó debó debó debó debó debó.) légy te is a debóközösség tagja, csatlakozz a deboizmushoz! (debó debó debó debó debó debó, debó debó debó debó debó debó debó!)

Találta, s majd' megpusztult tőle: --Lord SólyomKössé' belém "Natura nostra infernus est" 2009. október 15., 11:15 (CEST)

Epepe. OsvátA Palackposta 2009. október 15., 11:56 (CEST)

Pivipmadár

A Pivipmadár egy az ősrobbanáskor létrejött madár, amely hasonlóan a főnixhez hamvaiból újraéled (halhatatlan). Pivipmadár csak egy van. Külső tulajdonságairól nem tudunk sokat, hiszen ez a faj nehezen megközelíthető. A pivipmadár kedveli a feszültséget, és a raidet.A kettőt egyszerre pedig egyenesen imádja. Ha találkozik a pivipmadár ezen kedvenc dolgaiból valamelyikkel, vagy csak kedve támad hozzá akkor, egyesek által gyönyörű, míg mások által konkrétan visító hangot ad ki amivel megbénítja a körülötte levő élőlényeket(előfordult már hogy többen meghaltak egy ilyen PIVIP-elésnél). Visito (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) tollából.

Timish levélboksz 2009. október 19., 17:31 (CEST)

Nekem a kengyelfutó gyalogkakukk jut az eszembe róla. A pivip lehet akár a Bip-bip is, ami közismerten a kakukk szavajárása. [törölt kép] DoncseczTöj njaš znán. 2009. október 19., 17:33 (CEST)

Maria Müller

"Fellépett 1925 január 21.-én a New Yorki Metropolitan Opera –ban is. A következő napon Olin Downes írta róla a New York Times-ban: „egy fiatal cseh szoprán melegesen volt foglalva. Az ö friss és fiatalos hangja, ha egy kicsit kevés is a szerepre, tele volt egy bájos és őszinte színésznő. Ritkán lehet ilyen emberi és finom Siegliende, annyira kellemes a megnézni."

Ezért érdemes netes fordítót használni wiki szócikkhez :)) Szabi237 2009.10.25.

Az a szomorú, hogy öt nap múltán még mindig ilyen maradt. A párját rendbetettem, még a címe is rossz volt. Ezt is kéretik bepelenkázni, akinek kedve van hozzá! – Susulyka hm? 2009. október 28., 17:06 (CET)

Clodovil Hernandes

Clodovil Hernandes (1937. június 17. - 2009. március 17.) brazilok ruhatetű, televíziósorozat és politika. VigyorVigyorVigyorVigyorVigyorVigyorVigyor (Cassandrónak legyen hála, hogy feldobta a napomat)– Istvánka posta 2009. október 30., 14:34 (CET)

Google translate

Google Translate egy béta által nyújtott szolgáltatás, a Google Inc. lefordítani egy része szöveget, vagy egy weboldal, más nyelven. A szolgáltatás korlátozza a bekezdések, vagy azoknak a technikai feltételek, az lesz lefordítva. Az is lehet belépni keresést forrása nyelven először fordították a célnyelvet, amely lehetővé teszi böngészhet, és az eredmények értelmezéséhez a kiválasztott célország nyelvét a forrás nyelv.Az egyes nyelvek a felhasználók kérték alternatív fordítások, mint például a technikai feltételek, fel kell venni a jövőbeli frissítések a fordítás során. Szöveg idegen nyelven is kell gépelni, és ha a "Detect Language" van kiválasztva, akkor nem csak észleli a nyelvet, de lefordítja angolra alapból.

Eltérően más fordítási szolgáltatások, mint a Babel Fish, az AOL és a Yahoo használó SYSTRAN, a Google használja a saját fordítási szoftvert. Egyesek azt mondják, hogy ez oda vezethet, hogy forradalmat modern nyelvi ágazat.

Google Translate, mint a többi automatikus fordítási eszközöket, megvannak a maga korlátai. Míg segíthet az olvasónak megérteni az általános tartalmát idegen nyelvű szöveget, ez nem mindig pontos fordítások szállítani. Bizonyos nyelvek jobb eredményekkel jár, mint mások.

Ez nem vonatkozik a nyelvtani szabályokat, mivel az algoritmusok alapján statisztikai elemzések helyett a hagyományos szabályokon alapuló elemzés.

Megközelítés

Google Translate alapul megközelítésre statisztikai gépi fordítás, pontosabban, a kutatás Franz-Josef Och aki megnyerte a DARPA verseny sebesség gépi fordítás 2003-ban. Och most a fejét a Google gépi fordítás osztály.

Szerint Och [4], szilárd alapot kialakítására használható statisztikai gépi fordító rendszer egy új pár nyelv a semmiből, azt jelentené, amelynek kétnyelvű szöveg corpus (vagy párhuzamos gyűjtés) több mint egy millió szó és két egynyelvű Corpora Minden több mint egymilliárd szónál. Statisztikai modelleket az adatok ezután használják lefordítani között nyelven.

Megszerezni ezt a hatalmas mennyiségű nyelvi adatokat, a Google alkalmazott ENSZ-dokumentumokat. [5] Ugyanez a dokumentum a rendelkezésükre álló valamennyi ENSZ hat hivatalos nyelv (arab, kínai, angol, francia, orosz, spanyol), így a Google jelenleg már 7 nyelvi korpusz 20 milliárd szavak értékû humán fordítás. [Szerkesztés szükséges]

A rendelkezésre álló arab és kínai ENSZ hivatalos nyelvén kétségtelenül az egyik oka annak, hogy a Google Translate eredetileg alakulására összpontosított a fordítás az angol és ezeken a nyelveken, és nem például a japán és a német, amely nem hivatalos nyelv az ENSZ .

A Google képviselői igen aktív hazai konferencián Japánban a területen kéri a kutatókat, hogy biztosítsák számukra kétnyelvű Corpora [6]. [szerkesztés] Beállítások Keresés Wikihírek Wikihírek van kapcsolódó hír: Hírek a szolgáltatások és a World Wide Web vállalatok növelni Perzsa szolgáltatások után az iráni elnökválasztáson

Kommentár

Valaki képes volt a Google Translate cikk szövegét ugyanazzal fordítva feltenni... hát kérem reklámnak pazar, de viccnek se semmi. Találta és majd' belepusztult: --Lord SólyomKössé' belém "Natura nostra infernus est" 2009. november 1., 18:07 (CET)

Plakátmagányosok

A Magyar Plakátmagány Társaság 2008-ban jött létre. Kései megalakulását az egyre nyilvánvalóbb emberi és alkotói magárautaltság, az egyedüllét törvényei jelölték ki. Pilinszky János négy súlyos sorának jelentészuhatagából a "plakátmagány" társaságára esett a választás. Ez az a tásaság, amelybe se be, és ahonnan ki sem lehet lépni.

Találta: – Timish levélboksz 2009. november 6., 16:38 (CET)

Hehe, ez olyan, mint a Free Outsiders' Society, vagy a Párton Kívüliek Pártja. Vigyor (Utóbbit bódog diákkoromban terveztük létrehozni, amikor már érződött a rendszerváltás szele...) --HoremWebHoremWeb ḏd md.w jn: szavak mondásaszavak mondása 2009. november 6., 23:53 (CET)
Igazából mint kiderült, téves bejegyzés, mert létezik, és nem is komolytalan dolog, de hát ennyiből és nulla google-találat mellett ezt nehéz lett volna kitalálni... – Timish levélboksz 2009. november 10., 17:28 (CET)

Korrekt licencmegadás

Leírás

a Heroes of Might and Magic szócikkemhez egy screenshot

Forrás

az angol wikiből innen [2]

Dátum

nem tudom

Szerző

mindegy, az eredetit már úgyse tudom elérni, mert kilépett a Wikiből

Engedély

írtam a Ubisoftnak, hogy nem lenne e jogsértő, ha közölném, de nem írtak vissza…

Skót duda

A Skót duda. A skót duda egy rohadt fúvós hangszer melyet az öreg bácsik,nénik használnak,hangja olyan rémes hogy minden ablak kitörik,és megdögöl minden egyes ember! Ezt hívják nép írtásnak xD Nah ha éppen a skót dudát keresed ezt a szöveget nyomtasd ki és mutasd be a tanárodnak...ez az legjobb oldal a Wikipédia...mindent megtalálsz csak azt nem amit keresel!!!!! By

Kulacs – a hordozható, tipikusan fából készült víztartály. Cserépből készült.

A kulacs egy hordozható, tipikusan fából készült víztartály. Manapság anyaga inkább Alumínium , vagy műanyag.

A kulacsot régen a turisták,pásztorok és a zarándokok is használták.A formája lehet kerek,gömbölyű,hosszúkás.Cserépből készült.Külseje díszített. Néha még szoktak rá írni PL:nevet,verset.Tárolásra használják a kulacsot.Csináltak neki lábat,és fület amivel fel lehet emelni.Lehet vele a múzeumban,otthon,nagy szülőnél is találkozni.

Manapság a kulacs elsősorban művészeti alkotás.

Szubcsonkként végezte. – CsGábormegbeszélés 2009. november 21., 00:30 (CET)

Ehhez hasonló: kilós méteráru. Szalakóta vita 2009. november 21., 21:27 (CET)
Meg a madárkás hipermarketnél a fém faház ;) De a legszebb a rombusz alakú karika fülbevaló (négyzetes). (Ami nem is hülyeség, mert a karika fülbevaló típusa a „karika”, a formája rombusz, és a keresztmetszete volt négyzetes. Csak így magyarázat nélkül hat annyira bután.) --HoremWebHoremWeb ḏd md.w jn: szavak mondásaszavak mondása 2009. november 22., 15:01 (CET)

A kutyák kialakulása

Nagy valószínűséggel egy farkasmamát elpusztítottak az emberek. Egy vadász fölfedezte a nőstény üregét és kivette, a kölyköket. Hazavitte, a kicsiket, akik mindenkinek elnyerték a tetszését. Felnevelték az apróságokat és az ő utódjaikból alakították ki azt a sok ma élő kutyafajtát.

Ők sem értik, hogy miért lett törölve ez a cikk. – CsGábormegbeszélés 2009. november 26., 21:39 (CET)

Cöhh

A "Cöhh" kifejezés

Régen.... a 21. század elején( XD) a művelt ,civilizált,könyvtárba járó ember egyszercsak gondolt 1et és kiment a szabadba , a természet lágy ölére ahol a megcsappant szókincsű emberek éltek. Ott nem tudi mi történt á véle de nagyon bunkó,kicsineyes,és közönséges "person"-ná változott mikor onnán visszagyütt.Á szávának a járása is megváltozott.Nem tudni mi lelte de a "ts"ávó beszídíben egyre gyakrabban megjelent a Cöhh kifejezíís. Hogy mi is pontosan a "CÖHH"?.....ez a mai napig vitatott kérdés.Használják: -szánalom: Megbukott valaki-Cöhh/szegény/

-nemtörődömség:Voltam tegnap vásárolni -Cöhh / nem igazán érdekel/

-harag:Nagyon idegesít ez az ember!-CÖHHH/szigorúan 3 H-val , a H-k száma a harag mértékét jelzi.

-tanácstalanság : Hány éves a Norvég király ?-CÖH/ tényleg..... mennyi?/

-figyelemfelkeltés:Ki kér jegyet ?-CÖHÖM-KÖHÖM/ ÉN!!!!!!!!...hahó!/

-nevetségesnek találás: ismét elcsúszott a banánhéjon -Cöhh/nem lepődök meg ezen/

-feszültségfeloldás hosszas csend után/kínos csend után :Cöhh


Minden esetre ez a szó, vagy ha akarjuk, mondhatjuk hogy,eme hangszerkezet,egyre szélesebb körben terjedt el mindennapjainkban.Leginkább a tizenévesek körében, de használják még kistérségiek, fogatlan nyugdíjasok,ittas állapotban lévő személyek is.Mindent összevetve elmondhatjuk hogy a CÖHH 2009-re erősen beépült a magyar szókincs tárházába.

(í:Horváth Tímea :))

Hunyadym HunyadymVita 2009. november 27., 20:46 (CET)

Álomtervező Zrt.

Az Álomtervező zrt. 2009ben alakult vállalkozás, melynek fő profilja más emberek álmának megtervezése abban a tudatban, hogy úgysem fog valóra válni.

Minőségpolitikánk:

Az Álomtervező zrt tervező és szolgáltatótevékenységet folytat. Az Álomtervező zrt számára a legfontosabb szempont az ügyfelek megelégedettsége, az ügyfélkiszolgálás minőségének emelése.

Ennek érdekében célkitűzéseink a következők:

Tervezői és szolgáltatási tevékenységünkre kialakítottuk, működtetjük és állandóan fejlesztjük integrált irányítási rendszerünket.

Szolgáltatásaink minőségét a szükséges anyagi ráfordítások megtartásával igyekszünk növelni, mindezt az ügyfelek javára fordítva.

Hosszú távú célunk a cég felvirágoztatása, ügyfélkörünk növelése, külföldre való terjeszkedés.

Timish talált rá. – CsGábormegbeszélés 2009. november 28., 00:13 (CET)

Embargós hír a Rómeó és Júlia (anime) szócikkből

Nem szócikkben, szócikkből. Ugye éééértik?


(FIGYELEM WIKIPÉDIA ADMIN ÉS EGYÉB SZERKESZTŐK) VALAKI FOLYAMATOSAN KI TÖRÖL 1 FEJEZETET ERRŐL A RÉSZRŐL, (CSAK KGSOFTWARE SZERKESZT HET ITT) AKI MÁS SZEMÉLYT LÁT ITT KGSOFTWARE-n Kivül BANNOLJÁTOK LE MERT KI TÖRÖL SOK MINDENT (ez a fejlemény még nem ki adható ki az encyklopediaba)

(Gyűjtötte: Bináris ide  Kampány a számok helyes írásáért 2009. november 29., 16:19 (CET))

Taylor Lautner

Ilyenavilágonnincs.

"Igazán híressé a 2008-ban megjelent Twilight c. film tette, ahol Jacob Blacket, a Quileute törzs indánját alakította. Bár a fiú magassága nem éri el a 180 cm-t, a rajongók tiltakozása miatt nem cserélték le a Twilight-széria második epizódjában, így a 2009. november 20.-án megjelenő Újhold c. filmben is ő játssza majd Jacobot.

De még milyen jól játszotta, amikor levette a pólóját akkor aztán látszottak az izmai!!!!!Taylor Lautner egy igazi színész!"

(kiemelés tőlem) Diabypaláver 2009. november 29., 22:54 (CET)


Fontos kiegészítés

Hogy tudtunk nyugodtan aludni, amíg a Grafika szócikk Híres grafikusok fejezete ki nem egészült a legfontosabb névvel, az első helyen? Azt hiszem, így már tényleg teljes és pontos a lista:

Kertész Barbara web grafikus

Bináris ide  Kampány a számok helyes írásáért 2009. december 12., 22:26 (CET)

Csibebogyó

FIGYELEM

EZ NEM EGY IGAZI FAJ! NE KEZDJE EL SENKI SEM KERESNI!

Története

A csibebogyó nagyon aranyos kis faj. Tartózkodási helye: Új-Zéland. A neve angolul így hangzik: ChickBerry. Szereti a vizet, ezért télen sajnos sok csibebogyó belepusztul abba, hogy a befagyott tóra lyukat váj és megpróbál úszni benne. A csibebogyóknál ritka az a madár, amelyik tud repülni. De ha tud, akkor általában ninja lesz belőle. Csak akkor tud repülni, ha tollal születik de az ritka. A szőrük nagyon ézékeny anyag...

Élőhely/Életmód

Kedveli a közepes hőmérsékletű helyeket.Nagyon érzékeny faj. Viszont előnye, hogy a vemhesség időtartama csak 2 hét. Nem tojással szaporodik.

Érdekesség

Hogyha túlságosan hideg helyre megy, elkékül és kevés az esély hogy túléli. Hogyha túl meleg helyre megy, akkor (mivel a szőre érzékeny) felgyullad... magyarul kicsi az esély hogy túléli.

Pandora

Dami írta Eino81/Párvusz vitalapján a következőt:

Észtország sajnos már csak jövő hétig tart, de meg tudom érteni, miért tetszik neked az észak.

Csak remélni tudom, hogy nem a jövőbe látott! Vigyor --HoremWebHoremWeb ḏd md.w jn: szavak mondásaszavak mondása 2009. december 22., 22:06 (CET)

Hrúz Mária fiktív háziállatai

Anyám tyúkja valójában nem létezett. Petőfi a vers végén "lövi le a poént", ez Morzsa kutyához itnézett szavaiból derül ki. A végén Morzsa kutyához beszél, "Anyám egyetlen jószágához". Ebből következik, hogy a tyúk, akire annyira ki van akadva, valójában csak a költő képzeletében létezik.

Találta: Beroesz 2009. december 24., 12:11 (CET)

Valójában a fenti megállapítás helytálló, csak egy dolgot értelmezett félre a szerzője. Az "Anyám egyetlen jószága" a tyúk, amiből az következik, hogy Morzsa kutya Petőfi Sándor tulajdonát képezi. Ezt alátámasztja a versszak eleje is: "Morzsa kutyám, hegyezd füled" – egyértelműen saját jószágaként szólítja meg a költő az ebet. Az is elképzelhető, hogy valójában nem egy létező, hanem egy imaginárius ebhez szólt, amit alátámaszt a [Kép:http://www.kepeslap.com/show.asp?imageid=358809&userid=25496 Morzsa kutyáról] készült fénykép is. Figyelembe kell venni azt is, hogy a verset Petőfi 1848 februárjára datálta, vagyis a március 15-i eseményekre készülve valószínűleg igencsak felzaklatott hangulatban lehetett. A vers ráadásul a büntetésvégrehajtási intézetéről nevezetes Vácott íródott… --HoremWebHoremWeb ḏd md.w jn: szavak mondásaszavak mondása 2009. december 25., 23:13 (CET)
Amúgy nem 15-ére készültek, hanem a március 19-én tartandó országos vásárra, mert akkor nagy sokadalom lett volna Pesten. Ez elég ízléstelen dolog lett volna a részükről, hiszen igazán tekintettel lehettek volna arra a szomorú tényre, hogy majdan 1944-ben a nácik ezen a napon fogták volt megszállni Magyarországot. Szerencsére aztán a bécsi forradalom hírére már nem bírtak magukkal... – Μatthaeus Damascenus Forum disputationum 2009. december 25., 23:29 (CET)

Tengerimalac a kertben, avagy Tengerimalac tévhitek

A tengerimalac tartók sokan úgy gondolják, hogy a tengerimalac csak a házban tud megélni. Ez nagyon nagy tévedés. Gondoljunk csak bele. A tengerimalac az Andok hegyeiről származik ahol elég hideg van. Persze Dél-Amerikához is köze van, hiszen a spanyol hódítok Dél-Amerikából hozták Euro-pába. Ha egy olyan házikót építünk amely hőszigetelt és esőlepergető teteje van, semmi gond nem történhet. Télen pedig aki kertes házban lakik elhelyezheti egy melléképületben, csak arra figy- eljünk,hogy a hőmérséklet ott ne csökkenjen 5 Celzius fok alá. De ha panel házban lakunk és csak úgy engedjük gyermekünknek a tengerimalac tartását, hogy kinn lesz az erkélyen az is megoldható télen is. El is mondom hogyan. Szerezünk kemény fát és építsünk egy olyan dobozt amelyet ráhelyez-hetünk a ketrecre de csak három oldala legyen. Építsünk rá két ablakot hogy malackánk ne legyen sötétben. Majd az elejére rakjunk erős anyagot és fúrjuk fel. Tökéletes otthont termtetünk tenge- rimalackánknak. Ne feledjük azért a malacka is jobban érzi magát társaságban, családban.

Rátalált előbb Csigabi, majd CsGábormegbeszélés 2009. december 28., 00:58 (CET)

Régi magyarok

Cassandro törlésre tette, de ez túl nagy marhaság ahhoz, hogy nyomtalanul eltűnjön a süllyesztőben. Szalakóta vita 2009. december 29., 14:17 (CET)

Isten és az Őstenek

A Régi magyar hit szerint Isten gyermekei[?] (A Nap Ura {Napkirály[?]} és a Levegő Úrnője{Levegő tündér[?]}) teremtették az első embert, aki Isten segítségével felhozta a víz alól a földet, és megteremtette a növényeket az állatokat és az embereket.(Természetesen ezt is Isten segítségével.)

De vajon Isten honnan és kitől jött? A válasz nem túl bonyolult(, de további kérdéseket vet fel.) Először a kérdés másodi felére tudok felelni (kitől?). Istennek is voltak szülei, név szerint Istár (az Anya) és Enlil (az Apa). Az ő gyerekük volt Yotengrit(ejtsd:jotengrit), ám ezt a nevet csak a vallásos szertartásokon használták, a hétköznapi elnevezése a szülők nevéből képzett mozaikszó, az 'IstEn' volt. 'IstEn' szüleit -valamint azt a népet amelybe ők tartoztak- a magyarok elnevezték 'Ősten'nek. Ezek az 'Őstenek' (az égi nép) már több ezer évvel ezelőtt olyan technológiai szinten álltak, amilyet mi csak kb. 100 év múlva fogunk elérni.(Mindezek ellenére az 'Ősten'ek nem azonosak a manapság "észlelhető" ufonautákkal.)

Honnan?

Az előző részből maradt egy megválaszolatlan kérdés:"Honnan?" A válasz a Nibiru(a Vándor-bolygó). A napunk -mint azt a csillagászati kutatások is mutatják- nem egyenesen halad a Tejúton, hanem spirális alakban. Ez azért van, mert kapcsolatban áll egy másik csillagrendszerrel, a Szíriusz-szal. A Nibiru a mi Naprendszerünk és a Szíriusz (kettős)naprendszer között ingázik, és 3600 évenként kerül földközelbe. Elvileg a következő ilyen esemény 2012-ben lesz.


A Maja legenda: tévhitek és valóság

Sokan -tévesen- úgy gondolják hogy a Maják szerint 2012-ben eljön a világ-vége. Ha ez így is lenne, a "naptár-csalás"(l.o.) miatt még közel 300 évet kellene várnunk.(Ugyanis amikor ezt a lapot szerkesztettem{'09. 12. 28.} a valós időpont 1708. 12. 28. lett volna.)

És hogy mit is jósoltak valójában a Maják? Azt, hogy az emberek gondolkodásmódja meg fog változni, és egy új kor fog kezdődni.Valószínű, hogy ez alatt a Nibiru visszatérését értették.

A "naptár-csalás", a vagy a hamis 300 év

Sokféle kormeghatározással próbálkoztak már az emberek, de ezek nagy részét elvetették. "Miért?" -tehetjük fel a kérdést. Nos azért mert (érdekes módon) mind csődöt mondott a sötét középkornál. A sötét középkorból tárgyi lelet alig maradt fenn, viszont rengeteg az írott anyag (több mint a középkor bármely' részéből). A legvalószínűbb, hogy az egész kort csupán kitalálták.

Dehát kinek állhatott szándékában egy ilyen mértékű csalás? Azoknak, akiknek nem voltak nagy ősei, tettei. A magyaroknak -mikor bejöttek a kárpátmedencébe- már közel 1600 éves írásbeliségük volt. Az analfabetizmus mértéke nagyon kicsi lehetett. Továbbá a magyarok egy Hun népcsoport voltak.

Nagy történelem kellet tehát a többi európai népnek, hogy ne legyen népük az enyészeté. Ezért "beszúrtak" 300 évet, hogy meglegyenek a nagy elődök. De miért pont 300 évet? Azért, mert a magyarok naptára (mely megegyezett a kínaival!) 60 éves ciklusokból állt, ezek pedig 300 évenként ismétlődnek.

A régi magyarok írása: a rovásírás

A rovásírás fajtáit lásd itt: http://www.tar.hu/netudki/erdarv/erdarv05.html

Jellemzői:Jobbról balra írták, de néha előfordult busztrofedon(ökörszántás{az első sort jobbról balra írták, a másodikat balról jobbra, a harmadikat megint jobbról balra}).Az olvasási irányt a betűk állása mutatta: a betűk mindig "menetirányba néztek". Összevonás is létezik, de ezzel most nem fárasztanám az olvasót.

Legrégibb fajtája a kb. 6043 éves Hun-Magyar törzs-szövetségi rovásírás. Ma a legelterjedtebb rovás-fajták: a Székely~, a Hun-Magyar-Székely~, a Forrai Sándor Féle~ (lásd: http://www.rovasirasforrai.hu), valamint a Magyar Adorján féle~.

Sellők

Sokan azt mondják hogy kitaláció de ez nem igaz sokan tévednek sellők igenis léteznek saját szememmel látam a Hatvani kistóban a pálinkafőző üzem melliti tóban én Varga Gábor tenger és tó biológus.a farkuk pikkelyes és egy uszony van a hátukon kb 150 cm húszúak és hal fejük van ragadozó lények pontyokat és más halakkal táplálkoznak láttam profi búvár vagyok.

 megjegyzés a kulcsszó a történetben valószínűleg „a pálinkafőző üzem mellett” :) Alensha 2009. december 30., 17:19 (CET)
 megjegyzés mondasz valamit... ez hatalmas :D Szb9 vita 2010. január 4., 19:58 (CET)