Wesselényi-összeesküvés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Wesselényi-összeesküvés vagy Wesselényi-szervezkedés a 17. század közepén szerveződött főnemesi konspiráció volt I. Lipót király ellen, amelyben a Magyar Királyság legtekintélyesebb, addig udvarhű, németbarát és zömmel katolikus családjainak neves tagjai vettek részt, akik kiábrándultak a Habsburg-kormányzat központosító törekvéseiből és gyengekezű törökellenes politikájából.

Előzmények[szerkesztés]

Az arisztokraták elégedetlenkedésének közvetlen indítóoka az 1664. augusztus 10-én kötött vasvári béke volt, amely az előzőleg aratott szentgotthárdi győzelem nyomán feléledt reményeket derékba törve az Oszmán Birodalom birtokában hagyta minden addigi hódítását, beleértve Érsekújvár előző évben elfoglalt vidékét.

A felháborodott főurak eltökélték, hogy az ország politikai függetlenségét és vallásszabadságát csorbító, és a törökkel lepaktáló kormányzat ellen összefognak – akár magával a törökkel is.

A kezdetek[szerkesztés]

Wesselényi Ferenc és Zrínyi Péter kalligrafikus, pecsétes szövetséglevele (1664)

A főrendi ellenállás központi alakja Zrínyi Miklós horvát bán lett volna, és még az ő irányításával kezdődtek meg a puhatolózó tárgyalások XIV. Lajos Franciaországával. Zrínyi azonban 1664. november 18-án elhunyt, így a mind kiforrottabbá váló szervezkedés vezetése az annak nevet adó Wesselényi Ferenc nádorra szállt, akit mindvégig támogatott a költő-hadvezér öccse, a báni széket bátyja után elfoglaló Zrínyi Péter.

Az első konkrét tervezetet 1665-ben nyújtotta át egy soproni ügyvéd, Vitnyédy István, Zrínyi Miklós hajdani bizalmasa de Gremonville lovagnak, a bécsi francia nagykövetnek. Eszerint a spanyol Németalföldön fenyegető konfliktus árnyékában a magyar elit biztosította volna a közép-európai francia befolyást. Ekkoriban még meglehetősen kalandos gondolatok is felmerültek: merényletet terveztek a franciaellenes lengyel Lubomirski marsall ellen, a következő évben pedig Vitnyédy felvetette az uralkodó elfogását és megzsarolását.

Az első kudarc[szerkesztés]

Nádasdy Ferenc országbíró
Zrínyi Péter horvát bán

Ezeket az ötleteket 1666–1667-ben már reális talajon álló tervezetek követték, amelyek anyagi támogatás fejében seregállítást ígértek a Napkirálynak, aki azonban tartózkodott a konkrét állásfoglalástól. Közben Magyarországon egyre bővült a konspirátorok köre. A nádor murányi udvarában rendszeresen megfordultak I. Apafi Mihály erdélyi fejedelem követei – többek között Teleki Mihály kancellár – [1], Zrínyiékhez pedig csatlakozott Nádasdy Ferenc országbíró, Frangepán Ferenc Kristóf és Rákóczi Ferenc. Ez utóbbi 1666 márciusában vette feleségül Zrínyi Ilonát, Zrínyi Péter legidősebb leányát, így rokoni kötelékekkel is a szervezkedők mellett kötelezte el magát.

Értekezleteket tartottak a Stubnyafürdőn, utóbb Sárospatakon és Munkácson. A főnemesek köreiben és külföldön az összeesküvők költségén Habsburg-ellenes, felkelésre buzdító röpiratok (Oktatás elmélkedésre, Nádasdy Orációja) jelentek meg. 1668-ra érett meg a konkrét felkelési terv, azonban ebben az évben a franciák kiegyeztek Lipóttal Németalföld ügyében, így XIV. Lajos végleg kihátrált a magyar főnemesi ellenállók mögül. A lengyelországi terveket sem sikerült valóra váltani.

1667. március 23-án Wesselényi is elhunyt. A helyére pályázó Nádasdy hírt adott a Haditanácsban egy bizonyos felső-magyarországi szervezkedésről. Még ebben az évben hír érkezett Nicasius Panajottitól, a nagyvezír főtolmácsától, miszerint az erdélyiek hasonló ügyben puhatolóztak a Magas Portánál. Ezután az összeesküvést gyakorlatilag maguk a konspirátorok göngyölítették fel. 1668-ban az egyik köznemesi vezető, Bory Mihály vallott be mindent Wesselényi özvegye, Széchy Mária megbízásából Johann Rottal titkos tanácsosnak. Ez utóbbi felkereste Zrínyi Pétert is, akinek kegyelmet ígért beismerés esetén. A Nádasdyval szemben ellenséges bán 1669. június 21-én mindent bevallott Rottalnak és Montecuccolinak. Erre Nádasdy is kénytelen volt lépni: Lipót lába elé borulva ő is vallomást tett, és minden iratot kiszolgáltatott az udvarnak. Ezzel Bécs mindent megtudott, amit csak tudni lehetett a szervezkedésről.

Az udvar kezében[szerkesztés]

Bécs ezután már az érintettek minden lépését szemmel tartotta, és felkészült minden eshetőségre. A konspirátorok ugyanis Lipót kegyességén felbuzdulva 1670-ben folytatták addigi tevékenységüket. A kormányzatot sem Zrínyi a porta által végül elutasított török szövetségi terve, sem a horvátországi felkelés nem érte váratlanul. Ez utóbbit a szervezkedést felújító arisztokraták összekötötték volna egy felső-magyarországi lázadással, azonban Zrínyi március 20-án írt hadba hívó levele csak április 9-én jutott veje, Rákóczi kezébe. Ő már hiába hívott össze Sárospatakon gyűlést, fogatta el Rüdiger von Starhemberg grófot, Tokaj császári várkapitányát, és robbantott ki felkelést: a horvátországi zendülést a hatalmas túlerőben levő császáriak hamarosan elfojtották. Április 13-án Zrínyi és Frangepán elhagyta Csáktornyát, és a király ismételt kegyében bízva Bécsbe utaztak.

Lobkowitz kancellár először vendégként fogadta a két főnemest, és Zrínyivel levelet íratott Rákóczinak, hogy fejezze be a lázadást. A felvidéki nemesek csak április 27-én értesültek Frangepánék sorsáról, és május 1-jén elhatározták a harc beszüntetését. Rákóczi Munkács várába húzódott vissza. Bécs ura lett a helyzetnek, noha megfelelő haderőt alig egy hónap múlva tudott csak kiállítani a kedélyek lecsillapítására.

Koncepciós per[szerkesztés]

A Wesselényi-összeesküvés vértanúi. Rusz Károly metszete (1871)
Korabeli ábrázolás a kivégzésről
Korabeli ábrázolás a kivégzésről

Miután a harc elcsendesedett, a jóindulat látszatától is megszabadult a kormányzat. Az összeesküvőket őrizetbe vették, elzárták egymástól és a külvilágtól.

A megtorláshoz Lipót emberei mind az Oszmán Birodalom, mind Franciaország, mind az Erdélyi Fejedelemség garanciáit megszerezték. Mivel Rákóczi elérhetetlen volt, róla édesanyja, Báthory Zsófia külön megegyezhetett az udvarral – hatalmas pénzösszeg fejében, a katolicizmus támogatásával szerzett érdemeire való tekintettel felmentették fiát (1670. június 20.).

Június 26-án már meg is kezdődött a fő résztvevők kihallgatása. Zrínyihez és Frangepánhoz hamarosan a lőcsei nyomozati anyag alapján szeptember 3-án letartóztatott Nádasdy is csatlakozott a fővádlottak padján. Sorsuk már az augusztus 2529. között tartott tanácskozáson eldőlt, amelyen Montecuccoli, Lobkowitz, Johann Adolf Schwarzenberg és a jogász Paul Hocher fő- és jószágvesztést szabott ki rájuk. Mivel félő volt, hogy az ügyükben illetékes magyar országgyűlés a védelmükre kel, arra hivatkozva, hogy Ausztriában fogták el őket és Alsó-Ausztriában is voltak birtokaik, a három főrend felett végül osztrák különbíróság ítélt. Ez a magyar rendi alkotmány megsértése volt, hiszen magyar főrend felett csakis magyar nemesi bíróság ítélkezhetett[2].

Az áprilisi perek folyamán Zrínyi végig tagadott, hasonlóan Frangepánhoz. Nádasdy volt az egyetlen, aki képes volt logikusan érvelve védekezni, azonban ez sem menthette meg őt: 1671. április 30-án Bécsújhelyen kivégezték őket, vagyonukat pedig konfiskálták.

Megtorlás[szerkesztés]

Johann Rottal királyi biztos

Magyarországon Johann von Sporck tábornok vezetésével megkezdődött a lefogottak birtokainak megszállása és a többi résztvevő felkutatása, majd Johann Rottallal az élén állandó bizottságot állítottak fel Lőcsén a lázadás résztvevőinek kinyomozására, amely 1670 augusztusában kezdte meg a munkát. Miután erős besúgóhálózatot épített ki Magyarországon, novemberben már be is fejezte a nyomozást.

A bizottság egyetlen baklövése csak az volt, hogy az ifjú Thököly Imre kicsúszott a markából – igaz, az Árva várát és Árvaváralját haláláig védelmező Thököly István vagyonát sikerült megtalálnia, és Rákócziból ismét sikerült kétszázezer forintot kipréselnie.

1671. január 3-án Pozsonyban is felállt egy másik iudicium delegatum Rottal elnökletével. Ennek igyekeztek megőrizni alkotmányosságát, ezért magyar közjogi méltóságok is helyet foglaltak benne. Zrínyiékkel egy napon végezték ki Bónis Ferencet, a felkelés egyik résztvevőjét Pozsonyban.

Összesen mintegy 300 birtokos vagyonát kobozták el a folytatódó perek során, és a nádor 1673-as halálát követően Magyarországot kormányzósággá tették a Német Lovagrend nagymesterének, Ampringen János Gáspárnak a vezetésével.

Ampringen kormányzói tevékenysége és kegyetlenkedései nagy mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a Thököly Imre vezette kuruc felkelés kirobbanjon. I. Lipót magyar király csak 1681-ben állította vissza az eltörölt nádori hivatalt, és a magyar Esterházy Pált nevezte ki nádorrá.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Pallas Nagy Lexikona - Wesselényi-féle összeesküvés
  2. "A magyar törvények alkalmazásától, melyek magyar hatóságot szabtak meg, eltekintettek, s a három vádlottat, Zrínyit, Frangepánt és Nádasdyt császári, csupa németekből álló törvényszék elé állították." Szekfű Gyula: A magyar történet. A bécsi abszolutizmus útján. (internetes változat, http://mek.niif.hu/07100/07139/html/0002/0005/0003/0001-1d6.html )

Források[szerkesztés]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Wesselényi-összeesküvés témájú médiaállományokat.