Velence és lagúnája

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Velence és lagúnája
Világörökség
A Szent Márk harangtornyának csúcsa
A Szent Márk harangtornyának csúcsa
Adatok
Ország Olaszország
Típus Kulturális helyszín
Kritériumok I, II, III, IV, V, VI
Felvétel éve 1987
Elhelyezkedése
Velence és lagúnája (Olaszország)
Velence és lagúnája
Velence és lagúnája
Pozíció Olaszország térképén
é. sz. 45° 26′, k. h. 12° 19′Koordináták: é. sz. 45° 26′, k. h. 12° 19′
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Velence és lagúnája témájú médiaállományokat.

Velence (olaszul Venezia, IPA: [veˈnɛʦːʦja]; velencei nyelvjárásban: [veˈnɛːsja]) a lagúnák városa, az észak-olaszországi Veneto régió székhelye, amely az Adriai-tenger északi részén fekvő mocsaras Velencei lagúnában fekszik. Ez a sós vizű lagúna két jelentős folyó, a és a Piave torkolata között fekszik. A teljes velencei comuna lakossága 271 633 fő (2004. január 1.), ebből a „centro storicóban” (a történelmi városközpont, Velence magja) 62 000-en, a „terra fermában” (a lagúnán kívüli területek), nagyrészt Mestrében és Margherában 176 000-en élnek. A Padova és Velence által alkotott urbanizált régió lakossága 1 600 000 fő.

A velencei szigetvilág valamivel több mint hét négyzetkilométerre terjed ki. A „comuna” területe azonban ennél sokkal nagyobb, mivel az magába foglalja Burano, Murano és Torcello szigeteit a lagúna belsejében, a Lidót és Pellestrinát a nyílt tenger felé, valamint a Velencét övező Asseggiano, Carpenedo, Chirignano, Dese, Favaro, Malcontenta, Marghera, Mestre, Tessera, Trivignano és Zelarino városait a szárazföldön. Maga a város hat sestiere nevű kerületre oszlik. Ezek a Cannaregio, a Castello, a Dorsoduro, a San Marco, a San Polo és a Santa Croce.

Velence és lagúnája 1987 óta az I-es, II-es, III-as, IV-es, V-ös és VI-os kritériumok alapján a Világörökség részét képezi.

A várost sokszor illetik az „Adria királynője”, a „vizek városa” és a „fény városa” jelzőkkel.

A lagúna királynője[szerkesztés]

Velence, San Giorgio Maggiore szigete

A természet erőinek is köszönhető Velence létrejötte: a lagúnák és szigeteik a jégkorszakbeli hatalmas folyamáradatoknak és a tenger munkájának állandó összecsapásából származnak. Az Alpokból lezúduló, gleccserek által szaggatott kövek, törmelékek elérték a tengert, s amiket az Adria hullámai a part előtt teregettek el – így a nyílt tenger és a partok lapályaiba nyúló sekélyebb tengerrész között hosszú szigetek és nagy turzások jöttek létre. Így született meg a lagúna, ami 6–10 km szélességben ékelődik a nyílt tenger és a szárazföld közé. A part felé mindinkább elmocsarasodik, ez az ún. holt lagúna. A lagúna másik, eleven részébe viszont bejut a tenger kisméretű apálya és dagálya, a vize tehát együtt él az Adriával, így nem mocsarasodik el, ez az élő lagúna – ilyenből nőtt ki Velence. A holt lagúna csak tavaszi áradások idején áll víz alatt, míg az élő, egész esztendőben. A középkorban számos apró szigeten települések jelentek meg, kolostorok épültek, de ezeknek nagy része mára már nem látható. Csupán néhány sziget maradt lakott, ahová hajón vagy menetrend szerinti közlekedési eszközökkel lehet eljutni.

A lagúnát a Lido és Pellestrina homokzátonyai választják el a tengertől. Három csatornája a Porto di Lido, a Porto di Chioggia és a Porto di Malomocco. A lagúna kiterjedése mintegy 50 km², vize legtöbb helyen sekély.

Velence védelme[szerkesztés]

Velence és lagúnája

Velence megmentése szinte évszázadok óta fontos gondot okozott a városlakók számára: nem csupán magát a történelmi központot próbálták védeni, hanem a teljes lagúnarendszert. A legújabb korig hatásos védekezőrendszert hoztak létre, amikor 1782-ben felhalmozott terméskövekből 15 km-nyi, ún. „murazzi”t, falat alkottak, amely megbízható hullámtörő volt majdnem 200 esztendőn át. 1966. november 4-én azonban ez a rendszer felmondta a szolgálatot, amikor óriási áradás lepte el a várost. A történelmi centrumot ekkor hirtelen 1,40 m mély víz borította el.

Míg 1966-ban 200 cm-rel, addig 2000-ben 144 cm-rel emelkedett az átlagos fölé a lagúna vízszintje. Csak egyetlen esztendőben, 1996-ban több mint 100 alkalommal öntötte el a 80 cm-es vagy ennél is magasabb acqua alta („magas víz”) a Szent Márk teret illetve Velence alacsonyabban fekvő részeit. A helyi lakosok ilyenkor néha órákig, máskor napokig kénytelenek a tereken egymás mellé felállított pallókon közlekedni.[1][2]

Velence két állandó veszélyforrása ma az eliszaposodás és az acqua alta. A 20. század második felében a környék vegyi üzemeinek, kőolaj-finomítójának környezetszennyezése és a közlekedési eszközök légszennyezése miatt egyre gyorsuló ütemben zajlik a város építészeti emlékeinek pusztulása, süllyedése.

Az olasz kormány 1973-ban törvényben rögzítette a város védelmét. 1984-ben e törvény hatályát megerősítették. 1987 óta az UNESCO is szorgalmazza Velence megóvását, hiszen beválasztotta a „tenger királynőjét” a Világörökségbe. Megmentésére évről évre újabb és újabb ötletek születnek, de eddig még nem tudták megállítani a város süllyedését.

„Az 1988-ban született »Mózes-terv« mozgatható (szükség esetén a vízszint fölé magasítható) gátakkal zárná el a lagúnát az Adriától, de ez több milliárd dolláros beruházást igényelne, s a környezetvédők szerint megzavarná a lagúna ökológiai egyensúlyát” – olvashattuk az Encyclopædia Britannica világenciklopédiában (39.old.). A terv anyagi források híján váratott magára. Emellett több ellenzője is akadt. A város lakói évek óta tüntetésekkel kívánják felhívni a figyelmet e projekt megvalósíthatatlanságára vagy káros hatásaira.

„…a kormány hozzáfogott a MO.S.E. (MOdulo Sperimentale Elettromeccanico) nevű velencei árvízvédelmi program megvalósításához, amelynek keretében 78 mobil töltést építenek összesen mintegy 2 kilométer hosszúságban a lagúnák bejárata körül. A munkálatok 2003-ban kezdődtek, és a tervek szerint 2012-ben kell(ett volna) befejeződniük. Velencét 1993 és 2002 között több mint ötven áradás sújtotta, s a város 23 centimétert süllyedt a XX. században” – jelentette a National Geographic híradása 2006 decemberében.

Velencei művészetek[szerkesztés]

A városban egyaránt fellehetők a mór, a bizánci, a gótikus, a reneszánsz, a manierista és a barokk építészet emlékei; melyek szerves egységet képezve alakították ki Velence ma ismert képét.

Velence hajdani és mai központja is a Szent Márk tér, a hozzá tenger felé kapcsolódó Piazzettával (Terecske). Innen két nagyobb csatornán, a Canal Grande és a Giudecca csatornáján vaporettókon is bejárható a város. Nemcsak csatornáinak partján, hanem szinte minden kisebb-nagyobb téren is templomok, palazzók (paloták) láthatók, legjellegzetesebb építőanyaguk a fehér isztriai márvány. Mellettük azonban számos más polgári, világi épület fedezhető fel, bejárva a zegzugos utcákat: így például a jótékonysági testvériségek, céhek székházai (scuolák, azaz „iskolák”). A vallási élet központjai, a templomok közül szintén akad gótikus, kora reneszánsz, vagy barokk stílusú is. Ismertek még a különböző kolduló rendek templomai (S. Giovanni e Paolo, Santa Maria Gloriosa dei Frari).

Velence képzőművészete ugyancsak világhírű, elsősorban a reneszánsz velencei iskola festőinek köszönhetően.

Hosszú ideig a zenei élet rangos képviselőinek otthona volt; itt került színre az egyik első opera, Claudio Monteverdi: Proserpina Rapita („Proserpina elrablása”) című műve. A város leghíresebb zeneszerzője kétségkívül az olasz barokk kimagasló egyénisége, Antonio Vivaldi. Sok neves komponista mutatta be első darabját a ma is jelentős La Fenice (Főnix - vagyis hamvaiból föléledő madár. Nomen est omen, ui. az 1836-os majd 1996-os tűzvész után újjáéledt) operaházban, például Giuseppe Verdi, Gioacchino Rossini, Igor Stravinsky.

Szent Márk tér (Piazza San Marco)[szerkesztés]

Velence, a Szent Márk tér a székesegyházzal

Velence központja, amelynek – ahogy Petrarca írta – „nincsen párja a földön”. 56-82 méter széles, 175 méter hosszú a világ legszebb szalonjaként is nevezett hely, amely sok történelmi esemény színtere is volt. Három oldalról középületek veszik körül. Ma is a város életének centruma. Látnivalói:

  • Szent Márk-székesegyház (Basilica di San Marco): Velence legismertebb, leghíresebb látnivalója. Az 882-ben alapított csodálatos díszítésű épület elemeiben, formavilágában megőrizte a bizánci építészet hagyományait. Tetején öt kupola nyúlik a magasba. Mind kívül, mind belül márvánnyal, mozaikkal, faragásokkal ékesített alkotás. Restaurálása már a 16. században megkezdődött.
  • Campanile: a Szent Márk-székesegyház bejáratával szemben magasodik 98,6 méter magas harangtornya. A 888-912 között épült eredetije 1902-ben, földrengés folytán összeomlott. A téren tartózkodók nem sérültek meg. 1912-ben avatták fel a mai téglatornyot.
  • Loggetta: A torony alatt helyezkedik el Sansovino munkája, a carrarai fehér márványból, isztriai kőből és porfírból készült épület. Bronzkapuját Antonio Gai készítette a 18. században.
  • Zászlórudak: a templom előtt álló zászlótartók 1571-ből származnak, Leopardi művei, bronztalapzaton helyezkednek el.
  • Prokuráciák: A teret körbeveszik a templom prokurátorainak, a legmagasabb állami méltóságoknak épült prokuráciák: a Régi Prokuráciák (Procuratie Vecchie) és az Új Prokuráciák (Procuratie Nuove).
  • Óratorony (Torre dell'Orologio): a bazilika jobbján az 1496-ban emelt Óratorony magasodik, ez 2005-2006-ban felújították. A torony alatti árkád „Velence Váci utcájába”, a Merceriára vezet. Építésének idejében csodaszerkentyűként tartották számon. Mutatja az időt, a holdfázisokat és a Nap haladását az állatövekben.
  • A Pátriárka palotája: A székesegyház mellett áll a Pátriárka palotája. A 20. században három pátriárka került Szent Péter székébe. Közülük kettőre márványtábla emlékeztet a Palota bejárata mellett.

Piazetta[szerkesztés]

Velence, Dózse-palota a Piazzetta felől

A Szent Márk tér folytatása a tenger felé nyitott Piazzetta. Hossza 97 méter, szélessége 41-48 méter. Egyik oldalán a Libreria (Könyvtár) épülete foglal helyet. Vele szemben a Dózse-palota falai terpeszkednek. A két épület között két oszlop magasodik: rajtuk Szent Tódor, a város régebbi, és Szent Márk evangélista, az újabb védőszentjének szobra. A Dózse-palota háta mögött épült a Prigione (Ólombörtön).

  • Libreria: a Dózse-palotával szemben áll, 1537-ben Jacopo Sansovino kezdte meg építését, majd Scamozzi fejezte be. A reneszánsz épület isztriai kőből készült, klasszikus római stílusban. Ma könyvtár és régészeti múzeum. Mennyezetét Tintoretto, Tiziano és Veronese képei díszítik.
  • Dózse-palota (Palazzo Ducale): a dózse rezidenciája és az állam hatalmi központja volt több száz éven keresztül. Már a 9. század óta ezen a helyen, bár korábbi épületekben laktak a dózsék. A mai építését 1340-ben kezdték el, s 1420-1440 között fejezték be.
  • Szent Tódor és Szent Márk oszlopa (Colonne di San Teodoro e di San Marco): 1172-ben sikerült a magasba emelni a két oszlopot, a szentek szobrával. Mindkettő másolat.
  • Piombi: a Dózse-palota háta mögött, annak folytatásaként épült a fehér falú börtön. Antonio Contino építette a 16. században.
  • A Sóhajok hídja (Ponte dei Sospiri) a Börtönt és a Dózse-palotát összekötő híd, amelyet Antonio Contino épített 1600-ban, isztriai kőből. Elnevezése Lord Byrontól származik. A hídhoz fűződő sok rémtörténet elterjedése a költőnek s Victor Hugónak köszönhető. Velence igazságszolgáltatása a kor szörnyű börtönviszonyaihoz képest még humánus is volt. 1660-ban itt szüntették meg először a kínzásokat a világon.

A Canal Grande mentén[szerkesztés]

Velence, Santa Maria della Salute
Velence, Palazzo Bernardo
Velence, Ca' Rezzonico
Velence, Dolfin-Manin-palota
Velence, Ca' da Mosto

A Canal Grande (Nagy Csatorna) a város fő közlekedési útvonala, a Giudecca után a második legszélesebb vízi útja. 3 km hosszúságú és átlagosan 4-5 méter mély. Több mint 100 palota illetve több templom sorakozik két partján. Kiemelkedő épületei:

Bal parton[szerkesztés]

  • Vámház (Punta della Dogana) : az épületnél álltak meg a hajók portékáikat elvámolni, a Canal Grande nyílásánál áll. Giuseppe Benoni műve, 17. század.
  • Santa Maria della Salute templom: épült 16311681 között, barokk fogadalmi templom, felszentelve 1678-ban. Építését az 1630-as pestisjárvány idején határozták el. Építője: Baldassare Longhena. Anyaga isztriai fehér kő és márvánnyal fedett tégla (marmorino).
  • San Gregorio-apátság: alacsony, több épületből álló együttes. Kapuját a Szent domborműve ékesíti. A középkorban Velence egyik fontos vallási központja volt.
  • Palazzo Contarini: 15. századi reneszánsz építmény.
  • Palazzo Loredan: ma Cini-palota, a 16. században emelték.
  • Ca' Rezzonico: Baldassare Longhena készítette 1667-ben, majd Giorgio Massari bővítette ki 1745-ben. Ma 18. századi műgyűjtemény otthona.
  • Palazzo Molin Balbi-Valier: szépen kialakított földszintje van, portikusza szobrokkal díszített.
  • Palazzo Pisani della Moretta: gótikus csipkézésű építmény a 15. század második feléből.
  • Palazzo Barbarigo Terrazza: a Canal Grandéra nyúló erkélyeiről nevezték el. A Német Intézet található benne. Tiziano évekig dolgozott itt.
  • Palazzo Bernardo: gótikus homlokzata 1442-ből származik.
  • Palazzo Donà della Madonetta: nevét homlokzatán elhelyezett Máriát a gyermekkel ábrázoló domborművéről kapta. Különösen szép homlokzati kiképzése.
  • Palazzo Tiepolo Papadopoli: reneszánsz stílusban készült az 1560-as években, Gian Giacomo Grigi készítette. Közvetlenül mellette juthatunk a Rialto-hídra.
  • Palazzo Camerlenghi: gazdag díszítésű reneszánsz palota. 1525-1528 között Guglielmo Bergamasco építette.
  • Palazzo Corner della Regina: a Ca' d'Oroval szemben emelkedik, a 18. századból származik. Domenico Rossi műve.
  • Pesaro-palota (Ca' Pesaro): Baldassare Longhena által tervezett barokk stílusú palotaépület, 1679-1710 között készült el. Tulajdonosai Tiziano mecénásai voltak. Antonio Gaspari fejezte be. Ma Modern Művészeti Galéria.
  • San Eustachio-templom: 18. századi, nem túlságosan látványos templom.
  • Palazzo Foscarini Giovanelli:
  • Fondaco dei Turchi: a török kereskedők egykori székháza a 12. században épült fel, a 19. században restaurálták és építették át teljesen. Természettudományi Múzeum működik az épületben.
  • San Simeone Piccolo-templom: az utolsó bal parti épület.

Jobb parton[szerkesztés]

  • Palazzo Giustiniani: 15. századi reneszánsz palota.
  • Palazzo Emo-Treves: 17. században emelt épület Canova két neves szobrával (Hektórt és Aiaxot ábrázolják).
  • Palazzo Contarini-Fasan: a mór utánzatú velencei késő gótikus építészet gyöngye a 15. századból.
  • Casa Ferro: 14. századból származó palota.
  • Palazzo Fini: az előbbivel együtt, ma hotelként működik.
  • Palazzo Gritti: csúcsíves gótikus épület, ugyancsak hotel.
  • Palazzo Corner della Ca’ Granda(wd): Veneto tartomány tanácsának székhelye, a régió központi épülete. Sansovino készítette 1537-ben, klasszikus tagolású homlokzattal.
  • Barbaro-paloták: velencei gótikus épületek, homlokzatukon a dózsesüveggel.
  • Palazzo Cavalli: Franchetti báró restauráltatta a 19. században.
  • Akadémiai Képtár (Gallerie dell’Accademia): a Scuola della Carità épületében – 1357-ben emelték – foglal helyet az Akadémia galériája. Maga a palota barokk homlokzatú. Bent Giovanni Bellini, Tiziano, Tintoretto, Veronese és más velencei mesterek pompás alkotásaiban gyönyörködhet a látogató.
  • Palazzo Grassi: A Grassi család részére emelte Giorgio Massari. Termeit belső udvar köré rendezte.
  • Palazzo Giustiniani-Lolin: 17. században keletkezett alkotás, Baldassare Longhena építette.
  • Casa Falieri: kis gótikus lakóház.
  • Casa Duca: a milánói Sforza család kezdte meg építtetését, ami félbemaradt.
  • Palazzo Malipiero: reneszánsz mestermű.
  • Palazzo Contarini delle Figure: 1504-ben született, hatalmas reneszánsz homlokzattal rendelkező építmény a csatorna mentén, bent Tiepolo festményeivel.
  • Mocenigo-paloták: négy épület együttese, szintén dózsesüveggel ellátva.
  • Palazzo Corner Spinelli: Mauro Codussi 1490-1510 között építette, a velencei reneszánsz szép példája. Várszerű hatása van.
  • Palazzo Tron: csúcsíves gótikus palota.
  • Palazzo Grimani a Santa Maria Formosa: Az egész Canal Grande egyik legnagyobb reneszánsz épülete. Sanmicheli tervezte, és Giangiacomo dei Grigi emelte. A fellebviteli bíróság rezidenciája.
  • Palazzo Dandolo Farsetti: a városháza termei vannak benne, a 19. században restaurálták.
  • Palazzo Loredan: a városháza termei vannak benne, gótikus előteteje előtt az Igazság szobra magasodik. Homlokzatán a Corner család címere látható.
  • Palazzo Bembo: Pietro Bembo feltételezett szülőhelye, a neves humanista itt is lakott a 16. század elején.
  • Fondaco dei Tedeschi: a Canal Grande legfontosabb kereskedelmi centruma. Korábban a velenceiektől külföldi kereskedők bérelték, a német kalmárok központja volt. 1508-ban Giorgo Spavento és Antonio Abbondi építette. Az épület ma a Főposta.
  • Ca da Mosto: veneto-bizánci stílusú ház a 13. században, Alvise da Mosto szülőhelye. Ő fedezte fel a Zöldfoki-szigeteket.
  • Palazzo Michiel dalle Colonne: magas, oszlopos portikuszos palota
  • Ca' d'Oro: Velence legszebbnek és legtipikusabbnak tartott gótikus palotája, keleties hatásokkal. Mario Contarini prokurátor számára épült 1420–1434 között. Matteo Raverti és a Bon testvérek munkája. A Giorgo Franchetti Galéria működik benn.
  • Palazzo Fontana: 16. századi palota, XIII. Kelemen szülőhelye.
  • Ca' Vendramin Calergi: kora reneszánsz épület 1481-ből, Coducci és Lombardo műve, ma kaszinó. A legszebb paloták egyike. Ebben a házban halt meg Richard Wagner, 1883-ban.
  • Canareggio-csatorna: Velence második legnagyobb csatornája, a Canal Grande-ről ágazik ki a Campiello del Remer után.
  • Scalzi-templom: barokk templom, Giuseppe Sardi emelte.
  • Santa Lucia-pályaudvar: 1955-ben készült el, modern épület, az olasz államvasutak tulajdona. Innen a Piazzale Roma felé vezet az út tovább a Canal Grandén. A térre vezet be a szárazföldet Velencével összekötő híd.

Hídjai[szerkesztés]

Velence, a Rialto hídja
  • Rialto-híd (Ponte di Rialto): 15881592 között emelték, Velence legrégebbi hídja a csatorna felett. Már építése óta kereskedelmi központként működik. Méretei: íve 44 m, magassága 7,5 m, szélessége 22 m, alapzata 12 000 cölöp. Fesztávolsága 27,2 m.
  • Akadémiai híd (Ponte dell'Accademia): a Canal Grandén átívelő híd közvetlenül az Accademia képtárához vezet. A 19. században készült.
  • Scalzi-híd (Ponte degli Scalzi): márványból épült új híd a pályaudvar előtt.
  • Alkotmány-híd (Ponte della Costituzione): 2008-ban felavatott, posztmodern stílusú híd a Piazzale Roma és a pályaudvar között.
  • Csöcsök hídja (Ponte delle Tette): a Rialto piac mögötti városrészben található. A nevét a középkorban kapta a város egykori vöröslámpás területén lévő híd. A prostitúciót egykor jogszerűen űzték a nők, és meztelen keblekkel kellett járniuk, megkülönbeztetendő a női ruhában sétálgató homoszexuális férfiaktól, akiknek viszont semmi keresnivalójuk nem volt a hídon és környékén. [3]

További látnivalói[szerkesztés]

Velence, Colleoni lovasszobra a Santi Giovanni e Paolo-templom előtt
Velence, Arzenál (Hajógyár)
  • Frari templom (Santa Maria Gloriosa dei Frari) : Szűz Mária Mennybemenetelének temploma jelentős Tiziano festményekkel, szobrokkal és Canova síremlékével.
  • Arzenál (Arsenale di Venezia): fegyvermúzeum és kiállítóterem a lagúna partján, a Biennáléhoz vezető út mentén. 1104-ben építették és a 14-16. században bővítették ki. 32 hektárnyi területen fekszik. Az épület szerepelt Dante Isteni színjátékának Pokol című fejezetében.
  • Teatro La Fenice: Olaszország egyik legjelentősebbként ismert, nemzetközi hírnevű operaszínháza, amely pár éve (másodszor is) tűzeset áldozata lett. Neoklasszicista épület 1792-ből. 2003-ban hatalmas költséggel újjáépítették.
  • Ghetto di Venezia: (Öntöde) 1516-ban a Nagytanács megengedte a zsidóknak, hogy letelepedjenek e városrészben, öt legnagyobb zsinagógája ma is áll. A gettó elnevezés innen terjedt el.

A lagúnák szigetei[szerkesztés]

Velence, Murano utcaképe
Velence, Burano utcaképe
Velence, a San Michele temetősziget

A Lagúna ismertebb szigetei[szerkesztés]

  • San Michele-sziget: Velence temetője. Itt áll a San Michele di Isola reneszánsz temploma.
  • Murano: másfél kilométerre terül el Velencétől, maga is öt apró sziget összeépüléséből keletkezett. 1292 óta a velencei üveggyártás központja, különösen a 16. században élte virágkorát e tevékenységnek köszönhetően. 1861 óta a Museo Vetrario mutatja be az üveggyártás történetét.
  • Burano: apró halászfalucska 5000 fős lakossággal, látnivalója a San Martino plébániatemplom. Hajdan a velencei csipkegyártás központjaként működött. Iskolájában ma is tanítják a csipkeverés technikáját.
  • Torcello: már csak néhány tucat ház emelkedik e hangulatos, régies atmoszférát sugárzó szigeten. A 15. században iszaposodott el partja, s lakói a mocsárláz miatt elmenekültek innen. Néhány fennmaradt építészeti emléke a Santa Maria dell'Assunta-katedrális, a Palazzo del Consiglio, a Santa Fosca-templom és a Palazzo dell'Archivio.
  • Lido di Venezia: a legnagyobb, hosszan elnyúló sziget a város partja előtt, 18 000 lakossal; nevét a világon számos fürdőhely átvette. A 19. század elején Európa divatos fürdőhelyeként ismerték. E szigeten lakott Thomas Mann regényének (Halál Velencében) hőse.
  • San Giorgio Maggiore-szigete: A szigetet a San Giorgio Maggiore templom és bencés kolostor uralja, Velence egyik leglátványosabb temploma. Reneszánsz alkotás, építői: Andrea Palladio (15081580) és Baldassare Longhena (15981682).

A Lagúna kisebb szigetei[szerkesztés]

  • San Servolo: 1980 óta az Európa Tanács egy alapítványa kézműves restaurátorokat képez a szigeten.
  • San Lazzaro degli Armeni: a Lido szomszédságában fekszik, az 1180-as évektől lepratelep volt, 1717-tő örmény katolikus szerzetesek lakják.
  • Lazaretto Vecchio: a 12. századi zarándokpihenőhelyre 1434-ben pestiskórházat emeltek a köztársaság rendeletére. Ma lakatlan.
  • Le Vignole: főleg mezőgazdasági területként működik.
  • La Certosa: robbanószergyár volt egykor e szigeten, ma nyilvános park.
  • Sant'Erasmo: a középkorban karanténkórház állt a szigeten pestiseseknek, a 19. század végétől katonai területként működött, majd 1975-ben kiürítették.

Lásd még[szerkesztés]

Források, irodalom[szerkesztés]

  1. http://rene.seindal.dk/2012/02/15/stupid-things-you-do/ Őrült kajakosok a Szent Márk téren, 2012 telén
  2. http://www.theweek.co.uk/photos/50023/venice-cafe-flooded-picture Patika víz alatt, 2012
  3. BBC History 2016 december, 93. oldal: Egy gyors kérdés; Miért nevezték el keblekről Velence egyik hídját?
  • Pogány Frigyes: Velence - Műszaki Kiadó, Bp. -
  • Fajth Tibor: Itália - (Panoráma útik. Athenaeum Nyomda, Bp. 1980) ISBN 963-243-235-5
  • Wellner István: Velencétől Rómáig. Panoráma K. 1974. - ISBN 963-243-012-3
  • Wolfgang Thoma: Velence (Polyglott útikönyvek, Pegazus Rt. 1990)
  • Alta Macadam: Velence (Kék útikönyvek, Corvina., 1994)
  • Velence (Velencei kiadás magyarul)
  • Venedig (Storti Edizioni, Mestre 1993.)
  • Britannica Hungarica DVD, 2005. 39., 139., 226. oldal.

Külső hivatkozások[szerkesztés]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Velence és lagúnája témájú médiaállományokat.