Cerveteri és Tarquinia etruszk nekropoliszai

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Cerveteri és Tarquinia etruszk nekropoliszai
Világörökség
Cerveteri, Via degli Inferi, a Banditaccia nekropolisz főbejárata
Cerveteri, Via degli Inferi, a Banditaccia nekropolisz főbejárata
Adatok
Ország Olaszország
Típus Kulturális helyszín
Kritériumok I, III, IV
Felvétel éve 2004
Elhelyezkedése
Cerveteri és Tarquinia etruszk nekropoliszai (Olaszország)
Cerveteri és Tarquinia etruszk nekropoliszai
Cerveteri és Tarquinia etruszk nekropoliszai
Pozíció Olaszország térképén
é. sz. 42° 00′, k. h. 12° 06′Koordináták: é. sz. 42° 00′, k. h. 12° 06′
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Cerveteri és Tarquinia etruszk nekropoliszai témájú médiaállományokat.
Halomsír
Sírkamra, Tomba Dei Capitelli – Cerveteri
Egyszerű, elegáns vonalak jellemzik a Házaspár szarkofágja elnevezésű műalkotást; Banditaccia, 6. század vége; Nemzeti Etruszk Múzeum – Villa Giulia, Róma

Cerveteri és Tarquinia etruszk nekropoliszai az etruszk lakóépítészet és díszítőművészet egyetlen ránk maradt emlékei. A közel 1000 feltárt halomsír 2004 óta az UNESCO kulturális Világörökségének részei. Cerveteri nekropolisza a Necropoli della Banditaccia és a mai Tarquiniától 5 kilométerre délkeletre fekvő Monterozzi-Nekropolisz az „etruszk kultúra egyedülálló emlékegyüttesét őrzi. A sírok valóságos várost alkotnak…Számos síremléken megdöbbentő művészi kvalitású festések láthatók, másokon hasonlóan finom domborművek. A síremlékek formagazdasága lenyűgöző.”[1]

Cerveteri – Necropoli della Banditaccia[szerkesztés]

A holtak városa[szerkesztés]

Az ősi etruszk városállam, Caere jóval kiterjedtebb volt a mai Cerveterinél, de még ennél is meglepőbb a város körüli nekropoliszok által elfoglalt terület nagysága: 800 hektár. A nekropoliszok közül a legismertebb a 80 hektáros (ebből 10 hektárnyit tártak fel) Banditaccia, amely monumentális föld alatti sírjairól és különleges városszerkezetéről vált híressé. Az elnevezés a bando szóból ered, jelentése: „rendelet”, amely arra utal, hogy a középkorban az egyház rendeletben tiltotta el a híveket a nekropolisz látogatásától. A Banditacciában, ahová i. e. 7. és 6. század között temetkeztek, sok olyan sír látható, amely a városlakók gazdagságáról tanúskodik.

A szegényes vaskori gödrök, árkok helyett az etruszkok az i. e. 7. századtól tufába vájt kerek halomsírokat emeltek. Bár a legkorábbi sírok szerény méretűek voltak, ám már ekkor is azzal a szándékkal építették őket, hogy rekonstruálják az élők házainak beosztását és berendezését. A bejárattól egy folyosó (dromosz) vezet egy négyszögletes alaprajzú, kővel burkolt szobába, amely két részből áll, az átriumból és a sírkamrából; ezek az elhunyt házának előszobáját és hálószobáját szimbolizálják. Ebből a kezdeti időszakból származik az ún. Kunyhó-sír, a Festett oroszlánok sírja és a Hajós sír.

Gazdagok és szegények[szerkesztés]

Az i. e. 7. század második felében a föld alatti sírok oldalfülkékkel gazdagodtak; az átrium általában kör alakúvá vált és a sírkamrához előcsarnok csatlakozott. A század végén a nekropolisz már egy valódi utcákkal, terekkel, útkereszteződésekkel tagolt városra emlékeztet. A sírhalmok impozáns méretűvé váltak, átmérőjük néhol a 30 métert is eléri; kövekből rakott gyűrű veszi őket körül és belsejükben több nagyobb sírkamra van. A halottak mellé helyezett tárgyak – arany ékszerek, import kerámiák – jól mutatják, milyen fényűző életet élt a helyi arisztokrácia. Az élők városának jellegzetességeit idézik az építészeti és díszítőelemek (domborművek, falfestmények), valamint a berendezési tárgyak is. A sziklákból kifaragott temetési ágyak, amelyeken mindig van párna, szimbólumokkal díszítettek. Az etruszk szobrászat ekkori alkotásait rendkívül egyszerű és kivételesen elegáns vonalvezetés jellemzi. Jól példázza ezt a Pajzsok és Székek sírboltja, az Öt szék sírboltja, továbbá az Ágyak és Szarkofágok sírboltja.

„A caerei nekropoliszból származik két, i. e. 530 táján készült, különösen jelentős terrakotta szarkofág; az egyiket a római Villa Giuliában, a másikat a párizsi Louvre-ban őrzik. Mindkettő ión stílusú klinét, kerevetet formáz, és a halotti ágyakon egy-egy házaspár ábrázolása látható…Az alakokat fekvő helyzetben ábrázolták, de még gyakoribb volt az a félkönyökre támaszkodó, félig ülő testtartás, ahogyan az ókoriak étkeztek. A korai szarkofágok égetett agyagból készültek; később legáltalánosabb anyaguk a faragott kő volt.”[2]

Az i. e. 6. századot erőteljes hellenizálódás jellemezte, aminek következtében az arisztokrácia halomsírjai mellett megjelentek a polgárság életmódját kifejező, egyszerűbb sírok: az Oszlopfős sírbolt, a Kis ház sírboltja, a Párkányos sír stb. Ezek négyszögletes „kockasírok”, amelyek egymásra merőleges utcák mentén sorakoznak tufába vájt homlokzatukkal; vagy „csapóajtós” sírok, amelyekben az előcsarnok mennyezetén egy elmozdítható kőlappal lezárt nyílás van.

Az i. e. 5. század végén, a 4. század elején a gazdasági válság miatt a sírok is visszafogottabbak lettek, de ebben az időszakban is épültek monumentális temetkezőhelyek. Például a Domborműves sír, a Görög vázák sírboltja, az Alkóvos és a Tricliniumos sír. Ekkorra a nekropolisz valóságos várossá vált, több mint két kilométeres főúttal és sok mellékutcával. Hely hiányában „sorházszerűen” kezdték építeni a sírokat, a szegényebb családoknak pedig ismét be kellett érniük a gödrökbe és árkokba való temetkezéssel.

A Domborműves sír[szerkesztés]

A Domborműves sír vagy Szép sír (i. e. 4. század közepe) egy etruszk nemesi ház tökéletes utánzata, a sírban elhelyezett nagy mennyiségű tárgy és bútordarab révén megtudható, hogyan zajlott az élet a Matuna család otthonában. A sírbolt egyetlen négyszögletes helyiségből áll, két oszlopfős pilaszterrel és ferde tetővel. A falak mentén kiképzett párkányokon – alacsony fülkékben és 13 loculusban – 32 halotti ágyat alakítottak ki, mindegyiken két-két párna van. A középső fülke kétszemélyes: ez a családfőé és a feleségéé, akiknek mellszobrát az oldalsó pilasztereken láthatjuk. Elől két túlvilági démon, Tüphón és Kerberosz alakja tűnik föl. Az ágy lábánál álló zsámolyon egy pár papucs hever. A falakat mindenhol festett stukkódíszek borítják, amelyek a felső részen pajzsokat, sisakokat, lábvérteket, kardokat lándzsákat, nyilakat, harci- és vadászfegyvereket ábrázolnak. A pilasztereken, amelyek lábánál egy macska, egy lúd és egy nyest látható, használati eszközök sorakoznak: konyhai edények, kötelek, egy parittya, egy csákány, hangszerek, egy társasjáték táblája és bábui stb. Ez a különlegesen gazdag leletegyüttes jól érzékelteti az etruszk civilizáció fejlettségét.

Cerveteri nekropoliszának leletei a római Nemzeti Etruszk Múzeumban és Cerveteriben a Régészeti Múzeumban láthatók.

Tarquinia – Monterozzi-Nekropolisz[szerkesztés]

Az etruszk festészet emlékei[szerkesztés]

Cerveteri és Tarquinia etruszk nekropoliszai (Olaszország)
Tarquinia – Monterozzi-Nekropolisz
Tarquinia – Monterozzi-Nekropolisz
Pozíció Olaszország térképén
Halászjelenet - festményrészlet a Halászat és vadászat síremlékből
Tarquinia – Leopárdos síremlék
Szolgák és muzsikusok, freskórészlet a Leopárdos sírból

Míg Cerveteiben a sírok egyedülállóan változatos építészeti megoldásait csodálhatjuk, addig Tarquiniában a sírok díszítőelemei és freskói ejtenek ámulatba. Az i. e. 6–2. századokból ránk maradt halomsírok közül, 150 sírkamrát falfestmények díszítenek. „A kőbe vésett sírokban temperatechnikával, közvetlenül a sziklafalra vagy agyagtapasztásra festettek, míg a mesterségesen épített falakon freskótechnikát is alkalmaztak.”[2] A festmények kiemelt jelentőségét az adja, hogy a korabeli görög alkotások nagy része elpusztult – így az itt feltárt freskók az egyetlen tárgyi emlékek, amelyek hű képet adnak e korai korszak művészetéről. Sajnos a falfestmények száma fokozatosan csökken: a hermetikusan zárt helyen évszázadokon át érintetlenül fennmaradt alkotások rohamosan pusztulnak a levegő páratartalmának és a látogatók „simogató” kíváncsiskodásának hatására. A Tarquiniában korábban látogatható hatvan festett sír közül ma már csak húszban láthatók a korabeli festmények. A nekropolisz legérdekesebb síremlékei: a Madárjósok sírja, a Halászat és vadászat síremléke, a Zsonglőr sírboltja, az Oroszlános sír, a Bikák sírja, a Leopárdos síremlék, a Fenyítés síremléke és Orkusz síremléke.

A falakon megjelenített képek egyfelől a mindennapi élet jeleneteit ábrázolják: halászat, vadászat, tánc, halotti tor; másfelől a túlvilági életről alkotott fantáziaképek: mitológiai alakok, isteni- és pokoli lények képei tárulnak elénk. „…Az etruszkok művészetét a görög művészet hosszú ideig befolyásolta. Csaknem hét évszázadon keresztül hatottak az etruszkokra a kis-ázsiai ión, majd a korinthoszi és az attikai, végül pedig a hellénisztikus alkotók. A görög művészetnek mindezek a megnyilvánulási formái termékeny megoldásokat adtak át az etruszkoknak… Ugyanakkor az etruszk művészet teljesen egyéni vonásokkal is bír. Figyelemre méltó a stilizálásra való törekvés, az élénk színek alkalmazása, a dinamikus ábrázolásmód.”[3] A legkorábbi - i. e. 6. századi - alkotások az archaikus görög festészet hagyományait követik. A korszak szép példáját látjuk az i. e. 530 körül épített Bikák sírja és a Madárjósok sírja freskóin, és az i. e. 5. századi Oroszlános sír , vagy a Leopárdos síremlék ragyogóan színezett lakoma-, játék- és táncjelenetein. Később – kb. az i. e. 4. századtól – eltűnnek a körvonalak, megjelenik az árnyalás és a perspektíva, így az alakok elevenebbé, a formák életszerűbbé válnak.[4]

A Halászat és vadászat síremléke[szerkesztés]

A festményei után Halászat és vadászat síremléke (olaszul: Tomba della Caccia e Pesca) néven ismert sírt 1873-ban fedezték fel. Az i. e. 6. század utolsó negyedében emelt építmény két kamrából áll. Az első terem középső plafon-gerendáját vörösre festették, a falait fák között táncoló alakok képei díszítik.[5] Az innen nyíló belső sírkamra hátsó falán található a névadó freskó, amely egy tengeren ringó halászhajót ábrázol; a tengerben delfinek úsznak, felettük csapatokban madarak keringenek; a parti szikláról meztelen férfiak fejest ugranak a vízbe; a parton álló férfi parittyával a madarakra vadászik. A tengeri kép fölötti oromzaton vidám lakomajelenet látható, középpontjában egy félkönyökre támaszkodva fekvő házaspár, körülöttük meztelen szolgák és zenészek.

A sír festményeinek állaga sajnos erősen romlik; ugyanakkor témájával, valamint az ábrázolt jelenetek szín- és életvidámságával egyedülálló a feltárt falfestmények között. Általánosan elfogadott, hogy az etruszk életfelfogás a festészetben fejeződött ki a legszabadabban.

Leopárdos síremlék[szerkesztés]

A Leopárdos síremléket (olaszul: Tomba dei Leopardi) 1875-ben tárták fel. Az i. e. 5. század első felében épült sír mindössze egyetlen 4×4 méteres teremből áll. A terem teljes felületét – a falakat és a plafont is – borító festmény élénk színeivel és dinamikus jeleneivel az etruszk festészet talán legismertebb mintapéldája.

A központi festmény három pár (kettő egy férfi, egy nő, a harmadik két férfi) lakomáját örökíti meg. Az alakok az ókoriak étkezési szokásainak megfelelő ábrázolásban félkönyökre támaszkova, félig ülő testtartásban láthatóak. Körülöttük szolgálók, zenészek, táncosok vidám képei. Rendkívül érdekes a ruhák változatossága, valamint az egymás felé forduló profilból ábrázolt központi alakok portréinak hasonlósága; jól megfigyelhető a nők testének fehér illetve a férfi-testek vöröses színezése, amely az archaikus ábrázolások egyik fő jellemzője.

Az oromzaton – elegánsan, a sír tetőzetéhez illeszkedve, két karcsú leopárd látható. A festményeken megörökített növények, stilizált pálmák, nádas, harangvirágok és gránátalma-virágok, a természetábrázolás rendkívül érdekes motívumai.

Tarquinia nekropoliszának leletei a római Nemzeti Etruszk Múzeumban és Tarquiniai Nemzeti Múzeumban láthatók.

Lásd még[szerkesztés]

Referenciák[szerkesztés]

  1. Olaszország – Cerveteri és Tarquinia etruszk temetővárosai, Múlt-kor-történelmi portál
  2. ^ a b Művészettörténet 6. rész
  3. Fazekas Enciklopédia - Etruszk-római művészet
  4. Orkusz síremléke Képes weboldal
  5. Az első terem képei

Források és szakirodalom[szerkesztés]

  • Massimo Pallottino: Az etruszkok (bő szakirodalommal és kiegészítő tanulmányokkal) - Gondolat K. Bp. 1980. - ISBN 963-280-746-4
  • Stefano Giuntoli - Tatiana Pedrazzi: Föníciai és etruszk művészet - Corvina K. Bp.2008. - ISBN 978-963-13-5689-2
  • Luca Mazetti: ROM (p. 74: Das Nationale Etruskermuseum Vila Giulia és p. 86: Die Diokletiansthermen) - 2003. Roma, Ed. Electa - ISBN 88-370-2070-8
  • A. M. Liberati - F. Bourbon: Az ókori Róma (p. 20-58.) - Officina K. Bp. 2006. - ISBN 963-9705-02-0
  • T. Cornell - J. Matthews: A római világ atlasza (p. 17-23.) - Helikon K. Bp. - ISBN 963-2086-26-0

Az angol és német nyelvű Wikipédia azonos című szócikkei, továbbá:

  • Olaszország - Cerveteri és Tarquinia etruszk temetővárosai; Múlt-kor történelmi portál [1] (magyar)
  • Fazekas Enciklopédia - Etruszk-római művészet [2] (magyar)
  • Döbler, Hannsferdinand: Magie, Mythos, Religion; Kultur- und Sittengeschichte der Welt, Bd. 9., München - Gütersloh, Wien, 1972 (német)
  • Mario Moretti/Leonard von Matt: Etruskische Malerei in Tarquinia. Köln 1974, 90, figs. 762-63, ISBN 3770105419 (német)
  • G. Dennis: Cities and Cemeteries of Etruria, London, 1883 (angol)
  • The Etruscan Tombs at Cerveteri [3] (angol)

További információk[szerkesztés]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Cerveteri és Tarquinia etruszk nekropoliszai témájú médiaállományokat.