Vas Zoltán (politikus)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Vas Zoltán
Vas Zoltán 1948.jpg
Született 1903. március 30.[1]
Budapest
Elhunyt 1983. augusztus 13. (80 évesen)[1]
Budapest
Állampolgársága magyar
Foglalkozása politikus
Tisztség magyar országgyűlési képviselő
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Vas Zoltán témájú médiaállományokat.

Vas Zoltán (eredeti neve: Weinberger Zoltán, Budapest, 1903. március 30.Budapest, 1983. augusztus 13.) kommunista politikus, író, újságíró, polgármester. Fiatalon, a Magyarországi Tanácsköztársaság idején csatlakozott a kommunistákhoz. A Horthy-korszak nagy részében börtönben vagy emigrációban volt. 1940-ben a Szovjetunióba emigrált, ahonnan 1944 végén szovjet katonatisztként tért haza. A Rákosi-korszakban fontos gazdaságpolitikai hivatalokat viselt: a Gazdasági Főtanács (1945–1949) és az Országos Tervhivatal vezetője volt (1949–1953). Ekkoriban a párt legbefolyásosabb tagjai közé tartozott, de 1953-ban kegyvesztetté vált, és Nagy Imre köréhez csatlakozott. 1956-os szerepvállalása miatt haláláig kiszorult a politikából, és írással töltötte az idejét.

Élete[szerkesztés]

A második világháború előtt[szerkesztés]

Módos, vallásos zsidó családból származott, apja Weinberger Mór, anyja Rosenberg Karolin.[2][3] Már fiatalon, 1919-ben belépett a Kommunisták Magyarországi Pártjába, és harcolt a Vörös Hadseregben; később az illegális párt ifjúsági mozgalmának újjászervezésében vállalt szerepet. Emiatt 1920-ban eltanácsolták a Barcsay utcai gimnáziumból. Egy ideig csehszlovákiai emigrációban tevékenykedett, majd 1921-ben hazatért, de elfogták és 10 év börtönbüntetésre ítélték lázadás vádjával. 1922-ben egy fogolycsere keretében a Szovjetunióba utazott, ahol egyetemi tanulmányokat folytatott. Pártbéli súlya is megnövekedett: 1925-ben a Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetségének (KIMSZ) titkárává és a párt Központi Bizottságának tagjává vált. Még ebben az évben visszatért Magyarországra a Komintern megbízásából, de ismét gyorsan letartóztatták, és 1926-ban hat év börtönbüntetést kapott, amit 1929-ben 13,5 évre emeltek. 1940-ben szabadult Rákosi Mátyással együtt, és vele együtt ismét a Szovjetunióba ment. Itt a Kominternnek dolgozott, majd 1942-től belépett a szovjet Vörös Hadsereg kötelékébe, ahol frontpropagandát folytatott és „antifasiszta” tanfolyamokat szervezett. Szovjet tisztként, 1944 októberében tért vissza Magyarországra, ahol Rákositól értesült róla, hogy felső javaslatra nem részesülhet vezető pozícióban a pártban, hogy a nem zsidó Nagy Imre is helyet kaphasson a pártvezetésben.[4]

Felívelő pártkarrier[szerkesztés]

A pártvezetés hazatelepüléséig Vas fontos pozíciókat töltött be: részt vett a tiszántúli pártszervezésben, az nemzetgyűlés előkészítésében. 1944-ben Pécsett képviselővé választották. (A törvényhozásnak 1957-ig maradt tagja, de a későbbiekben Budapesten választották meg.) A Debrecenben működő Központi Vezetőség megbízásából a párt katonai, karhatalmi és pártgazdasági ügyeit felügyelte, illetve 1945 első hónapjaiban a Budapesten működő Központi Vezetőség Titkárságának vezetője volt, mígnem a testület február 22-én fuzionált a Rákosi vezette debreceni KV-val. Februártól májusig Budapest közellátási kormánybiztosa, majd májustól novemberig a főváros polgármestere volt.

Ezután országos jelentőségű pozíciót kapott: ő lett a jóvátételi ügyeket és újjáépítést koordináló, a gazdaság terén rendeletalkotási jogosultsággal rendelkező Gazdasági Főtanács főtitkára, így személyében az MKP döntő befolyást szerzett e létfontosságú területen. (Tisztségével címzetes miniszterelnökségi államtitkári rang járt.) A testület 1949-es megszüntetésekor az állami gazdaságirányítás kulcsszerve, az Országos Tervhivatal elnöke lett, amelynek feladata ekkoriban az ötéves terv kidolgozása volt. Eközben 19481951 között az újonnan megalakult MDP PB póttagja, 1951-től pedig rendes tagja volt – ekkoriban Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Farkas Mihály és Révai József mellett a legbefolyásosabb, „moszkovita” kommunisták alkotta ún. „ötösfogat” tagjaként emlegették.[5]

Nagy Imre oldalán[szerkesztés]

1952 őszétől kezdve helyzete kezdett megingani: a Népgazdasági Főtanácsot vezető Gerő Ernő rendszeresen szabotőrnek nevezte, amiért elutasította a testület irreális elképzeléseit. 1953 februárjában minden pártbéli és állami tisztségét elvesztette és „önkritika” gyakorlására kényszerítették; feltehetően őt szánták a moszkvai példát követő, zsidóellenes koncepciós per fővádlottjának, ami végül Sztálin halála miatt nem kezdődött meg.[6] Ezután Nagy Imre kevésbé doktríner vonalához csatlakozott: miután 1954-ig a komlói szénbányákat igazgatta, az első Nagy Imre-kormányban a Minisztertanács Titkárságának vezetője lett (1954–1955). Nagy bukását követően ismét súlytalanná vált: 1955–1956-ban a külkereskedelmi miniszter helyettese, majd 1956 júniusától a Szövetkezetek Országos Szövetségének elnöke lett. Nagy Imre körén belül azon kevesek közé tartozott, akik kapcsolatban álltak az 1956-os eseményekben fontos szerepet játszó Jurij Andropov szovjet nagykövettel.[7] A forradalom alatt, október 26-án a Közellátási Kormánybiztosság elnökévé, majd október 28-án közellátási kormánybiztossá nevezték ki.

A forradalom után[szerkesztés]

November 4-én Nagy Imrével együtt a jugoszláv követségre menekült, ahonnan november 18-án távozott. Romániába, Snagovba internálták, ahonnan 1958 végén tért haza. A Nagy Imre-perből kihagyták, az Elnöki Tanács kegyelemben részesítette. 1957-ben megszüntették képviselői helyét is, és nem igazolták át az MSZMP-be. Ettől kezdve írással foglalkozott és haláláig nem játszott közéleti szerepet. 1973-ban, Nem a tejes csenget című, tervezett visszaemlékezése kapcsán izgatás miatt eljárást indítottak ellene. A könyv végül Vas halálát és a rendszerváltást követően jelent meg, Betiltott könyvem címmel.

Díjai, kitüntetései[szerkesztés]

Főbb művei[szerkesztés]

Politikai írások[szerkesztés]

  • Halhatatlan ifjúság (elbeszélések, Moszkva, 1944)
  • Nemzetgazdaságunk helyzete és fejlődése (Bp., 1949)
  • A hároméves terv befejezése: népünk győzelme (Bp., 1950)
  • Az ötéves terv második évének feladatai (Bp., 1951)
  • A Szovjetunió ötéves terve hatalmas lépés a kommunizmus építésének útján (Bp., 1952)
  • A fény felé (regény, Bp., 1955)

Életrajzok[szerkesztés]

  • Két igaz férfi. Marx és Engels életregénye (Bp., 1956)
  • Hamburg fia. Ernst Thälmann élete (Bp., 1962)
  • Esik eső karikára (Kossuth élete. Bp., 1965)
  • Ha még egyszer azt üzeni (Kossuth Lajos élete 1849-1861. Bp., 1967)
  • Annyi áldás szálljon rája (Kossuth Lajos élete 1861-től haláláig. Bp., 1968)
  • Őfelsége szárnysegéde: Horthy Miklós (Bp., 1969)
  • Horthy vagy a király (Bp., 1971)
  • Horthy (2. átdolgozott, bővített kiadás. Bp., 1975)

Önéletrajzi jellegű munkák[szerkesztés]

  • Tizenhat év fegyházban (börtönnapló, Moszkva, 1944)
  • Hazatérés, 1944 (Bp., 1970)
  • Viszontagságos életem (Bp., 1980)
  • Akkori önmagunkról (Bp., 1982)
  • Betiltott könyvem (szerk., előszót írta Veliky János. Bp., 1990)

Dokumentumfilm[szerkesztés]

  • Sára Sándor: Krónika (dokumentumfilm sor.), 23. rész - Utóvédharc, (1982), 25.-31. perc

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ^ a b http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC16241/16523.htm, Vas Zoltán, 2017. október 9.
  2. HU BFL - VII.5.c - 9170 - 1921
  3. Az 1947. szeptember 16-ra Budapestre összehívott Országgyűlés almanachja. Főszerk. Marelyn Kiss József, Vida István. Budapest: Magyar Országgyűlés. 2005.  
  4. Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Budapest, Osiris, 2005. p. 277
  5. i. m. 342. p.
  6. i. m. 345. p.
  7. Gyarmati György: A Rákosi-korszak. Budapest, ÁBTL-Rubicon, 2011. p. 380

Források[szerkesztés]

  • Magyar életrajzi lexikon II. (L–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1969.  
  • A magyar irodalom története 1945–1975. Szerk. Béládi Miklós, Rónay László. Budapest: Akadémiai. 1990.  
  • Az 1947. szeptember 16-ra Budapestre összehívott Országgyűlés almanachja. Főszerk. Marelyn Kiss József, Vida István. Budapest: Magyar Országgyűlés. 2005.  
  • Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Budapest: Osiris. 2005.  
  • Gyarmati György: A Rákosi-korszak. Budapest: ÁBTL-Rubicon. 2011.  

További információk[szerkesztés]

  • Botka Ferenc: Távlatok és zsákutcák. Emigráció és irodalom. Moszkva: 1921-1932/34. Doktori disszertáció. (Bp. 1990)
  • Ki kicsoda? Életrajzi lexikon magyar és külföldi személyiségekről, kortársainkról. 3. átd. kiad. Szerk. Betlen Katalin. Bp., Kossuth, 1975.
  • Kortárs magyar írók 1945-1997. Bibliográfia és fotótár. Szerk. F. Almási Éva. Bp., Enciklopédia Kiadó, 1997, 2000.
  • Nagy Csaba: A magyar emigráns irodalom lexikona. Bp., Argumentum Kiadó-Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, 2000.
  • Magyar irodalmi lexikon. Főszerk. Benedek Marcell. Bp., Akadémiai Kiadó, 1963-1965.
  • Munkásmozgalomtörténeti lexikon. Szerk. vezetője Vass Henrik. Bp., Kossuth Könyvkiadó, 1972.
  • Magyar Nagylexikon. Főszerk. Élesztős László (1-5. k.), Berényi Gábor (6. k.), Bárány Lászlóné (8-). Bp., Akadémiai Kiadó, 1993-.
  • Borbándi Gyula: Magyar politikai pályaképek 1938-1948. Bp., Európa, 1997.
  • Pécs lexikon. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, Pécs Lexikon Kulturális Nonprofit Kft., 2010.
  • Új magyar irodalmi lexikon. Főszerk. Péter László. Bp., Akadémiai Kiadó, 1994.
  • Új magyar lexikon 8. köt. Bp., Akadémiai Kiadó, 1959-1962. 6 db. Kieg. kötet, 1962-1980.

Levéltári anyagok[szerkesztés]

  • HU BFL - VII.101.c - fegyenc.I - 5364
  • HU BFL - VII.5.c - 0091 - 1931
  • HU BFL - VII.5.c - 12692 - 1931
  • HU BFL - VII.5.c - 7203 - 1929
  • HU BFL - VII.5.c - 3445 - 1928
  • HU BFL - VII.5.c - 9836 - 1926
  • HU BFL - VII.5.c - 8771 - 1925
  • HU BFL - VII.5.c - 9170 - 1921