Theuderich keleti gót király

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Nem volt Nyugat felé nép, amely Theoderichnak, amíg élt, vagy barátság, vagy hódítás révén ne szolgált volna.

Jordanes VI. sz.-i krónikaíró[1]

Theuderich
Theuderich ábrázolása a Gesta Theodoriciből(1176 előtt)
Theuderich ábrázolása a Gesta Theodoriciből
(1176 előtt)

Keleti gót király
Uralkodási ideje
474[2]526. augusztus 30.
Elődje Theudemir
Utódja Athalarich
Itália királya
Uralkodási ideje
493. március 5.[2]526. augusztus 30.
Elődje Odoaker
Utódja Athalarich
Életrajzi adatok
Uralkodóház Amalok
Született 454
Carnuntum
Elhunyt 526. augusztus 30. (72 évesen)
Ravenna[3]
Házastársa ismeretlen
Házastársa Audefleda
Gyermekei Thiudigotho, Ostrogotho, Amalasuentha
Édesapja Theudemir
Édesanyja Erelieva (Eusebia)
Az adatokhoz[4]
Theuderich pénzérméje (491 és 501 között)
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Theuderich témájú médiaállományokat.

Nagy Theuderich,[a 1] más írásmóddal Theoderich,[5] Theodorik (latinul: Theodericus, Theodoricus[6]), (453[2]/454,[7] újabb kutatás szerint 455[a 2]526. augusztus 26.[8]/30.[2][9]), az osztrogótok királya (ur.: 474526), Itália vezetője (ur.: 493526) és a vizigótok kormányzója[a 3] (511526). Itáliában keleti gót birodalmat alapított[10] és össze akarta olvasztani a gótokat a rómaiakkal,[10] azonban ez a törekvése az ariánus gótok és katolikus rómaiak vallási ellentétén meghiúsult.[10] Theuderich-ről formázták a mondabeli Dietrich von Bern („Theoderich von Verona“) alakját.[11]

Élete[szerkesztés]

Ifjúkora[szerkesztés]

A hun uralom alól felszabadult gótok, miként Jordanes krónikaíró írja, az Amalok ősi családjából származó Valamir király és testvérei, Theudemir és Vidimir alatt éltek Pannóniában "nagy egyetértésben", de megosztva maguk között a területet.[12] 456457 telén Attila fiai "ellenük jöttek, mintha azok csak uralmuk alól szöktek volna meg", azonban Valamir király visszaverte a hun csapatokat, amelyek Szkítia Dnyeper menti részére menekültek. A győzelem hírével Valamir örömhírnököt küldött testvéréhez. "Thiudimer házában azonban még nagyobb örömet talált. Ezen a napon született meg ugyanis Thiudimer fia, Theodorich, bár csak egy ágyasától, Ereleivától, de azért nagy reményű fiúcska"[12][a 4]. Jordanes, miként a későgót hagyomány is, a győzelem napjára helyezi Theuderich születését, mintegy ezzel is kiemelve személyiségét. Valójában Theuderich korábban, 452453 körül született.[12]

A gótok harcos népe azonban nem tudott békésen, hosszú ideig egy helyben élni. Így amikor I. Leó keletrómai császár (ur.: 457474) megtagadta a gótoknak az addig fizetett évi segélyt, azok "dühükben fegyvert ragadnak és majdnem egész Illyricumot végigdúlva rabolva pusztítják". A császár "érzelmeit rögtön megváltoztatva", követei révén tárgyalásokat kezdett a gót királyokkal. 461-ben új foedusban elismerte pannóniai berendezkedésüket, s "anekik úgy a régi, mint a most járó ajándékokat, megígérve, hogy azt a jövőben is minden vonakodás nélkül meg fogja adni". A béke megtartásának garanciájaként a császár a főkirály, Valamer fiát kérte túszul. Azonban neki gyermeke nem volt, ezért unokaöccsét, az akkor nyolcéves Theuderichet mint saját fiát küldte túszul Konstantinápolyba,[12] 462-ben.[8] Theuderich, "mivel szép gyermek volt, megszerezte a császári kegyet magának"[12].

Theuderich itt 10 évig időzött (és legalább részben római nevelést kapott[9]). A konstantinápolyi udvarban sokat tanult a római kormányzásról és hadügyekről; ezeknek az ismereteknek később gót uralkodóként jó hasznát vette.[forrás?]

Eközben – a szerződés értelmében – a gótok nem is támadták meg a Birodalmat, hanem a szomszédaik ellen fordultak. Először Noricumba törtek be, ahonnét ugyan visszaverte őket a nyugatrómai rész katonai parancsnoka, Ricimer, de a gótok elzárták a híres borostyánutat. 468-ban halt meg Valamir király, utódja Theudemir lett, aki "örvendezve fogadta fiát, Theodorikot, akit Leó császár nagy ajándékokkal hazabocsátott."[12].

Theuderich ekkor tizennyolc éves volt. Ha a császár azt hitte, hogy az udvarában nevelkedett ifjú Konstantinápoly érdekeit fogja képviselni, csalódnia kellett. Theuderich – Jordanes tudósítása szerint – egy 6000 fős sereggel átkelt a Dunán és megtámadta a szarmaták által a rómaiaktól elfoglalt Singidunumot. A szarmaták királyát megölte, "s miután családjt és vagyonát felprédálta, diadalmasan tért vissza atyjához"[12]. A várost azonban nem adta vissza a rómaiaknak, hanem saját hatalma alá vette.[13]

Kivonulás Pannóniából[szerkesztés]

A keleti gótok, akik a harci zsákmányból éltek, miután kifosztották szomszédjaikat, további vándorlásra kényszerültek.[14] Jordanes így ír pannóniai kivonulásukról: "Ezután, minthogy a szomszéd népektől szerzett zsákmány megfogyott, kezdték a gótok egyrészt az élelem és ruházat hiányát érezni, másrészt ezen embereknek, akiknek folyton a harc nyújtott táplálékot, a béke kezdett ellenszenvessé válni. Tehát Thiudimer királyhoz mentek, és nagy zajjal kérték, hogy bárhova tetszik is neki, csak indítson háborút."[14].

A gótok egy része Itália felé vonult az Alpokon át, Vidimir vezetésével. A nyugati császár továbbküldte őket Galliába a nyugati gótokhoz. A másik rész Theudemir és Theuderich vezetésével a keletrómai területre vonult. A császár Illyricumot adta nekik településhelyül. Amíg a gótok elegendő elátást kaptak, békében maradtak, de ha kevésnek találták, raboltak, fosztogattak. Végigrabolták Thesszália városait. A Szaloniki ellen vezetett sereggel a római hadvezér békét kötött, átengedve a gótoknak néhány várost.[14]

Mivel azonban meglehetősen zavaros viszonyok uralkodtak a birodalom balkáni provinciáiban (ahol az osztrogótok bizánci területeken éltek, mint foederati [szövetségesei] a rómaiaknak[forrás?]), Theuderich is hiába kormányozta rátermetten népét, békés és biztonságos hazát itt sem teremthetett, noha Zénón patriciusi, majd consuli címmel is felruházta.[9][a 5] A keleti gótok egyre nyugtalanítóbbá és kezelhetetlenebbé váltak Zénó számára.[forrás?]

Bevonulás Itáliába[szerkesztés]

Nem sokkal Theuderich trónra lépése után a két uralkodó kidolgozott egy mindkét fél számára előnyös megállapodást. Az osztrogótoknak egy terület kellett ahol élhetnek, és Zénónak komoly ellentétei voltak Odoakerrel, Itália királyával, aki 476-ban megbuktatta a Nyugatrómai Birodalmat. Zénó látszólagos alkirályaként Odoaker a bizánci területeket veszélyeztette és nem mutatott tiszteletet a római polgárok jogait illetően Itáliában[forrás?]. 488-ban a császár elrendelte, hogy Theuderich vonuljon Itáliába, ott döntse meg Odoaker uralmát, és a birodalom nevében kormányozzon a félszigeten.[9]

488-ban tehát Theuderich átkelt az Alpokon,[8] és mintegy 100 000 fős népével 489. augusztus végén érkezett meg Itáliába.[9] Itt megnyerte az isonzó (489), majd a veronai csatát (489) és diadalmaskodott az Addánál[8] (490), így csaknem egész Itáliát uralma alá hajtotta,[9] de Ravennában Odoaker még 3 évig állta az ostromot[8][9] (ez volt az úgynevezett hollócsata[15]). Ezután a két vezér egyezséget kötött, hogy együtt fognak uralkodni Itáliában, és Odoaker 493. március 5-én bebocsátotta Theuderichet a bevehetetlen városba. Tíz napra rá két kereskedőnek álcázott gót váratlanul lefogta Odoakert[9] egy lakomán,[8] Theuderich pedig leszúrta riválisát,[8][9] majd megölte a feleségét és a fiát,[9] végül követőit is lemészároltatta.[9]

Jordanes gót történetíró (VI. sz.) így számol be Ravenna ostromáról:

"Miután [Theuderich] a Pó folyamon átkelt, Ravennánál, a székvárosnál körülbelül három mérföldnyi távolságban üti fel táborát azon helyen, amelynek neve Pineta. Mikor ezt Odoacer látta, a város falai mögé vonult, s innen éjjelenként lopva gyakorta kijön s a gótok seregét nyugtalanítja s erre nem egyszer-kétszer vállalkozik, hanem gyakorta, majdnem teljes három éven át. De hiába erőlködik, minthogy ekkor már az egész Itália Theoderichot vallotta urának és hódolt akaratának. Csak ő maga küszködött naponként csekély számú híveivel és a rómaiakkal, akik Ravenna falain belül voltak, az éhséggel és a harccal. Mikor ez mit sem használt, követséget küldve bocsánatért könyörög. Theoderich kezdetben engedett is neki, később azonban mégis megfosztotta életétől [...]"[1]

Itáliában[szerkesztés]

Máig vitatott, hogy Theuderich ezek után független királyként vagy a keletrómai császárság vazallusaként kormányozta-e Itáliát[9][a 6]

Hatalma mindazonáltal nem volt korlátlan. Consulokat például nem nevezhetett ki a császár beleegyezése nélkül; csupán rendeleteket bocsáthatott ki, törvényeket nem (bár a gyakorlatban alig volt különbség e kettő között); nem adományozhatott római állampolgárságot gót alattvalóinak, akik nem lehettek senatorok vagy egyéb fontosabb római köztisztviselők sem, és tilos volt vegyes házasságot kötniük a rómaiakkal.[9]

Theuderich a gótoknak adományozta a földbirtokok harmadrészét és a birodalom védelmével is megbízta őket, viszont a rómaiak alkotmányát, törvényeit és törvénykezését tiszteletben tartotta és hivatalnoki állásokat úgyszólván csak rómaiakkal töltötte be.[8] A gótok főként a félsziget északi és középső részén telepedtek le,[9] ill. némelyek visszatértek korábbi vándorlásaik valamelyik színhelyére, Dalmáciába vagy Pannóniába.[9] Itália lakosaitól elválasztották őket a nyelvi különbségek, valamint az, hogy az osztrogótok a kereszténységnek nem a katolikus, hanem az ariánus változatát gyakorolták,[16] és a Róma által eretneknek nyilvánított Ulfilas püspök tanait vallották.[17]

Theuderich meghódította Szicíliát, a dél-alpesi tartományokat, és Provence-t is.[8]

Theuderich Itáliában betöltött hegemón szerepét elsősorban dinasztikus kapcsolatok kiépítésével kívánta megszilárdítani. Még mielőtt Konstantinápoly elismerte volna uralmát,[15] feleségül vette Audofledát[a 7], aki I. Klodvig frank király testvére volt, illetve szövetkezett a vizigót, vandál és burgundiai királlyal. Mint egyik levelében írta: "a királyok házasságait az Istenség abból a célból támogatja, hogy a béke szent kincse a népek között soha el ne vesszen".[15] Klodvig törekvése, aki szintén uralkodni akart a gótok felett szakaszos háborúskodáshoz vezetett 506 és 523 között. Uralmának legnagyobb részében Theuderich volt de facto a vizigót király is, miután csecsemő unokája Amalrik régense lett 505 körül. A frankok Klodvig uralma alatt képesek voltak elragadni Aquitániát a vizigótoktól 507-ben, II. Alarich legyőzésével, de ezen kívül Theuderich sikeresen megállította a betöréseiket. 515-ben Theuderich hozzáadta lányát Amalasunthát az oszrogót nemes Eutharichhoz, de Eutharich röviddel ezután meghalt, így nem épülhetett ki uralkodóházi kapcsolat az osztro- és vizigótok között[forrás?].

Theuderich síremléke (Ravenna)

Theuderich a birodalmába irányuló vandál betöréseket is megállította azzal, hogy háborúval fenyegette meg a gyengekezű vandál királyt Thrasamundot. 519-ben, mikor egy csoport felégette a ravennai zsinagógát Theuderich saját költségén újjáépíttette[forrás?].

Uralkodása végén a katolikus rómaiak összeesküvést szőttek ellene, sőt Justinus keletrómai császárt hívták segítségül. Ez annyira elkeserítette Theuderichet, hogy 524-ben Symmachiust és Boethius bölcsészt megölette[8] (bár ezt a király később igen megbánta[17]) letartóztatta a senatus egy részét,[18] és erőszakosan lépett fel a katolikus egyházzal szemben is.[18] Két évvel később ő maga is meghalt; fővárosában impozáns mauzóleumot emeltek neki. Amikor Beliszariosz (bizánci hadvezér) 540-ben elfoglata Ravennát, Theuderich csontjait szétszórták, és a mauzóleumot Santa Maria della Rotonda néven átalakították templommá; a homlokzatot és az oszlopcsarnokot a XVI. században helyreállították.[17]

Theuderichet unokája, Athalarich követte a trónon.[17]

Törvényei[szerkesztés]

Theuderich rendeletei - részlet (Edictum Theodoreci regis)

Theuderich a VI. század elején adta ki rendeleteinek 14 tételes gyűjteményét; ezek egy-két kivétellel csupán a korábbi római törvények egyszerűbb változatai voltak. A bíráknak szánt Edictum azokat az eseteket foglalta magába, amelyek a király véleménye szerint a leggyakrabban fordulhattak elő a gyakorlatban. A rendeletek a király római és gót alattvalóira egyaránt vonatkoztak, tehát a gótoknak is római jog szerint (bár nem a római bírák fennhatósága alatt) kellett élniük.[17]

Ez jelentette a rést Theuderichnek a rómaiak és a gótok szétválasztására irányuló politikáján. Míg a gótok Konstantinápoly rendeletére nem vállalhattak hivatalt, a rómaiak Theuderich rendeletére nem viselhettek fegyvert; állami támogatás is csak a letelepedett katonáknak, azaz a földbirtokos gótoknak járt, amelyet a veteránok személyesen a királytól vehettek át évente Ravennában. Az ilyen alkalmakkor értékelték a katonák magatartását is, a bátrakat megdicsérték, a gyávákat elmarasztalták. Az aktív katonák zsoldot vagy természetbeni juttatást kaptak. Így aztán az osztrogótok élete Theuderich alatt sokkal jobb volt, mint őseiké, akik éheztek a hun elnyomás idején; a rómaiak pedig megtarthatták mindazt, amijük a gótok érkezésekor megvolt. Theuderich 33 éves itáliai kormányzásának az volt az egyik fő célja, hogy megőrizze a békét a rómaiak és a gótok között.[17]

Vallási dolgokban a király általános türelmet gyakorolt; kinevezési és egyéb okmányaiban rendre hangsúlyozta, hogy a gótok nem nyomhatják el a római lakosságot, nem kobozhatják el ingóságaikat, nem garázdálkodhatnak a földjeiken, emellett hosszú tirádákat intézett harcosaihoz a civilitas (kulturált viselkedés) erényéről, amely magába foglalta az erőszakmentességet. Ennek ellenére a gótok vezető rétege rossz szemmel nézett a rómaiakra.[17]

Gyermekei[szerkesztés]

Theuderich bronzszobra 1513-ból

Theuderich kétszer nősült:

Emlékezete[szerkesztés]

Későbbi korok is tisztelettel tekintetettek Theuderichre, amint azt ez a 9. század eleji Rök-kőn is szerepel. Íme az ún. régi-versmértékben (fornyrðislag) írott versstrófa:

Támadt volt || Þjóðrik, a hős,
hreiðmari révbe || régi korban
Mæring fejedelem, || most földben nyugszik,
gót paripáján [...]

– Rök-kő[6]

Nagy Theoderich alakjához fűződő történetek egész szövevényét olvashatjuk a germán mondákban, ahol Dietrich von Bern (Verona) néven jelenik meg.[19]

Megjegyzések[szerkesztés]

  1. A germán nevek írásában nem lehet egyetlen helyes írásmódról beszélni, minthogy az egykorú forrásokban többféle változatban kerülnek elő. Lásd még: Kiss 2004: Iordanes: Getica, A gótok eredete és tettei. oktatási segédkönyv L’ Harmattan, Bp. 2004. 3. javított és bővített! (lásd Kiss M.: Alarich 2004.) kiadás. (ISBN 9639457698 )
  2. A tanulmányban a szerző az írott- és a régészeti források összevetése során meggyőzően bizonyítja, hogy Theoderich születési éve 455, születési helye pedig a Balaton vidéke, feltehetően Valcum (Keszthely-Fenékpuszta). Kiss 2003: Pannonia szülötte volt-e Nagy Theoderich? In: Népek együttélése Dél-Pannoniában. Tanulmányok Szita László 70. születésnapjára. (gyk). Szerkesztők: Lengvári István-Vonyó József, Pécs, 2003. 187-206.
  3. Néhol III. Theoderich néven – valójában a gyermek Amalarich volt ekkor a törvényes király.
  4. Valószínűleg a Kis-Balaton partján, Valcum mellett.
  5. 483-ban magister militum, majd egy évvel később consul lett.[forrás?]
  6. Mint Odoaker, látszólagosan Theuderich is csak egy alkirálya volt a bizánci császárnak[forrás?]. Feltehetően formálisan el is ismerte függőségét Konstantinápolytól, míg valójában önállóan uralkodott Itáliában, rómaiak és barbárok fölött egyaránt (U. és d., 643. o.): a császár és Theuderich tevékenységei egyenrangúak voltak[forrás?]. "A mi királyságunk a tiéd utánzata" – írta I. Anastasius bizánci császárhoz intézett levelében (Eu. tört., 73. o.). Megkísérelte folytatni a római hagyományokat, az egykori császárokat "elődeink"nek nevezte, s ő maga is igyekezett hozzájuk hasonulni (Eu. tört., 73. o.). A császári címet azonban nem használta: elismerte a bizánci császár felsőbbségét, s ezért cserébe megkapta a patríciusi címet (Eu. tört., 73. o.) Viszont hivatalos irataiban királyként említi magát, minden további jelző nélkül (U. és d., 643. o.); soha nem bajlódott annak a megjelölésével, hogy voltaképpen minek is a királya (U. és d., 643. o.). Odoakerrel szemben azonban Theuderich tiszteletben tartotta az egyezséget melyet kötött, és engedélyezte királyságában a római polgárok számára a római törvények és jogok gyakorlását[forrás?].
  7. Jordanes így ír a házasságról:
    "Lodoinhoz (Chlodvig) a frankok királyához pedig követséget küldvén, annak leányát Audofledát feleségül kérte. Ez ebbe örömmel és szívesen egyezett bele, minthogy azt hitte, ezen kapcsolat révén fiai, Celdebert, Heldebert és Thiudebert is a gótok népéhez szövetségkötéssel fognak csatlakozni. De ez a kapcsolat mégsem vált a békés egyetértés hasznára, mivel a gall területek miatt még gyakran vívtak egymással kemény harcot és míg Theoderich életben volt sohasem engedett a gót a frankoknak." (Középkori egyetemes szöveggyűtemény)

Bréhier, L. - Bizánc tündöklése és hanyatlása. Bizantinológiai Intézeti Alapítvány. Második, javított kiadás. 1999. ISBN 9789630373876

Egyéb művek[szerkesztés]

  • Iordanes: Getica. A gótok eredete és tettei. Közreadja: Kiss Magdolna. L´Harmattan Kiadó, Bp. 2005.
  • Kiss Magdolna: Gót vezéregyéniségek a Római Birodalomban. GeniaNet Kiadó, Pécs, 2008. online kiadvány
  • Magnus Felix Ennodius: Theoderich Panegyricusa I–XXI. (közreadja: Németh Tas László), GeniaNet Kiadó, 2006. online kiadvány
  • Theodoric the Great (angol nyelven). The Middle Ages.net. (Hozzáférés: 2010. február 13.)
  • Theodoric the Great (angol nyelven). The Catholic Encyclopedia. (Hozzáférés: 2009. november 21.)
  • Theuderich király pénzérméi

Lásd még[szerkesztés]


Előző uralkodó:
Theudemir
Keleti gót király
474526
Orecchini ostrogoti.jpg
Következő uralkodó:
Athalarich
  1. ^ a b Sz. Jónás Ilona: Középkori egyetemes történeti szöveggyűjtemény (Európa és Közel-Kelet IV-XV. század) (magyar nyelven). Kempelen Farkas Digitális Tankönyvtár. (Hozzáférés: 1999)
  2. ^ a b c d Dr. Klaus-Jürgen Matz: Ki mikor uralkodott? kormányzott? (Wer regierte wann?, 1992, München); magyar kiadás: Springer Hungarica, Budapest, 1994, fordította: Hulley Orsolya és Pálinkás Mihály, ISBN 9637775439 , 48. oldal
  3. ^ a b c d e Italy, emperors & kings. Theodoric 493-526, Athalaric 526-534, Amalasiuntha 534 (angol nyelven). Foundation for Medieval Genealogy. (Hozzáférés: 2009. március 29.)
  4. Kiss 2004: Iordanes: Getica, A gótok eredete és tettei. oktatási segédkönyv L’ Harmattan, Bp. 2004. 3. javított és bővített! (lásd Kiss M.: Alarich 2004.) kiadás. (ISBN 9639457698 ), 256. p. c) Nagy Theoderich és Iustinianus
  5. Kiss 2004: Iordanes: Getica, A gótok eredete és tettei. oktatási segédkönyv L’ Harmattan, Bp. 2004. 3. javított és bővített kiadás. (ISBN 9639457698 )
  6. ^ a b Bernáth István: Skandináv mitológia, Corvina Kiadó Kft., 2005, ISBN 9631353672 , 37. oldal
  7. ^ a b c d Theoderich der Große König der Ostgoten (471-526). Genealogie Mittelalter. (Hozzáférés: 2005. június 25.)
  8. ^ a b c d e f g h i j Bokor József (szerk.). Theodorik, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X 
  9. ^ a b c d e f g h i j k l m n o Uralkodók és dinasztiák: Kivonat az Encyclopædia Britannicából. A. Fodor Ágnes – Gergely István – Nádori Attila – Sótyné Mercs Erzsébet – Széky János. Budapest: Magyar Világ Kiadó. 2001. ISBN 9639075124  , 643. oldal
  10. ^ a b c A Pesti Hirlap lexikona – a mindennapi élet és az összes ismeretek kézikönyve egy kötetben A–Z, A Pesti Hirlap kiadása, Budapest, 1937, 21. oldal
  11. Nibelungensage, https://de.wikipedia.org/wiki/Thidrekssaga
  12. ^ a b c d e f g Sz. Jónás Ilona: Barbár királyok, Kossuth Könyvkiadó, 1994, ISBN 963093695X , 29. oldal
  13. Barbár királyok, 29–30. oldal
  14. ^ a b c Barbár királyok, 30. oldal
  15. ^ a b c Ács Miklós – Fehér Csaba – Nagy-Spieler Péter: Európa történetea kezdetektől napjainkig, Könyvkuckó Kiadó, Budapest, 1999, helytelen ISBN kód: 9639077913, 73. oldal
  16. Uralkodók és dinasztiák, 643–644. oldal
  17. ^ a b c d e f g Uralkodók és dinasztiák, 644. oldal
  18. ^ a b Európa történetea kezdetektől napjainkig, 74. oldal
  19. E. Wamers: Die Völkerwanderungszeit im Spiegel der germanischen Heldensagen. In: Germanen Hunnen und Awaren. Austellungskataloge des Germanischen Nationalmuseums. Hrsg. G. Bott. Nürnberg 1987. 79.p.