Teia keleti gót király

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Teia
Keleti gót király
Uralkodási ideje
552. júliusa[1] – október 30.
Elődje Totila
Utódja nem volt
Életrajzi adatok
Született nem ismert
Elhunyt 552. október 30.
Mons Lactarius
Édesapja Fridegern[2]
Édesanyja nem ismert

Teia, más írásmóddal Teja, Theia, Thila, Thela, Teias (? – 552. október 30.[3]) az utolsó osztrogót király Itáliában pár hónapig 552-ben.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Totila alatt Verona parancsnoka volt és tisztként szolgált az osztrogót seregben, királlyá akkor választották Ticinium-Paviában, amikor Totila a Busta gallorumi csatában (Tagina) vereséget szenvedett a bizánciaktól.[4]

Teia a frankokhoz fordult segítségért, gazdag ajándékokat küldve nekik a paviai palota kincsárából[5]. A megmaradt királyi kincsek őrizetét öccsére, Aligernre bízta, aki a campagniai Cumaeba zárkózott be, amit a bizánci hadvezér, Narses azonnal bekeríttetett[5]. Teia álutakon, gyors menetben a Vezúv lábához vonult, hogy fivérének segítségére lehessen[5].Az úton olyan kimagasló osztrogót vezérek támogatását nyerte el, mint Scipuar, Gundulf, Gibar és Ragnaris[6].

Totila a nápolyi öbölbe ömlő kis Draco patak (a mai Sarno) partján ütötte fel táborát[5]. A túlsó parton táborozott a római sereg s hat álló napig néztek egymással farkasszemet[5]. Amikor a gót király látta, hogy sehonnan semmi reménye nem lehet, sőt hajóhada is a rómaiak kezére jutott, egy közeli hegyre vonult, ahol katonái elhatározták, hogy lovaikat szélnek eresztik és fegyverrel kezükben fogadják a halált[5]: 552 októberében Mons Lactariusnál, Nápolytól délre végzetes ütközetre került sor[7]. A csatában maga a király állott élükre, jobbjában lándzsával, baljában nagy pajzsával[5]. Halálmegvetéssel osztotta a csapásokat, és pár óra mulva tizenkét hajító dárda lógott a pajzsán[5]. Anélkül, hogy helyéről megmozdult volna, hátra kiáltott, hogy új pajzsot adjanak neki; de amint a maga pajzsát az újjal ki akarta cserélni, egy szempillantásra védtelenül maradt teste és ez alatt halálos döfés érte[5]. A római katonák levágták fejét és lándzsára tűzték[5]. De a gótokat ennek láttára még elszántabb düh szállotta meg; késő estig megállották helyöket s másnap pitymallatkor újra kezdték a harcot[5]. A második napon is estig folyt az ádáz tusa, de már ekkorra szörnyen megfogyott a számuk és ivóvizük sem volt[5]. A csatában Scipuar és Gibal feltételezhetően szintén elestek. Gundulf és Ragnaris elszöktek a csatából, ez utóbbit azonban halálosan megsebesítették Narses emberei[6]. A gótok pedig elhatározták, hogy Narsessel alkudozni próbálnak[5]. Narses választást adott nekik: vagy alattvalói hűséget esküsznek I. Justinianus bizánci császárnak, vagy vagyonuk egy részével kiköltöznek az országból[5]. A gótok többsége az első ajánlatot fogadta el; de mintegy ezeren egyiket sem akarták választani, hanem fölkerekedtek s Pavia sáncai közé megkezdték a visszavonulásukat[5]. Ezután hosszas ostrom után Cumaet is bevette Narses, és falait is szétromboltatta[5]. A gótok beletörődtek sorsukba, és a császár alattvalóivá lettek[5].

A mons lactariusi verességgel véget ért az osztrogótok szervezett ellenállása. Az utolsó osztrogót ellenállót (Widhin), aki még 550-ben lázadt fel Bizánc ellen 561 vagy 562-ben fogták el[6].

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Italy, emperors & kings. Teja 552 (angol nyelven). Foundation for Medieval Genealogy. (Hozzáférés: 2009. december 16.)
  2. Ostrogoths (Ostrogothi) (angol nyelven). History Department Home Ian Mladjov's Resources. (Hozzáférés: 2010. június 17.)
  3. Teja Letzter König der Ostgoten (552) (német nyelven). Genealogie Mittelalter. (Hozzáférés: 2005. június 25.)
  4. Herwig Wolfram: Die Goten und ihre Geschichte
  5. ^ a b c d e f g h i j k l m n o p q Marczali Henrik (szerk.): Nagy képes világtörténet IV. kötet. IV. rész XVI. fejezet: A keleti gótok országa
  6. ^ a b c Amory, Patrick. People and identity in Ostrogothic Italy, 489-554 (angol nyelven). London: Cambridge University Press. ISBN 978-0521526357 (2003) 
  7. Wolfram, Herwig. Die Goten und ihre Geschichte (német nyelven). München: C. H. Beck, 360. o. ISBN 978-3406337333 (2001) 

Egyéb[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Teya című spanyol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


Előző uralkodó:
Totila
Keleti gót király
552
Orecchini ostrogoti.jpg
Következő uralkodó:
nincs