Anicius Manlius Severinus Boethius

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Boëthius
Itália
Ókor (Középkor), késő antik filozófia
Boethius diákokat tanít, miniatúra De Consolatione Philosophiae cvm Commento
Boethius diákokat tanít, miniatúra De Consolatione Philosophiae cvm Commento
Élete
Született kb. 480
Róma
Elhunyt 524 (kb. 44 évesen)
Milánó környéke
Pályafutása
Iskola/Irányzat késő antik filozófia
Érdeklődés Etika
Rájuk hatott: középkori filozófia
Hatottak rá Platón, Arisztotelész, Marcus Tullius Cicero, Türoi Porphüriosz

Boëthius vagy Boethius, teljes nevén Anicius Manlius Severinus Boethius (Róma, 480 körül – Milánó környéke, 524) római író, filozófus, államférfi.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Arisztokrata származású, apja, Flavius Manlius Boethius a 487. év consulja volt. Alexandriában filozófiát tanult, Nagy Theodorik gót király szolgálatába állt.[1] 510-ben elnyerte a consuli méltóságot, sőt megtiszteltetésként fiai is elnyerték. 523-ban a magister officiorum tisztséget is elnyerte.[2] Később árulással vádolták meg és kivégezték.

Munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Megkísérelte latinra fordítani és kommentálni Arisztotelész és Platón műveit, de ez csak részben sikerült. Munkásságával azonban rögzítette a görögnek megfelelő latin bölcseleti fogalmakat. Mindezzel és azzal a módszerrel, miszerint a szövegkísérő kommentárt a fejezetenkéntivel váltotta fel, termékenyítőleg hatott a nyugati teológiára és filozófiára. [3] Antik fordításai és tanulmányai általánosan elterjedtek voltak a középkori oktatásban a trivium és quadrivium, azaz a hét szabad művészet tárgyaiban.

Boethiusszal kapcsolatban gyakran felmerül, hogy nem volt keresztény – hiszen fő művében kifejezetten nem utal a kereszténységre. A görög filozófiával szemben azonban az erényt nem csupán az emberi értelemre, hanem a legfőbb jóra, Istenre vonatkoztatta. A görög gondolkodás sors (fatum) fogalmát az isteni gondviselés (providentia) horizontjában szemlélte. Hasonlóan közelítette meg a gondviselés és az emberi szabadság problémáját is. Isten („előre”) tudása nem érinti az ember szabad akaratát, mivel az időbeliségnek semmi jelentősége nincs Isten tudásában.[4]

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • De Consolatione Philosophiae cvm Commento (A filozófia vígasztaló voltáról)
  • De topicis differentiis (Bizonyításelméleti különbségekről)
  • De arithmetica (A számtanról)
  • De musica (A zenéről)
  • De divisione (A felosztásról)
  • De syllogismo categorico (A kategorikus szillogizmusról)
  • De fide catholica (A katolikus hitről)
  • De Trinitate (A Szentháromságról)

Hatása, utóélete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A középkor számára az antik műveltség közvetítője, a logika mestere és a skolasztikus módszerek egyik első kidolgozója volt. A középkor legtöbbet fordított szerzője. A nyugati kereszténység az egyházatyákkal egy szinten emlegeti. Néhány meghatározását a teológiában ma is használják.

Sírja a hagyomány szerint Páviában van, ugyanott, ahol Szent Ágoston sírja is van, a San Pietro in Ciel d’Oróban. Páviában vértanúként tisztelték, amit XIII. Leó pápa 1883. december 20-án jóváhagyott.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Vanyó L., 1988. 879.
  2. Katolikus lexikon
  3. Szántó K. 1987. 239.
  4. Vanyó L. 1988. 881-885.

Források és irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Boethius: A filozófia vígasztalása (fordította: Hegyi György, Budapest, 1970)
  • James J. O’Donnell kommentárja a Consolatióhoz (angol + latin): http://ccat.sas.upenn.edu/jod/boethius/boethius.html
  • Falus Róbert: Az antik világ irodalmai. Gondolat, Budapest, 1980. 696-697. ISBN 963-280-851-7
  • Rescigno, Eduardo – Renato Garavaglia:A keresztény egyházi és a világi ének a középkorban. Ford. Tallián Tibor. Budapest, 1987. Zeneműkiadó ISBN 9633306345
  • Világirodalmi lexikon I. (A–Cal). Főszerk. Király István. Budapest: Akadémiai. 1970. 999. o.
  • Katolikus lexikon
  • Szántó Konrád: A katolikus egyház története I. Ecclesia, Budapest, 1987.
  • Vanyó László: Az ókeresztény egyház és irodalma. Szent István Társulat, Budapest, 1988. ISBN 963-360-355-2
Elődei:
Flavius Importunus
és
Consul
510
Kollégája:
SPQR
Utódai:
Felix
és
Flavius Secundinus