Szerkesztő:Frommer 97/Mohácsi csata

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Mohácsi csata
Konfliktus Magyar–török háború (1521–26)
Időpont 1526. augusztus 29.
Helyszín a mai Sátorhely külterületén
Eredmény döntő oszmán győzelem
Szemben álló felek
Coa Hungary Country History (14th century).svg Magyar Királyság
Coat of arms of the Czech Republic.svg Cseh Királyság
Banner of the Holy Roman Emperor (after 1400).svg Német-római Birodalom
Coat of arms of Bavaria.svg Bajorország
Emblem of the Papacy SE.svg Pápai állam
POL Przemysł II 1295 COA.svg Lengyel Királyság
Zulfikar flag.svg Oszmán Birodalom
Francia Királyság (mint felbujtó és háttérbeli támogató)
Parancsnokok
Herb Jagiellonów.PNG II. Lajos magyar király †
Coa Hungary Family Báthory.svg Báthori István nádor
Tomori címere.jpg Tomori Pál kalocsai érsek †
Coa Hungary Country History John I of Hungary (Szapolyai) (1526-1540).svg Szapolyai György szepesi gróf †
Tughra Suleiman.jpg I. Szulejmán oszmán szultán
Fictitious Ottoman flag 1.svg Bali nándorfehérvári bég
Fictitious Ottoman flag 2.svg Pargali Ibrahim nagyvezír

Tartalomjegyzék

Előzmények[szerkesztés]

A nemzetközi helyzet[szerkesztés]

Európai folyamatok[szerkesztés]

  • Amerika felfedezése
  • Gazdasági átalakulás - Fuggerek
  • reformáció

A Habsburg-francia vetélkedés[szerkesztés]

  • A cambrai-i és a szent liga háborúi
  • Itáliai háború 1521-1526

Az oszmán terjeszkedés és a szulejmáni ajánlat[szerkesztés]

A belpolitikai helyzet[szerkesztés]

Magyarország állapota a Jagelló–korban[szerkesztés]

I. Mátyás 1490-ben bekövetkezett halála után a Jagelló-házból származó II. Ulászló került a magyar trónra. Az új király komoly nehézségek közepette próbálta megszilárdítani a hatalmát, hiszen ország nemessége igyekezett gyengíteni, illetve részben megszerezni a központi hatalmat, az állami jövedelmek lecsökkentek, a bárók és a főpapság kezébe visszakerült a Mátyás alatt visszaszorított befolyásuk valamint az ország déli területeit rendszeresen zaklatták török csapatok.[1] Bár a közhiedelemmel ellentétben Mátyás halála nem jelentett óriási fordulópontot a magyarországi kultúra szempontjából, Buda kulturális fontossága a reneszánsz-humanista tudósok és művészek elkopásával csökkent, és szerepét rövidesen Bécs vette át, mindez a hanyatlás helyett inkább a humanizmus tartalmának átértékelődésével áll kapcsolatban.[2]

A meggyengült központi hatalom irányításában több esetben a Mátyás korában kiemelkedett méltóságok (Bakócz Tamás bíboros, Szalkai László püspök, későbbi esztergomi érsek, Nagylucsei Orbán, Werbőczy István) is meghatározó szerepet vittek.[3] A főbb méltóságok betöltésének kérdése szoros összefüggésben állt a vármegyei nemesség és az arisztokrácia fokozatosan kiéleződő harcával, mely küzdelem a két társadalmi csoportot és érdekkörét két jól elkülönülő, bár átjárható frakcióra osztotta. A vármegyei nemesség Werbőczy személyében ideológust, szellemi vezetőt, Szapolyaiban befolyásos támogatót tudhatott magáénak, s rövidesen felismerte politikai jelentőségének megnövekedését.[4] Ezzel párhuzamosan a 1516. század fordulóján olyan, nagy múltú főnemesi családok haltak ki mint a Cillei, a Garai, a Hunyadi vagy az Újlaki famíliák, kisebb hatalmi vákuumokat generálva ezzel.[5]

A pénzügyi nehézségeket jól szemléltei, hogy Mátyás idején az erős központi hatalomnak és a magas adóknak köszönhetően az állami jövedelmek évi 600–900.000 aranyforint között ingadoztak[6][7], II. Ulászló uralkodásának első hat évében a vonakodó magyar elittől (1490-1496 között) mindössze 1.600.000 forint érkezett az államkasszába, ám a király ebből a pénzből mindössze 60.000 forintról tudott, kiadásait jellemzően cseh királyi jövedelmeiből és hitelből fedezte. II. Ulászló 1516-ban bekövetkezett halálakor mintegy 400.000 forint adósságot hagyott fiára.[8] A török elleni védekezés megoldatlansága tovább rontott a helyzeten, a hadi kiadások, melyeknek minden évben csupán egy részét sikerült előteremteni, elviselhetetlen terhet róttak az uralkodóra és az államra. A szerényebb becslések szerint a déli határvédelmi rendszer fenntartása és kisebb korszerűsítése is évi 300-400.000 forintot jelentett, ennek azonban jellemzően csak a felét sikerült finanszírozni. Mivel az állam nem győzte e hatalmas költségeket, az érintett területekre olyan komoly anyagi háttérrel rendelkező személyek kerültek, akik legalább nagyobbrészt saját vagyonukból próbálták megszervezni és fenntartani a védelmet, például Batthyányi Boldizsár jajcai bán és Báthori István temesi ispán.[9] Mátyás ütőképes zsoldoshadserege, a „fekete sereg” amelynek eltartása már 1490 előtt is problémás volt, hiszen évente akár 300.000 forintot is kitett, II. Ulászló idejében már fenntarthatatlannak bizonyult. A fizetetlen zsoldosok 1492-ben megtagadták az engedelmességet és fosztogatni kezdtek, leverésükhöz Kinizsi Pál általános mozgósítást rendelt el, majd a Száva mentén győzte le őket. A király 1493-ban hivatalosan feloszlatta a zsoldoshadsereget.[10] A szárazföldi hadsereg létszámának és harcértékének csökkenése mellett a vízi utak ellenőrzésében, az utánpótlás szállításában és a harcok támogatásában nélkülözhetetlen szereppel bíró naszádosok száma a Mátyás-kori tízezerről az 1520-as évekre ezer környékére olvadt.[9]

II. Ulászló kezdetben igyekezett a Jagelló-ház nemzetközi befolyására támaszkodva egy még jelentősebb közép-európai hatalmi tömböt kialakítani, ezért szorosan együttműködött lengyel királyi rokonaival[11], egészen amíg fivére, I. Zsigmond lengyel király az orosz és török fenyegetés miatt revideálni kényszerült külpolitikai elképzeléseit. Ezt követően más jelentős szövetséges híján II. Ulászló király és udvara igyekezett a Habsburg-házzal szorosabbra fűzni kapcsolatait. A külpolitika ilyetén irányváltását ellenző köznemesi párt Werbőczy és Szapolyai vezetésével már az 1505-ös országgyűlésen is élénk hangon tiltakozott, július 25-re pedig a király beleegyezése nélkül fegyveres gyűlést hívtak össze Székesfehérvárra, melyet végül nem tartottak meg.[12] Októberben a Rákos mezején tartott országgyűlésen a köznemesi párt kifejezte ellenszenvét a nem „született magyar” királyokkal szemben a törvényi erőre sosem emelkedett, úgynevezett rákosi végzésben. Ezzel párhuzamosan II. Ulászló titokban követet küldött Miksa császárhoz és megállapodást kötött vele, melynek értelmében születendő fia Miksa egy leányunokáját veszi majd feleségül, saját leányát pedig Miksa egy fiúunokájához adja hozzá, továbbá a megerősítették a régi dokumentumot, hogy a Jagelló-ház kihalása esetén a császárra illetve utódjaira szállnak országai, halála esetén pedig a fia feletti gyámság (Habsburg–Jagelló házassági szerződés).[13]

A közel-keleti konfliktusai mellett az Oszmán Birodalomnak volt elegendő ereje arra is, hogy folytassa a beütéseket Magyarországra. 1512 végén a boszniai pasa elfoglalta a Szreberniki bánság összes várát, majd a dalmáciai és horvátországi erősségek ellen fordult. Az 1512. évi török betörésekre válaszul, Szapolyai János erdélyi vajda Havasalföld és Szerbia területére tört be, nagy zsákmánnyal, sok fogollyal tért haza. Báthori István temesi ispán a Temesközben aratott győzelmet, nyolc ló vontatta a szekeret, mely a levágott török fejeket Budára szállította. X. Leó pápa 1513 júliusában keresztes hadjáratot hirdetett a törökök ellen, melynek megszervezésére a pápa címért folytatott küzdelemben legfőbb riválisát, a Rómában tartózkodó Bakócz Tamás esztergomi érseket nevezte ki teljhatalmú pápai legátussá. Bakócz részben hajlott kora, részben a szervezésből eredő pápai ambícióinak kényszerű feladása miatt vonakodott teljesíteni a megbízást, így a pápával folytatott vita és alkudozás egészen novemberig tartott.[14] A Magyarországra hazatérő érsek 1514 márciusában jelentette be a megbízást a koronatanácsban, a pápai bullát pedig 1514. április 9-én hirdették ki. A kedvezőtlen társadalmi helyzet és a sikertelen szervezés miatt a keresztes hadjárat végül a tragikus kimenetelű Dózsa György-féle parasztfelkelésbe torkollott.[15][16][14] Még a felkelés döntő csatája, a temesvári ütközet idején II. Ulászló királyt újabb súlyos egészségügyi problémák gyötörték, a király tartva attól, hogy Szapolyai a parasztok leverése után megnövekedett tekintélyét kihasználva ellene fordul, mozgósította csehországi híveit és segítséget kért Miksától is, de az összecsapás elmaradt.[17] Az 1515 nyarán megtartott bécsi uralkodótalálkozón sor került a Habsburg–Jagelló házassági szerződésben előirányzott házasságkötésekre, 1516. március 13-án pedig elhunyt II. Ulászló magyar király.[18]

A magyar trónra 1516-ban II. Ulászló tízéves fia, Lajos került. A lengyel és német-római uralkodók gyámjoga elleni védekezésül Lajost nagykorúnak nyilvánították és egy évente újraválasztandó, 28 tagú ügyvivő tanácsot állítottak mögé. Még ebben az évben sikerült a törökökkel egy újabb évre meghosszabbítani a fegyverszünetet.[19] X. Leó pápa keresztes szervezkedése miatt, melynek keretében összkeresztény hadjárat indult volna az oszmánok ellen, 1517-ben a magyar diplomácia vonakodott meghosszabbítani a fegyverszünetet, mire a törökök újból ostrom alá vették Jajcát. Bár 1518-ra úgy tűnt a hadjárat el fog indulni, annak legfőbb résztvevője és támogatója, I. Miksa német-római császár 1519 elején elhunyt, a hadjárat elmaradt, így 1519-ben a magyar államvezetés újabb három éves fegyverszüneti megállapodást kötött a törökökkel.[20] A béke azonban nem tartott ki, 1520-ban I. Szelim is elhunyt, fia, a még harciasabb Szulejmán került az Oszmán Birodalom élére, aki 1521. május 18-án hadjáratra indult Nándorfehérvár elfoglalásáért.

Az 1521-1526-os magyar–török háború[szerkesztés]

Az 1526-os török hadjárat[szerkesztés]

Az oszmán hadsereg felvonulása[szerkesztés]

A magyar hadsereg megszervezése[szerkesztés]

Támogatás Európa keresztény hatalmaitól[szerkesztés]

A keresztény hadseregek mozgása és felvonulása[szerkesztés]

A csata lefolyása[szerkesztés]

A mohácsi csatamező és a seregek hadrendje[szerkesztés]

I. fázis: Az első magyar harcrend támadása[szerkesztés]

II. fázis: A második magyar harcrend bevetése[szerkesztés]

III. fázis: A keresztény sereg bekerítése és megfutamítása[szerkesztés]

A harc végkifejlete és a veszteségek[szerkesztés]

II. Lajos magyar király halála[szerkesztés]

Következmények[szerkesztés]

Magyar belháború[szerkesztés]

Török hódítások Magyarországon[szerkesztés]

A csata emlékezete[szerkesztés]

A mohácsi csata írott forrásai[szerkesztés]

Magyar források[szerkesztés]

  • Brodarics István: Igaz történet a magyarok és Szulejmán török császár mohácsi ütközetéről
  • Istvánffy Miklós: A magyarok történetéből
  • II. Lajos király levelei
  • Sárffy Ferenc: Sárffy Ferenc győri várparancsnok jelentése II. Lajos holtteste megtalálásáról Brodarics István kancellárnak és szerémi püspöknek
  • Szerémi György: Levél Magyarország romlásáról
  • Tomori Pál levelei II. Lajos királyhoz
  • Verancsics Antal: A Magyarországon legutóbbi László király fiának, legutóbbi Lajos királynak születése óta esett dolgok emlékezete

Nyugati források[szerkesztés]

  • Vincenzo Guidoto jelentése Velence fejedelmének
  • Antonio Giovanni da Burgio pápai nuncius jelentései Sadoleto pápai titkárnak
  • Johannes Cuspinianus buzdító beszéde a Szent Római Birodalom fejedelmeihez és előkelőihez
  • Egyéb források

Török források[szerkesztés]

  • A budai hadjárat állomásainak részletes leírása In. Szulejmán szultán naplója
  • Dzselálzáde Musztafa: Az országok osztályai és az utak felsorolása
  • Ferdi: A törvényhozó Szulejmán szultán története
  • Kjátib Mohammed Záim: Történetek gyűjteménye
  • Lutfi pasa: Az Oszmán-ház története
  • Mohácsnáme In. Kemálpasazáde

„Nemzeti nagylétünk nagy temetője”[szerkesztés]

Összeesküvés elméletek a csatával kapcsolatban[szerkesztés]

II. Lajos király azonosításának kérdése[szerkesztés]

II. Lajos király meggyilkolásának elméletei[szerkesztés]

Szapolyai késése[szerkesztés]

A források hitelességének kérdése[szerkesztés]

A magyar történetírás eredményei[szerkesztés]

Mohácsi Nemzeti Emlékhely[szerkesztés]

A csata megjelenítése a művészetben[szerkesztés]

Építészet[szerkesztés]

Szobrászat[szerkesztés]

Irodalom[szerkesztés]

Ikonográfia[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Kulcsár: A Jagelló–kor, i. m. 60. old.
  2. Kulcsár: A Jagelló–kor, i. m. 136-137. old.
  3. Kulcsár: A Jagelló–kor, i. m. 75. old.
  4. Kulcsár: A Jagelló–kor, i. m. 97-100. old.
  5. Kulcsár: A Jagelló–kor, i. m. 96. old.
  6. Kulcsár: A Jagelló–kor, i. m. 29-30. old.
  7. Kubinyi András. Mátyás király, Tudomány – Egyetem. Budapest: Vince Kiadó, 60. o. (2001). ISBN 963-9323-24-1 
  8. Kulcsár: A Jagelló–kor, i. m. 67-69. old.
  9. a b Kulcsár: A Jagelló–kor, i. m. 84-85. old.
  10. Kulcsár: A Jagelló–kor, i. m. 70-72. old.
  11. IV. Kázmér lengyel király (u. 1447-1492); I. János lengyel király (u. 1492-1501); Sándor lengyel király (u. 1501-1506); I. Zsigmond lengyel király (u. 1506-1548)
  12. Kulcsár: A Jagelló–kor, i. m. 104. old.
  13. Kulcsár: A Jagelló–kor, i. m. 105. old.
  14. a b Kulcsár: A Jagelló–kor, i. m. 119-135. old.
  15. A felkelés kiterjedtségéhez az is hozzájárult, hogy 1508-ban és 1510-ben éhínség pusztított, 1511-ben pestisjárvány tört ki az országban.
  16. Dózsa György vereséget szenved Temesvár alatt. rubicon.hu. (Hozzáférés: 2015. május 13.)
  17. Kulcsár: A Jagelló–kor, i. m. 151. old.
  18. Kulcsár: A Jagelló–kor, i. m. 156-157. old.
  19. Kulcsár: A Jagelló–kor, i. m. 158. old.
  20. Kulcsár: A Jagelló–kor, i. m. 164. old.

Források[szerkesztés]

Szakirodalom és forráskiadványok[szerkesztés]

További művek[szerkesztés]

Weboldalak[szerkesztés]

Külső hivatkozások[szerkesztés]

Wikiquote-logo.svg
A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak Frommer 97/Mohácsi csata témában.