Pétervárad elfoglalása

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Pétervárad elfoglalása
Konfliktus Magyar–török háború (1521–26)
Időpont 1526. július 12.július 28.
Helyszín Pétervárad (ma Петроварадин, Szerbia) alatt és Újvidék (ma Нови Сад, Szerbia) közelében
Eredmény A törökök beveszik a várat
Szemben álló felek
Ottoman flag.svg Oszmán BirodalomArmoiries Hongrie ancien.svg Magyar Királyság
Parancsnokok
Pargali Ibrahim nagyvezírAlapy György várkapitány †
Tomori Pál kalocsai érsek
Szemben álló erők
Kb. 40 000Várvédők:
2000 magyar
1000 szerb
környékbeli lakosság
Tomori erői:
Kb. 2000 fő
é. sz. 45° 15′, k. h. 19° 52′Koordináták: é. sz. 45° 15′, k. h. 19° 52′

Pétervárad elfoglalása 1526. július 28-án következett be, mely a mohácsi csata egyik hadászati előzménye volt. Pétervárad a „második Nándorfehérvár” a déli végek kulcsának eleste után (1521) lett fontos végvár a Délvidéken. Az ostromot a nagyvezír vezette, míg a vár mellett Tomori Pál néhány ezer fős csapatával próbálta zavarni az ostromot, de az erősséget nem tudta felmenteni, mely végül elesett.

Előzmények[szerkesztés]

1521-ben I. Szulejmán szultán hadat üzent Magyarországnak. A szultán tett ugyan ajánlatot II. Lajosnak, hogy hódoljon meg, s serege szabadon vonulhasson Bécs ellen, de a király mégis inkább az ellenállást választotta.
Magyarország ellenben abszolút készületlen volt a háborúra. Az állam anarchiába süllyedt, mert megerősödtek a főúri oligarchák, akik ádáz küzdelmet folytattak egymás ellen. A törökök ellen alig akadt valaki, aki egységesen lett volna kész fellépni. Szapolyai János erdélyi vajda a király és a nádor Báthori István miatt érzett gyűlölete okán alig vett részt a török elleni harcokban a királyi haderőben, ehelyett külön háborúskodott a törökkel.

Tomori Pál kalocsai érsek, aki jó katona volt, de mérhetetlen nehézségekkel nem tudott megbirkózni. A magyar hadsereg többségében elavult, rosszul felszerelt egységekből (bandériumokból) állt össze.
A háború kezdetén a török hadsereg ostrom alá vette Nándorfehérvárt. Bár a védők sokáig kitartottak, de ez az idő nem arra fordíttatott, hogy megszervezzék a felmentő sereget. A nagy nehezen összegyűlt királyi hadnak annyi ereje volt mindössze, hogy Mohácsig eljutott, majd a kitört pestis miatt rögvest szétment.
1526-ban Szulejmán ismét személyesen vezette seregét a Magyar Királyság ellen, s ezúttal Budát vette célba.

Összeomlás[szerkesztés]

Az április 23-án, Isztambulból elindított hadjárat lassan haladt a magyar határ felé, mert tavaszi áradások miatt sok folyó megduzzadt. Ám Magyarországon tombolt tovább az anarchia. Kapkodva próbálták megszervezni a védelmet, de sokkal inkább törődtek az újabb országgyűlés összehívásával, mely teljesen mellőzte a háború kérdését. Sem pénz sem katonaság nem volt. A déli végeken nyílt terepen néhány ezer főnél nagyobb had nem állt.

Az ostrom[szerkesztés]

Szulejmánnak összesen hatvanezer fős hadserege volt. Még Bulgáriában adta azt a parancsot nagyvezírének Pargali Ibrahimnak, hogy a sereg kétharmadával (40 ezer fő) törjön be magyar területre és foglalja el Péterváradot. Ibrahim körültekintően haladt előre, mert biztos volt abban, hogy a Szávánál magyar sereg várja. A folyónál ellenben mindössze kétezer katona állt a kalocsai érsek vezetésével, aki rövid csatározás után Pétervárad mögé vonult vissza.

A várvédők[szerkesztés]

Második vonalban Pétervárad lett a déli végvárvonal kulcsa Nándorfehérvár eleste után, bár nem volt annyira jó kiépítettségű. Viszont egy meredek ponton helyezkedik el és a Duna körülötte egy tág ívet ír le. Ez volt Tomori főhadiszállása. A kalocsai érsek aki Alsó-Magyarország főkapitánya volt igyekezett megerősíteni, s ide telepítette Nándorfehérvárról a sajkásokat. A várnak kb. kétezer magyar, valamint ezer Nándorfehérvár környékéről és Szerbia területéről elmenekült rác katonája volt. Továbbá az Al-Duna vidékéről is sok paraszt menekült fel ide, akik részt vettek a vár védelmében. A várat Alapy György vezette.
Tomori kétezer főnyi seregével a Duna bal partjára húzódott vissza, s valahol a mai Újvidék (ma Нови Сад, Szerbia) helyén vette fel állásait.

Első rohamok[szerkesztés]

Ibrahim serege július 12-én érkezett a vár alá, amit nagyon gyengének talált és úgy gondolta reguláris ostrom nélkül, puszta rohammal beveheti.
A törökök július 15-én intézték az első rohamot, amit a védők visszavertek. Tomori ekkor a sajkás erők támogatásával megtámadta a Dunán álló török hajókat, amik a nagyvezír hadát kísérték és alaposan megtépázta őket.
Még aznap éjszaka Ibrahim katonáit a folyó balpartjára irányította és július 16-án reggel eredménytelen harcokat vívtak a magyarokkal.

Tomori ezután haditanácsot tartott. Mivel tudta, hogy számbelileg elégtelen a serege, erősítés nélkül inkább elvérzik, de nem tudja megmenteni a várat. Ezért úgy határozott, hogy visszavonul egészen Bácsig, ahol is erősítést szerez.
Bácson aztán üzenetet küldött a királynak, hogy mihamarabb küldjön több katonát, mivel Pétervárad még két hétig sem tudná magát tartani. Ellenben az erősítés nem érkezett meg, mert a királynak továbbra sem volt megfelelő számú hadereje.

A reguláris ostrom[szerkesztés]

A péterváradi őrség július 17-én a második általános rohamot verte vissza. Ekkor a nagyvezír belátta, hogy módszeresebben kell megvívnia a várat, ezért hozzálátott az ostromütegek állásainak kiépítéséhez. A tüzérség folyamatosan lőtte a várat, míg annak takarékoskodnia kellett a lőporral, mivel nagyobb mennyiség nem állt a rendelkezésére.
A falakban és a épültekben jelentős károk keletkeztek, de a védőknek még két rohamot sikerült visszavernie.

A vár eleste[szerkesztés]

Július 28-án törökök aknákat robbantottak a vár alatt és az akkora robbanást eredményezett, hogy a védőkön pánik lett úrrá és általános lett a zűrzavar. Ezt használva ki a nagyvezír megindította az utolsó rohamot. A véres küzdelemben a vitézek rendre elestek, vagy kilencvenen egy toronyba vették be magukat és folytatták az elkeseredett ellenállást. A nagyvezír szabad elvonulást ígért nekik, így ők megadták magukat.
Ugyanezen a napon érkezett a szultán a sereg többi részével és még gyönyörködhetett a vár elestében.

A következmények[szerkesztés]

Július 20-án a király négyezer fős seregével elindult Budáról. Lassan haladt, hogy a további egységek beérjék, de nem sokan csatlakoztak hozzá. Csak augusztus 4-én tudta meg, hogy elesett Pétervárad és hogy a szultán is az országban van.
Tolnán kezdtek ugyan gyülekezni a hadak, de a király serege alig emelkedett húszezer fő fölé. A horvát, cseh és erdélyi erők is elkéstek, már nem volt annyi idejük, hogy elérjék a királyt.
Végül bekövetkezett a katasztrófa: a maroknyi magyar hadat a szultáni sereg mentből leverte és elesett a király. Ez a középkori Magyarország bukását jelentette.

Pétervárad vidékéről rengetegen menekültek el a vár elfoglalása után. Mások itt maradtak és megerősített táborban eltökélték, hogy megvédik magukat a török portyázóktól. A törököknek még a janicsárok és a szpáhik bevetése ellenére sem sikerült megtörni a rác és magyar parasztok ellenállását.

Források[szerkesztés]