Századforduló

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Századforduló megnevezéssel többnyire a 19-20. század fordulóját, az 1890-től maximum 1914-ig terjedő időszakot illetik. Rokonértelmű kifejezésként használatos a francia fin de siécle (századvég), Belle Époque (szép korszak) vagy a porosz–francia háború végétől számítandó boldog békeidők megnevezés is. Kulturális, kultúrtörténeti, művészettörténeti és történeti megnevezés, amit a középiskolai történelemoktatásban is használnak.

Az időszak főbb politikai eseményei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kor társadalma[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1870/1871-es porosz–francia háborút egy szokatlanul hosszú békeidő követte. (Csak Európában, Ázsiában harcok folytak az oroszok és japánok, japánok és kínaiak között.) Ez lehetővé tette a gazdasági fellendülést Európa legjelentősebb országaiban: Angliában, Franciaországban, Németországban és Osztrák–Magyar Monarchiában.

A legjelentősebb hajtóerő az ipari forradalom második hulláma volt, különös tekintettel a vegyiparra, az elektrotechnikára, az acéliparra és a közlekedésre. Az iparosodás révén a gyárak környékén új települések, nagy népsűrűségű agglomerációk jöttek létre. Jelentős fejlődésen ment keresztül az orvostudomány és a higiénia; csökkent a gyerekhalálozások száma és nőtt a születéskor várható élettartam.

Megváltozott a munka természete. Az ipar munkamegosztással racionalizálta a gyártási folyamatokat, a munka egyhangúbb lett, de ugyanolyan megerőltető maradt. A munkások szakszervezetekbe és politikai pártokba szerveződtek, amik elődei voltak Franciaországban a Parti Socialiste pártnak (PS), az angliai munkáspártnak (Labour Party), Németországban az SPD-nek és Ausztriában az SPÖ-nek (Ausztria Szociáldemokrata Pártja). Ezek a pártok jelentős befolyással voltak hazájuk politikájára. Nyugaton a szocializmusnak egy új ága vált uralkodóvá, a revizionizmus(legfőbb ideológusa: Eduárd Bernstein). Ezek a pártok már elfogadták a parlamentarizmus kereteit, és elvetették a marxista forradalmi utat.

Ebben az időszakban kétségtelenül többen érezték magukat anyagilag biztonságosabb helyzetben, optimistábbak voltak a politikában, technikai és kulturális viszonylatban. De a belle époque nem tekinthető egyértelműen a határtalan életörömök és általános társadalmi gondtalanság korának. A gazdák, a földművesek és a nehézipari dolgozók tömege nem sokat éreztek a kor szépségéből: naponta sokat dolgoztak, a gyorsan növekvő városok nyomorúságos, piszkos hátsó udvaraiban laktak.

A belle époque elsősorban a a nagyvárosok boulevardjain, a kávézókban és kabarékban, a műtermekben és galériákban, koncerttermekben és szalonokban zajlott. Főszereplője elsősorban a nagy- és középpolgárság volt, akik a legtöbbet nyertek a technikai és gazdasági fejlődésből. Figyelemreméltó a dinamikus kulturális fejlődés is ebben a rétegben.

Kultúra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A korszak nem határozható meg stílustörténetileg, mert egyszerre több izmus és irányzat élt egymás mellett. A korszakot korábban a 19. század összekuszálódott végének vagy a 20. század tisztázatlan kezdetének tekintették, önálló voltára az 1970-es évektől kezdve figyeltek föl. Tovább élő historizmus és eklektika, szecesszió és szimbolizmus, impresszionizmus és posztimpresszionizmus, és a kezdődő avantgárd korszaka ez. Jelentősége a különböző jelenségek összefüggéseiben rejlik: centrum-periféria felszámolására törekvő csoportosulások, nyugati és keleti kultúrák találkozása (például a japonizmus), magas és populáris, primitív, szociális és alkalmazott művészet közti különbségek közti hierarchia eltűnése.

Különösen sokszínű és összetett a magyar századforduló: modern festészet kezdetei (nagybányai iskola, szolnoki művésztelep), magányos, iskolához nem sorolható alkotók (Mednyánszky, Gulácsy, Csontváry), a gödöllői iskola, a Lechner-iskola, Kós Károly és köre illetve az akadémizmus-historizmus még élő képviselői (Székely Bertalan, Benczúr Gyula, Lotz Károly, Szinyei Merse Pál) alkottak.

Megszületett a mozgóképszínház; 1895-ben Berlinben történt a világ első filmvetítése a Skladanowsky testvérek szervezésében. A színes litográfia továbbfejlesztése (Jules Chéret és Henri de Toulouse-Lautrec) lehetővé tette elegáns színes plakátok olcsó nyomtatását. Az „utca művészete” esztétikus és morális hatással volt a tömegekre, az emberek lelkes érdeklődéssel figyelték és sokan gyűjtötték is az új plakátokat.

A divat területén is – elsősorban a női divatban – jelentős változások történtek: a viktoriánus pompa lassanként eltűnt, a nők megszabadultak a fűző kényelmetlenségeitől.

A gondtalan életérzés legkésőbb 1914-ben a háború kezdetével ért véget. De 1912-re is tehető a szép korszak vége: a Titanic elsüllyedése szimbolikusan megrendítette a technika mindenhatóságába vetett hitet; az új nagy háború előjelei miatt a jövőbe vetett bizalomból félelem és bizonytalanság lett.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Keserü Katalin: A századforduló, Bp., 2007.
  • Die Belle Époque in Europa
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Belle Époque című német Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.