Plakát

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A 2008-as Calanchi nemzetközi színházfesztivál plakátja

A plakát nagyméretű, nyomdailag sokszorosított kültéri hirdetmény, amely grafikai és tipográfiai elemek felhasználásával készül. A vizuális kommunikáció klasszikus formája. Témájuk szerint a legfontosabbak a kereskedelmi, a politikai és a kulturális plakátok. A nagyméretű plakátokat poszternek nevezik, illetve ezzel a szóval jelölik a művészeti alkotások sokszorosító eljárással készült nagyméretű reprodukcióit is, amelyek lakások vagy más helyiségek falának díszítésére szolgálnak. Napjainkban a plakátokat ofszet nyomdai eljárással készítik a gyártás sebessége az előkészítési technológiának köszönhetően pár órára rövidült. A mai korszerű nyomdák nem csak az előkészítés és a nyomtatás sebességét tudták jelentősen növelni, hanem pl. az árajánlatok elkészítését is online végezhetjük.

A plakátművészet története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Henri de Toulouse-Lautrec plakátja (1892)

A plakát a polgári fejlődés terméke, a nagyvárosi életforma része. A 19. század második felében terjedt el, amikor a nyomdatechnika alkalmassá vált nagy mennyiségű és nagyméretű falragaszok előállítására. Elsősorban litográfiával sokszorosítottak, ez volt a legolcsóbb és legegyszerűbb eljárás.

Kezdetben az akadémizmus szellemében művelték, de hamar kialakult a plakátművészet önálló kifejezésmódja. A plakátművészet modern szellemben való művelésének első klasszikus művelője Henri de Toulouse-Lautrec volt. Egyszerű formanyelvet hozott létre a szecesszió stílusától nem mentesen. A szecessziós plakát legnagyobb mestere Alfons Mucha volt. Kavargó indáival és szépséges nőalakjaival nagy népszerűségre tett szert.

Jelentős plakátművészek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A magyar plakátművészet története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bíró Mihály híres 1911-es Népszava-plakátja, a „Kalapácsos munkás”

A magyar plakáttörténet első darabjaként Benczúr Gyulának az 1885-ös Országos Kiállításra készített falragaszát tartják számon. A honfoglalás jubileumát köszöntő millenniumi ünnepséghez kapcsolódva már egyre több plakát tűnt fel Budapesten is, és a századfordulón a fővárosi utcaképnek már szerves része volt a nagyméretű színes, litografált plakát. Eleinte festőművészek reklámozták a tárlataikat: Ferenczy Károly a nagybányai festők közös kiállítását (1897), Fényes Adolf az 1900-as Téli Kiállítást, Rippl-Rónai József az 1903-as Tavaszi Kiállítást, majd megjelentek a kereskedelmi plakátok, amelyeket már „igazi” plakátgrafikusok terveztek. Faragó Géza Párizsban, Alfonz Muchától tanulta a mesterséget, Bíró Mihály pedig berlini és párizsi tanulmányok után, a The Studio plakátversenyét megnyerve Londonból tért haza. Az ő érdemük volt az európai plakátnyelv hazai megismertetése.

Magyar plakáttervezők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Plakátgyűjtemények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Művészeti lexikon I–IV. Főszerk. Zádor Anna, Genthon István. 3. kiad. Budapest: Akadémiai. 1981–1983.
  • Jiřy Mucha: Alfons Mucha (1969, magyar kiadás 2005)

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Plakát témájú médiaállományokat.