Méhviasz

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Méhviasz torta

A méhviaszt a méhek a lépek építésénél használják, melyet saját váladékaikból állítanak elő. Ez a viaszanyag nagyon rugalmas és tökéletes vízlepergető hatással rendelkezik. Ennek köszönhetően jól alkalmazható természetes építő- és dekorációs anyagok (fa, parafa, máz nélküli kerámia stb.) nedvesség és szennyeződés elleni védelmére.

Előállítása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A méhviasz egy természetes viasz, melyet a mézet termelő méhek (az Apis nembe tartozó méhfajok) állítanak elő. A méhviaszt apró pelyhek formájában, a 12 – 17 napos fiatal dolgozók választják ki a potrohuk hasi oldalán lévő mirigyekből. A mirigyek a 4-7 potrohszelvényeken találhatók, szelvényenként 8 darab van belőlük. A kiválasztott méhviasz teljesen átlátszó, de fehér színt kap azután, hogy a méhek rágással képlékennyé teszik. A végső sárgás-barnás színt a pollenben található olajok miatt, valamint a propolisz (más néven méhszurok) hatására nyeri el. A mirigyek által kiválasztott méhviasz-pelyhek körülbelül 3 mm szélesek és 0,1 mm vastagak, így körülbelül 1100 darab kell belőlük 1 gramm méhviasz előállításához.[1]

A háziméh a lép építőanyagaként alkalmazza a méhviaszt, melyben így mézet, pollent tárolnak, valamint az utódjaikat is itt nevelik fel. A méhviasz kiválasztásához az ideális hőmérséklet 33-36 °C. A méhviasz előállítása körülbelül nyolcszor annyi méz elfogyasztásába kerül. Becslések szerint a méhek körülbelül 530 000 kilométert repülnek 1 kg méhviasz előállításához. A méhviaszt forró vízzel lehet tisztítani, és ezt követően gyertyagyártásra, vagy síkosító anyagként, valamint polírként alkalmazható. Különféle olajokkal folyékonyabbá tehető.

Fizikai tulajdonságai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Összetevő Százalék
szénhidrogének 14%
monoészterek 35%
diészterek 14%
triészterek 3%
hidroxi-monoészterek 4%
hidroxi-poliészterek 8%
sav-észterek 1%
sav-poliészterek 2%
szabad savak 12%
szabad alkoholok 1%
nem beazonosított 6%

A méhviasz számos anyagból álló viaszféle. A fő összetevők: palmitilsav, palmitoleát, hidroxipalmitát, valamint alkoholok oleinsavval alkotott észterei (hosszú, 30-32 szénatomos molekulák) és egyéb palmitátok.

Olvadáspontja 62-64 °C. 85 °C-nál magasabbra hevítve színét megváltoztatja. Lobbanáspontja 204,4 °C. Nincs ismert öngyulladó hőfoka.[2] Sűrűsége 15 °C-on 0,958 - 0,970 g/cm³.

A méhviasznak 2 nagy fajtáját lehet megkülönböztetni: európai és „orientál” (ázsiai) változata létezik. A kettő közötti különbséget a különböző „szappanizációs” értékek adják. Az európai fajtánál ez az érték 3-5, míg az orientál típusnál 8-9.

Felhasználása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Méhviasz gyertyák és figurák

A méhviaszt széles körben alkalmazzák többek között gyertyakészítésre, kozmetikumok és gyógyszerek előállítására (e kettő adja a teljes felhasználás 60%-át) fényesítő anyagként (cipő és bútorápolókban), és modellező viaszként.

  • A római katolikus és a keleti ortodox egyházakban fontos szerepet kap a liturgiák során, ugyanis a méhviaszból készült gyertya nem csöpög, valamint szemmel alig látható füstöt bocsát ki.
  • A méhviaszból készült gyertyák különböznek a paraffinból készült gyertyáktól. A méhviasz miatt a lángnak melegebb, sárgásabb színe van. A méhviasz-gyertya lángjának színét a méhviasz betakarításának időpontja is befolyásolhatja.
  • Régebben bajuszviaszként is használták, valamint az első fonográfok rögzítő hengere is ebből készült.
  • Élelmiszerek esetén általában fehér színű méhviaszt alkalmaznak (E901i), melyet erős napfénnyel, vagy hidrogén-peroxiddal fehérítenek, de előfordulhat sárga színű méhviasz is (E901ii). Elsősorban védőburokként és fényesítőanyagként alkalmazzák, de ízanyagként (méz ízű) is használható. Számos sajt felületét méhviasszal vonják be, ugyanis így az jóval tovább eltartható, és a sajtnak különleges ízt kölcsönöz. Napi maximum beviteli mennyisége nincs meghatározva. Nincs ismert mellékhatása.
  • Egy német tanulmány szerint az előírásoknak megfelelően alkalmazott méhviaszt tartalmazó kozmetikumok hatásosabbak a bőrápolásban, mint a hasonló, petróleum alapú készítmények.[3]

Felhasználásának története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ókorban a méhviasz segítségével készítettek sorozatban szobrokat és ékszereket. A méhviaszt az öntősablon előállítása során alkalmazták. A folyamat során elkészítették a szobrot, vagy az ékszert méhviaszból, azt beborították valamiféle erős, tűzálló anyaggal pl. vakolattal), majd ezt követően kiolvasztották belőle a viaszt. A folyamat eredménye egy tűzálló öntőforma.

A rómaiak üzenetküldésre is használták. Két falapot zsanérral egymáshoz erősítettek, majd belső felületüket bevonták viasszal, és erre írták az üzeneteket. Az üzenet elolvasása után a tábla felületét egyszerű volt letörölni, és a választ ráírni.

Indiában a ma kékfestésnek nevezett eljárásban gátlószerként használták, azaz a fehér pamutszövetre a kívánt mintának megfelelően rányomták, majd a szövetet indigó tartalmú festékoldatba mártották. A festék csak ott fogta be az anyagot, ahol azt nem fedte a méhviasz gátlószer. Így alakult ki a szövet kék-fehér mintázata.

Az ősember is alkalmazta, például a Lascaux-i barlangban is megtalálták a méhviasz nyomait. Az egyiptomiak hajóépítés során, szigetelőanyagként alkalmazták. A rómaiak falak vízállóvá tételére használták, ezért számos néptől méhviasz formájában szedték be az adót. A középkorban annyira értékes anyagnak számított, hogy elfogadott fizetőeszköz volt.

Napjainkban elsősorban kozmetikai célokra alkalmazzák, de modellező tulajdonságai miatt is keresett anyag.

Évszázadokon keresztül a lőfegyverek töltényének előállításakor is alkalmazták, mert jól szigetelte a puskaport, valamint a méhviasszal síkosított golyó nagyobb sebességgel hagyta el a lőfegyver csövét.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. R.H.Brown (1981) Beeswax (2nd edition) Bee Books New and Old, Burrowbridge, Somerset UK. ISBN 0 905652 150
  2. MSDS for beeswax. (Hozzáférés: 2007. október 23.)
  3. Peter J. Frosch, Detlef Peiler, Veit Grunert, Beate Grunenberg (2003. July). „Wirksamkeit von Hautschutzprodukten im Vergleich zu Hautpflegeprodukten bei Zahntechnikern - eine kontrollierte Feldstudie. Efficacy of barrier creams in comparison to skin care products in dental laboratory technicians - a controlled trial.” (German nyelven). Journal der Deutschen Dermatologischen Gesellschaft 1 (7), 547-557. o, Kiadó: Blackwell Synergy. DOI:doi:10.1046/j.1439-0353.2003.03701.x. Hozzáférés ideje: 2008. január 12.