Feketekór

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

A feketekór, más néven idült méhbénulás a háziméh egy vírusbetegsége (Chronic bee paralysis virus, CBPV). Erdei kórnak is nevezik. A vírust oltásos vizsgálatokkal Leslie Bailey fedezte fel 1968-ban. Oltás után 2-5 nappal kezdődött el a bénulás.[1] A francia élelmiszerbiztonsági hatóság szerint a méhek nagy arányú pusztulását okozhatja.[2] Ritkán okoz nagyobb problémát. Voltak, akik nem vírusnak, hanem mérgezésnek tulajdonították a tüneteket. Nem tévesztendő össze az izraeli heveny méhbénulással (IAPV), vagy a heveny méhbénulással. A vírus ellipszoid alakú retrovírus, egyszálú RNS-sel. Világszerte elterjedt, kivéve a Karibi-szigeteket és Dél-Afrikát. Többnyire május-szeptemberben fordul elő.

Története[szerkesztés]

Származási helye és elterjedésének története ismeretlen.

Az első kísérleti fertőzést Burnside végezte el 1945-ben.

A vírust Bailey különítette el 1963-ban (Bailey et al. 1963). Neki mind az emésztőrendszeren, mind a kitinpáncél sérülésein át sikerült megfertőznie a méheket. A francia élelmiszerbiztonsági hatóságnak sikerült kimutatnia, hogy a vírus jelen van a méh ürülékében, és fertőzőképes, így a méhek bezárása csak tetézi a bajt.

Terjedése[szerkesztés]

A betegség fertőző. Terjedését a zsúfoltság és az éhezés, valamint a rovarirtók által legyengített immunrendszer segíti. Élelemmel nem terjed. Egyes családok genetikai okok miatt lehetnek érzékenyek. A nagyobb családok viszonylag könnyen megbirkóznak vele, de az erősen atkás kolóniák sokat szenvedhetnek ettől a betegségtől is. A nozéma és a légcsőatka szintén támogatja.

A vírus terjedhet mézharmattal is, de méhészeti eszközök is átvihetik. Megtizedelheti a rajokat is, és néha nagy pusztítást vihet véghez.

Egy 1960-ban angol területen végzett vizsgálat szerint az elhullott méhek 70%-a tartalmazta a vírust. Egy 2000 és 2003 között végzett kutatás az elhullott méheket vizsgálta, és virológiai elemzésekkel 359 család közül 157-ben mutatták ki. EZek többségében egyes méhek már mutatták a betegség tüneteit.

Tünetei[szerkesztés]

A méh gyomrát és idegrendszerét betegíti meg a méh számára mérgező anyagok, idegmérgek termeltetésével. Két formája van. Az egyik megkopaszodással kezdődik; a méh elveszíti a szőrét, és hasonlóvá vélik az öreg vagy öröklötten kopasz méhekhez. Kopaszságot a fehérjehiány és a mérgezés, vagy a vérnyirok betegsége is okozhatja. Emellett össze is zsugorodik. Akár önként is elhagyják a kaptárt, amíg még tudnak repülni, de az egészségesek a szaguk miatt nem engedik vissza a mégis visszatérő betegeket, még akkor sem, ha virágporral érkeznek. Ez hasonlít ahhoz, amit rablásnál látni. A betegek megbénulnak, először röpképességüket veszítik el, majd a lábaik is lebénulnak. Mozgásukat egyre erősödő remegés akadályozza. A másik típusban a kopaszodás és a szag elmarad, a bénulás gyorsabb, és a betegek a kaptár alján gyűlnek össze, vagy a kaptár előtt, a földön mászkálnak. A szagot azzal magyarázzák, hogy a méh ürüléke szétkenődik a páncélján, és lakkszerű bevonatot képez. Mindkét típusban megdagad a méhek potroha a mézgyomor telítődése miatt. A méhpusztulás is jelentős lehet.

Mivel mérgezés is okozhat hasonló tüneteket, ezért a betegséget csak laboratóriumi vizsgálattal lehet bizonyítani. Az oltásos vizsgálathoz zárkázott méheket oltanak be, majd figyelnek meg. Ha 6 napon belül észrevehetően bénulnak, akkor a gyanú megerősítést nyert. A gyanús méhekből nyert folyadékot többször is átszűrik, hogy eltávolítsák a baktériumokat. A bénulás mellett a szárnyak kicsavarodhatnak, lerongyolódhatnak, ami más betegségekre is gyanút adhat, például légcsőatkakórra vagy szárnydeformálódásra.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Source : Abeille de France (franciául)
  2. Sources : J.-P. Faucon, P. Blanchard, F. Schurr, V. Olivier, O. Celle, Unité Pathologie de l’Abeille, AFSSA Sophia Antipolis, voir bibliographie.

Források[szerkesztés]

J Virol Methods 141, 7-13. Giauffret, A., Duthoit, J.L., & Caucat, M.J., (1966). Etude histologique du tissu nerveux de l'abeille atteinte de maladie noire. Bulletin Apicole, IX, pp 221–228.

  • Ribière, M., Faucon, J.P., & Pépin, M., (2000). Detection of chronic bee paralysis virus infection : application to a field survey. Apidologie, 31, pp 567–577. Ribière, M., Lallemand, P., and Iscache, A.L., (2004a). Detection of chronic paralysis bee virus in honey bee (Apis mellifera) excreta. Unpublished Work. Ribière, M., Lallemand, * P., & Schurr, F. (2004b). Adult honey bee (Apis mellifera L.) contamination by the chronic bee paralysis virus (CBPV) below the clinical level. Unpublished Work.Ribière, M., Triboulot, C., Mathieu, L., Aurières, C., Faucon, * J.P., & Pépin, M., (2002). Molecular diagnosis of chronic bee paralysis virus infection. Apidologie, 33, pp 339–351
  • M. Ribière, P. Lallemand, F. Schurr, J.-P. Faucon (2007) le point sur la paralysie chronique dans les ruchers français. Poster