Nozéma

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

A nozéma, más néven gyomorvész vagy májusi vész egy méhbetegség. Kórokozói spórás egysejtűek, a Nosema apis vagy a Nosema ceranae. Erősen fertőző betegség, ami a kifejlett háziméhek leggyakoribb betegsége.[1] Az édesharmatméz (mézharmatból gyűjtött méz) etetésével a méhek könnyebben megbirkóznak a betegséggel. Az Amerikai Egyesült Államokban és Franciaországban a rovarirtóval érintkező méhek hajlamosabbak rá. Nevével ellentétben bármikor előfordulhat, nemcsak májusban jelentkezhet.

Gyakori társfertőzése a Malphigi-amőba. A két betegség együtt még az erősebb családok kaptárait is képes kiüríteni.

Kórokozója[szerkesztés]

A hagyományos típusú nozémát Nosema apis okozza, egy mikrospórás egysejtű (Microsporidia), így többnyire a gombákhoz számítják. Először 1909-ben írta le Enoch Zander. Nyugalmi állapotában spóraként tiszta 4 °C-os vízben egy, a méhek ürülékében két évig életképes. Ezzel szemben baktériumokkal szennyezett vízben, elpusztult méhekben vagy kiszáradva nem bírja sokáig. 33 °C körüli hőmérsékleten a spórák 21 napig életképesek.[1] Legkedvezőbb számára a 30-35 °C-os hőmérséklet, és a fészekben is éppen ilyen hőmérséklet a legkedvezőbb.

1996-ban leírták az indiai méh hasonló betegségének kórokozóját is. Ez a Nosema ceranae.[2] Azonban még ma is keveset tudunk arról a betegségről, amit az indiai méhben okoz.

Kínai kutatók (Huang és társai[3]) 2005-ben a háziméhben is megtalálták a Nosema ceranaet Tajvanon. Nem sokkal később Spanyolországban is felfedezték, és a spanyol kutatók (Higes és társai[4]) leírása szerint sokkal virulensebb a hagyományos nozémánál. A betegség lefolyása súlyosabb: hasmenés nincs, ezzel szemben erősebb károkat okoz a méhek beleiben. Többnyire az idősebb gyűjtőméhek szenvednek tőle, akik a családjuktól távol halnak meg, így a család legyengül. Az azóta eltelt években az új nozéma rohamosan elterjedt. Bármikor képes megbetegedést okozni, nemcsak tavasszal, ami a kórokozó erősebb ellenálló-képességét mutatja. Emellett a feltevések szerint még a visszafertőződés valószínűsége is növekedett.

A két típus csak laboratóriumi vizsgálattal különíthető el.

A kutatók gyanítják, hogy a korábbi tömeges méhpusztulás hátterében is az új nozéma állt, de ezt eddig még nem bizonyították be. Franciaországban az 1990-es évek végén, Németországban 2002-2003-ban volt tömeges méhpusztulás. Spanyolországban az új nozéma lassanként kiszorítja az eredetit. 2005/2006 telén egy német referencialabor vizsgálatai tíz családból nyolcnál megtalálták az új nozémát. 2006-ban Svájcból és Olaszországból jelentették, hogy kapcsolatot találtak a méhek fokozott elhullása és az új nozénma között.

Német kutatók (Ritter, CVUA Freiburg[5]) már 2006-ban felvetették, hogy lehet, hogy az új nozéma már korábban is itt volt, csak nem vettük észre. A betegség lefutása azért változhatott meg, mert a méheket legyengítette az atka és más tényezők. Egy Bajorországban 131 méhcsaládon végzett vizsgálat megerősítette ezt az elméletet.[6] A Varroa atka kórokozókat is közvetít, így vírusokat is, amelyek tényleg legyengítik a méhek védekezőképességét. Az esetek mindössze 14,5%-ában voltak jelen spórás egysejtűek; ezek felében a nozéma kórokozóit találták meg. A vírusok és az új nozéma szerepe vitatott.

Klee és társai régebbi és újabb nozémaminták vizsgálata alapján arra a következtetésre jutottak, hogy az új kórokozó az utóbbi évtizedekben váltott eredeti gazdájáról a háziméhre. Meglepő gyorsasággal terjedt el az európai kontinensen, Ázsiában és Amerikában. Egyelőre írország és Új-Zéland mentes az új nozémától. Hiányzó minták miatt nem lehet megállapítani, hogy mi a helyzet Afrikában, Ausztráliában és Nagy-Britanniában. Mivel már jelen van a dán szigeteken is, és viharos gyorsasággal képes terjedni, ezért valószínű, hogy nemsokára világszerte megtalálható lesz.

Terjedése[szerkesztés]

A nozéma a méhek ürülékével terjed. Amit az ürülék beszennyez, az közvetíti a betegséget. Más családba többnyire léppel, méhészeti eszközökkel vagy rablással kerül át.

Mivel a fertőzött méhek rossz dajkák, és korán más munkákra térnek át, a frissen kelt méhek nem fertőzöttek. Miután a spórák bejutottak a méh testébe, felélednek, és megtelepednek a középbél hámjában. Itt elkezdenek növekedni és szaporodni, amivel tönkreteszik a sejtet. Egy hét alatt a sejtek megtelnek spórákkal. Ezeket az emésztőenzimek szabadítják ki, majd kijutnak a szabadba és fertőznek tovább.

Tünetei[szerkesztés]

A legtöbb tünete nem jellemző, ezért összetéveszthető más betegségekkel. Legerősebben a dolgozók pusztulnak, a herék ritkábban betegszenek meg. Előfordul, hogy az anya is megbetegszik, petefészke sorvadni kezd. A család elnéptelenedik, vagy annak ellenére nem népesedik, hogy fiasítása is van, és élelemben sincs hiány.

Fő tünete a hasmenés. A hagyományos nozémában sárga foltok láthatók a kaptárban és a kaptáron kívül is. Az ürüléket feltakarítják a frissen kelt fiatalok, amivel megfertőződnek. A beteg méhek gyakran röpképtelenekké válnak, és csomóban lógnak a kaptár előtt. Az új nozémában a kaptár tiszta, de a röpképtelen méhcsomó itt is apatikusan ül a kaptár előtt. Megfigyelhető a potroh megvastagodása, a hiányzó szúróreflex és az anya gyors cseréje. A virágpor hasznosításának romlása miatt a méhek élettartama és a méztermelés is csökken. A bél belső felülete megújul; ha ez lépést tud tartani az élősködő szaporodásával, akkor a beteg méh állapota javulhat is. Maga a kórokozó a méh egész testében is elterjed.

Ha az anya is megbetegszik, akkor lecserélik, mert egyre kevesebbet petézik.

A Higes és társai által[4] Spanyolországban leírt új nozéma több tekintetben is különbözik a hagyományos típustól. A bélben a sejtpusztulás nagyobb és gyorsabb. Hiányzott a klasszikus hasmenéses, méhcsomós kórkép. Ennek okaként azt jelölték meg, hogy főként a gyűjtőméhek betegedtek meg, akik otthonuktól távol haltak meg. Emiatt egyre csökkent a behordott élelem, ami a család további gyengülését eredményezte.

Ritter ezzel szemben leírta a klasszikus tüneteket, de kiemelte, hogy bármikor megjelenhet az év folyamán.[5]) Télen ez az egész család kihalását okozta, azonban nem lehetünk abban bizonyosak, hogy ez az új nozéma miatt történt.

A betegségnek kedvez, ha a méhek sokáig húzódnak fürtbe, ha rossz a téli eleség, vagy ha a családot megviseli a tél. A nem nozémás hasmenés tovább súlyosbítja a betegséget. Hogyha hasmenés is társul a nozémához, akkor a család menthetetlen.

Idegmérgek (rovarölők) hatása[szerkesztés]

Az újabb tanulmányok megerősítik a rovarölők közvetett hatását a kórokozó növekedésére. Amerikai kutatók 2012-es cikkükben arról írtak, hogy a családokat három költéscikluson át az Imidacloprid nem halálos adagjának tettek ki. Ezután a frissen kelt méheket érintkezésbe hozták a nozémával. Habár az adagok nem hatottak az élettartamra és a táplálékgyűjtésre, a kezelt családokban szignifikánsan nőtt a nozémával fertőződő méhek száma.[7]

Francia kutatók 2011-ben Orléans-ban hasonló eredményre jutottak a Fipronil és a Thiacloprid rovarölőkkel.[8] Az amerikai kutatók megerősítették a francia INRA kutatóközpont (Avignon) 2009-es eredményeit, akik szintén Imidaclopridot használtak.[9]

Már Örösi Pál Zoltán is kétféle nozémát írt le, és a súlyosabb változatot annak tulajdonította, hogy a beteg családok már előzőleg is le voltak gyengülve, viszont cáfolja, hogy a cukros etetés miatt törne ki a nozéma.

Felismerése[szerkesztés]

A mintát úgy kell csomagolni, hogy össze ne nyomódjon postázás közben. A laboratóriumi vizsgálatban fénymikroszkóppal keresik a paraziták spóráit az elhullott méhek beleiben. Nem tudnak különbséget tenni a kétféle nozéma között.

A méhész is könnyen felismerheti a nozémát. Ehhez hüvelyujjának körme és mutatóujjának ujjbegye közé kell csípnie az elpusztult méh fullánkját, és az ahhoz szorosan csatlakozó végbelet. Ha ennek tartalma üveges fehér, akkor az megerősíti a nozéma gyanúját. Egészséges méhben ennek sárgának-világosbarnának kell lennie. Azonban, ha az elpusztult méhek bele sárgás, az még nem zárja ki a nozémát.

Kezelése[szerkesztés]

A nozéma kezeléséhez használható antibiotikum a fumagillin, ami gátolja a spórák növekedését a bélben, azonban nem irtja ki őket. Sok méhész bizalmatlan az antibiotikummal szemben, és inkább a biológiai módszereket és a fertőtlenítést választja. Ajánlatos fertőtleníteni az eszközöket és a lépeket. A spórák érzékenyek az ecetre (legalább 60%-os ecetsav,[10] védőfelszerelést kell használni), a formalinra, az ultrahangra és a gammasugárzásra, de elpusztítja őket a viasz beolvasztása és a keretek és a kaptár végigperzselése is. A fiasítás pótlására új, tiszta lépeken kell fiasítást beadni. A legyengült családot etetni kell. Az Apimondia megelőzésként javasolja a Protofil nevű növényi készítményt. A lépek építtetése, az öreg lépek lecserélése is segít megelőzni a nozémát. A biológiai kezelés részeként a családot leröptetéssel és a leröptetett kijáró méhek lekénezésével megszabadítják az idősebb méhektől, és az új nemzedéket a kijáró és a fészek szűkítésével és takarásával tartják melegen. Szükség esetén anyát cserélnek. Ha a család nagyon legyengül, akkor már nem igyekeznek megmenteni.

Más állatok nozémája[szerkesztés]

A nozéma nem tagjai más rovarokat is megtámadnak. A Nosema vespula európai darazsakat, a Nosema trichoplusiae az ezüstgammás aranybagoly lepkét, a Nosema furnacalis a fényiloncafélék közé tartozó Ostrinia furnacalist, a Nosema necatrix a Mythimna unipuncta bagolylepkét, és a Nosema bombycis a selyemlepkét. Ez utóbbi a selyemhernyó egyik legfontosabb betegsége.

A Nosema fajokhoz hasonló kórokozók emlősöket is megbetegíthetnek. A házinyúl egy ismert betegségét az Encephalitozoon cuniculi okozza, ami a nyúl agyának sejtközötti állományát roncsolja. Egyes hasonló fajok akár még az ember agyát is képesek megfertőzni. Mindezeket a betegségeket hagyományosan nozémának hívják, mivel kórokozóit korábban a nozémák közé sorolták.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b Johannes Eckert, Karl Theodor Friedhoff, Horst Zahner, Peter Deplazes: Lehrbuch der Parasitologie für die Tiermedizin. 2. Auflage, Georg Thieme 2008, ISBN 978-3-8304-1072-0, S. 140.
  2. Ingmar Fries et al.: Nosema ceranae n. sp. (Microspora, Nosematidae), morphological and molecular characterization of a microsporidian parasite of the Asian honey bee Apis cerana (Hymenoptera, Apidae). In: European Journal of Protistology, 32 (1996), Heft 3, S. 356–365.
  3. Huang, Wei-Fone u. a.: Complete rRNA Sequence of the Nosema ceranae from honeybee (Apis mellifera). National Taiwan University, Taipeh 2005.
  4. a b Higes u. a: Zwei Artikel, siehe Literaturliste
  5. a b Ritter, Wolfgang, (CVUA Freiburg): Nosema ceranae. Asiatischer Nosema-Erreger festgestellt. Neu verbreitet oder erst jetzt entdeckt? ADIZ, die Biene, der Imkerfreund (Zeitschrift der Landesverbände) 3/2006, S. 7 (Online auf der Website des Landesverbandes Schleswig-Holsteinischer und Hamburger Imker e.V.).
  6. Zohni, Dalia: Zur Epidemiologie arthropodenübertragener Virosen der Honigbiene, Apis mellifera, in Bayern (PDF; 22,1 MB). München 2006 (Inaugural-Dissertation an der Tierärztlichen Fakultät der Ludwig–Maximilians–Universität München).
  7. Jeffery S. Pettis, Dennis van Engelsdorp, Josephine Johnson, Galen Dively: Pesticide exposure in honey bees results in increased levels of the gut pathogen Nosema. In: Naturwissenschaften 99, Heft 2 (Februar 2012), S. 153–158.
  8. Cyril Vidau, Marie Diogon, Julie Aufauvre, Régis Fontbonne, Bernard Viguès et al.: Exposure to Sublethal Doses of Fipronil and Thiacloprid Highly Increases Mortality of Honeybees Previously Infected by Nosema ceranae. In: PLoS ONE 6, Ausgabe 6 (Juni 2011), E-Paper e21550.
  9. Cédric Alaux, Jean-Luc Brunet, Claudia Dussaubat, Fanny Mondet, Sylvie Tchemitchen, Marianne Coucin, Julien Brilard, Aurélie Baldy, Luc Belzunces, Yves Le Conte: Interactions between Nosema microspores and a neonicotinoid weaken honeybees (Apis mellifera). In: Environmental Microbiology 12, Heft 3 (März 2010), S. 774–782, DOI: 10.1111/j.1462-2920.2009.02123.x. Erstveröffentlichung in französischer Sprache am 27. Dezember 2009 unter dem Titel Interaction toxicopathologique entre les microsporidies Nosemose et l'imidaclopride chez Apis mellifera.
  10. http://www.bienenschade.de/Honigbienen/Krankheiten/Nosema.htm

Fordítás[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Nosemose című német Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Források[szerkesztés]

  • Örösi Pál Zoltán: Méhek között, Mezőgazdasági Kiadó, 1952 (1. kiadás?), (Tartalomjegyzék)
  • Chioveanu, G. u. a.: Control of Nosemosis-treatment with "Protofil"®. In: Apiacta 39 (2004), S. 31–38.
  • Dussaubat Arriagada, C.: Effets de Nosema ceranae (Microsporidia) sur la santé de l’abeille domestique Apis mellifera L. Changements physiologiques et comportementaux. (Auswirkungen des Microsporidiums Nosema ceranae auf die Gesundheit der westlichen Honigbiene Apis mellifera L. Physiologische und verhaltensbezogene Veränderungen.) Dissertation, Universität Avignon, 2012. december
  • Gochauer, T. A. u. a.: The Hive and the honeybee. Chapter 21 Diseases and enemies of the honey bee, Dadant 1975.
  • Higes, Mariano u. a.: El Síndrome de Despoblamiento de las Colmenas en España (Das Phänomen des Bienensterbens in Spanien). In: Vida Apícola 133 (2005. szeptember-október), 15–21 (Montagud Editores, Barcelona, Spanien).
  • Higes, Mariano u. a.: Nosema ceranae, a new microsporidian parasite in honeybees in Europe. In: Journal of Invertebrate Pathology 92 (2006), S. 93–95 (Elsevier).
  • Higes, Mariano u. a.: Honeybee colony collapse due to Nosema ceranae in professional apiaries. In: Environmental Microbiology Reports 1 (2009), S. 110–113.
  • Webster, Thomas C. u. a.: Nosema apis infection in worker and queen Apis mellifera / Nosema-apis-Infektion von Arbeiterinnen und Königinnen (Apis mellifera). In: Apidologie 35 (2004), 49–54 (EDP Sciences, Les Ulis, Frankreich).