Lódarázs

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Lódarázs
Vespa crabro germana 05.jpg
Természetvédelmi státusz
Nem szerepel a Vörös listán
Magyarországon nem védett
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Ízeltlábúak (Arthropoda)
Altörzs: Hatlábúak (Hexapoda)
Osztály: Rovarok (Insecta)
Alosztály: Szárnyas rovarok (Pterygota)
Rend: Hártyásszárnyúak (Hymenoptera)
Alrend: Fullánkosdarázs-alkatúak (Apocrita)
Alrendág: Fullánkosok (Aculeata)
Öregcsalád: Redősszárnyú-darázs alkatúak (Vespoidea)
Család: Darazsak (Vespidae)
Nem: Vespa
Faj: V. crabro
Tudományos név
Vespa crabro
Linnaeus, 1758
Hivatkozások
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Lódarázs témájú médiaállományokat.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Lódarázs témájú kategóriát.

Lódarázspete
Sejtjéből frissen kikelt lódarázs

A lódarázs (Vespa crabro) a darazsak (Vespidae) családjának legnagyobb méretű európai képviselője. Tekintélyes méretei, zajos röpte és fájdalmas, komoly duzzanatot okozó csípése miatt sokan tartanak ettől a rovartól. Mivel más ízeltlábúakkal táplálkozik, komoly károkat tud okozni a méhészetek állományában.

Társas életű rovar, melynek kolóniái tavasztól késő őszig aktívak. A közös munkával felépült darázsfészkek télire kiürülnek, a dolgozók és herék elpusztulnak, és csak a megtermékenyített nőstények telelnek át, hogy a következő évben királynőként uralkodhassanak saját utódaik felett.

Előfordulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mérsékelt égövi faj, alapvetően eurázsiai elterjedésű. A Brit-szigetektől Japánig találkozhatunk vele, de Észak-Amerikába is betelepítették. Az első feljegyzés itteni felbukkanásáról az 1840-es évekből származik, azóta az Egyesült Államok és Kanada területén jócskán a kontinens belsejéig elterjedt. Alapvetően erdei faj, bár az ember terjeszkedésével párhuzamosan annak közelében is megmarad.

Alfajai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A lódarázskirálynő akár 35 milliméteres hosszt is elérhet, a herék és a dolgozók (ivartalan nőstények) jóval kisebbek (maximum 25 milliméteresek). A faj minden példányának jellegzetes darázsmintázata van: potrohuk sárga (a legtöbb rokon fajénál sötétebb), a tor felé közeledve fekete mintázattal; a tor, valamint a belőle kinövő ízelt lábak barna és fekete színűek, míg a fej sárgás sötét mintázattal és barna összetett szemekkel. A potroh végében levő üreges fullánk hegyes, egyenes, visszahúzható. A királynőknek tojócsövük is van.

Szúrása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szúrása esetén a darázs fullánkját nemcsak más rovarok testéből, hanem az emlősök és az ember bőréből is sérülés nélkül vissza tudja rántani. A potroh a torhoz rendkívül mozgékonyan ízesül, így a darázs minden irányban hatásosan használhatja fájdalmas fegyverét. Indokolatlanul vagy minimális ingerlésre is támad. Csípése fájdalmas, helyén apró, körülírt duzzanat jelentkezik. A sérült bőrfelületen bőrpír, esetleg csalánkiütés jelenik meg, viszkető érzés kíséri. Tünetek lehetnek még: szív- és légzési panaszok, fojtogató légszomj, átmeneti légzéskimaradás, emésztési panaszok, hányinger, émelygés, gyakori széklet, görcsös hasi fájdalom, idegrendszer és izomrendszer zavarai, lokális fájdalom a sérült területen, zsibbadás.[1] Csípése önmagában csupán fájdalmas, azonban allergiás reakció esetén akár halált is okozhat. A tünetek enyhítésére a leghatásosabb a kalcium bevitele a szervezetbe. Ha a csípés arcon, nyakon, esetleg a szájüregben ér valakit, az itt keletkező duzzanat allergiás reakció nélkül is okozhat fulladást, ezért ilyen esetben mindig orvoshoz kell fordulni.[2]

Életciklusa[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lódarázsfészek. A jellegzetes csíkos mintázat annak köszönhető, hogy a papír eltérő faanyagokból készül

Az új fészek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kifejlett lódarazsak telente elpusztulnak, csak a jövendő királynők telelnek át. Az őszi születésű nőstények májusban aktivizálódnak addigi rejtekhelyükön, és első dolguk, hogy megfelelő helyet találjanak fészküknek. A hatszög alakú sejtekből álló fészek a szabad természetben faodúkba készül, és az előző évben megtermékenyített nőstény mindegyikbe rak egy petét. Ezekből 1-2 milliméteres, fehér lárvák kelnek ki, amiket anyjuk táplál 21-24 napon keresztül. (A lárvák, ha éhesek, percegő hangot képesek hallatni.) Miután négyszer-ötször vedlettek, a lárvák fehér fonalat bocsátanak ki, mellyel beszövik a sejtjeik bejáratát, és az elzárt üregben bebábozódnak.

Anyaggyűjtés egy platánról a fészekhez

A kikelt imágók – mind dolgozók – kirágják magukat a sejtből, de 2-3 napig nem mozdulnak onnan. Ezalatt rezgésükkel melegítik a többi sejtet, gyorsítva a bennük lévő „testvéreik” kikelését. Amikor kirepülnek, részben a lárvák táplálásában, részben a fészek építésében vesznek részt. A sejteket összefogó lép köré hamarosan bura szövődik, immár zömmel a dolgozók munkájának köszönhetően. A királynő, amint elegendő dolgozó kelt ki, mind kevesebbszer repül ki: feladata ezentúl a kolónia irányítása és a peterakás.

Működő gépezet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A nyár folyamán a kolónia folyamatosan növekszik. Új cellák épülnek, de a királynő a régiekbe is új petéket rak, miközben a dolgozók ellátják őt és újonnan kikelő „testvéreiket”, illetve összerágott és nyállal kevert faanyagból készült papírból építik és közvetlen közelében vehemensen védelmezik a fészket. Táplálékot keresve akár éjszaka is repülhetnek megfelelő időjárás esetén.[3] A lódarazsak kolóniáinak precízen működő életét a genetikai kódok mellett nagy valószínűséggel vegyi kommunikáció irányítja. Ha a bővülő fészek kitölti a rendelkezésére álló helyet, a dolgozók kirepülnek, és ha megfelelő helyre bukkannak, a királynővel együtt átrepülnek oda, és a régi fenntartása mellett megkezdik az új építését. A régi fészek ilyenkor rendszerint elnéptelenedik egy idő után, mivel nem kerülnek újabb peték a sejtekbe. A lódarazsak ragadozók, mérges fullánkjaik csípésének más ízeltlábúak esnek áldozatul. Ezeket a vadászok mandibulájukkal széttépik, és csak a legtáplálóbb, izmokban gazdag testtájukat, a tort viszik vissza a fészekbe. Rossz időjárás esetén azonban a lárvák ellátottból ellátóvá válnak: cukros váladékkal képesek táplálni rokonaikat (trophallaxis), azaz részben táplálékraktárként funkcionálnak, mint a méhek esetében a méz. Az aktív, épp ezért nagy mennyiségű szénhidrátot igénylő dolgozók sokszor növényi nedveket, gyümölcsök levét fogyasztják. Felderítőútjaik során akár 1,5 kilométerre is eltávolodhatnak fészküktől.

Hanyatlás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A lódarazsak szénhidrát-szükségletüket olykor növényi nedvekből elégítik ki
Háziméhet evő lódarázs

Augusztus-szeptemberben a kolóniák elérik legnagyobb kiterjedésüket és népességi mutatójukat: akár 4-700 rovar is élhet itt, a fészek pedig 60 centiméteres hosszt is elérhet. Ezzel együtt ekkortájt jelenik meg a vég jele: az új, szaporodni képes generáció. A dolgozók mind kevésbé törődnek a királynővel, ami egy idő után kirepül, és hamarosan elpusztul a félévnyi szakadatlan tojásrakástól. A fészek azonban nélküle is működik. A dolgozók ugyanis minden erejükkel az ivaros utódok felnevelésén dolgoznak – az addig be nem bábozódott lárvákra már pusztulás vár. A herék és az eljövendő királynők kirepülésükig nem mozdulnak a fészekből, addig a dolgozók népes hada táplálja őket. Miután kirajzottak, hamarosan sor kerül a párzásra. A herék ezután gyorsan elpusztulnak, a királynők pedig igyekeznek száraz és nem túl hideg téli menedéket keresni például fakéreg alatt. A rövid életű dolgozók utánpótlás híján legkésőbb novemberig kipusztulnak. A gondosan épített fészek sosem népesül újra. Az új lódarázs-generáció, mely már készen áll a minimálisra csökkentett anyagcseréjű királynőkben, a következő évben ismét az alapoktól kezdi felépíteni az új kolóniát.

Védettség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A lódarázs nagy kiterjedésű élőhelyének nagy részén az ember által nem háborított erdőségekben él, de az emberek közelségéhez is jól alkalmazkodott, ezért fennmaradása biztosítottnak látszik. A Természetvédelmi Világszövetség nem listázza veszélyeztetett fajként, Magyarországon sem élvez törvényes oltalmat. Van ellenpélda is, hiszen Németországban ill. Ausztria egyes tartományaiban a faj védettséget élvez.[4]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Darazsak csípése, lódarázs toxinjai okozta mérgezés. Dr.Diag online diagnosztika. (Hozzáférés: 2010. január 30.)
  2. Lódarázs (Vespa crabro), 2009. augusztus 28. (Hozzáférés: 2010. január 30.)
  3. A lódarázs megismerése - darázsfészek. Darazsak.blog.hu, 2010. december 11. (Hozzáférés: 2011. április 1.)
  4. Dieter Kosmeier: Hornissen - in Deutschland besonders geschützte Tiere német. hornissenschutz.de. (Hozzáférés: 2013. augusztus 29.)

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Lódarázs témájú médiaállományokat.

Képek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Videó[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • [1] - videó egy tisztálkodó lódarázsról a Youtube-on
  • [2] - videó egy lódarázs-fészekről és annak rombolásáról a Youtube-on
  • [3] - videó egy ablak üvegre épülő lódarázsfészek hátuljáról a Youtube-on