Lódarázs

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Lódarázs
Vespa crabro germana 05.jpg
Természetvédelmi státusz
Nem szerepel a Vörös listán
Magyarországon nem védett
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Ízeltlábúak (Arthropoda)
Altörzs: Hatlábúak (Hexapoda)
Osztály: Rovarok (Insecta)
Alosztály: Szárnyas rovarok (Pterygota)
Rend: Hártyásszárnyúak (Hymenoptera)
Alrend: Fullánkosdarázs-alkatúak (Apocrita)
Alrendág: Fullánkosok (Aculeata)
Öregcsalád: Redősszárnyú-darázs alkatúak (Vespoidea)
Család: Darazsak (Vespidae)
Nem: Vespa
Faj: V. crabro
Tudományos név
Vespa crabro
Linnaeus, 1758
Hivatkozások
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Lódarázs témájú médiaállományokat.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Lódarázs témájú kategóriát.

Lódarázspete
Sejtjéből frissen kikelt lódarázs

A lódarázs (Vespa crabro) a darazsak (Vespidae) családjának legnagyobb méretű európai képviselője. Tekintélyes méretei, zajos röpte és fájdalmas, komoly duzzanatot okozó csípése miatt sokan tartanak tőle, ám valójában meglehetősen békés rovar. Mivel más ízeltlábúakkal táplálkozik, komoly károkat tud okozni a méhészetek állatállományában.

Társas életű rovar, melynek kolóniái tavasztól késő őszig aktívak. A közös munkával felépült darázsfészkek télire kiürülnek, a dolgozók és herék elpusztulnak, és csak a megtermékenyített nőstények telelnek át, hogy a következő évben királynőként uralkodhassanak saját utódaik felett.

Előfordulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mérsékelt égövi faj, alapvetően eurázsiai elterjedésű. A Brit-szigetektől Japánig találkozhatunk vele, de Észak-Amerikába is betelepítették. Az első feljegyzés itteni felbukkanásáról az 1840-es évekből származik, azóta az Egyesült Államok és Kanada területén jócskán a kontinens belsejéig elterjedt. Alapvetően erdei faj, bár az ember terjeszkedésével párhuzamosan annak közelében is megmarad.

Alfajai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A lódarázskirálynő akár 35 milliméteres hosszt is elérhet, a herék és a dolgozók (ivartalan nőstények) jóval kisebbek (maximum 25 milliméteresek). A faj minden példányának jellegzetes darázsmintázata van: potrohuk sárga (a legtöbb rokon fajénál sötétebb), a tor felé közeledve fekete mintázattal; a tor, valamint a belőle kinövő ízelt lábak barna és fekete színűek, míg a fej sárgás sötét mintázattal és barna összetett szemekkel. A potroh végében levő üreges fullánk hegyes, egyenes, visszahúzható. A királynőknek tojócsövük is van.

Szúrása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szúrása esetén a darázs fullánkját nemcsak más rovarok testéből, hanem az emlősök és az ember bőréből is sérülés nélkül vissza tudja rántani. A potroh a torhoz rendkívül mozgékonyan ízesül, így a darázs minden irányban hatásosan használhatja fájdalmas fegyverét. Indokolatlanul vagy minimális ingerlésre is támad. Csípése fájdalmas, helyén apró, körülírt duzzanat jelentkezik. A sérült bőrfelületen bőrpír, esetleg csalánkiütés jelenik meg, viszkető érzés kíséri. Tünetek lehetnek még: szív- és légzési panaszok, fojtogató légszomj, átmeneti légzéskimaradás, emésztési panaszok, hányinger, émelygés, gyakori széklet, görcsös hasi fájdalom, idegrendszer és izomrendszer zavarai, lokális fájdalom a sérült területen, zsibbadás.[1] Csípése önmagában csupán fájdalmas, azonban allergiás reakció esetén akár halált is okozhat. A tünetek enyhítésére a leghatásosabb a kalcium bevitele a szervezetbe. Ha a csípés arcon, nyakon, esetleg a szájüregben ér valakit, az itt keletkező duzzanat allergiás reakció nélkül is okozhat fulladást, ezért ilyen esetben mindig orvoshoz kell fordulni.[2]

Életciklusa[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lódarázsfészek. A jellegzetes csíkos mintázat annak köszönhető, hogy a papír eltérő faanyagokból készül

Az új fészek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kifejlett lódarazsak telente elpusztulnak, csak a jövendő királynők telelnek át. Az őszi születésű nőstények májusban aktivizálódnak addigi rejtekhelyükön, és első dolguk, hogy megfelelő helyet találjanak fészküknek. A hatszög alakú sejtekből álló fészek a szabad természetben faodúkba készül, és az előző évben megtermékenyített nőstény mindegyikbe rak egy petét. Ezekből 1-2 milliméteres, fehér lárvák kelnek ki, amiket anyjuk táplál 21-24 napon keresztül. (A lárvák, ha éhesek, percegő hangot képesek hallatni.) Miután négyszer-ötször vedlettek, a lárvák fehér fonalat bocsátanak ki, mellyel beszövik a sejtjeik bejáratát, és az elzárt üregben bebábozódnak.

Anyaggyűjtés egy platánról a fészekhez

A kikelt imágók – mind dolgozók – kirágják magukat a sejtből, de 2-3 napig nem mozdulnak onnan. Ezalatt rezgésükkel melegítik a többi sejtet, gyorsítva a bennük lévő „testvéreik” kikelését. Amikor kirepülnek, részben a lárvák táplálásában, részben a fészek építésében vesznek részt. A sejteket összefogó lép köré hamarosan bura szövődik, immár zömmel a dolgozók munkájának köszönhetően. A királynő, amint elegendő dolgozó kelt ki, mind kevesebbszer repül ki: feladata ezentúl a kolónia irányítása és a peterakás.

Működő gépezet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A nyár folyamán a kolónia folyamatosan növekszik. Új cellák épülnek, de a királynő a régiekbe is új petéket rak, miközben a dolgozók ellátják őt és újonnan kikelő „testvéreiket”, illetve összerágott és nyállal kevert faanyagból készült papírból építik és közvetlen közelében vehemensen védelmezik a fészket. Táplálékot keresve akár éjszaka is repülhetnek megfelelő időjárás esetén.[3] A lódarazsak kolóniáinak precízen működő életét a genetikai kódok mellett nagy valószínűséggel vegyi kommunikáció irányítja. Ha a bővülő fészek kitölti a rendelkezésére álló helyet, a dolgozók kirepülnek, és ha megfelelő helyre bukkannak, a királynővel együtt átrepülnek oda, és a régi fenntartása mellett megkezdik az új építését. A régi fészek ilyenkor rendszerint elnéptelenedik egy idő után, mivel nem kerülnek újabb peték a sejtekbe. A lódarazsak ragadozók, mérges fullánkjaik csípésének más ízeltlábúak esnek áldozatul. Ezeket a vadászok mandibulájukkal széttépik, és csak a legtáplálóbb, izmokban gazdag testtájukat, a tort viszik vissza a fészekbe. Rossz időjárás esetén azonban a lárvák ellátottból ellátóvá válnak: cukros váladékkal képesek táplálni rokonaikat (trophallaxis), azaz részben táplálékraktárként funkcionálnak, mint a méhek esetében a méz. Az aktív, épp ezért nagy mennyiségű szénhidrátot igénylő dolgozók sokszor növényi nedveket, gyümölcsök levét fogyasztják. Felderítőútjaik során akár 1,5 kilométerre is eltávolodhatnak fészküktől.

Hanyatlás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A lódarazsak szénhidrát-szükségletüket olykor növényi nedvekből elégítik ki
Háziméhet evő lódarázs

Augusztus-szeptemberben a kolóniák elérik legnagyobb kiterjedésüket és népességi mutatójukat: akár 4-700 rovar is élhet itt, a fészek pedig 60 centiméteres hosszt is elérhet. Ezzel együtt ekkortájt jelenik meg a vég jele: az új, szaporodni képes generáció. A dolgozók mind kevésbé törődnek a királynővel, ami egy idő után kirepül, és hamarosan elpusztul a félévnyi szakadatlan tojásrakástól. A fészek azonban nélküle is működik. A dolgozók ugyanis minden erejükkel az ivaros utódok felnevelésén dolgoznak – az addig be nem bábozódott lárvákra már pusztulás vár. A herék és az eljövendő királynők kirepülésükig nem mozdulnak a fészekből, addig a dolgozók népes hada táplálja őket. Miután kirajzottak, hamarosan sor kerül a párzásra. A herék ezután gyorsan elpusztulnak, a királynők pedig igyekeznek száraz és nem túl hideg téli menedéket keresni például fakéreg alatt. A rövid életű dolgozók utánpótlás híján legkésőbb novemberig kipusztulnak. A gondosan épített fészek sosem népesül újra. Az új lódarázs-generáció, mely már készen áll a minimálisra csökkentett anyagcseréjű királynőkben, a következő évben ismét az alapoktól kezdi felépíteni az új kolóniát.

Védettség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A lódarázs nagy kiterjedésű élőhelyének nagy részén az ember által nem háborított erdőségekben él, de az emberek közelségéhez is jól alkalmazkodott, ezért fennmaradása biztosítottnak látszik. A Természetvédelmi Világszövetség nem listázza veszélyeztetett fajként, Magyarországon sem élvez törvényes oltalmat. Van ellenpélda is, hiszen Németországban ill. Ausztria egyes tartományaiban a faj védettséget élvez.[4]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Darazsak csípése, lódarázs toxinjai okozta mérgezés. Dr.Diag online diagnosztika. (Hozzáférés: 2010. január 30.)
  2. Lódarázs (Vespa crabro), 2009. augusztus 28. (Hozzáférés: 2010. január 30.)
  3. A lódarázs megismerése - darázsfészek. Darazsak.blog.hu, 2010. december 11. (Hozzáférés: 2011. április 1.)
  4. Dieter Kosmeier: Hornissen - in Deutschland besonders geschützte Tiere német. hornissenschutz.de. (Hozzáférés: 2013. augusztus 29.)

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Lódarázs témájú médiaállományokat.
Wiktionary-logo-hu.png
Keress rá a lódarázs címszóra a Wikiszótárban!

Képek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Videó[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • [1] - videó egy tisztálkodó lódarázsról a Youtube-on
  • [2] - videó egy lódarázs-fészekről és annak rombolásáról a Youtube-on