Gustave Eiffel

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Gustave Eiffel
Gustave Eiffel.jpg

Születési neve Alexandre Gustave Eiffel
Született 1832. december 15.
Dijon
Elhunyt 1923. december 27. (91 évesen)
Párizs
Sírhely Levallois-Perret Cemetery
Nemzetisége francia
Házastársa Marie Gaudelet (1862–1877)
Gyermekei 3 lány és 2 fiú
Iskolái École Centrale Paris
Munkái
Jelentős projektjei Eiffel-torony
Szabadság-szobor
Garabit-viadukt
Gustave Eiffel aláírása
Gustave Eiffel aláírása
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Gustave Eiffel témájú médiaállományokat.

Alexandre Gustave Eiffel [ejtsd: álekszandr güsztáv efel] (Dijon, 1832. december 15.Párizs, 1923. december 27.) fémszerkezetek építésére szakosodott francia építőmérnök és gyáriparos, a párizsi Eiffel-torony, valamint a New York-i Szabadság-szobor fémvázának tervezője és építője. Érdekesség, hogy ő tervezte a budapesti Nyugati pályaudvar épületét is.

Gyermekévei[szerkesztés]

Alexandre Gustave Eiffel jómódú burgundiai családban született. A Rajna-vidékről származó apja rendőr volt, anyjának pedig különféle vállalkozásai voltak; a fa- és kőszénkereskedésbe fektetett pénze tisztes jövedelemmel járt. 1843-ban Eiffel a Sainte Barbe középiskolába járt. 1850-ben Párizsba ment, hogy a felkészüljön a felvételire a nagy presztízsű műszaki főiskolára, az École Polytechnique-re. Vizsgája végül is nem sikerült, azonban az elért eredményével 1852-ben felvételt nyert az ugyancsak nagyhírű párizsi mérnökképzőbe, a Központi Iskolá-ba, ahol 1855-ben kiváló eredménnyel végzett, és vegyészmérnöki diplomát szerzett.

A kezdeti évek[szerkesztés]

Úgy tervezte, hogy hazatérve átveszi egyik nagybácsijának ipari festőüzemét, az ügylet azonban nem jött össze. Miután néhány hónapon át a Châtillon-sur-Seine-i lőporgyárban dolgozott, majd a Nyugati Vasúttársaság-nál. 1856 februárjában anyja révén összeismerkedett Charles Nepveu-vel, akinek párizsi gyárában sűrített levegős kovácseszközök gyártásával és fémszerkezetek építésével foglalkoztak.

A vas- és fémipar felfutásának köszönhetően a vállalkozás prosperált. Mivel a könnyű, nagy szilárdságú, és könnyen megmunkálható anyag különféle építményekhez való felhasználása gazdaságosabb volt, mint a kőé, a cég egyre több megrendelést kapott. A fiatal mérnök csakhamar megmutathatta csillogó tehetségét: első munkája a bordeaux-i vasúti híd építése volt, mindössze 26 évesen. Ő alkalmazott először sűrített levegős alapozást a csőszerű pillérek kivitelezésénél. A Déli Vasúttársaság és a Párizs-Orleans-i Vasúttársaság vonalainak összekötését eredményező munka alapozta meg Eiffel hírnevét.

Az ígéretes jövő előtt álló fiatal mérnök 1862-ben feleségül vette Marie Gaudement kisasszonyt, egy gazdag sörgyáros lányát. A fiatal pár Clichy-La-Garenne-ben telepedett le.

Az első sikerek[szerkesztés]

Két évvel később fordulat állt be a mérnök életében. Saját vagyonával szállt be egy komoly pénzügyi nehézségekkel küszködő cégbe, amit sikerült felvirágoztatnia – hála az 1867. évi párizsi világkiállításnak, és a munkálatokért felelős régi barátjának, aki több épület építését bízta rá. Eiffel – aki már kellő tapasztalatokra tett szert – elhatározta, hogy saját céget alapít: 1868-ban Levallois-Perret-ben (Seine-Saint-Denis megye) megvett egy fémszerkezet-építő műhelyt, és megalapította a később világhírűvé vált Eiffel & Cie céget.

Az elkövetkezendő húsz év kemény, de eredményes munkával telt. A vállalat számos nagyszabású megrendelést mondhatott magáénak viaduktok és fémszerkezetes létesítmények építésére. A megrendelések megszerzése érdekében Eiffel kész volt egész Európát bejárni.

A tehetséges mérnök nemcsak annak köszönhette sikerét, hogy nyitott volt minden új ötletre és tervre, hanem annak is, hogy képes volt olyan, az Eiffel & Cie sikeréhez nagyban hozzájáruló kiváló munkatársakkal körülvenni magát, mint a belga származású Théophile Seyrig, vagy Émile Nouguier, Maurice Koechlin stb. Egyébként ez utóbbi mérnöktől származott 1881-ben a Bartholdi által megrajzolt, és 1886-ban, New Yorkban felavatott Szabadság-szobor vasszerkezetének koncepciója.

Neves építmények[szerkesztés]

Nyugati pályaudvar, Budapest, épült 1875-ben

Hidak és viaduktok[szerkesztés]

A Garabit-viadukt

Eiffel számos hidat és viaduktot tervezett és építtetett Franciaországban és a világban, közülük a legfontosabbak:

  • a Maria Pia híd a Douro folyón (1877) – a legkönnyebb, legolcsóbb, legmerészebb építmény, amivel végképpen elismerést szerzett mind Franciaországban, mind nemzetközi téren;
  • a Garabit-viadukt (1884) – ennek a Cantal megyei viaduktnak a megépítése biztosította a további diadalmenetet, mivel a 165 méter fesztávú kovácsoltvas ív, amely a hídpályát tartja, a maga idején abszolút világrekordnak számított, ráadásul segítségével a vonatok 122 méter magasságban haladtak át a folyó felett.
  • viaduktok a Sioule, Tardes és Thouet francia folyón;
  • a Girona fémhídja Katalóniában;
  • a La Souleuvre folyó hídja Calvados megyében [1];
  • az Illatos-folyó hídja a vietnami Huế városában;
  • a szegedi Tisza-híd;[5]
  • a Szűz Mária kápolna sziklájára átívelő gyaloghíd Biarritzban;
  • a Biarre-csatorna hídja.

Az Eiffel-torony[szerkesztés]

Az Eiffel-torony építése 1888-ban

Az 1880-as évek végére Gustave Eiffel rendkívül elfoglalt, sikeres ember lett. Számos elismerést és kitüntetést mondhatott magáénak, valóságos nemzeti hősnek számított. Csupán két dolog árnyékolta be életét: 1877-ben hörghurutban elhunyt felesége, Marguerite, 1880-ban pedig szakított cégtársával, Seyrig-vel, aki sikereivel kezdte beárnyékolni Eiffel hírnevét.

Eiffel legismertebb alkotása az 1889. évi párizsi világkiállításra, két év alatt felépített Eiffel-torony, amely azóta Párizs szimbólumává vált.

Az építkezés 1887. január 28-án kezdődött el. Eiffel, akinek csak egy gondolat járt a fejében: határidőre elkészíteni a művet, elfogadta és megadta az annak idején túlzottan magas béreket. 1888. július 14-én elérték a második emeletet, 1889. március 31-én pedig befejezték a harmadikat.

A határidőt betartó Eiffel a Francia Becsületrend lovagja lett. Május 15-én a tornyot megnyitották a nagyközönség előtt, ami el volt ragadtatva nemcsak a kilátástól, de az „ultragyors” és teljesen újszerű hidraulikus felvonóktól is. Végül is az 1889-es év meghozta Eiffel számára a diadalt és a dicsőséget, mind mérnökként, mind pedig vállalkozóként.

A bukás[szerkesztés]

Eiffel nagyszabású pénzügyi manővereket is folytatott. 1888-ban megalakította az Eiffel-torony Részvénytársaság-ot, amelynek javára lemondott a torony hasznosításával kapcsolatos minden jogáról, és a részvénytársaság tőkéjének 50%-át azonnal eladta a Francia-Egyiptomi Banknak. Az ügyletből 2,5 millió frank nyeresége származott.

Még javában folyt a torony építése, amikor 1887-ben Gustave Eiffel egy gigantikus, 120 millió frankos szerződést kötött Ferdinand de Lesseps-pel a Panama-csatorna zsilipeinek megépítésére. A következő évben már 17 milliót zsebelt be előleg címén, mely összeg hamarosan 72 millióra emelkedett.

1889-ben az Eiffel & Cie céget átalakította részvénytársasággá, és értékpapírjainak egy részét 1,5 millió frankért különféle bankoknak engedte át. Természetesen személyes kiadásai is szédítő iramban nőttek: tömegével vásárolt értékpapírokat, palotát vett Párizsban a Rabelais utcában, egy másik ingatlant Sèvres-ben, naponta költött tízezreket értékes festmények és bútorok vásárlására. Képességeinek tudatában gigantikus terveket szövögetett: obszervatóriumot tervezett a Mont Blanc-ra, alagutat a La Manche-csatorna alatt, csatornát a Volga és Don közé... Úgy tűnt, semmi sem állíthatja meg. A torony sikertől megerősödve fogott bele a Panama-csatorna zsilipeinek építésébe. 1889-ben azonban a Ferdinand de Lesseps elnöklete alatt tevékenykedő Panama Társaság óriási vesztegetési botrányba keveredett, ami megremegtette Franciaországot, hullámai pedig elérték Eiffelt is. 1892-ben egy jelentés közvetlenül is érintettnek mondta ki, és bíróság elé került. Első fokon két év börtönre és 20 ezer frank pénzbüntetésre ítélték, de nagyszerű ügyvédjének köszönhetően a legfelsőbb semmítőszék felmentette, és ez az ítélet lehetővé tette rehabilitálását.

A botrány miatt Eiffel kénytelen volt lemondani a harminc évvel korábban általa alapított cég vezetéséről, amelynek még a neve is megváltozott: Levallois-Perret-i Építési Társaság lett.

Rendkívül megviselték a személye körül kialakult viták. Visszavonult, hogy kizárólag tornya örökkévalóságának szentelje magát. Márpedig az nem látszott biztosítottnak: Eiffel csak 1910-ig húzhatott hasznot belőle, sőt az 1900. évi párizsi világkiállításra érkező vendégek nem nagyon látogatták a kissé divatjamúlt tornyot. A közönség inkább a Fulgence Bienvenüe mérnök új szenzációját, a metrót látogatta, és főleg a közelben elkészített mozgójárdát.

Eiffel minden erejével azon volt, hogy a torony hasznosságát bizonyítsa. 1898-ban a csúcson egy meteorológiai állomást rendezett be, majd 1901-ben egy állandó üzemű szikratávírót. Fontosnak tartotta, hogy a toronynak valamiféle tudományos felhasználást találjon: végeztek radioaktivitás-méréseket, Foucault-inga-kísérleteket stb. "Nemcsak egyszerűen egy látnivaló lesz a közönségnek a kiállítás alatt vagy után, hanem szolgálatot fog tenni a tudománynak és a nemzetvédelemnek." Elhangzott a bűvös szó: nemzetvédelem…

Eiffel és az új technológiák[szerkesztés]

Végül is lett fontosabb, mint a még kezdetleges szikratávíró: a repülés, aminek megjelenése, és a hadsereg által neki tulajdonított stratégiai érdek mentette meg véglegesen a tornyot a lebontástól (pedig Eiffel már írásos ajánlatot is kapott néhány ócskavas-kereskedőtől). „Ez a torony a nemzetvédelem számára stratégiai értéket képvisel” – jelentette ki Gustave Ferrié hírközléssel foglalkozó műszaki tábornok, és a torony megmenekült.

Eiffel, aki a repülés megjelenésével azonnal megértette az idő szavát, belevetette magát az aerodinamikai munkákba; e különleges terület iránt már korábban is érdeklődött a torony tervezése és építése során, amit egyébként a szabadeséssel kapcsolatos kísérleteihez is felhasznált. 1909-ben építette meg az első szélcsatornát a Mars-mezőn, majd 1912-ben a következőt a Párizs melletti Auteuil-ben.

A laboratóriumában épített szélcsatorna lehetővé tette számára, hogy nagy pontossággal igazolja a szabadeséssel kapcsolatos kísérleteinek eredményeit. Kísérleti úton bizonyította a relatív mozgás elvét: egy adott sebességű légáramlatban nyugalmi állapotban lévő testre ható erők nagysága azonos azon erőkével, amelyek akkor hatnak egy testre, amikor az ugyanakkora sebességgel halad a nyugalmi állapotú levegőben.

Az I. világháború alatt Eiffel légcsavarokkal, szárnyakkal és lövedékekkel végzett aerodinamikai kísérleteket. Munkájának eredményeként 1917-ben egyfedeles vadászrepülőgép koncepciójával állt elő. A háború után, 1921-ben az összes általa használt berendezést az államnak adományozta.

Utolsó évei[szerkesztés]

Az 1920-as évek elejére Alexandre Gustave Eiffel jogos büszkeségtől eltelve idősebb lányával és vejével élt együtt, akiket ő tartott el. A háborúban megtépázott glóriájú Franciaországban úgy tekintettek rá, mint aki örök dicsőséget szerzett az országnak. Az idős férfi 1923. december 27-én hunyt el párizsi, Rabelais utcai palotájában. Rangjához méltóan temették el a Levallois-Perret-i temetőben.

Jegyzetek és anekdoták[szerkesztés]

  • Eiffel – a világon mindenütt ismert név nem más, mint ragadványnév, melyet a család a 18. század eleje óta viselt, s amelynek eredete Németország nyugati erdős hegységéhez, Rajna–Pfalz és Észak-Rajna-Vesztfália területén elhelyezkedő Eifel-hez kötődik. A család eredeti neve Bönickhausen volt, amely földrajzi névre utal, valószínűleg Bönninghausen községére (Észak-Rajna–Vesztfália).
  • A Mars-mezőre felépített, „levegőnél könnyebb” torony felavatásakor több mint 8860 tonna volt (azóta 100 tonnával könnyebb lett). Ez az építészeti remekmű hihetetlen tulajdonsággal bír: a talajra gyakorolt nyomása nem nagyobb, mint az ugyanekkora térfogatú levegőé
  • 225 munkás vált „égi ácsmesterré”, az építkezés arisztokratájává, akik csupán egy alkalommal, 1888 decemberében sztrájkoltak; egyetlen áldozat sem volt, azonban számtalan vitázó.
  • Tévedésből Eiffel munkájának tulajdonítanak egyes fémszerkezetű műtárgyakat, ilyen például a busseau-i vasúti viadukt, Ahun (Creuse megye) mellett, amelyet a Párizs-Orleans-i Vasúttársaság mérnökei, F. Lloyd és Wilhelm Nördling építettek.
  • Már az 1887. januári első kapavágáskor megszületett a „Művészek tiltakozása” mozgalom. Eiffelt azonban nem olyan fából faragták, akit könnyű elbátortalanítani. Egy este összefutott az étteremben a híres zeneszerzővel, Gounod-val, aki azonnal hevesen protestálni kezdett. Erre Eiffel beültette a kocsijába, felvitte a „förtelmes szörny” csúcsára, és leültette zongorája mellé, amit a mérnök a fenti kis lakásában, „éppen a felhők alatt” helyezett el. A meglepődött Gounod játszani kezdett, és ettől az estétől egyike lett „nagy barátja, Gustave” lelkes híveinek.
  • Ekkortájt az emberek úgy vélték: a magasság tisztasággal jár együtt, és hogy felemelkedve a város miazmája fölé, megmenekülhetnek a lenn lakozó betegségektől. Behavazott hegycsúcsok hiányában a toronyba történő felmászás egyfajta oxigénkúrát helyettesített, amit egyébként Dr Hénocque, Eiffel sógora javasolt is a depresszióból és szamárköhögésből gyógyulni vágyóknak.
  • „Gustave Eiffel találta fel a harisnyatartót – az állítás természetesen nem igaz; ezt a francia nyelvterületen rendkívül elterjedt vicces átverést Gotlib, a neves képregényrajzoló találta ki az 1960-as években – ennek ellenére egyes szerzők időről időre valós információként közlik.
  • Bertrand Meyer informatikus, az Eiffel programozási nyelv megalkotója azért választotta a francia mérnök nevét, mivel referenciának tartja a határidőre, adott költségvetésen belül elkészített tornyot. Ez a referencia egyfajta összekacsintás a programozási nyelv filozófiájával, amit mindvégig mérvadónak tekintettek a programnyelv kifejlesztése során.
  • Gustave Eiffel ükunokája, Savin Yeatman-Eiffel alapította 1998-ban Párizsban a Sav! The World független animációs céget és írta, rendezte és gyártotta le első tudományos-fantasztikus animációs filmsorozatot (Oban csillagfutama). Savin a dédapa iránti tiszteletből választotta cége logójának a földgömbön álló Eiffel-tornyot [2].

Idézet[szerkesztés]

Az eszperantó… anélkül, hogy valaha is lett volna bátorságom belekezdeni, ami hajlott korom miatt megbocsátható, egy alkalmat sem fogok kihagyni, hogy ne ajánljam a fiataloknak, mint az egyik legkönnyebb és leghasznosabb ismeretet, amit az ember megszerezhet.
– Gustave Eiffel

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. A közvélekedéssel ellentétben az épületet nem maga Eiffel tervezte; a végső kivitelezéskor az Eiffel & Cie cég Auguste Wieczffinski de Serres építészmérnöknek, az osztrák-magyar Államvasút-társaság megbízottjának terveit használta fel. Nem fenékig Eiffel – Népszabadság
  2. El templo de Santa Barbará, un atractivo para los visitantes (spanyol nyelven). El Sudcaliforniano. (Hozzáférés: 2015. október 28.)
  3. Palacio de Hierro, Antiguo Palacio Municipal (spanyol nyelven). EdeMX. (Hozzáférés: 2016. február 9.)
  4. "Casa de Fierro" abandonada en Iquitos (spanyol nyelven). La República, 2011. július 25. (Hozzáférés: 2017. március 21.)
  5. A hidat építő Eiffel & Cie cég által benyújtott, Eiffel nevével jegyzett terveket az Osztrák-Magyar Államvasút-társasági főmérnök, Feketeházy János (1842-1927) készítette, a terv építészeti részeit pedig Schickedanz Albert (1846-1915) műépítész tervezte. Ez sem Eiffel – Népszabadság

További információk[szerkesztés]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Gustave Eiffel témájú médiaállományokat.