Abaúj-vár

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Abaúj-vár
Ország  Magyarország
Mai település Abaújvár

Épült X (?) - XI. század
Állapota elpusztult
Típusa motte
Építőanyaga föld
Elhelyezkedése
Abaúj-vár (Magyarország)
Abaúj-vár
Abaúj-vár
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 48° 31′ 39″, k. h. 21° 18′ 36″Koordináták: é. sz. 48° 31′ 39″, k. h. 21° 18′ 36″

Az abaújvári földvár Magyarország egyik legrégebbi erődítménye, ispánsági központ, mely fénykorát a XI–XIV. században élte.

A vár[szerkesztés]

A legkorábbi kutatásokat, terepbejárásokat Bartalos Gyula (1900-10-es évek), majd 1956-tól[1] Saád Andor végezte. A földvár feltárást 1974-ben kezdték meg, a sánc átvágásával, a Nemzetségfői székhelyek, ispánsági központok című országos tervfeladat keretében.[2] A kutatás a vár sáncának külső oldalával kezdődőtt azokon a területeken, ahol a kertek és lakóházak nem akadályozták a munkát. 1976-tól az ásatásokat a vár belső területén folytatták, a feltárási munkák 1981-ben fejeződtek be.[3] A feltárandó területeket kijelölésére geoelektromos térképet készítettek és mágneses méréseket végeztek.[4] 1976-ban feltárták a templom szentély szakaszát, illetve a körülötte elhelyezkedő temető 586 sírját. A feltárást Gádor Judit vezette, az ásatás munkatársa Novák Gyula volt. A feltáráson részt vett Lovász Emese, egyetemi hallgató és Fidrám Tiborné, a Herman Ottó Múzeum restaurátora. A feltárás 1977. július 12. - szeptember 28. között folytatták, a teljes templom feltárásra került, további 71 sírral. Az előző évi kutatókhoz csatlakozott Sándorfi György, aki szintvonalas térképre történő bemérését végezte, illetve Wolf Mária, Wellisch Márta egyetemi hallgatók.[5] 1978-ban újabb 120 sír és egy nagyméretű csontgyűjtő (osszárium) került feltárásra. Emellett a várban elhelyezkedő épületek tartószerkezetére utaló cölöplyukak, kemencék és tűzhely is napvilágot látott.[6] Az 1980-as évben pénz hiányában szünetelt a feltárás. 1981-ben a templom maradványait és az összes kutatóárkot visszatemették. Az utolsó év munkálataiban Mesterházy Károly régész, Tárnoki Judit régészhallgató és Király József rajzoló működött közre.[7] Az ásatás során előkerült leleteket a Miskolci Herman Ottó Múzeum régészeti gyűjteményében helyezték el.

A vár területén 2009-től minden nyáron megrendezik az Abaújvári várfesztivált.[8]

Leírása[szerkesztés]

A megyének nevet adó egykori vár a Zempléni-hegység északi peremén, a Hernád partján épült fel, egy különálló dombon. Átmérője 235-245 méter, területe 3,9 hektár. A sánc belső magassága 3,5-4 méter. A sánc külső oldala az évszázadok során megrongálódott a település házainak felépítése és a földművelés során, a belső rész folyamatos mezőgazdasági művelés alatt állt; a sánc állapota ennek ellenére épnek mondható. A belső területre összesen egy lakóház épült, a keleti oldalon, ugyanott ahol a vár egyetlen bejárata nyílt a hegyek felől. A várat a keleti oldalon árok is védte, ami az idők során feltöltődött.

A sáncot egymásra máglyarakás szerűen illesztett fagerendák alkották, kis kazettákat formázva, melyeket földdel töltöttek ki; ez alapján a sánc a rekeszes faszerkezetűek közé sorolható (Kastenbaukonstruktion).[9] A gerendák egymásra illesztésével kapcsolatban a csapolással, illetve a mély bevágással történő rögzítést tartják elképzelhetőnek, mivel vaskapcsokat az ásatás nem hozott felszínre. Az első gerendasort a sánc irányára merőlegesen rakták le, egymástól 60–120 cm-ként, majd erre a sánc irányával megegyező gerendákat helyeztek, egymástól 2,5-3,5 méterre. Az építés szakaszosan történt, egy kialakított rekeszt feltöltötték földdel mielőtt tovább magasították volna a sáncot, mivel a kész gerenda építménybe utólagosan betölteni a földet nehézkes lett volna. Az ásatások során 14 gerendaszintet sikerült elkülöníteni, de ennél valószínű több lehetett, mivel az idők során az egyes gerendaszintek összenyomódtak, és pontos elválasztásuk nem volt lehetséges. A tartógerendák elpusztultak, ám néhány helyen lenyomatuk megmaradt a földben. Ezekből a lenyomatokból meg tudták állapítani, hogy a gerendákat nem hántolták le, illetve, hogy vastagságuk 12–30 cm között mozgott.

A sánc irányára merőleges gerendák a sánc tetejétől lefelé egyre hosszabbodtak, amiből arra következtetnek, hogy a sánc belső oldala lépcsős kiképzésű volt, amivel a védők sáncra való feljutását igyekeztek könnyíteni, egy esetleges ostrom során. A külső oldal ezzel szemben meredeken emelkedett és sárral tapasztották be, így védve a felgyújtás ellen.

A gerendaszintek tetején félméter vastagságban kőfal maradékaira bukkantak, ám ennek eredeti magasságára és szélességére nem voltak elegendőek a megtalált maradványok (jelenlegi állapotában 4 méter széles és fél méter magas).

Története[szerkesztés]

A vár feltételezett építője, Aba Sámuel

A régészeti feltárás szerint a fa-föld építésű vár sánca egy, a római császárok korában (1.-4. század) itt állt település maradványaira épült, az előkerült leletekből a vár építési ideje a XI. század első felére tehető. Ennek a feltevésnek nem mond ellent a Képes Krónika állítása, mely szerint a várat Aba király, azaz Aba Sámuel építette.[10] Valószínű azonban, hogy nem uralkodása rövid három éve alatt építtette a várat, ugyanis már korábban is fontos tisztségeket (nádor) töltött be. Az ő nevéhez fűződik Abaúj vármegye megszervezése, többnyire saját birtokainak területén, amelynek központjába várat emelt.[11] Szintén erősíti a feltételezést, hogy az építéskori járószinten találtak egy 19,1 cm magas Árpád-kori cserépfazekat, melynek készítési idejét a X-XI. századra teszik, más cserépdarabokkal együtt. A vár felépítését becslések alapján 3-3,5 év alatt fejezték be, a munkálatokhoz 72 260 köbméter földet és 11 770 köbméter fát használtak fel.[12]

A vár többször is a magyar történelem fősodrába került. 1046-ban az Orseoló Péter királlyal elégedetlen magyar urak által hazahívott száműzött Árpád-házi hercegek, András és Levente e várban találkozott a lázadó Vatával és társaival, akik itt ismerték el királyuknak Andrást. András szeptemberben itt tartózkodott seregével és innen indult el Székesfehérvár felé, ahol rövidesen királlyá koronázták.

1106-ban egy másik Árpád-házi herceg, a bátyja ellen lázadó Álmos foglalta el a várat Lengyelországból kapott katonai segítséggel. Könyves Kálmán ostrom alá vette Újvárt, mire a megrettent Álmos herceg megadta magát a királynak.

A fenti két esemény után csak közvetett adatokkal rendelkezünk a vár történetéről. A szakértők a felsőbb gerendaszintek eltérő szerkezetéből arra következtetnek, hogy a XII. század második felében megerősítették, vagy megmagasították a sáncot, ennek okára azonban nem találtak még magyarázatot. Bár leletanyag nem támasztja alá, de úgy feltételezik, hogy a habarcsos kő várfal is ebben a században készült el.

A következő konkrétum a tatárjárás idejéből származik, 1242. februárjában országgyűlést hívtak össze Székesfehérvárra és egy tatárok elleni ellentámadáshoz kértek segítséget a pápától. A levélben leírták a tatárok pusztítását illetve azokat az erősségeket, amik addig ellen tudtak állni a támadásoknak. Tizenhét várat említenek név szerint, melyből csupán 5 volt a Dunán innen; Pozsony, Nyitra, Komárom, Fülek, Abaújvár. Ebből is látszik, hogy a vár a 13. század közepén Észak- és Kelet-Magyarország legerősebb várának számított. Sok más Árpád kori ispáni székhellyel ellentétben a tatárjárás után még hosszú ideig megőrizte vezető szerepét. Nem sokkal a tatárjárás után, 1251-ben IV. Béla király személyesen intézkedett védelméről. Az ispánsági várak a tatárjárás után elvesztették jelentőségüket, ez azonban nem igaz Újvárra.

1265-ben Komplot fia — Hertwyg, tubuli várnagy és testvére: Herricus adományként kapják az újvári vár Zaka nevű lakatlan földjét, melyet még ősük Csépán nyert Imre királytól.[13][14] Ugyanők nyerik az Újvári várhoz tartozó Nádasd földjét, melyről egy keltezetlen oklevélből tudunk, amit V. István rövid uralkodása alatt adtak ki, 1270-1272 között.[15]

1317-ben említik várjobbágyát, Domokost[16] 1330-ban Mihály nevű várnagyát említik,[17] és 1332-ben is szólnak várnagyról,[18] 1347-ben pedig falunagyáról, Jekkel fia Hannusról számolnak be a források.[19] Szerepe megtartásáról tanúskodnak azok az oklevelek, amiket Újváron adtak ki; kettőt maga az ispán, Drugeth Fülöp (1320-ban[20] és 1322-ben[21]) egyet pedig János, az akkor már nádori tisztet is viselő Fülöp udvarbírája, 1323-ban.[22]

Várnagyát még 1353-ban is említik[23] (magistri Thome Rufi castellani de Wyuar)[24] Szintén Rufus (Vörös) Tamást említik csejtei és Újvári várnagyként is, Újvárt ez estben Holiccsal azonosítják.[25] Szintén ezt erősíti egy 1347-ben kelt oklevél, ahol Péc nembéli Vörös Aladár fia Tamás egyszerre Csejte, Berencs és Újvár (Holics) várnagya.[26]

Ezután azonban hosszú időre eltűnik a forrásokból, feltehetően megyeszékhely szerepe is megszűnt. A vár is feltehetően ez időben vesztette el jelentőségét, korszerűtlenné vált és pusztulásnak indult.[27] 1399-ben Zsigmond király arra ad engedélyt a település új birtokosának, Perényi Péternek, hogy a neki megfelelő helyen építsen várat Újváron, az engedélyt 1405-ben megerősítették.[28] A hatalmas területű várat azonban feltehetően nem érte volna meg korszerűsíteni, ezért helyette Nagyidán építtettek maguknak új főúri központot kisebb, korszerűbb új várral.

Gyakran utolsó említéseként hivatkoznak egy 1461-ből származó feljegyzésre, mely szerint Mátyás király a felvidéket uraló Giskra elleni hadjárata során bevette Újvárat is. Ez az Újvár azonban nem az Abaúj megyei volt, hanem a Sárosban található, ami szintén a Perényi család birtokát képezte.

Karbantartás híján a sáncok faszerkezete romlásnak indult, a kőfal köveit pedig a falubeli építkezésekhez használták fel. Noha a sáncok napjainkban is állnak, az ide látogatónak nem jelent maradandó élményt látványuk, mert a falu teljesen körbenőtte az egykori falakat, és egyébként sem esik jó rálátás a fákkal, bokrokkal benőtt egykori várfalra.

Esperesi templom[szerkesztés]

A földvár azon kevesek közé tartozik, ahol a vár belsejében is folytattak kutatásokat.[3] Az előkerült leletanyag tanúsága szerint a vár belsejében elhelyezkedő település a vár egészére kiterjedt. Az itt élő és földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozó népesség a várépítésével egy időben, a XI. században telepedett le itt (erre bizonyíték az I. András uralkodásának elején vert ezüstpénz), és a XV. században néptelenedett el. A várjobbágyság fegyverei is előkerültek, amelyből kitűnik, hogy a várban könnyűfegyverzetű íjjászok és páncélos lovagok is megfordultak (adott jövedelem felett az ispánok kötelesek voltak páncélos katonákat állítani).

Részletes feltárás nem történt, de a vár északnyugati szegletében a felszíni vizsgálat alapján kőből és téglából készült épületekre következtetnek a szakértők, amelyekben feltehetően a vár világi és egyházi vezető élhettek. Arra, hogy a világi réteg is a várban élt szolgál bizonyítékul az itt megtalált nyakba akasztható, bronzlemezből készült pecsét, amely felirata szerint Lázár bíró (feltehetően az ispán udvarbírája) tulajdona volt.[29]

Az egyháziak várbeli életének egyértelmű jele a vár északi oldalán feltárt román kori templom. A templom Abaúj vármegye első szentegyháza és az újvári esperesség egy korai központja, mely csaknem pontosan keletre tájolt, egyhajós, szentélye félköríves. A középkori templomoknál szokás volt, hogy építésüket a templom védőszentjének napjának hajnalán kezdték el, ez magyarázza, hogy a kor templomai sohasem pontosan keltre néznek, eltérésüket az évszakok közötti és belüli váltakozásból adódtak. A templom védőszentje sajnos nem ismert és más írásos említést sem tesznek az esperesi templomról. Falainak vastagsága egy méter körüli, néhol a felmenő falrészek is megmaradtak, az előkerült szürke és piros festéknyomok szerint festettek voltak. Belső hossza meghaladja a 15 métert, szélessége pedig a 7 métert, falainak hossza eltérő, ugyanis a falak nem pontosan derékszögűek, ezért az egyik fal fél méterrel hosszabb. A bejárat a kor templomaihoz hasonlóan dél felől nyílhatott. Az előkerült harangtöredékekből arra következtetnek, hogy harangtorony is tartozott a templomhoz.

A templom már a XI. század végén állt. A XIII. században egy átalakítás során a szentély szintjét megemelték és lépcsősorral kötötték a hajóval össze, amiből 3 lépcsőfok fennmaradt. Erre azért volt szükség mert a diadalívet, mely korábban a hajót elválasztotta a szentélytől elbontották. Padlózata kőlapokkal volt burkolva, mely kis területen szintén megmaradt. Téglaboltozatú födémének maradványait ugyancsak felszínre hozta az ásatás. A templom hajójának nyugati oldalán vastag pilléreket találtak, melyek a karzatot tarthatták.

Esperesét először a XIII. század közepén említik.[30] János újvári pap 1354. április 15-én Újváron ad ki oklevelet, ő egyben alesperes és alkamarásként is működött ebben az időben.[30][31]

A templom körül nagy kiterjedésű temető helyezkedett el, melynek 786 sírja került feltárásra, a teljes szám azonban ennek háromszorosa is lehetett (az éves kutatómunkákról szóló összefoglalások adatai szerint a sírok száma 777). A templom belsejéből nem került elő sír, építési törmelékkel összekeveredett csontmaradvány viszont igen, amiből arra lehet következtetni, hogy a XIII. századi átépítés előtt a templom belseje is temetőül szolgált. Talán az itt szolgáló egyházi vezetők használták végső nyugvóhelyül a templomot. Ezt a feltételezést megerősíteni látszik egy nagyméretű koporsókő a XI-XII. század fordulójáról, melynek közepére egy keresztet véstek.

A további leletek közül említendők azok az ékszerek, melyek kiemelkednek az egyszerű karikaékszerek és üveggyöngyök közül. Ilyen például a kauri csiga házából talált gyöngyszem, fonott ezüstszálakból álló fémgyöngyök (bizánci ötvösök munkája)? valamint egy másik sírban nyugvó nő mellett talált karneolból készült kereszt. Szintén vagyonosabb elhunyt sírja lehetett az, melyből 5 pénzérme is előkerült. A vár harcos rétegeire utalnak azok a kard-és tőrtokok, melyeknek veretei pár sírban voltak megtalálhatók, illetve a két sírból előkerült nyílhegy; az egyik az elhunyt keresztcsontjába, a másik egy nyakcsigolyába fúródva maradt fent. Ezek mellett számos csatot, fülbevalókat, hajkarikákat, koporsószöget és koporsók díszvasalását hozta felszínre az ásatás. Osszáriumok kialakítására utaló nyomok is feltárásra kerültek. A leletek kora a XI. és XV. század között mozog, megerősítve azt a feltételezést, hogy a vár és esperesi templom fénykora a XIV. századra tehető, véglegesen az élet a XV. század folyamán szűnt meg.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 40. (2001)B. HELLEBRANDT Magdolna: Dr. Saád Andorra emlékezünk
  2. Szabadfalvi József: Írások Herman Ottóról és a Herman Ottó Múzeumról (Borsodi Kismonográfiák 25. Miskolc, 1987), 139. oldal
  3. ^ a b A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 40. (2001) - WOLF Mária: Északkelet-Magyarország ispáni várai, 182. oldal
  4. A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 16. (1977) - CSÓKÁS János–GÁBOR Judit–GYULAI Ákos: Geofizikai módszerek az archeológiai kutatásban, 7-32. oldal
  5. A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 17-18. (1979) - GÁDOR Judit–HELLEBRANDT Magdolna–SIMÁN Katalin: A Herman Ottó Múzeum 1977. évi ásatásai és leletmentései, 103. oldal
  6. A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 17-18. (1979) - GÁDOR Judit–HELLEBRANDT Magdolna–SIMÁN Katalin: A Herman Ottó Múzeum 1977. évi ásatásai és leletmentései, 109. oldal
  7. A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 21. (1982) - L.WOLF Mária–SIMÁN Katalin: A Herman Ottó Múzeum ásatásai és leletmentései 1980-1982, 109-110. oldal
  8. Várfesztivál
  9. A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 15. (1976),40 oldal
  10. 47. Béla hercegről, akit Beninnek hívtak, Képes Krónika
  11. Wolff, 14 és 27. oldal
  12. Wolff, 24. oldal
  13. [1]
  14. Piti Ferenc: Anjou–kori Oklevéltár. XXIII. 1339. (Budapest–Szeged, 1999.), 327-328. oldal
  15. Szentpétery Imre: Az Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke. Regesta regum stirpis Arpadianae critico diplomatica. II. kötet. 1. Füzet 1255-1272. (Budapest, 1943.), 170. oldal
  16. Kristó Gyula: Anjou–kori Oklevéltár. IV 1315-1317. (Budapest–Szeged, 1996.), 178. oldal
  17. Almási Tibor–Kőfalvi Tamás: Anjou–kori Oklevéltár. XIV. 1330. (Budapest–Szeged, 2004.), 212., 448. oldal
  18. Wolff, 29. oldal
  19. Sebők Ferenc: Anjou–kori Oklevéltár. XXXI. 1347. (Budapest–Szeged, 2007.), 91. oldal
  20. Kristó Gyula: Anjou–kori Oklevéltár. V. 1318-1320. (Budapest–Szeged, 1998.), 302. oldal
  21. Kristó Gyula: Anjou–kori Oklevéltár. VI. 1321-1322. (Budapest–Szeged, 2000.), 201.oldal
  22. Blazovich László-Géczi Lajos: Anjou–kori Oklevéltár. VII. 1323. (Budapest–Szeged, 1991.), 55. oldal
  23. A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 40. (2001)WOLF Mária: Északkelet-Magyarország ispáni várai, 195. oldal
  24. Nagy Imre: Anjoukori okmánytár. Codex diplomaticus Hungaricus Andegavensis. VI. (1353–1357) (Budapest, 1891.), 25. oldal
  25. Piti Ferenc: Anjou–kori Oklevéltár. XXVII. 1343. (Budapest–Szeged, 2007.), 295. és 698. oldal (névmutató, )
  26. Sebők Ferenc: Anjou–kori Oklevéltár. XXXI. 1347. (Budapest–Szeged, 2007.), 194. oldal és 760. oldal névmutató
  27. A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 40. (2001), WOLF Mária: Északkelet-Magyarország ispáni várai, 179, 195. oldal
  28. Tringli István: A Perényi család levéltára 1222–1526, 125 és 147. oldal
  29. Wolff, 36-39. oldal
  30. ^ a b Wolff, 43. oldal
  31. DIPLOMATIKAI LEVÉLTÁR (Q szekció) • Családi levéltárak (állagtalan fondokból) • Bárczay család (Q 27) • 83275

Források[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]