Viridiana

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Viridiana
Rendező Luis Buñuel
Producer Gustavo Alatriste
Ricardo Munoz Suay
Alapmű Benito Pérez Galdós: Halma
Forgatókönyvíró Luis Buñuel
Julio Alejandro
Főszerepben Silvia Pinal
Zene Gustavo Pittaluga
Operatőr José F. Aguayo
Vágó Pedro del Rey
Gyártás
Gyártó Films 59
Ország  Spanyolország
 Mexikó
Nyelv spanyol
Időtartam 90 perc
Forgalmazás
Forgalmazó José Esteban Alenda Distribuciónl
Bemutató francia 1961. május 11.
Külső hivatkozások
IMDb-adatlap

A Viridiana 1961-ben bemutatott, Spanyolországban forgatott Buñuel film, mely nagy nemzetközi botrányt kavart vallási körökben. Több országban betiltották a filmet. Az 1961-es cannes-i filmfesztiválon elnyerte az Arany Pálma díjat

Történet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A fiatal apácanövendék, Viridiana (Silvia Pinal) meglátogatja nagybátyját - Don Jaime (Fernando Rey) - vidéki birtokán. Don Jaime évtizedek óta özvegy, felesége a nászéjszakán halt meg. Az idős férfinek megtetszik az unokahúga és megkéri a lány kezét. Viridiana felháborodottan utasítja vissza nagybátyja házassági ajánlatát. Don Jaime és Ramona (Margarita Lozano) - a szobalánya - ekkor altatót adnak be a lánynak, azért, hogy álmában a férfi megerőszakolja, így kötve magához Viridiánát. Don Jaime azonban ezt nem teszi meg.

Másnap a férfi közli a lánnyal, hogy az este elvette a szüzességét, így már nem tud visszatérni a kolostorba. Viridiana azonban ennek ellenére elkezd összepakolni, továbbra is az a célja, hogy elhagyja a házat. Don Jaime ekkor bevallja, hogy csak hazudott, nem is erőszakolta meg, a lány azonban nem hisz neki és elmegy. A buszállomáson érik utol a rendőrök és közlik vele, hogy nagybátyja öngyilkosságot követett el; felakasztotta magát. A fiatal apáca visszatér a házba, ahol megtudja azt is, hogy Don Jaime minden vagyonát Viridianára és mostohafiára Jorgéra (Francisco Rabal) hagyta.

A lány otthagyja a rendet és a kastélyból menhelyet alapít a városi koldusoknak. Viridiana órákon át imádkozik magányában, szobája falát nagy fakereszt és töviskoszorú díszíti. Jorge barátnőjével Luciával érkezik meg a birtokra, a férfi ambiciózus terveket kíván megvalósítani: modernizálni kívánja a házat és a birtokot. Jorge beleszeret Viridianába - csakúgy mint az apja - azonban a lány az ő közeledését is visszautasítja. Lucia látva, hogy Jorge már mást szeret, elhagyja a házat.

Viridiana egész napját a koldusok körében tölti, együtt imádkoznak, esznek, ápolja betegségeiket. Viridiana próbálkozása azonban csődöt mond: egy délután, amikor Jorge és Viridiana bemennek a városba, a koldusok behatolnak a házba és óriási lakomába kezdenek, lerészegednek, a bútorokat megrongálják, az ételt szétdobálják, kifosztják a házat. Késő este visszaérkezve a városból a házba belépő Jorgét bántalmazzák, Viridianát pedig megpróbálják megerőszakolni. A megkötözött Jorge pénzt ajánl egy másik koldusnak, ha megöli a Viridianával erőszakoskodó koldust. Az meg is teszi. A rendőrök megérkeznek a házba és letartóztatják az erőszakoskodó koldusokat.

Viridiana a film végére megváltozik, töviskoszorúját és fakeresztjét eldobja, haját már szabadon hagyja, majd egy éjszaka kopogtat Jorge ajtaján, és belépve a férfi szobájába Ramonát találja a hálószobában. Jorge felajánla Viridianának, hogy kártyázzanak együtt, csatlakozzon a játékukhoz.

Szereplők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Antiklerikális mű[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mű bővelkedik jellegzetes „buñueli szimbólumokban”, archetipikus alakokban. Számtalan olyan képsor látható, melyet maga a Vatikán is blaszfémiának bélyegzett. A mű maga Buñuel „legantiklerikálisabb” filmje, az egyházat és a kereszténység szimbólumait, eszméit kigúnyolja, kinevetteti, illetve néhol már-már meggyalázza.

  • A kötél, mellyel Don Jaime felakasztotta magát, valójában egy ugrókötél, mellyel az egyik cseléd lánya játszott; később a kötél egy koldus öve lesz; majd a a film végén a koldus ezzel a kötéllel kötözi meg Jorgét.
  • A befogadott koldusok többnyire degenerált-fogyatékos személyek, van közöttük leprás, törpe, megrontott gyermek, vak, féllábú.
  • Egy jelenetben azt láthatjuk, hogy Don Jaime a nászéjszakájukon elhunyt felesége mennyasszonyi cipőjét próbálja felvenni és felesége fűzőjét maga elé téve nézegeti magát a tükörben. A fetisizmus szinte mindegyik Buñuel-filmben megjelenik.
  • Don Jaime folyton Georg Friedrich Händel Messiás című oratóriumát hallgatja gramofonon, ez a zene szól akkor is, amikor meg akarja erőszakolni unokahúgát, és ez hangzik fel a koldusok orgiába hajló vacsorájánál. A fenséges zene ellentéte: Jorge általában amerikai rock&roll-t hallgat rádión.
  • Miközben Viridiana és a koldusok az Angelust imádkozzák, gyors, egymás után következő képsorok mutatják Jorge és az építkezők munkáját, a betonkeverést, mészoltást, ásást, betonozást. Buñuel párhuzamba állítja az imádságot és a munkát, ezt erősíti Jorge megjegyzése is Viridianának, miszerint „Ezek (koldusok) csak ingyenélő mihasznák, nem dolgoznak”.
  • Egy jelenetben láthatjuk, hogy Jorge apja bicskáját használja: a bicska maga egy feszület, amiből egy pengét lehet kinyitni.
  • A mű végén Viridiana eldobja töviskoszorúját, egy kislány pedig hozzáérve a koszorúhoz megsebzi a kezét, és rögtön bedobja a „haszontalan tárgyat” a tűzbe.
  • A koldusok vacsorájánál Buñuel olyan képi megoldást alkalmazott, mely során pontosan úgy mutatja a nézőnek a féktelen, részegségbe, orgiába hajló zabálást, mint ahogy Leonardo da Vinci Utolsó vacsora című freskóján láthatjuk az alakokat. A koldusok magát Jézust és tanítványait jelenítik meg. Buñuel a koldusok vad, féktelen zabalását mintegy az Utolsó vacsora szimbólumaként ábrázolja. Emiatt a jelenet miatt a Vatikán nyilvánosan elítélte a filmet.
  • A film utolsó jelenete előrevetíti, hogy Ramona, Jorge és Viridiana „édes hármasként(ménage à trois) élik tovább életüket.

A mű utóélete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Buñuel 1960-ban térhetett vissza Spanyolországba, ahol 1961-ben forgatta le ezt a filmjét. A vallási ideálok teljesíthetetlensége, hiábavalósága – csakúgy mint a Nazarín című filmjében is – itt szintén központi helyet foglal el. Sok országban csak cenzúrázott változatát mutatták be a mozikban, míg például Spanyolországban a filmet teljes egészében betiltották, a felelős hivatalnokokat, akik a filmet engedélyezték, elbocsátották. Az egyházi képviselők több országban felháborodásukat fejezték ki a keresztény szimbólumokkal forgatott, sokkoló jelenetek miatt. A Vatikán is nyilvánosan ítélte el a filmet, és megtekintését napjainkban sem ajánlja híveinek. Maga a rendező erről így nyilatkozott: „Nem állt szándékomban blaszfémiát elkövetni, de az ilyen dolgokat jobban meg tudja ítélni XXIII. János pápa, mint én.”

1996-ban a filmkritikusok és filmkészítők a legjobb 20. századi spanyol filmnek választották.

Díjak, jelölések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Cannes-i fesztivál (1961)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]