V. Leó örmény király

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
V. Leó
Bust Leon V of Armenia.jpg
V. Leó síremléke a Saint-Denis Székesegyházban (részlet)

Örmény Királyság királya
Լևոն Զ/Ե
Uralkodási ideje
1374. április 2.1375. április 15.
Koronázása Szisz, Kis-Örményország (Kilikia) (ma Törökország)
1374. szeptember 14.
Elődje Korikoszi Mária (Régens)
Lusignan Bertalan (Régens)
Utódja egyiptomi hódítás
Örmény Királyság címzetes királya
Լևոն Զ/Ե
Uralkodási ideje
1375. április 15.1393. november 29.
Elődje önmaga mint tényleges király
Utódja I. (Lusignan) Jakab
Életrajzi adatok
Uralkodóház Lusignan(-Poitiers)-ház
Teljes neve Lusignan(-Poitiers) Leó
Született 1342
Kis-Örményország (Kilikia) (ma Törökország)
Elhunyt 1393. november 29. (51 évesen)
Párizs, Franciaország
Nyughelye Saint-Denis Székesegyház, Párizs
Házastársa Soissons Margit ciprusi úrnő (1345/50–1379/1381)
Gyermekei Feleségétől:
1. Mária (1374–1381)
Ágyasaitól:
2. István (1366 előtt–1393 után)
3. Guido (1372 előtt–1405 után)
4. Fülöp (–1421 körül)
Édesapja Lusignan János, Örményország régense és ciprusi királyi herceg (1306/07–1343)
Édesanyja N. N. (örmény nő)

V. Leó (Kis-Örményország (Kilikia),[1] (ma Törökország), 1342Párizs, 1393. november 29.) vagy más számozás szerint VI. Leó. Önmagát azonban V. Leó-nak címezte mind a pecsétjén latinul: "SIGILUM LEONIS QUINTI REGIS ARMENIE" és a sírfeliratán is franciául: "Leon de Lizingnen quint,"[2] örményül: Լևոն Զ/Ե Լուսինյան, franciául: Léon V de Lusignan, Örményország királya Kilikiában (Kis-Örményország). Örményország utolsó de facto királya. Római katolikus vallású volt. A Lusignan(-Poitiers)-ház örmény ágának a tagja.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Származása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Lusignan-dinasztia örmény ágának címere: balról Örményország, középen Jeruzsálem és jobbról a Lusignan-dinasztia címereinek egyesítésével

Lusignan Jánosnak (1306/071343), Örményország régensének és hadsereg-főparancsnokának[3] egy örmény nővel folytatott házasságon kívüli kapcsolatából származó fia.[4] A Lusignan(-Poitiers)-házi II. Konstantin (1297/13001344) örmény király unokaöccse. A francia eredetű Lusignan (Lusignan-Poitiers)-család Cipruson uralkodó dinasztiájának örmény ágából származott. A II. Leó (12361289) örmény király[5] és Küra Anna (–1285) lamproni úrnő házasságából született Izabella (1376/771323) örmény királyi hercegnő feleségül ment Türoszi Amalrik (1370/721310) ciprusi királyi herceghez, Ciprus kormányzójához, majd Amalrik meggyilkolása után Izabella örmény hercegnő a gyerekeivel örmény hazájába tért vissza. V. Leó a nevét az örmény dédapja, II. Leó örmény király után kapta. A törvénytelen származás bélyege egész életén át nyomasztotta, ezért azt terjesztette magáról, hogy anyja Szoldana grúz hercegnő volt, aki apjával törvényes házasságot kötött. Rudt de Collenberg V. Leónak ezt az állítását egyszerű hamisításnak tekinti, amelyet semmilyen forrás sem támaszt alá.[6] Apját, Lusignan Jánost már 1343-ban elveszítette, de csak nagybátyja, II. Konstantin örmény király 1344-ben történt meggyilkolását követően nevelkedett Cipruson. Miután II. Konstantin királyt öccsével, Lusignan Bohemonddal együtt meggyilkolták, Leó a testvéreivel a puccsisták fogságába került, de sikerült megszöktetni és Ciprusra menekíteni őket.[7]

Útja a trón felé[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1365-ben V. Orbán pápa Korikoszi Mária (13211377/1405) özvegy örmény királynéval az élen Leó jelöltségét támogatta az örmény királyi ház, a Szaven-Pahlavuni-dinasztia neghiri ágából származó Konstantin (13241373) neghiri úrral szemben. Leót azonban fogva tartották, és nem engedték Örményországba utazni, így Neghiri Konstantin foglalhatta el a trónt IV. Konstantin néven. Leó a ciprusi udvarban Jeruzsálem címzetes udvarmestere címet viselte 1372. október 17-étől. IV. Konstantin örmény király meggyilkolása (1373) után újra felmerült Leó trónutódlása. Korikoszi Mária, az idősebb Mária királyné[8], aki rokonságban állt a nápolyi királyi házzal, ismét Leó királlyá választását szorgalmazta annak reményében, hogy egy katolikus örmény király trónra lépte a nyugati hatalmak és a pápa támogatását is elnyeri, és katonailag is megsegítik az ekkor már csak a fővárosra, Sziszre,[9] és közvetlen környékére zsugorodott örmény királyságot.

Örményország királya[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Leónak nagy nehézségekbe ütközött az utazás költségeinek az előteremtése, és feleségének Soissons Margitnak a birtokait is át kellett engednie a ciprusi anyakirálynénak, Aragóniai Eleonórának (13331417). A fia, II. Péter (13571382) ciprusi király csak kis számú katonai kíséretet bocsátott a választott örmény király rendelkezésére. Korikosz kikötője, mely Örményország másik, még keresztény kézen maradt erődje volt, ciprusi fennhatóság alatt állt, az anyakirályné mégis megtiltotta, hogy Korikoszban kikössön, félve egyrészt V. Leó népszerűségétől az örmények körében, másrészt az esetleges egyiptomi támadástól is tartva. Leó feleségét és anyját Korikoszba küldte, ő pedig Adana-folyó torkolatánál szállt partra 1374. április 2-án, ahol a ciprusi király által biztosított lovascsapat Sohier Doulçart vezetésével Korikoszból megérkezett, és csatlakozott az örmény királyhoz. Nagy nehézségek és veszélyek közepette sikerült eljutniuk 1374. július 26-án Sziszbe. Itt a város lakossága nagy örömmel fogadta. Az első örömök után üröm is vegyült a fogadtatásába, hiszen a kincstárat üresen találta. Egyelőre azonban Leó belenyugodott a tényekbe, és a közelgő koronázására koncentrált.

Koronázása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az örmény állam legnagyobb kiterjedése Nagy Tigranész uralkodása alatt: Nagy-Örményország
Az örmény állam Kilikiában (11991375): Kis-Örményország legnagyobb kiterjedése I. Leó uralkodása idején, de V. Leó uralma már csak a fővárosra, Sziszre és közvetlen környezetére terjedt ki.

A kettős koronázás 1374. szeptember 14-én Sziszben, a Szent Bölcsesség Székesegyházban ment végbe örmény és latin rítus szerint. A katolikus szertartást Narbonne érseke, míg az örmény felszentelést az örmény katholikosz, Boghosz (Pál) végezte. Ezután következett a királyné megkoronázása, szintén mindkét vallás előírásai szerint. A koronázással egy időben Oghruy Mária, az ifjabb Mária királyné házasságot kötött Matthieu Chappes (–1375) ciprusi lovaggal.[10] A katolikus szertartás sértette az örmények nemzeti büszkeségét, és ennek erőltetése politikai hiba volt Leó részéről, amely a latinellenességet újra felszította alattvalói körében.

Bukása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A latinellenes párt Leóval szemben Oghruy Máriának, az ifjabb Mária királynénak az öccsét, Asot trónkövetelőt támogatta, aki Örményország legfőbb ellenfelének, Egyiptomnak a védőszárnyai alatt élt Kairóban. Az egyiptomiak támogatták az ő igényét a trónra, és Szisz elfoglalására készültek. Az egyiptomi sereg 1375. január 15-én megostromolta a várost. Az ostrom közben a király is megsérült, eltörött az állkapcsa, és kitörött három foga, de életben maradt. Április 13-án végül a túlerőnek megadta magát, és április 15-én az egyiptomiak elfoglalták a várost. Leó királyt és családját Kairóba szállították. Szisz elfoglalásával hosszú időre megszűnt az önálló örmény állami lét, egészen a XX. századig, de Nagy-Örményország területének csak a kaukázusi részén alakult újjá az örmény állam. 1382-ig volt az egyiptomiak fogságában, és bár nem tartották szigorú őrizet alatt, mégis tragikus élmény volt számára, hiszen ekkor vesztette el feleségét és lányát, valószínűleg egy évvel korábban, 1381-ben július 4. előtt vagy a körül. Ekkoriban érkezett hozzá egy szerzetes szentföldi zarándokútjáról, Jean Dardel, aki később megírta Leó kérésére Örményország történetét.

Madrid ura[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

V. Leó aláírása

1382-ben I. János, Kasztília királya kiváltotta őt egyiptomi fogságából, és 1382 október 7-én elhajózott Alexandriából Rodosz érintésével Avignonba, ahol VII. Kelemen (ellen)pápával találkozott, akit a római pápával szemben elismert. Innen Aragóniába, Navarrába, majd Kasztíliába érkezett, ahol a kasztíliai király átengedte neki Madrid uradalmát. 1383-ban részt vett a kasztíliai király esküvőjén, melyet Beatrix (13721409) portugál hercegnővel kötött, aki pár hónappal később I. Beatrix néven Portugália királynője lett. V. Leó tárgyalásokat folytatott mind a francia, mind pedig az angol királlyal, és a francia király követeként járt el 1389 és 1392 között Angliában, hogy a két királyságot kivezesse a százéves háborúból, hogy ezzel Európa katonai erőit egy Örményország felszabadítására tervezett hadjáratra összpontosítsa, de nem járt sikerrel.

V. Leó síremléke a Saint-Denis Székesegyházban

Halála[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Párizsban halt meg 1393. november 29-én, és a Saint-Denis Székesegyházban temették el. Megtért őseihez, akik Franciaországból vándoroltak ki a Szentföldre, majd alapítottak dinasztiát Cipruson. Sírját a francia forradalom idején feldúlták. Az örmény királyi cím halálával a ciprusi királyokra szállt. Végrendeletében megemlékezett házasságon kívül született életben maradt fiairól is.

A sírkövén a következő felirat olvasható franciául:

„Itt nyugszik a legnemesebb és a legkiválóbb fejedelem, V. Lusignan Leó, az Örmény Királyság latin királya, akinek a lelke megtért Istenhez Párizsban november 29-én az Úr 1393. évében, imádkozz érette."
("Cy gist tres noble et excellent prince Leon de Lizingnen quint roy latin du royaume d'Armenie qui rendit l'ame a Dieu a Paris le XXIXe jour de novembre l'an de grace M.CCC.IIIIXX.XIII. Priez pour luy") Eredeti XIV. századi felirat.[11]

Gyermekei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Miután az apja ebben az időben Örményország régense volt, így nagy valószínűséggel Örményországban, és nem Cipruson született.
  2. Szigorúan véve az örmény királyok listáját csak az ötödik volt e sorban, de ha az örmény királyok elődeit a Hegyek urait is ideszámoljuk, akkor hatodik az uralkodók között. II. Leó (11501219), a Hegyek ura ugyanis 1199-ben örmény királlyá koronáztatta magát, és így királyként az I. Leó címet vette fel. Mindkét számozás elfogadott az irodalomban, de Rüdt-Collenberg (1963 és 1980) munkája alapján V. Leó tekinthető iránymutatónak, hiszen a király maga is V. Leót használta.
  3. IV. Leó (1308/091341) örmény király meggyilkolása (1341) után Lusignan János a bátyja, II. Konstantin trónra léptéig (1342) a régens tisztét töltötte be Örményországban: 13411342. János még bátyja uralkodása idején, 1343. augusztus 7-én halt meg az örmény fővárosban, Sziszben.
  4. Anyjának a neve ismeretlen, de a királlyá választásakor még élt, és fiával tartott Örményországba.
  5. I. Izabella örmény királynő és I. Hetum örmény király fia.
  6. Lásd Rudt de Collenberg (1980).
  7. Biographisch-Bibliographisches Kirchenlexikon/Konstantin II. – 2013. február 3.
  8. Miután mind III. Konstantin (13131362) király, mind pedig IV. Konstantin feleségét Máriának hívták, így nem mindig egyértelmű az utalás a királyné személyére. III. Konstantin felesége Korikoszi Mária volt, aki Osinnak (–1329), Korikosz urának és Örményország régensének, valamint Tarantói Johanna (12971323) özvegy örmény királynénak a házasságából született, és az idősebb Mária királyné megkülönböztető címzést viselte. IV. Konstantin felesége pedig Oghruy Mária (–1377 után) királyné, Korikoszi Mária unokahúga volt, és az ifjabb Mária királyné megkülönböztető megjelölést kapta. Rüdt-Collenberg (1963) az idősebb Mária királynét tekinti V. Leó pártfogójának és Örményország kétszeres régensének, férje, III. Konstantin, majd pedig IV. Konstantin halála után.
  9. Szisz jelentése örményül: Kis Ararát. Az Ararát-hegy örményül Maszisz. Mai neve Kozan, és Törökországban található.
  10. Vö. Rüdt-Collenberg (1963).
  11. David Ruckser: Coins of Cilician Armenia – 2013. február 3.

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Rüdt-Collenberg, Wipertus Hugo: The Rupenides, Hethumides and Lusignans: The Structure of the Armeno-Cilician Dynasties, Párizs, Klincksieck, 1963.
  • Rudt de Collenberg, Wipertus Hugo: Les Lusignan de Chypre = EΠETHΡΙΣ 10, Nicosia, 1980.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


Előző
Korikoszi Mária (Régens)
Lusignan Bertalan (Régens)
Örmény király Armoiries Arménie-Lusignan.svg
1374 – 1375 de facto
1375 – 1393 de iure
Következő
egyiptomi hódítás de facto
I. (Lusignan) Jakab de iure