Tiszaeszlári vérvád

A tiszaeszlári vérvád vagy egyszerűen tiszaeszlári per az 1882–1883 között Tiszaeszláron, majd Nyíregyházán lezajlott per és az ahhoz kapcsolódó politikai és közéleti viták összefoglaló neve. A vérvád, amelyben a tiszaeszlári zsidókat egy keresztény lány, Solymosi Eszter rituális meggyilkolásával gyanúsították meg, rövidesen a magyar politikai erők összecsapásának terepévé vált, Európa-szerte nagy figyelmet kapott, és nagy hatással volt a magyarországi antiszemitizmus későbbi alakulására.

A vérvád elnevezés a történelem során szokásos elnevezése a zsidók ellen emelt azon vádnak, hogy keresztény gyermekeket meggyilkolnak és rituális célokra, különösen a húsvéti (pészah) kovásztalan kenyér (mácah vagy macesz) sütésére felhasználják.

Solymosi Eszter (Ábrányi Lajos grafikus rekonstrukciója nyomán)

Az 1882-ben a falubeli zsidók és számos társuk ellen megindult eljárás, majd az 1883-ban lezajlott, a koncepciós perek vonásait magán viselő per – amelyben Eötvös Károly és védőtársai vállalták magukra a zsidók védelmét – végül a vádlottak felmentésével végződött.

A vád eredete

1882. április 1-jén délben Solymosi Eszter (*Tiszaeszlár, 1867. december 9.), egy fiatal 14 éves keresztény kálvinista felekezetű szolgálólány, akit gazdasszonya, Huri Andrásné festékért küldött a falusi boltba, hazafelé menet eltűnt. Aznap volt a pészahot megelőző szombat (Sabbat Hagadol) ünnepe, amikor a falusi és a környékbeli zsidók a kántor- és metszőválasztásra messziről érkezett vendégekkel együtt a tiszaeszlári zsinagógában gyűltek össze. Az eredménytelen keresés után elterjedt a szóbeszéd, hogy Esztert megölték a zsidók. Édesanyja, Solymosi Jánosné feljelentést is tett ellenük április 3-án Farkas Gábor községi bírónál, majd április 4-én Jármy Jenő tiszalöki főszolgabírónál, de a hatóságok csak a lány országos körözését rendelték el.

Április végén Scharf Samu, a zsidó templomszolga Scharf József négyéves kisfia arról kezdett beszélni, hogy az eltűnt lányt egy sakter ölte meg, a fiú apja és bátyja, Scharf Móric segítségével. Május 4-én Solymosiné erre hivatkozva ismét vizsgálatot követelt a zsidók ellen; a nyíregyházi törvényszék Bary József aljegyzőt jelölte ki vizsgálóbíróul. Bary május 19-én Tiszaeszlárra utazott, letartóztatta Scharf Józsefet és feleségét, és megkezdte a falubeliek kihallgatását. Feljegyezte, hogy friss ásás nyomait látta a zsinagóga közelében, és hogy a falubeliek vallomása szerint Eszter eltűnése napján késő estig világosság és jövés-menés volt a zsinagógában, amire máskor nem volt példa. Egyes szomszédok utólag arra is emlékezni véltek, hogy női sikolyt hallottak a gyilkosság napján.^[forrás?]

Scharf Móric vallomása

Scharf Móric korabeli portréja (Vasárnapi Ujság, 1883. július 8.)

Bary 19-én este Recsky András csendbiztossal a nyíregyházi ügyészségre küldte Scharf Móricot; velük tartott Péczely Kálmán törvényszéki írnok is. Éjszakára megszálltak Recsky tiszanagyfalui lakásán. Hogy mi történt, nem derült ki egyértelműen, de másnap Móric beismerő vallomást tett. (Később a védelem azt állította, hogy Recsky és a korábban szerelemféltésből elkövetett gyilkosságért már börtönbe zárt Péczely tanította be a fenyegetéssel és veréssel kényszerített fiúnak a vallomást; felnőttkori visszaemlékezésében maga Móric is megerősítette ezt, noha ennek a visszaemlékezésnek a hitelessége kérdéses.)

Vallomása szerint apja a szombat reggeli istentisztelet után behívta az arra járó Esztert, hogy segítsen levenni a gyertyatartókat (ami a zsidóknak szombaton tilos volt). Ezután egy Hermann Wollner nevű zsidó vándorkoldus, aki a házukban kapott szállást, a zsinagógába vitte a lányt, ahol a három ott tartózkodó sakter, Buxbaum Ábrahám, Braun Lipót és Schwarz Salamon elvágta a nyakát, és a vérét egy edénybe gyűjtötték. Ezután a holttestet újra felöltöztették, és a nyakát rongyba bugyolálták Lustig Sámuel, Braun Ábrahám, Weiszstein Lázár és Jünger Adolf jelenlétében. Móric – vallomása szerint – mindezt a kulcslyukon keresztül látta. A későbbi helyszíni szemlék során Móricnak mozdulatról mozdulatra tudósítania kellett a kulcslyukon keresztül a bent történteket. A fiú mindent jól látott. A védelem azonban formai hibára (a zsinagógában ugyanis két asztal volt található, s ez lehetőséget adott arra, hogy a védelem és a tanú egymás mellett elbeszéljenek - áll Bary József törvényszéki jegyző visszaemlékezéseiben) apellálva igyekezett szavahihetőségét kikezdeni.^[forrás?]

Recsky ezután üzent Barynak, aki még aznap éjjel Tiszanagyfalura utazott. Móric megismételte előtte a vallomását, melynek alapján tizenkét zsidót letartóztattak. Recsky átvizsgáltatta a zsinagóga és a sírok környékét, de nem találta nyomát a holttestnek. Móricot gyanúsítottból koronatanúvá minősítették, és szülei előzetes letartóztatása miatt gyámság alá helyezték.

Az antiszemitizmus felerősödése

Az antiszemita érzelműek hamar meglátták a lehetőséget az esetben. Már május 20-án, Scharf Móric vallomástétele előtt megjelent a Magyar Állam c. lapban Adamovics József tiszaeszlári plébános levele, amelyben felelevenítette a korábbi vérvádeseteket, és felfestette a Solymosi Esztert rituálisan feláldozó zsidók képét.^[forrás?] A magyar antiszemitizmus vezéralakjai, Ónody Géza és Istóczy Győző pár nap múlva a parlamentben is megismételték a vádakat, és a Tiszaeszláron megvádoltakat az egész zsidósággal azonosították. Ónody tiszaeszlári birtokosként a nyomozásban is részt vett. A vádak gyorsan terjedtek, annak ellenére, hogy Tisza Kálmán miniszterelnök július 1-jén utasította a rendőrséget az antiszemita röplapok lefoglalására. Hatásukra zavargások törtek ki számos helységben, többek között Nagyszombatban, Pozsonyszentgyörgyön, Szenicén és Pápán. A lassan vérvádspecialistává avanzsáló Ónody megkezdte egy, a vérvádakkal és a tiszaeszlári esettel foglalkozó könyv kidolgozását.

A tiszadadai holttest

Június 18-án tutajosok egy fiatal nő holttestét találták meg a Tisza partján, Tiszadada közelében. A halott Solymosi Eszter ruháit viselte, és a helyi orvos 14 évesnek becsülte; a nyaka sértetlen volt.

1883-ban, Ábrányi Lajos kiküldött grafikusként tudósított helyszíni képriportok formájában a tiszaeszlári per eseményeiről a Vasárnapi Ujság 1883 évi 28. számában

A rögtönzött halottszemlén a tömegből kiszólított falubeliek a lemeztelenített holttestben Solymosi Esztert ismerték fel, viszont édesanyja és annak húga, Solymosi Gáborné, akik legjobban ismerték őt, tagadták, hogy Eszter lenne a halott. A három szakértőből álló rögtönzött orvosi bizottság megállapította, hogy a halott 10-24 éves volt, és 8-10 napja hunyt el.^[forrás?] A következő nap tartott halottszemlén már senki nem ismerte fel a testet. A tetemet ezután eltemették.

(Később számos szabálytalanságot vetettek Bary aljegyző szemére: nem idézte fő tanúját, Scharf Móricot a halottszemlére, sem a boltost, aki utoljára látta Esztert élve; nem vette pontosan jegyzőkönyvbe az első nap a holttestet Eszterrel azonosítók szavait; nem részletezte, milyen állapotban volt a holttest; nem vizsgáltatta meg azt a pontot, ahol Eszter különös ismertetőjele, egy fél évvel korábbi tehéntaposás nyoma található, sőt hozzájárult, hogy súrolókefével tisztítsák le a testet, ami eltüntethette a nyomot. Azzal is megvádolták, hogy szándékosan manipulálta a második napi szemle menetét: a zsinagóga szomszédságában tartotta, és előítéleteinek megfelelően válogatta meg, kit engedjenek a halotthoz.)

Bary azt feltételezte, hogy a zsidók egy másik nő holttestét öltöztették Eszter ruháiba, s felmentésük érdekében megszervezték a már nem egyértelműen felismerhető halottnak a hatóságok kezére juttatását. Utasítására letartóztatták a testet megtaláló tutajosokat; a védelem szerint napokon át tartó vallatással, fenyegetésekkel és veréssel kettejükből, Matej Ignácból és Herskó Dávidból beismerő vallomást csikartak ki, mely szerint pénzért vállalták a tetem beöltöztetését és leszállítását. Vallomásuk alapján letartóztattak egy újabb tutajost, Smilovics Jankelt; hatnapos „megdolgozás” után ő is vallott, eszerint két tiszaeszlári zsidó, Grósz Márton és Klein Ignác adta nekik a holttestet. A további vallatás nem járt eredménnyel. ^[forrás?]

Vádemelés

Tizenöt személy ellen indítottak eljárást, helyezték őket előzetes letartóztatásba, majd nyújtotta be ellenük egy év múltán a Királyi Ügyészség mint vádhatóság 1883. április 14-én a vádiratot a Nyíregyházi Törvényszékre. Schwarz Salamont, Buxbaum Ábrahámot, Braun Lipótot és Wollner Hermannt gyilkossággal, Scharf Józsefet, Junger Adolfot, Braun Ábrahámot, Lusztig Sámuelt, Weiszstein Lázárt és Taub Emmánuelt gyilkosságban való bűnrészességgel, Vogel An­zelmet, Smilovits Jakabot, Herskó Dávidot, Grosz Mártont és Klein Ignácot pedig bűnpártolással és a holttest elrejtésével vádolták. Matej Ignácot, aki a gyanúsítottak közül egyedül nem volt zsidó, az eljárás folyamán tanúvá minősítették.

A holttest exhumálása

1882. szeptember közepén a védők indítványára a holttestet exhumálták és felboncolták a budapesti egyetem kirendelt tanárai: Scheuthauer Gusztáv, Belky János és Mihalkovics Géza professzor. Az előbbi, vidéki orvosokból álló bizottság véleményét tudománytalannak és valótlannak minősítették, ezt a véleményüket később a törvényszéki tárgyaláson is megerősítették. A szakértő tanárok a holttestet már felbomlott állapotban találták, így számos tényt nem tudtak tisztázni, azt viszont megállapították, hogy a holttest nyaka ép, így a nyakelvágás mint a halál oka kizárható. A bíróság ítéletének indoklása szerint a megtalált holttest azonossága Solymosi Eszterrel kétséges volt, ezért nem fogadta el azt bizonyítéknak a vádlottak felmentéséhez.

A per

Eötvös Károly ügyvéd

A megvádoltak védelmét Eötvös Károly képviselő és ügyvéd vállalta el, szembeszállva saját pártja, a Függetlenségi Párt ellenzésével. Védőtársa Funták Sándor, Friedmann Bernát és Székely Miksa volt. A „tiszaeszlári” per Nyíregyházán 1883. június 20-tól augusztus 3-ig lefolytatott végtárgyalásán az ügyészi feladatokat Szeyffert Ede királyi főügyészhelyettes látta el, aki alapjában nem hitt a vérvád-babonában, és „sokkal inkább védelmezte, mintsem vádolta a gyanúsítottakat”, július 27-i vádbeszédében maga is a vádlottak felmentését indítványozta. Eötvös híres, hétórás védőbeszéde július 30-án reggel háromnegyed 9-től délután 4 óráig tartott. A védelem álláspontja szerint a megtalált holttest valóban Solymosi Eszteré, aki, elsősorban gazdája, Huriné kíméletlen bánásmódja miatt életén elkeseredve nekiment a Tiszának, miután Huriné boltba küldte festékért, rossz festéket hozott, Huriné pedig visszaküldte a lányt. E verzióval szemben is merültek fel ellentmondások. Így nem volt kézzelfogható bizonyíték arra, hogy Huriné éheztette a lányt, valamint az is életszerűtlennek tűnt, hogy a lány öngyilkossága előtt azzal foglalatoskodott volna, hogy a festéket tartalmazó kendőt olyan erősen a karjához kösse, hogy az még több, mint száz nap elteltével is ott legyen – a másik verzió szerint utólag beöltöztetett – holttesten.

A fiatal Mikszáth Kálmán a Pesti Hírlap tudósítójaként a helyszínen végigkövette a tárgyalást, komoly oknyomozói munkát végezve „megkeresett filoszemitát, antiszemitát, dzsentrit, polgárt és parasztot, és megpróbált elfogulatlanul tudósítani a perről”, melyért az egyik oldal antiszemitának a másik zsidóvédőnek bélyegezte. Mikszáth, miközben egyértelműen elítélte a kibontakozó általános antiszemitizmust, magában az ügyben mind a védelem és a vád képviselőit is elfogultnak ítélte, és bár a vérvád motivációban nem hitt, maradt benne bizonytalanság: „A sakter-pör hasonlít a felhőkhöz vagy a ködhöz, amelyből ki-ki olyan képet lát, aminőket az ő fantáziája bír kiszínezni magának.”

Ítélet

A Magyar Királyi Kúria részmegállapításként kimondta, nem állapítható teljes bizonyossággal, hogy a megtalált holttest Solymosi Eszteré, összességében az augusztus 3-án kihirdetett ítéletében kimondta a megvádolt zsidók felmentését. A fellebbezés után a jogerős felmentő ítéletet 1884. május 10-én hozták meg.

A per utóhatásai

Az elsőfokú felmentő ítélet hírére zavargások törtek ki szinte minden magyar nagyvárosban, különösen a Dunántúlon. Statárium elrendelésére és a katonaság halálos áldozatot is követelő bevetésére volt szükség a tömeg felszámolásához.

A per és a felmentő ítélet miatt országosan felkorbácsolódott antiszemita érzelmeket kihasználva kezdett szervezőmunkába Istóczy Győző, aminek eredményeként 1883. október 6-án (németországi mintára) megalakult az Országos Antiszemita Párt, ami az 1884-es és 1887-es választásokon is bejutott az Országgyűlésbe.

Tiszaeszláron sokan tartják úgy ma is, hogy a zsidók ölték meg Solymosi Esztert. A történet részévé vált a környék mondavilágának, egyes változataiban a nyaka elvágása helyett az éppen épülő zsinagógába falazták be a lányt.

A szélsőjobboldali legendáriumba a tiszaeszlári per mint a tengerentúli zsidó nagytőke nyomására elhallgatott zsidó bűnügy került be.

Solymosi Eszter síremléke, melyet egy, a megvádolt zsidók bűnösségében ma is hívő spanyolországi magyar házaspár állíttatott, egyfajta antiszemita kegyhellyé vált, halálának évfordulóján a MIÉP-től a Magyar Gárdán át a Magyar Nemzeti Arcvonalig számos szervezet rendszeresen megemlékezik a „bűntényről”.

A per nemzetközi visszhangja

A tiszaeszlári vérvádper Európa-szerte példátlan felháborodást keltett, nem csupán a zsidóság körében. A magyarokon kívül a külföld legkiválóbb keresztény teológusai is elítélték a pert, amelyet középkori, sőt ókori babonák maradványának neveztek. Közéjük tartozott Hermann L. Strack, a berlini egyetem protestáns hebraistája. Maga Kossuth Lajos is szót emelt Torinóból, s tiltakozásában középkori előítéletnek, Magyarország gyalázatának és a civilizációhoz méltatlannak nevezte a vérvád-ügyet.

Lásd még

• Dreyfus-per

Források

• Bary József: A tiszaeszlári bűnper, reprint kiadás, Gede Testvérek, Budapest, 1999. Online elérés a Magyar Társadalomtudományok Digitális Archívuma honlapján.
• Eötvös Károly: A nagy per, mely ezer éve tart és még sincs vége, Révai Kiadó, Budapest, 1904 Online elérés a Magyar Társadalomtudományok Digitális Archívuma honlapján.
• Kende Tamás: Vérvád : egy előítélet működése az újkori Közép- és Kelet-Európában, Osiris Kiadó, Budapest, 1995
• Kövér György: Gentry és zsidó? Társadalmi identitás és előítélet az 1880-as évek Magyarországán, Századvég 31.
• Kubinszky Judit: Politikai antiszemitizmus Magyarországon: 1875-1890, Kossuth Kiadó, Budapest, 1976, (részlet)
• Mikszáth Kálmán (Scarron) tudósításai a per tárgyalásáról a Pesti Hírlapban ([2])
• Sándor Iván: A vizsgálat iratai (Tudósítás a tiszaeszlári per körülményeiről), 6. kiadás, Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2004
• Magyar zsidó lexikon. Szerk. Ujvári Péter. Budapest: Magyar Zsidó Lexikon. 1929. 897–899. o.  Online elérés

Ajánlott irodalom

• Kövér György: A tiszaeszlári dráma – Társadalomtörténeti látószögek (Osiris Kiadó, 2011, ISBN 978-963-276-055-1)
• Blutman László: A rejtélyes tiszaeszlári per. Osiris Kiadó, Budapest, 2017.

Feldolgozások

• Krúdy Gyula: A tiszaeszlári Solymosi Eszter (Magyarország, folytatásokban, 1931)
• Verzió (film, 1979); Rendező: Erdély Miklós (Beszélgetés Erdély Miklós rendezővel)
• Tutajosok (film, 1989) Rendező: Elek Judit
• Márton László: Hamis tanú (regény, Pesti Kalligram KFT., 2016)

További információk

• Tiszaeszlár és korrobori ma , oroszlanosudvar.hu