Szociális munka

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A szociális munka története külföldön[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kezdetben a szociális munka és a szociálpolitika nem választható ketté, nem formalizáltan évezredek óta gyakorlat az emberek közötti segítségnyújtás, tudományágként azonban csak a 19. században jelent meg az ipari forradalom megindulásával.

  • A szociális munka gyökerei az ókorban:

Az ókori államokban (Róma, Görögország) a szociálpolitika és a szociális munka a polgárokra, a rabszolgákra és a gyerekekre irányultak. A törvények és a különböző egyesületek működésén keresztül valósult meg a segítés a Kr. e. V-IV. századtól. Ennek formái: egészségügyi ellátás, az elemi létfenntartás szükségleteinek biztosítása (élelmezés), hivatásos orvosok alkalmazása, közfürdők használata, hadirokkantak ellátása, veteránjáradék, gyámság intézménye, adósvédelem.

Az állami szociálpolitika gyökerei kezdődtek el, megvalósítói az egyház, a céhek, a helyi kisközösségek és a földesurak. Az egyház a tömeges szegénység kezelésére vállalkozott, míg utóbbiak mikroszinten, az egyén illetve a családok szintjén igyekezett tenni valamit: a céhek szükség esetén segélyezték tagjaikat, a földesurak gondoskodtak cselédeikről. Szerzetesrendek betegápolással, tanítással, alamizsnaosztással foglalkoznak (bencések, ciszterciek, ferencesek, jezsuiták, irgalmasok, pálosok). A középkori szegénygondozásban megjelenik az érdemes/érdemtelen szegény fogalma, megkülönböztették azokat, akik tehetnek sorsukról és akik önhibájukon kívül kerültek nehéz helyzetbe.

    • Német modell: nyílt szegénygondozás folyik, a "szociális munkások" felkutatják, látogatják a szegényeket, ispotályokat, árvaházakat hoznak létre számukra.
    • Angolszász gyakorlat: zárt szegénygondozás, dologházakban megalázó munkavégzésre kényszerítik a szegényeket az ellátásért fejébe, melyet az 1601-es szegénytörvény előírt. Alapelve: "Aki nem dolgozik, ne is egyék!"
  • XVII-XVIII. század:

Továbbra is a szegénypolitika jellemző, elsősorban a társadalom perifériájára szorult szegények gondozása zajlik nyílt és zárt gondozási formában, kizárólag a létfenntartás szükségleteire válaszolnak az intézkedések.

A "szociális munkások" három fontos készsége ebben az időben a törvények ismerete, szervezői készség, azon intézmények ismerete, ahova a szegényeket tovább lehet küldeni, illetve adatgyűjtés a szegények életkörülményeiről.

  • XIX. század:

A modern szociálpolitika kezdete, a gyáripar és a munkáskérdés megjelenésével megjelenik a társadalombiztosítás, két fő formája a német és a skandináv modell.

    • Német modell (Bismarck):

Ez a társadalombiztosítási rendszer segélyezés helyett bevezeti a jogosultságot, biztosításon alapuló pénzügyi ellátási rendszer. Érvényesül az ekvivalencia elve: a befizetések megegyeznek a kifizetésekkel. A jogosultak a munkavállalók, akik korábban befizettek, a forrásokhoz a munkaadók is hozzájárultak. A szervezete az államigazgatástól elkülönített.

    • Skandináv modell:

Alapelve a szolidaritás. Jogosultak a rászorultak, melyet nem kötnek feltételhez, kiterjesztik a társadalomra. A társadalombiztosítás forrása az adókból táplálkozik, állampolgári jogon jár, az államigazgatás szerves részét képezi.

Először 1883-1900 között baleseti, betegségi/rokkantsági, és öregségi biztosítások voltak, később jelentek meg a munkanélküliség elleni biztosítások és a családi pótlék. A létfenntartáson túl már az elismert kockázatokkal szembeni védelem is megjelenik.

A szociális munka fejlődik, 1883-ban Londonban Samuel Barnett és felesége otthonaikban szegényeket látogattak, ún. "barátságos látogatók" voltak. Úgy gondolták, adományok helyett segítséget kell kapniuk, mely által megszervezhetik életüket úgy, hogy maguk jussanak hozzá a javakhoz. Cél volt képzést, munkalehetőséget biztosítani alamizsna helyett. Egyetemi telepet hoztak létre, ahol az egyetemisták beköltözhettek a szegények közé, taníthatták őket és tanulhattak tőlük, elindult a settlement (letelepedés, berendezkedés) mozgalom. Cél a társadalmi egyenlőtlenségek mérséklése és a felsőbb rétegek szemének felnyitása volt. Több kritika érte őket, ezeket a telepeket a társadalomtudósok kísérletező helyének titulálták a bírálóik.

1888-ban Jane Addams létrehozta az észak-amerikai szociális settlementeket Barnettéké mintájára, a Hull House közösségi házat Chicago szívében. Alapítói fiatal, diplomás nők voltak, akik emberszeretetből hozták létre a telepeket. Részt vettek a fiatalkorúak bíróságának, a munkavédelmi törvényeknek és a környezetszennyezés elleni küzdelmeknek megszervezésében.

Az USA-ban 1877-ben alapították a Charity Organisation Societyt (Jótékonyságszervező Társaságot), melynek célja a szegénység felderítése volt, a szervezet a korábbi "barátságos látogatók" gyakorlatára támaszkodott. 1889-től a szervezet tagja lett Mary Richmond is.

  • XX. század:

Az Amerikai Egyesült Államokban fejlődik ki a mai értelemben vett professzionális szociális munka, mely Mary Richmond nevéhez köthető. Ekkor a diagnosztikai iskola jellemző, mely a freudi gyökerekből táplálkozik, Richmond nevéhez fűződik. Ennek lényege, hogy a probléma a kliensben van, melyet a szakember képes felismerni, orvosolni.

Richmond 1917-ben megírta a Társadalmi Diagnózis c. könyvet, melyben kifejlesztette az esetmunka alapjait, szót ejtett az első interjúról, a kapcsolatfelvétel módjáról, az együttműködésről. 1922-ben tankönyvet jelentetett meg Mi az eseti szociális munka? címmel. Szerinte a társadalom nemcsak közeg, hanem az emberi fejlődés forrása is lehet. Az ember szerinte tanulékony, tanulni akaró lény, a szociális munkás feladata a nevelés, hogy az egyén alkalmazkodni tudjon a környezetéhez, a társadalomhoz. Úgy gondolta, az egyén szegénysége az élettörténetén és a társadalmi hatásokon múlik.

A szociális munka története Magyarországon[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szociális munka magyarországi története a szocializmusig a nemzetközihez hasonlóan fejlődött. Az 1900-as évek elején az iparosodás és az urbanizáció következtében nagyobb méreteket öltő szegénység jelentette a legnagyobb társadalmi gondot.

  • 1905-ben létrejött a szegénygyám intézménye, a fővárosi szociális munkások felkeresték a szegényeket és véleményezték a segélyezési javaslatokat a látogatások alapján.
  • 1912-ben Hilscher Rezső vezetésével megalakult a Főiskolai Szociális Telep, az első magyar settlement, ahol közösségi szociális munkát végeztek előadásokkal, tanácsadással, munkaközvetítéssel.
  • Az I. világháború idején a szociális szolgáltatások a kor viszonyaihoz igazodtak: a Városi Népsegítő Iroda csomagokat küldött a frontvonalakra, az árvákat, özvegyeket segélyezte, tanácsadással foglalkozott.
  • A trianoni békeszerződéssel teljes közigazgatási összeomlás következett be, krízis alakult ki, határmenti kisközösségek, családok hullottak szét, elszabadult az infláció, a munkanélküliség, lakáshiányok léptek fel, nagy lett a migráció. Ezek a problémák nélkülözhetetlenné tették a professzionális segítést, a szociális munka ismét az elszegényedés problémájára összpontosított.
  • P. Oslay Oswald, ferences rendfőnök kidolgozta az ún. Egri normát, a nyílt szegénygondozás egyik módszerét. Szegénygondozó bizottság gyűjtötte és osztotta szét az adományokat, munkalehetőséget biztosítottak a rászorulóknak, és megjelent a pszichológiai gondozás is.
  • Csorna Kálmán 1930-ban rendszerezte a szociális munka addigi tapasztalatait, felvázolta a szociális ellátórendszert életkor szerint (anya- és csecsemővédelem, gyermekvédelem, felnőttvédelem).
  • Esztergár Lajos termelőszövetkezeteket hozott létre, ahol a munkanélküli lakosság aktívan részt vehetett a javak előállításában, ezzel biztosíthatta önmaga és családja megélhetését.
  • Az 1930-as évektől a szociális munkában új paradigma hódított, a családvédelem és a családgondozás. 1940-ben létrejött az Országos Nép- és Családvédelmi Alap (ONCSA), mely a családvédelem pénzügyi hátterét biztosította.
  • Az államszocializmus időszakában az uralkodó ideológia szerint a szociálpolitika és a szociális munka szükségtelenné vált, mivel "a népi demokrácia minden tette szociálpolitika". Megkezdődött a szociális munka leépítése, beolvasztása az egészségügybe.
  • 1960-ban létrejött a Nevelési Tanácsadó, mely a szociális munka új csírájának tekinthető.
  • 1972-ben a családgondozó munkakör létrejöttével a szociális munka újjászületett, a családgondozók a szociális munka eszközeit alkalmazva családlátogatással, konzultációval foglalkoztak.
  • 1980-ban szociológusokból és szociális munkásokból álló Szegényeket Támogató Alap alakult. Ebben az időszakban kezdték kutatni a társadalmi beilleszkedési zavarokat, melynek köszönhetően az 1980-as évek közepén létrejöttek a családsegítő központok, melyek családgondozást, egészségügyi, mentálhigiénés feladatokat láttak el. Szociális munkás szakma ekkor még hivatalosan nem létezett, így orvosok, pedagógusok, jogászok végezték a tevékenységet. Esetmegbeszélő műhelyek alakultak, melyek hozzájárultak a szakma későbbi kialakulásához.
  • 1985-ben nagy áttörés volt a posztgraduális szociálpolitikus képzés megindulása.
  • 1989-ben a rendszerváltozással a szociális szakmák legalizálódtak, megindultak a felsőfokú szociális képzések, elsőként 1989-ben Szekszárdon az általános szociális munkás képzés, majd Pécsett 1991-ben. 1990-ben kialakították az ún. soproni minimumkövetelményeket, a szociális munkás képzés tananyagát, standardjait.
  • A rendszerváltás után megindul a szociális törvényalkotási folyamat: 1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról; 1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról.

A szociális munka fogalma[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szociális munka az alkalmazott társadalomtudományok közé sorolt professzionális segítő tevékenység, mely elősegíti a társadalmi fejlődést, az egyének, csoportok, közösségek működésének javítását, helyreállítását, problémáinak megoldását. Segíti a hatalomtól megfosztottak hatalomban való részesedését, a nagyobb társadalmi jólét és jól-lét elérését, melyhez igyekszik kedvezőbb társadalmi feltételeket teremteni.

Az emberi jogok és a társadalmi igazságosság, esélyegyenlőség elvei alapvetőek a szociális munkában. A szociális munka az egyén és a környezete közötti kölcsönhatáspkkal foglalkozik. Feladata, hogy képessé tegye az embereket lehetőségeik minél teljesebb kiaknázására, javítsa az életszínvonalukat és megelőzze és kezelje a hibás működést, a devianciat. A szociális munkások a változás előmozdítói a társadalom és az egyén, a család és a szűkebb közösség életében. A szociális munka az értékek, elméletek és a gyakorlat egymással szorosan összekapcsolódó rendszere.

  • Praxis: Válságokra és szükséghelyzetekre, valamint a mindennapi személyes és társadalmi problémákra válaszol. A gyakorlat része a személyes és társadalmi problémák kiküszöbölése, orvoslása, a helyreállítás, a rehabilitáció, a megelőzés. A beavatkozások magukban foglalják az intézményi adminisztrációt, a közösségszervezést, a társadalmi, politikai akciókhoz való kapcsolódást, tanácsadást, pszichológiai konzultációt, kutató-oktató tevékenységet, információnyújtást, érdekérvényesítést, szemléletformálást is. A szociális munka gyakorlatában a prioritások az egyes társadalmakban a kulturális, történelmi és szocioökonómiai helyzettől függően változnak.

A szociális munka célcsoportjai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Azokat az embereket, családokat, csoportokat, akik a szociális munkás segítségét igénybe veszik, klienseknek vagy ügyfeleknek nevezzük. Általában igaz, hogy klienssé válhat bárki, aki segítségre szorul illetve segítséget kér.

A szociális munka területei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Szenvedélybetegekkel folytatott szociális munka
  • Pszichiátriai betegekkel folytatott szociális munka
  • Idősgondozás
  • Utcai szociális munka
  • Bűnelkövetőkkel folytatott szociális munka
  • Családokkal folytatott szociális munka
  • Közösségi szociális munka
  • Fogyatékossággal élőkkel, megváltozott munkaképességűekkel végzett szociális munka

Lásd még: szociális intézmények

Szociális munkások képzése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szociális munkás képzés főiskolai (4 éves) és egyetemi (5 éves) szinten valósult meg. A bolognai folyamat bevezetése óta az alapszak (BSc képzés) 3,5 éves, melyből 3 év az egyetemen zajlik, 0,5 év terephelyen, valamely szociális intézményben gyakorlat formájában. A mesterképzés (Msc) 2 éves, az alapszak elvégzése után teljesíthető.

Szociális munkás képzés Magyarországon:

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Barker, R. L. – Almásy, J. (1996): Mérföldkövek a szociális munkában: A szociális gondoskodás és a szociális szemlélet változása Hammurabitól napjainkig. Budapesti Szociális Forrásközpont. Budapest.
  • A szociális munka elmélete és gyakorlata, 1. kötet, Semmelweis Kiadó, Budapest, 1996.
  • Gosztonyi G., Pik K. (1998): A szociális munka szótára. Grafit Kiadó. Budapest. ISBN 963-85488-4-3
  • Kozma J. (szerk.) (1998): Kézikönyv szociális munkásoknak. Szociális Szakmai Szövetség. Budapest.
  • Pik K. (2001): A szociális munka története Magyarországon (1817–1990). Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület. Budapest.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]