Supka Géza
Supka Géza (Budapest, 1883. április 8. – 1956. május 25.) magyar régész, művészettörténész, író, újságíró, az MTA levelező tagja.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Életpályája
Anyai ágon rokona volt Eötvös Józsefnek és Kazinczy Ferencnek. Felesége Gere Gizella, aki komoly rajztehetség volt, de nem csinált karriert, mivel a családnak szentelte életét. A házasságból két gyermekük született: Supka Ervin régész és Supka Magdolna művészettörténész.
Régészeti és művészettörténeti tanulmányait a grazi egyetemen végezte. Kolozsvárt doktorált. 1904-től a Magyar Nemzeti Múzeum régiségtárában dolgozott. 1916-17-ben meghívott régész-műtörténet előadója volt a bécsi egyetemnek. Előadásokat tartott Rómában, Lipcsében, Kölnben, Kielben és Stockholmban.
1918-ban a Nemzeti Tanács prágai követe volt. 1919-ben Bécsbe emigrált. 1921-től nem vették vissza dolgozni a Nemzeti Múzeumba, ezek után újságírással és lapszerkesztéssel foglalkozott. 1945-től rövid ideig újból a Nemzeti Múzeumban dolgozott, a múzeum elnökeként.
Aktív tagja volt az unitárius egyháznak. Több előadást tartott a Brassai Sámuel Ifjúsági Egyletben. Indítványozta Dávid Ferenc Nemzeti Múzeumban levő székének bronz koszorúval való megjelölését. Több előadást tartott Brassai Sámuelről. 1929. május 12-én az ő kezdeményezésére tartották meg az első Ünnepi könyvhetet. Egyik kezdeményezője volt az Írók Gazdasági Egyesülete megalakításának és az "íróhetek" megszervezésének (az 1932-es balatoni, az 1933-as lillafüredi találkozó).
A második világháború idején, 1944-ben ellenállási szervezetet irányított. 1945-től szabadkőműves nagymester, a Polgári Demokrata Párt egyik alelnöke, pártján belül a balszárny vezetője lett. Áprilisban beválasztották az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe. Az év végén rendezett 1945-ös választásokon bár indult, de nem jutott be, az 1947-es választásokon azonban már igen. 1949 elején, noha szimpatizált a folyamatokkal, mégis az 1949-es választás előtt pár héttel lemondott képviselői mandátumáról és visszavonult a közélettől.
1921 és 1949 között élénk publicisztikai tevékenységet fejtett ki: a Világ, a Magyar Hírlap és a Pester Lloyd című lapokba írt. 1926-ban megalapította és 1938-ig szerkesztette a Literatura című irodalmi és kritikai folyóiratot. 1945-1949-ig a Világ főszerkesztője, s az MTA levelező tagja. 1949-ben az irodalmi életből is visszavonult. 1989-ben posztumusz visszakapta akadémiai tagságát, s már az 1980-as évek közepétől több könyvéből válogatást adtak ki.
A Rákoskereszttúri Sírkertben nyugszik.
[szerkesztés] Könyvei
- A budafelhévízi Szentháromság-templom. Budapest, 1907.
- Lehel kürtje. Budapest, 1910.
- A százéves régiségtár, 1913.
- Motívumvándorlás a korábbi középkorban. Budapest, 1914.
- A nagy dráma : a világháborús események háttere. Miskolc, 1924.
- Habsburg krónika. 1-3. [Budapest] : 1932.
- 1848 : a márciusi forradalom előzményei, lefolyása, társadalmi jelentősége. [Budapest], 1938.
[szerkesztés] Források
- Művészeti lexikon IV. (R–Z). Főszerk. Zádor Anna, Genthon István. 3. kiad. Budapest: Akadémiai. 1983.
- Új magyar irodalmi lexikon III. (P–Zs). Főszerk. Péter László. Budapest: Akadémiai. 1994. ISBN 963-05-6807-1
