Theuderich keleti gót király

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Nagy Theodorik szócikkből átirányítva)
Nem volt Nyugat felé nép, amely Theoderichnak, amíg élt, vagy barátság, vagy hódítás révén ne szolgált volna.

Jordanes VI. sz.-i krónikaíró[1]


Theuderich
Gesta Theodorici - Theodoric the Great (455-526).jpg
Theuderich ábrázolása a Gesta Theodoriciből
(1176 előtt)

Keleti gót király
Uralkodási ideje
474[2] – 526. augusztus 30.
Elődje Theudemir
Utódja Athalarich
Itália királya
Uralkodási ideje
493. március 5.[2] – 526. augusztus 30.
Elődje Odoaker
Utódja Athalarich
Életrajzi adatok
Uralkodóház Amalok
Született
454
Carnuntum
Elhunyt
526. augusztus 30. (72 évesen)
Ravenna[3]
Házastársa ismeretlen
Házastársa Audefleda
Gyermekei Thiudigotho, Ostrogotho, Amalasuentha
Édesapja Theudemir
Édesanyja Erelieva (Eusebia)
Az adatokhoz [4]
Theuderich pénzérméje (491 és 501 között)


Nagy Theuderich[a 1], más írásmóddal Theoderich,[5] Theodorik (latinul: Theodericus, Theodoricus[6]), (453[2]/454[7], újabb kutatás szerint 455[a 2]526. augusztus 26.[8]/30.[2][9]), az osztrogótok királya (ur.: 474526), Itália vezetője (ur.: 493526) és a vizigótok kormányzója[a 3] (511526). Itáliában keleti gót birodalmat alapított[10] és össze akarta olvasztani a gótokat a rómaiakkal[10], azonban ez a törekvése az ariánus gótok és katolikus rómaiak vallási ellentétén meghiúsult[10]. Theuderich-ről formázták a mondabeli Dietrich von Bern („Theoderich von Verona“) alakját[11].

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ifjúkora[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hun uralom alól felszabadult gótok, miként Jordanes krónikaíró írja, az Amalok ősi családjából származó Valamir király és testvérei, Theudemir és Vidimir alatt éltek Pannóniában "nagy egyetértésben", de megosztva maguk között a területet[12]. 456457 telén Attila fiai "ellenük jöttek, mintha azok csak uralmuk alól szöktek volna meg", azonban Valamir király visszaverte a hun csapatokat, amelyek Szkítia Dnyeper menti részére menekültek[12]. A győzelem hírével Valamir örömhírnököt küldött testvéréhez[12]. "Thiudimer házában azonban még nagyobb örömet talált. Ezen a napon született meg ugyanis Thiudimer fia, Theodorich, bár csak egy ágyasától, Ereleivától, de azért nagy reményű fiúcska"[12][a 4]. Jordanes, miként a későgót hagyomány is, a győzelem napjára helyezi Theuderich születését, mintegy ezzel is kiemelve személyiségét[12]. Valójában Theuderich korábban, 452453 körül született[12].

A gótok harcos népe azonban nem tudott békésen, hosszú ideig egy helyben élni[12]. Így amikor I. Leó keletrómai császár (ur.: 457474) megtagadta a gótoknak az addig fizetett évi segélyt, azok "dühükben fegyvert ragadnak és majdnem egész Illyricumot végigdúlva rabolva pusztítják"[12]. A császár "érzelmeit rögtön megváltoztatva", követei révén tárgyalásokat kezdett a gót királyokkal[12]. 461-ben új foedusban elismerte pannóniai berendezkedésüket, s "anekik úgy a régi, mint a most járó ajándékokat, megígérve, hogy azt a jövőben is minden vonakodás nélkül meg fogja adni"[12]. A béke megtartásának garanciájaként a császár a főkirály, Valamer fiát kérte túszul[12]. Azonban neki gyermeke nem volt, ezért unokaöccsét, az akkor nyolcéves Theuderichet mint saját fiát küldte túszul Konstantinápolyba[12], 462-ben[8]. Theuderich, "mivel szép gyermek volt, megszerezte a császári kegyet magának"[12].

Theuderich itt 10 évig időzött (és legalább részben római nevelést kapott[9]). A konstantinápolyi udvarban sokat tanult a római kormányzásról és hadügyekről; ezeknek az ismereteknek később gót uralkodóként jó hasznát vette.[forrás?]

Eközben – a szerződés értelmében – a gótok nem is támadták meg a Birodalmat, hanem a szomszédaik ellen fordultak[12]. Először Noricumba törtek be, ahonnét ugyan visszaverte őket a nyugatrómai rész katonai parancsnoka, Ricimer, de a gótok elzárták a híres borostyánutat[12]. 468-ban halt meg Valamir király, utódja Theudemir lett, aki "örvendezve fogadta fiát, Theodorikot, akit Leó császár nagy ajándékokkal hazabocsátott."[12].

Theuderich ekkor tizennyolc éves volt[12]. Ha a császár azt hitte, hogy az udvarában nevelkedett ifjú Konstantinápoly érdekeit fogja képviselni, csalódnia kellett[12]. Theuderich – Jordanes tudósítása szerint – egy 6000 fős sereggel átkelt a Dunán és megtámadta a szarmaták által a rómaiaktól elfoglalt Singidunumot[12]. A szarmaták királyát megölte, "s miután családjt és vagyonát felprédálta, diadalmasan tért vissza atyjához"[12]. A várost azonban nem adta vissza a rómaiaknak, hanem saját hatalma alá vette[13].

Kivonulás Pannóniából[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A keleti gótok, akik a harci zsákmányból éltek, miután kifosztották szomszédjaikat, további vándorlásra kényszerültek[14]. Jordanes így ír pannóniai kivonulásukról: "Ezután, minthogy a szomszéd népektől szerzett zsákmány megfogyott, kezdték a gótok egyrészt az élelem és ruházat hiányát érezni, másrészt ezen embereknek, akiknek folyton a harc nyújtott táplálékot, a béke kezdett ellenszenvessé válni. Tehát Thiudimer királyhoz mentek, és nagy zajjal kérték, hogy bárhova tetszik is neki, csak indítson háborút."[14].

A gótok egy része Itália felé vonult az Alpokon át, Vidimir vezetésével[14]. A nyugati császár továbbküldte őket Galliába a nyugati gótokhoz[14]. A másik rész Theudemir és Theuderich vezetésével a keletrómai területre vonult[14]. A császár Illyricumot adta nekik településhelyül[14]. Amíg a gótok elegendő elátást kaptak, békében maradtak, de ha kevésnek találták, raboltak, fosztogattak[14]. Végigrabolták Thesszália városait[14]. A Szaloniki ellen vezetett sereggel a római hadvezér békét kötött, átengedve a gótoknak néhány várost[14].

Mivel azonban meglehetősen zavaros viszonyok uralkodtak a birodalom balkáni provinciáiban (ahol az osztrogótok bizánci területeken éltek, mint foederati [szövetségesei] a rómaiaknak[forrás?]), Theuderich is hiába kormányozta rátermetten népét, békés és biztonságos hazát itt sem teremthetett, noha Zénón patriciusi, majd consuli címmel is felruházta[9][a 5]. A keleti gótok egyre nyugtalanítóbbá és kezelhetetlenebbé váltak Zénó számára.[forrás?]

Bevonulás Itáliába[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nem sokkal Theuderich trónra lépése után a két uralkodó kidolgozott egy mindkét fél számára előnyös megállapodást. Az osztrogótoknak egy terület kellett ahol élhetnek, és Zénónak komoly ellentétei voltak Odoakerrel, Itália királyával, aki 476-ban megbuktatta a Nyugatrómai Birodalmat. Zénó látszólagos alkirályaként Odoaker a bizánci területeket veszélyeztette és nem mutatott tiszteletet a római polgárok jogait illetően Itáliában[forrás?]. 488-ban a császár elrendelte, hogy Theuderich vonuljon Itáliába, ott döntse meg Odoaker uralmát, és a birodalom nevében kormányozzon a félszigeten[9].

488-ban tehát Theuderich átkelt az Alpokon[8], és mintegy 100 000 fős népével 489. augusztus végén érkezett meg Itáliába[9]. Itt megnyerte az isonzói[8] (489[8]), majd a veronai csatát[8] (489[8]) és diadalmaskodott az Addánál[8] (490[8]), így csaknem egész Itáliát uralma alá hajtotta[9], de Ravennában Odoaker még 3 évig állta az ostromot[9][8] (ez volt az úgynevezett hollócsata[15]). Ezután a két vezér egyezséget kötött, hogy együtt fognak uralkodni Itáliában[9], és Odoaker 493. március 5-én bebocsátotta Theuderichet a bevehetetlen városba[9]. Tíz napra rá két kereskedőnek álcázott gót váratlanul lefogta Odoakert[9] egy lakomán[8], Theuderich pedig leszúrta riválisát[9][8], majd megölte a feleségét és a fiát[9], végül követőit is lemészároltatta[9].

Jordanes gót történetíró (VI. sz.) így számol be Ravenna ostromáról:

"Miután [Theuderich] a Pó folyamon átkelt, Ravennánál, a székvárosnál körülbelül három mérföldnyi távolságban üti fel táborát azon helyen, amelynek neve Pineta. Mikor ezt Odoacer látta, a város falai mögé vonult, s innen éjjelenként lopva gyakorta kijön s a gótok seregét nyugtalanítja s erre nem egyszer-kétszer vállalkozik, hanem gyakorta, majdnem teljes három éven át. De hiába erőlködik, minthogy ekkor már az egész Itália Theoderichot vallotta urának és hódolt akaratának. Csak ő maga küszködött naponként csekély számú híveivel és a rómaiakkal, akik Ravenna falain belül voltak, az éhséggel és a harccal. Mikor ez mit sem használt, követséget küldve bocsánatért könyörög. Theoderich kezdetben engedett is neki, később azonban mégis megfosztotta életétől [...]"[1]

Itáliában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Máig vitatott, hogy Theuderich ezek után független királyként vagy a keletrómai császárság vazallusaként kormányozta-e Itáliát[9][a 6]

Hatalma mindazonáltal nem volt korlátlan[9]. Consulokat például nem nevezhetett ki a császár beleegyezése nélkül[9]; csupán rendeleteket bocsáthatott ki[9], törvényeket nem[9] (bár a gyakorlatban alig volt különbség e kettő között[9]); nem adományozhatott római állampolgárságot gót alattvalóinak, akik nem lehettek senatorok vagy egyéb fontosabb római köztisztviselők sem[9], és tilos volt vegyes házasságot kötniük a rómaiakkal[9].

Theuderich a gótoknak adományozta a földbirtokok harmadrészét[8] és a birodalom védelmével is megbízta őket[8], viszont a rómaiak alkotmányát, törvényeit és törvénykezését tiszteletben tartotta és hivatalnoki állásokat úgyszólván csak rómaiakkal töltötte be[8]. A gótok főként a félsziget északi és középső részén telepedtek le[9], ill. némelyek visszatértek korábbi vándorlásaik valamelyik színhelyére, Dalmáciába vagy Pannóniába[9]. Itália lakosaitól elválasztották őket a nyelvi különbségek, valamint az, hogy az osztrogótok a kereszténységnek nem a katolikus, hanem az ariánus változatát gyakorolták[16], és a Róma által eretneknek nyilvánított Ulfilas püspök tanait vallották[17].

Theuderich meghódította Szicíliát[8], a dél-alpesi tartományokat[8], és Provence-t is[8].

Theuderich Itáliában betöltött hegemón szerepét elsősorban dinasztikus kapcsolatok kiépítésével kívánta megszilárdítani[15]. Még mielőtt Konstantinápoly elismerte volna uralmát[15], feleségül vette Audofledát[a 7], aki I. Klodvig frank király testvére volt, illetve szövetkezett a vizigót, vandál és burgundiai királlyal. Mint egyik levelében írta: "a királyok házasságait az Istenség abból a célból támogatja, hogy a béke szent kincse a népek között soha el ne vesszen"[15]. Klodvig törekvése, aki szintén uralkodni akart a gótok felett szakaszos háborúskodáshoz vezetett 506 és 523 között. Uralmának legnagyobb részében Theuderich volt de facto a vizigót király is, miután csecsemő unokája Amalrik régense lett 505 körül. A frankok Klodvig uralma alatt képesek voltak elragadni Aquitániát a vizigótoktól 507-ben, II. Alarich legyőzésével, de ezen kívül Theuderich sikeresen megállította a betöréseiket. 515-ben Theuderich hozzáadta lányát Amalasunthát az oszrogót nemes Eutharichhoz, de Eutharich röviddel ezután meghalt, így nem épülhetett ki uralkodóházi kapcsolat az osztro- és vizigótok között[forrás?].

Theuderich síremléke (Ravenna)

Theuderich a birodalmába irányuló vandál betöréseket is megállította azzal, hogy háborúval fenyegette meg a gyengekezű vandál királyt Thrasamundot. 519-ben, mikor egy csoport felégette a ravennai zsinagógát Theuderich saját költségén újjáépíttette[forrás?].

Uralkodása végén a katolikus rómaiak összeesküvést szőttek ellene[8], sőt Justinus keletrómai császárt hívták segítségül[8]. Ez annyira elkeserítette Theuderichet, hogy Symmachiust és Boethius bölcsészt megölette[8] (524[8], bár ezt a király később igen megbánta[17]) letartóztatta a senatus egy részét[18], és erőszakosan lépett fel a katolikus egyházzal szemben is[18]. Két évvel később ő maga is meghalt; fővárosában impozáns mauzóleumot emeltek neki[17]. Amikor Beliszariosz (bizánci hadvezér) 540-ben elfoglata Ravennát, Theuderich csontjait szétszórták[17], és a mauzóleumot Santa Maria della Rotonda néven átalakították templommá[17]; a homlokzatot és az oszlopcsarnokot a XVI. században helyreállították[17].

Theuderichet unokája, Athalarich követte a trónon[17].

Törvényei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Theuderich rendeletei - részlet (Edictum Theodoreci regis)

Theuderich a VI. század elején adta ki rendeleteinek 14 tételes gyűjteményét[17]; ezek egy-két kivétellel csupán a korábbi római törvények egyszerűbb változatai voltak[17]. A bíráknak szánt Edictum azokat az eseteket foglalta magába, amelyek a király véleménye szerint a leggyakrabban fordulhattak elő a gyakorlatban[17]. A rendeletek a király római és gót alattvalóira egyaránt vonatkoztak[17], tehát a gótoknak is római jog szerint (bár nem a római bírák fennhatósága alatt) kellett élniük[17].

Ez jelentette a rést Theuderichnek a rómaiak és a gótok szétválasztására irányuló politikáján[17]. Míg a gótok Konstantinápoly rendeletére nem vállalhattak hivatalt, a rómaiak Theuderich rendeletére nem viselhettek fegyvert[17]; állami támogatás is csak a letelepedett katonáknak, azaz a földbirtokos gótoknak járt, amelyet a veteránok személyesen a királytól vehettek át évente Ravennában[17]. Az ilyen alkalmakkor értékelték a a katonák magatartását is, a bátrakat megdicsérték, a gyávákat elmarasztalták[17]. Az aktív katonák zsoldot vagy természetbeni juttatást kaptak[17]. Így aztán az osztrogótok élete Theuderich alatt sokkal jobb volt, mint őseiké, akik éheztek a hun elnyomás idején[17]; a rómaiak pedig megtarthatták mindazt, amijük a gótok érkezésekor megvolt[17]. Theuderich 33 éves itáliai kormányzásának az volt az egyik fő célja, hogy megőrizze a békét a rómaiak és a gótok között[17].

Vallási dolgokban a király általános türelmet gyakorolt[17]; kinevezési és egyéb okmányaiban rendre hangsúlyozta, hogy a gótok nem nyomhatják el a római lakosságot[17], nem kobozhatják el ingóságaikat[17], nem garázdálkodhatnak a földjeiken[17], emellett hosszú tirádákat intézett harcosaihoz a civilitas (kulturált viselkedés) erényéről, amely magába foglalta az erőszakmentességet[17]. Ennek ellenére a gótok vezető rétege rossz szemmel nézett a rómaiakra[17].

Gyermekei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Theuderich bronzszobra 1513-ból

Theuderich kétszer nősült:

Emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Későbbi korok is tisztelettel tekintetettek Theuderichre, amint azt ez a 9. század eleji Rök-kőn is szerepel. Íme az ún. régi-versmértékben (fornyrðislag) írott versstrófa:

Támadt volt || Þjóðrik, a hős,
hreiðmari révbe || régi korban
Mæring fejedelem, || most földben nyugszik,
gót paripáján [...]

– Rök-kő[6]

Nagy Theoderich alakjához fűződő történetek egész szövevényét olvashatjuk a germán mondákban, ahol Dietrich von Bern (Verona) néven jelenik meg.[19]

Megjegyzések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. A germán nevek írásában nem lehet egyetlen helyes írásmódról beszélni, minthogy az egykorú forrásokban többféle változatban kerülnek elő. Lásd még: Kiss 2004: Iordanes: Getica, A gótok eredete és tettei. oktatási segédkönyv L’ Harmattan, Bp. 2004. 3. javított és bővített! (lásd Kiss M.: Alarich 2004.) kiadás. (ISBN 963 9457 698)
  2. A tanulmányban a szerző az írott- és a régészeti források összevetése során meggyőzően bizonyítja, hogy Theoderich születési éve 455, születési helye pedig a Balaton vidéke, feltehetően Valcum (Keszthely-Fenékpuszta). Kiss 2003: Pannonia szülötte volt-e Nagy Theoderich? In: Népek együttélése Dél-Pannoniában. Tanulmányok Szita László 70. születésnapjára. (gyk). Szerkesztők: Lengvári István-Vonyó József, Pécs, 2003. 187-206.
  3. Néhol III. Theoderich néven – valójában a gyermek Amalarich volt ekkor a törvényes király.
  4. Valószínűleg a Kis-Balaton partján, Valcum mellett.
  5. 483-ban magister militum, majd egy évvel később consul lett.[forrás?]
  6. Mint Odoaker, látszólagosan Theuderich is csak egy alkirálya volt a bizánci császárnak[forrás?]. Feltehetően formálisan el is ismerte függőségét Konstantinápolytól, míg valójában önállóan uralkodott Itáliában, rómaiak és barbárok fölött egyaránt (U. és d., 643. o.): a császár és Theuderich tevékenységei egyenrangúak voltak[forrás?]. "A mi királyságunk a tiéd utánzata" – írta I. Anastasius bizánci császárhoz intézett levelében (Eu. tört., 73. o.). Megkísérelte folytatni a római hagyományokat, az egykori császárokat "elődeink"nek nevezte, s ő maga is igyekezett hozzájuk hasonulni (Eu. tört., 73. o.). A császári címet azonban nem használta: elismerte a bizánci császár felsőbbségét, s ezért cserébe megkapta a patríciusi címet (Eu. tört., 73. o.) Viszont hivatalos irataiban királyként említi magát, minden további jelző nélkül (U. és d., 643. o.); soha nem bajlódott annak a megjelölésével, hogy voltaképpen minek is a királya (U. és d., 643. o.). Odoakerrel szemben azonban Theuderich tiszteletben tartotta az egyezséget melyet kötött, és engedélyezte királyságában a római polgárok számára a római törvények és jogok gyakorlását[forrás?].
  7. Jordanes így ír a házasságról:
    "Lodoinhoz (Chlodvig) a frankok királyához pedig követséget küldvén, annak leányát Audofledát feleségül kérte. Ez ebbe örömmel és szívesen egyezett bele, minthogy azt hitte, ezen kapcsolat révén fiai, Celdebert, Heldebert és Thiudebert is a gótok népéhez szövetségkötéssel fognak csatlakozni. De ez a kapcsolat mégsem vált a békés egyetértés hasznára, mivel a gall területek miatt még gyakran vívtak egymással kemény harcot és míg Theoderich életben volt sohasem engedett a gót a frankoknak." (Középkori egyetemes szöveggyűtemény)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b Sz. Jónás Ilona: Középkori egyetemes történeti szöveggyűjtemény (Európa és Közel-Kelet IV-XV. század) (magyar nyelven). Kempelen Farkas Digitális Tankönyvtár. (Hozzáférés: 1999. december 14.)
  2. ^ a b c d Dr. Klaus-Jürgen Matz: Ki mikor uralkodott? kormányzott? (Wer regierte wann?, 1992, München); magyar kiadás: Springer Hungarica, Budapest, 1994, fordította: Hulley Orsolya és Pálinkás Mihály, ISBN 963-7775-43-9, 48. oldal
  3. ^ a b c d e Italy, emperors & kings. Theodoric 493-526, Athalaric 526-534, Amalasiuntha 534 (angol nyelven). Foundation for Medieval Genealogy. (Hozzáférés: 2009. március 29.)
  4. Kiss 2004: Iordanes: Getica, A gótok eredete és tettei. oktatási segédkönyv L’ Harmattan, Bp. 2004. 3. javított és bővített! (lásd Kiss M.: Alarich 2004.) kiadás. (ISBN 963 9457 698), 256. p. c) Nagy Theoderich és Iustinianus
  5. Kiss 2004: Iordanes: Getica, A gótok eredete és tettei. oktatási segédkönyv L’ Harmattan, Bp. 2004. 3. javított és bővített kiadás. (ISBN 963 9457 698)
  6. ^ a b Bernáth István: Skandináv mitológia, Corvina Kiadó Kft., 2005, ISBN 963-13-5367-2, 37. oldal
  7. ^ a b c d Theoderich der Große König der Ostgoten (471-526). Genealogie Mittelalter. (Hozzáférés: 2005. június 25.)
  8. ^ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v Bokor József (szerk.). Theodorik, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET. ISBN 963 85923 2 X (1893–1897, 1998.) 
  9. ^ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w szerk.: A. Fodor Ágnes – Gergely István – Nádori Attila – Sótyné Mercs Erzsébet – Széky János: Uralkodók és dinasztiák – kivonat az Encyclopædia Britannicából. Magyar Világ Kiadó. ISBN 963 9075 12 4  , 643. oldal
  10. ^ a b c A Pesti Hirlap lexikona – a mindennapi élet és az összes ismeretek kézikönyve egy kötetben A–Z, A Pesti Hirlap kiadása, Budapest, 1937, 21. oldal
  11. Nibelungensage, http://de.wikipedia.org/wiki/Thidrekssaga
  12. ^ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t Sz. Jónás Ilona: Barbár királyok, Kossuth Könyvkiadó, 1994, ISBN 963-09-3695-X, 29. oldal
  13. Barbár királyok, 29–30. oldal
  14. ^ a b c d e f g h i Barbár királyok, 30. oldal
  15. ^ a b c d Ács Miklós – Fehér Csaba – Nagy-Spieler Péter: Európa történetea kezdetektől napjainkig, Könyvkuckó Kiadó, Budapest, 1999, ISBN 963-9077-91-3, 73. oldal
  16. Uralkodók és dinasztiák, 643–644. oldal
  17. ^ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z Uralkodók és dinasztiák, 644. oldal
  18. ^ a b Európa történetea kezdetektől napjainkig, 74. oldal
  19. E. Wamers: Die Völkerwanderungszeit im Spiegel der germanischen Heldensagen. In: Germanen Hunnen und Awaren. Austellungskataloge des Germanischen Nationalmuseums. Hrsg. G. Bott. Nürnberg 1987. 79.p.

Egyéb művek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Iordanes: Getica. A gótok eredete és tettei. Közreadja: Kiss Magdolna. L´Harmattan Kiadó, Bp. 2005.
  • Kiss Magdolna: Gót vezéregyéniségek a Római Birodalomban. GeniaNet Kiadó, Pécs, 2008. online kiadvány
  • MAGNUS FELIX ENNODIUS. THEODERICH PANEGYRICUSA. I-XXI. Fordítás és magyarázat. Közreadja: Németh Tas László © Fordító © GeniaNet Kiadó. ISBN 978-963-06-4242-2. Pécs, 2008. online kiadvány
  • Theodoric the Great (angol nyelven). The Middle Ages.net. (Hozzáférés: 2010. február 13.)
  • Theodoric the Great (angol nyelven). The Catholic Encyclopedia. (Hozzáférés: 2009. november 21.)
  • Theuderich király pénzérméi

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


Előző uralkodó:
Theudemir
Keleti gót király
474526
Orecchini ostrogoti.jpg
Következő uralkodó:
Athalarich