Közönséges vízijácint
 | ||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
 Virágos példány Brazíliában
| ||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||
| ||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||
| Eichhornia crassipes (Mart.) Solms, 1883 | ||||||||||||||||
| Szinonimák | ||||||||||||||||
| ||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Közönséges vízijácint témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Közönséges vízijácint témájú médiaállományokat és Közönséges vízijácint témájú kategóriát. |
A közönséges vízijácint (Eichhornia crassipes) az egyszikűek (Liliopsida) osztályának kommelínavirágúak (Commelianles) rendjébe, ezen belül a vízijácintfélék (Pontederiaceae) családjába tartozó faj.
Előfordulása[szerkesztés]
A közönséges vízijácint az Amazonas-medencében őshonos növényfaj. Sok más helyre is betelepítették, de azokon a helyeken inváziós fajnak bizonyult, erősen ellepve több állóvizet is. Talán a leghíresebb áldozata, az afrikai Viktória-tó.
Ez a növényfaj megélhet a trópusoktól és a szubtrópusoktól kezdve, egészen a melegebb éghajlatú mérsékelt övekig és az esőerdőkig is. Vízinövényként jól tűri a nagy esőzéseket; évi 8,2-27 liter/deciméter. A 21,1–27,2 Celsius-fokban érzi jól magát, a víz amelyben él 5–7,5 pH értékű kell, hogy legyen. Nem tűri a 35 Celsius-foknál melegebb vizet. A fagy és a sósvíz megölik a növény leveleit; az utóbbit az ember használja fel, le-leeresztve, egy-egy közönséges vízijácint „tutajt” a tengerekbe, hogy ott elpusztulhasson, felszabadítva ezzel az édesvizeket, amelyeket ellepett. A közönséges vízijácint nem nő, ha az élőhelyén a sótartalom mennyiség eléri a 15 százalékát a tengervizek sótartalmának. Brakkvízben, a növény levelei klorózisban szenvednek, vagyis képtelenek elég klorofillt termelni, és a közönséges vízijácint idővel elpusztul.[1]
Inváziós faj[szerkesztés]
Számos helyre betelepítették, ahol aztán hamarosan inváziós fajnak bizonyult. Az Európai Bizottság 2016-ban kiadott inváziós fajokra vonatkozó rendeletében szerepel, az EU területén, így hazánkban is hivatalosan inváziós fajnak számít.[2] A rendelet értelmében szaporítása és mindennemű kereskedelme tilos, ajándékozást is beleértve.[3]
Új-Zélandon annyira károssá vált, hogy a közönséges vízijácintot felvették a National Pest Plant Accord (Nemzeti Gyomnövény Szerződés) listájára. Ez a szerződés tiltja a listán lévő növények tovább szaporítását, terjesztését vagy árusítását.
A közönséges vízijácintot először a belga gyarmatosítók telepítették be Ruandába, hogy szebbé tegyék gyarmataik vizeit. Azonban a növény tovább terjeszkedett és 1988-ban elérte a Viktória-tavat is.[4] Mivel Afrikában nincsen természetes ellensége, a növény gyorsan szaporodik és terjeszkedik. Térhódításával ellepi a vizeket, kiszívja azokból az oxigént, ennek következtében a halak megfulladnak, amely a helybéli gazdálkodás összeomlásához vezet. A Viktória-tavi közönséges vízijácint állományok megnehezítik a kenyai Kisumu város kikötőjéhez és egyéb kikötőkhöz való jutást.
1965-ben Etiópia északi részén, Koka víztározóban (Gelila-tó) és az Avas folyóban is megjelent. Itt nagy emberi munka árán, az Ethiopian Electric Light and Power Authority-nak sikerült szabályozni a növény állományát. Egyéb etióp helyek, ahol a közönséges vízijácint tért hódított magának: Gambela szövetségi állam, a Kék-Nílusnak a Tana-tó és Szudán közti szakasza, valamint az Alem Tena nevű város melletti Ellen-tó.[5]
Ellenségei és szövetségesei[szerkesztés]
Az ember, hogy visszaszorítsa a növényfajt, néhány ízeltlábút „toborozott” maga mellé. Köztük két ormányosbogár-félét (Curculionidae): a Neochetina bruchi-t és a Neochetina eichhorniae-t , valamint egy fényiloncafélét (Pyralidae), a Niphograpta albiguttalis-t (Warren).[6] A Neochetina eichhorniae nevű ormányosbogár Louisiana államban erősen lecsökkentette a közönséges vízijácint állományokat, mivel úgy a lárva, mint az imágó, egyaránt rágcsálják a leveleket és a levélszárakat. A rágások miatt a növény nem tud nőni, súlyt felvenni, hosszú gyökereket ereszteni, és leányhajtásokat nőveszteni. Ezt az ormányosbogár-faj 1972-ben, Argentínából Floridába telepítették be.[7]
Az Azotobacter chroococcum nevű nitrogén-megkötő baktérium, a közönséges vízijácint levélszár tövein él, és segít a növénynek a nitrogénhez való jutáshoz, de csak akkor, ha a közönséges vízijácint erős nitrogénhiányban szenved.[8]
Megjelenése[szerkesztés]
A közönséges vízijácint szabadon lebeg a víz felszínén. Levelei szélesek, vastagok, ovális alakúak és fényes felületűek. A növény akár 1 méter magas is lehet. A víz felszínén úszó levelek 10-20 centiméter átmérőjűek. A növény szára hosszú, szivacsos és dudoros. A tollszerű, szabad gyökerei lilás-feketék. A felálló száron 8-15 jól látszó virág ül, amelyek levendula- vagy rózsaszínűek. Egy virágnak hat szirma van. Ha nem virágzik, a közönséges vízijácint összetéveszthető a Limnobium spongiával.
Igen gyorsan nő és terjeszkedik. Legfőbb terjeszkedési módszere az indából való leányhajtások nevelése. E módszer mellett hatalmas mennyiségű magot képes termelni. A magok 30 év után is életképesek maradnak. Annyira jól terjed, hogy kéthetenként megduplázza állományát.
A fiatal növény szúrós kristályokat tartalmaz.[1] A felnőtt növényben pedig hidrogén-cianid, alkaloidok és terpenoidok találhatók, amelyek viszketést okozhatnak.[9] Ha 2,4-D-vel (diklórfenoxi-ecetsav) gyomirtó szerrel fecskendezik be, akkor halálos mennyiségű nitrátokat halmozhat fel.[10] A szennyvizek sem károsak az egészségére.
Felhasználása[szerkesztés]
Bionergia[szerkesztés]
Mivel igen gyorsan szaporodik és terjeszkedik, nagyon hasznos a biomassza növeléséhez. Egy hektárnyi közönséges vízijácint több mint 70 000 m³ biogázt termel.[11] Curtis és Duke szerint egy kilogramm szárított anyag 370 liter biogázt tartalmaz, aminek energia tartalma 22,000 kJ/m3 (580 Btu/ft3), összehasonlítva a tiszta metánnal, amelynek energia tartalma (895 Btu/ft3).[12]
Szennyvizek tisztítása[szerkesztés]
A növény gyökerei felhalmozzák az ólmot, a higanyt és a Strontium-90-et, továbbá olyan organikus elemeket is, amelyek radioaktivitása tízezerszer nagyobb lehet, mint a környező vízé.[13] Ezek miatt a közönséges vízijácintot használhatjuk szennyvíztisztítóként.[1]
Ételként[szerkesztés]
A Kínai Köztársaságban, magas karotin tartalma miatt zöldségként használják. Az indonéziai Jávában néha megsütik a szárát és virágait.[1]
Orvosságként[szerkesztés]
A jávai Kedahban a közönséges vízijácint virágait a lovak bőrápolásához használják fel.[1] Ott „tonik”-nak becézik.[14]
Egyéb felhasználása[szerkesztés]
Kelet-Afrikában a Viktória-tónál a közönséges vízijácintból bútorokat, kézitáskákat és köteleket készítenek.[15] A növényt állatok takarmányaként és a földek trágyázásához is hasznosítják; az utóbbiról azonban vita folyik, mivel a növény magas pH savtartalmú.[16]
Képek[szerkesztés]
-
Virágai közelről -
A levelek dudoros levélszárakon ülnek -
Közönséges vízijácint „tenger” a Viktória-tavon -
-
Rajz a növényről
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ a b c d e Eichhornia crassipes, in Handbook of Energy Crops. By J. Duke. Available only online. An excellent source of information on numerous plants.
- ↑ Idegenhonos inváziós fajok rendeletében
- ↑ AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG rendelet értelmében
- ↑ Die grüne Pest. By Thilo Thielke. Spiegel (de) 2/9/2008, accessed 2/9/2008.
- ↑ Rezene Fessehaie, "Water Hyacinth (Eichhornia crassipes): A Review of its Weed Status in Ethiopia" Archiválva 2011. július 20-i dátummal a Wayback Machine-ben, Arem., 6 (2005): 105-111.
- ↑ Julien, M.H., and Griffiths, M.W. (1998), Biological Control of Weeds: A World Catalogue of Agents and their Target Weeds (4th ed.), Oxon, UK: CABI Publishing, CAB International.
- ↑ Suppressing water hyacinth with an imported weevil. By R.A. Goyer and J.D. Stark. 1981. La. Agr. 24(4):4-5. Cited in Handbook of Energy Crops. By J. Duke.
- ↑ Water hyacinth: a plant with prolific bioproductivity and photosynthesis. By S. Matai and D.K. Bagchi. 1980. pp. 144-148 in: Gnanam, A., Krishnaswamy, S., and Kahn, J.S. (eds.), Proc. Internat. Symp. on Biol. Applications of Solar Energy. MacMillan Co. of India, Madras. Cited in Handbook of Energy Crops. By J. Duke.
- ↑ Medicinal plants of east and southeast Asia. By L.M Perry. 1980. MIT Press, Cambridge. Cited in Handbook of Energy Crops. By J. Duke (Available only online. An excellent source of information on numerous plants.)
- ↑ Tropical feeds. Feed information summaries and nutritive values. By B. Gohl. 1981. FAO Animal Production and Health Series 12. FAO, Rome. Cited in Handbook of Energy Crops. By J. Duke.
- ↑ Making aquatic weeds useful. National Academy of Sciences (or N.A.S.), Washington, DC. 1976.
- ↑ An assessment of land biomass and energy potential for the Republic of Panama. By C.R. Curtis and J.A. Duke. 1982. vol. 3. Institute of Energy Conversion. Univ. Delaware.
- ↑ BioScience 26(3): 224. 1976.
- ↑ Medicinal plants of the world. By J.A. Duke and K.K Wain. 1981. Computer index with more than 85,000 entries. 3 vols.
- ↑ Patricia Aguilo et al, "Attracting Investment to Kisumu: Opportunities and Challenges" Archiválva 2012. szeptember 16-i dátummal a Wayback Machine-ben, Columbia University
- ↑ Global Invasive Species Database. [2012. augusztus 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. október 8.)
Fordítás[szerkesztés]
- Ez a szócikk részben vagy egészben az Eichhornia crassipes című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
További információk[szerkesztés]
- Eichhornia crassipes (Mart.) Solms in A.L.P.de Candolle & A.C.P.de Candolle (eds.), Monogr. Phan. 4: 527 (1883) The World Checklist of Selected Plant Families
- A növény szinonimái
- Eichhornia crassipes Archiválva 2015. szeptember 24-i dátummal a Wayback Machine-ben http://www.westafricanplants.senckenberg.de/root/index.php
- Species Profile- Water Hyacinth (Eichhornia crassipes) Archiválva 2015. október 5-i dátummal a Wayback Machine-ben, National Invasive Species Information Center, United States National Agricultural Library. Lists general information and resources for Water Hyacinth.
- Eichhornia crassipes Israel Wildflowers and native plants
