Közönséges vízijácint

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Közönséges vízijácint
Virágos példány Brazíliában
Virágos példány Brazíliában
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta)
Osztály: Egyszikűek (Liliopsida)
Csoport: Commelinidae
Rend: Kommelínavirágúak (Commelianles)
Család: Vízijácintfélék (Pontederiaceae)
Kunth
Nemzetség: Eichhornia
Faj: E. crassipes
Tudományos név
Eichhornia crassipes
(Mart.) Solms 1883
Szinonimák
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Közönséges vízijácint témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Közönséges vízijácint témájú kategóriát.

A közönséges vízijácint (Eichhornia crassipes) az egyszikűek (Liliopsida) osztályának a kommelínavirágúak (Commelianles) rendjébe, ezen belül a vízijácintfélék (Pontederiaceae) családjába tartozó faj.

Előfordulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Közönséges vízijácintokkal benőtt tó

A közönséges vízijácint az Amazonas-medencében öshonos növényfaj. Sok más helyre is betelepítették, de azokon a helyeken inváziós fajnak bizonyult, erősen ellepve több állóvízet is. Talán a leghíresebb áldozata, az afrikai Viktória-tó.

Ez a növényfaj megélhet a trópusoktól és a szubtrópusoktól kezdve, egészen a melegebb éghajlatú mérsékelt övekig és az esőerdőkig is. Vízinövényként jól tűri a nagy esőzéseket; évi 8,2-27 liter/deciméter. A 21,1-27,2 Celsius-fokban érzi jól magát, a víz amelyben él 5-7,5 pH értékű kell, hogy legyen. Nem tűri a 34 Celsius-foknál melegebb vízet. A dér és a sósvíz megölik a növény leveleit; az utóbbit az ember használja fel, le-leeresztve, egy-egy közönséges vízijácint „tutajt” a tengerekbe, hogy ott elpusztulhasson, felszabadítva ezzel az édesvízeket, amelyeket ellepett. A közönséges vízijácint nem nő, ha az élőhelyén a sótartalom mennyiség eléri a 15 százalékát a tengervizek sótartalmának. Brakkvízben, a növény levelei klorózisban szenvednek, vagyis képtelenek elég klorofillt termelni, és a közönséges vízijácint idővel elpusztul.[1]

Inváziós faj[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Számos helyre betelepítették, ahol aztán hamarosan inváziós fajnak bizonyult. Új-Zélandon annyira károssá vált, hogy a közönséges vízijácintot felvették a National Pest Plant Accord (Nemzeti Gyomnövény Szerződés) listájára. Ez a szerződés tiltja a listán lévő növények tovább szaporítását, terjesztését vagy árusítását.

A közönséges vízijácintot először a belga gyarmatosítók telepítették be Ruandába, hogy szebbé tegyék gyarmataik vízeit. Azonban a növény tovább terjeszkedett és 1988-ban elérte a Viktória-tavat is.[2] Mivel Afrikában nincsen természetes ellensége, a növény gyorsan szaporodik és terjeszkedik. Térhódításával ellepi a vizeket, kiszívja azokból az oxigént, ennek következtében a halak megfulladnak, amely a helybéli gazdálkodás összeomlásához vezet. A viktória-tavi közönséges vízijácint állományok megnehezítik a kenyai Kisumu város kikötőjéhez és egyéb kikötőkhöz való jutást.

1965-ben Etiópia északi részén, Koka víztározóban (Gelila-tó) és az Avas folyóban is megjelent. Itt nagy emberi munka árán, az Ethiopian Electric Light and Power Authority-nak sikerült szabályozni a növény állományát. Egyéb etióp helyek, ahol a közönséges vízijácint tért hódított magának: Gambela szövetségi állam, a Kék-Nílusnak a Tana-tó és Szudán közti szakasza, valamint az Alem Tena nevű város melletti Ellen-tó.[3]

Ellenségei és szövetségesei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Niphograpta albiguttalis, a növény egyik legfőbb ellensége

Az ember, hogy visszaszorítsa a növényfajt, néhány ízeltlábút „toborozott” maga mellé. Köztük két ormányosbogár-félét (Curculionidae): a Neochetina bruchi-t és a Neochetina eichhorniae-t , valamint egy fényiloncafélét (Pyralidae), a Niphograpta albiguttalis-t (Warren).[4] A Neochetina eichhorniae nevű ormányosbogár Louisiana államban erősen lecsökkentette a közönséges vízijácint állományokat, mivel úgy a lárva, mint az imágó, egyaránt rágcsálják a leveleket és a levélszárakat. A rágások miatt a növény nem tud nőni, súlyt felvenni, hosszú gyökereket ereszteni, és leányhajtásokat nőveszteni. Ezt az ormányosbogár-faj 1972-ben, Argentínából Floridába telepítették be.[5]

Az Azotobacter chroococcum nevű nitrogén-megkötő baktérium, a közönséges vízijácint levélszár tővein él, és segít a növénynek a nitrogénhez való jutáshoz, de csak akkor, ha a közönséges vízijácint erős nitrogénhiányban szenved.[6]

Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

vízen lebegő példány a Királyi Botanikus Kertekben

A közönséges vízijácint szabadon lebeg a víz felszínén. Levelei szélesek, vastagok, ovális alakúak és fényes felületűek. A növény akár 1 méter magas is lehet. A vísz felszínén úszó levelek 10-20 centiméter átmérőjűek. A növény szára hosszú, szivacsos és dudoros. A tollszerű, szabad gyökerei lilás-feketék. A felálló száron 8-15 jól látszó virág ül, amelyek levendula- vagy rózsaszínűek. Egy virágnak hat szirma van. Ha nem virágzik, a közönséges vízijácint összetéveszthető a Limnobium spongiával.

Igen gyorsan nő és terjeszkedik. Legfőbb terjeszkedési módszere az indából való leányhajtások nevelése. E módszer mellett hatalmas mennyiségű magot képes termelni. A magok 30 év után is életképesek maradnak. Annyira jól terjed, hogy kéthetenként megduplázza állományát.

A fiatal növény szúros kristályokat tartalmaz.[1] A felnőtt növényben pedig hidrogén-cianid, alkaloidok és terpenoidok találhatók, amelyek viszketést okozhatnak.[7] Ha 2,4-D-vel (diklórfenoxi-ecetsav) gyomirtó szerrel fecskendezik be, akkor halálos mennyiségű nitrátokat halmozhat fel.[8] A szennyvízek sem károsak az egészségére.

Felhasználása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bionergia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mivel igen gyorszan szaporodik és terjeszkedik, nagyon hasznos a biomassza növeléséhez. Egy hektárnyi közönséges vízijácint több mint 70 000 biogázt termel.[9] Curtis és Duke szerint egy kilogramm szárított anyag 370 liter biogázt tartalmaz, aminek energia tartalma 22,000 kJ/m3 (580 Btu/ft3), összehasonlítva a tiszta metánnal, amelynek energia tartalma (895 Btu/ft3).[10]

Szennyvizek tisztítása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A növény gyökerei felhalmozzák az ólmot, a higanyt és a Strontium-90-et, továbbá olyan organikus elemeket is, amelyek radioaktivitása tízezerszer nagyobb lehet, mint a környező vízé.[11] Ezek miatt a közönséges vízijácintot használhatjuk szennyviz tisztítóként.[1]

Ételként[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Kínai Köztársaságban, magas karotin tartalma miatt zöldségként használják. Az indonéziai Jávában néha megsűtik a szárát és virágait.[1]

Orvosságként[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A jávai Kedahban a közönséges vízijácint virágait a lovak bőrápolásához használják fel.[1] Ott „tonik”nak becézik.[12]

Egyéb felhasználása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kelet-Afrikában a Viktória-tónál a közönséges vízijácintból bútorokat, kézitáskákat és köteleket készítenek.[13] A növényt állatok takarmányaként és a földek trágyázásához is hasznosítják; az utóbbiról azonban vita folyik, mivel a növény magas pH savtartalmú.[14]

Képek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c d e Eichhornia crassipes, in Handbook of Energy Crops. By J. Duke. Available only online. An excellent source of information on numerous plants.
  2. Die grüne Pest. By Thilo Thielke. Spiegel (de) 2/9/2008, accessed 2/9/2008.
  3. Rezene Fessehaie, "Water Hyacinth (Eichhornia crassipes): A Review of its Weed Status in Ethiopia", Arem., 6 (2005): 105-111.
  4. Julien, M.H., and Griffiths, M.W. (1998), Biological Control of Weeds: A World Catalogue of Agents and their Target Weeds (4th ed.), Oxon, UK: CABI Publishing, CAB International.
  5. Suppressing water hyacinth with an imported weevil. By R.A. Goyer and J.D. Stark. 1981. La. Agr. 24(4):4-5. Cited in Handbook of Energy Crops. By J. Duke.
  6. Water hyacinth: a plant with prolific bioproductivity and photosynthesis. By S. Matai and D.K. Bagchi. 1980. pp. 144-148 in: Gnanam, A., Krishnaswamy, S., and Kahn, J.S. (eds.), Proc. Internat. Symp. on Biol. Applications of Solar Energy. MacMillan Co. of India, Madras. Cited in Handbook of Energy Crops. By J. Duke.
  7. Medicinal plants of east and southeast Asia. By L.M Perry. 1980. MIT Press, Cambridge. Cited in Handbook of Energy Crops. By J. Duke (Available only online. An excellent source of information on numerous plants.)
  8. Tropical feeds. Feed information summaries and nutritive values. By B. Gohl. 1981. FAO Animal Production and Health Series 12. FAO, Rome. Cited in Handbook of Energy Crops. By J. Duke.
  9. Making aquatic weeds useful. National Academy of Sciences (or N.A.S.), Washington, DC. 1976.
  10. An assessment of land biomass and energy potential for the Republic of Panama. By C.R. Curtis and J.A. Duke. 1982. vol. 3. Institute of Energy Conversion. Univ. Delaware.
  11. BioScience 26(3): 224. 1976.
  12. Medicinal plants of the world. By J.A. Duke and K.K Wain. 1981. Computer index with more than 85,000 entries. 3 vols.
  13. Patricia Aguilo et al, "Attracting Investment to Kisumu: Opportunities and Challenges", Columbia University
  14. Global Invasive Species Database

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben az Eichhornia crassipes című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]