Annie Hall

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Annie Hall
(Annie Hall)
Rendező Woody Allen
Producer Charles H. Joffe
Jack Rollins
Forgatókönyvíró Woody Allen
Marshall Brickman
Főszerepben Diane Keaton
Woody Allen
Operatőr Gordon Willis
Vágó Wendy Greene Bricmont
Ralph Rosenblum
Jelmeztervező Ruth Morley
Díszlettervező Robert Drumheller
Justin Scoppa Jr.
Gyártás
Gyártó Rollins-Joffe Productions
Ország  USA
Nyelv angol
Időtartam 93 perc
Költségvetés $4 000 000
Forgalmazás
Forgalmazó United Artists
Bemutató USA 1977. április 20.
magyar 1980. május 22.
Külső hivatkozások
IMDb-adatlap

Az Annie Hall 1977-ben bemutatott romantikus komédia Woody Allen rendezésében. Allen eredetileg a Anhedonia munkacímet adta a filmnek, de ez nem volt igazán eladható cím. Ezt a címet a végső változatra a Los Angeles-i Filmfesztivál előtt három héttel cserélték le, ahol a filmet bemutatták 1977 márciusában. A film társírója, Brickman javasolt egy másik alternatívát az It Had to Be Jew címen, de ezt még kevésbé tartották eladhatónak a filmforgalmazásban, a végén megállapodtak a később véglegesített Annie Hall címen. Allen korábban élettársi kapcsolatban volt Diane Keaton színésznővel, akinek az igazi neve Diane Hall.

Történet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A komédiás Alvy Singer (Woody Allen) azon elmélkedik, hogy miért szakadt meg kapcsolata egy évvel ezelőtt Annie Hall-lal (Diane Keaton). New York-ban nőtt fel, állandóan a létezés értelmetlenségére vonatkozó kérdésekkel nyúzta az édesanyját, ugyanakkor már gyerekkorában is nagyon felnőtt módon kezelte ártatlan szexuális kíváncsiságát.

Annie és Alvy vitába keverednek, miközben a moziban sorban állnak a Bánat és szánalom című filmre, melynek során egy másik sorbanálló hangosan félreértelmezi Marshall McLuhan műveit. McLuhan személyesen megjelenik és kijavítja a hibát (ami visszatérő motívum és poén Woody Allennél). Aznap este Annie-nek nincs kedve szexelni Alvyval. Ehelyett inkább első feleségéről, Allison Portchnikról (Carol Kane) beszélgetnek, akivel igen kevés élvezete volt szexuális téren. A második felesége egy New York-i értelmiségi volt, de szexuális kapcsolatuk szintén nem elégítette ki Alvyt. Annie-vel azonban más a helyzet. Ők ketten nagyon jól megvannak egymással és még a közös homárfőzés közben is rendkívül jól szórakoznak. Alvy szeret gúnyolódni azokon a különös figurákon, akikkel Annie korábban együtt járt.

Alvy egy teniszpályán találkozott Annie-vel. A játék után a félresikerült beszélgetésüket követően Annie felajánlja, hogy elviszi az autóján, majd felhívja magához, ahol az erkélyen borozgatnak. Ott kiderül, hogy ami csak felszínes csevegésnek tűnik, az valójában komoly flörtölés. Első randevújuk során Annie egy éjszakai lokálba megy meghallgatására (az It Had to Be You-t énekli). Alvy javaslatára túlesnek az első csókon, hogy az már ne gátolja őket. Miután aznap éjjel szeretkeznek, Alvy kijelenti, hogy "totál kész" lett, miközben Annie elszív egy marihuánás cigit.

Annie nemsokára bevallja, hogy szerelmes belé, míg Alvy a halálról szóló könyveket vesz neki és bevallja, hogy amit érez iránta, az több mint csupán "szerelem". Amikor végül összeköltöznek, a helyzet nagyon feszültté válik. Alvy nagyon kényelmetlenül érzi magát, amikor húsvétkor meglátogatják Annie családját Chippewa Falls-ban. Állítása szerint sosem érezte zsidóbbnak magát, mint Annie "zsidófaló" nagymamája előtt, és a két család között elképzelt beszélgetésben rávilágít a köztük lévő hatalmas szakadékra. Amikor meglátja, amint Annie kéz a kézben sétál az egyik egyetemi tanárával, kérdőre vonja, hogy vajon Annie ezt érti-e "rugalmasság" alatt, amiről korábban beszélgettek. Végül szakítanak és Alvy az igazságot keresve az emberi kapcsolatokról, idegeneket kérdez meg az utcán a szerelem lényegéről, és megkérdőjelezi saját korábbi választását. Végül rájön, hogy neki Hófehérke szerepe jutott, míg Annie a gonosz királynő.

Alvy megint randevúzni kezd, de próbálkozása meghiúsul, amikor nagyon félresikerül a randija a fiatal riporterrel (Shelley Duvall), a szex sem megy, végül félbeszakítja őket Annie, aki ragaszkodik hozzá, hogy azonnal menjen át hozzá. Kiderül, hogy azért hívta oda, hogy öljön meg egy nagy, fekete pókot. Ezután kibékülnek és megesküsznek, hogy együtt maradnak, akárhogy is lesz. Azonban a terapeutáikkal külön-külön folytatott beszélgetések egyértelművé teszik, hogy ki nem mondott nézeteltérés van köztük. Amikor Alvy elvállalja, hogy átad valamilyen díjat a tévében, barátjával Robbal (Tony Roberts) együtt elrepülnek Los Angelesbe. Azonban a visszaúton Alvy és Annie megbeszélik, hogy a kapcsolatuk nem működik. Miután Annie a lemezcég producerével Tony Laceyvel (Paul Simon) jön össze, Alvy sikertelenül próbálja feléleszteni a kapcsolatukat egy házassági ajánlattal. Visszatér New York-ba, ír egy színdarabot a kapcsolatukról, de megváltoztatja a végét: Annie itt elfogadja az ajánlatot.

Utolsó találkozásuk egy keserédes zárójelenet New York-ban, amikor már mindketten továbbléptek az életükben és új kapcsolatuk van. Alvy hangján halljuk az összefoglalást:

Eszembe jutott egy régi vicc:
Elmegy a fószer a pszichológushoz:
- Doktor úr, a bátyám bolond! Tyúkanyónak képzeli magát!
Mire a doki:
- Miért nem hozta el hozzám?
Erre a fószer:
- Én elhoznám, de akkor ki kelti ki a kiscsibéket?
"Hát, valahogy így gondolkozom én is a szerelemről. Teljesen irracionális, őrült, abszurd dolognak tartom, de elmondhatatlanul vágyom utána, hisz azok a kiscsibék kellenek.

Annie rákezd a Seems Like Old Times című dalra, és legördül a vége felirat.

Háttér[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1976. május 19-én kezdték el forgatni Long Islanden azt a részt, amikor Alvy és Annie megpróbálnak homárt főzni. A teljes forgatás 10 hónapig tartott. Nem tudtak egyenletesen haladni. Vagy fél napig 200 extra statiszta várt a filmezésre Coney Islanden, végül hazaküldték őket anélkül, hogy egy méternyi filmet is forgattak volna velük.

A moziban a sorbanállás jelenetnél Woody első választása Federico Fellinire esett, mikor ő elutasította a felkérést, akkor Allen Luis Buñuel rendezőt invitálta, de ő sem vállalta el a szerepet. A végén Marshall McLuhan, a kommunikációs elméletek híres úttörője vett részt a filmben.

Ebben az alkotásban kapta meg legelső mozifilmes szerepét (igaz, csak pár másodperces jelenetben) Sigourney Weaver.

Szereplők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Díjak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Oscar-díj[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Annie Hall öt Oscar-díj jelölést kapott, de Woody nem fogadta el a meghívást a díjkiosztóra, amit 1978. április 4-én tartottak Los Angelesben, Allen helyette a Michael's Pub-ban, New Yorkban jazz-zenét játszott a saját zenekarával. Gúnyosan így kommentálta az eseményt: „Még ha ez valami különleges alkalom lenne, vagy ilyesmi, elmennék. De nem túlzottan érdekel egy kis kopasz emberke mozdulatlan szobra. Inkább valami olyat szeretnék, aminek hosszú, szőke hajfürtjei vannak.”

Allen szobrai végül a szülei porcelános szekrényében kötöttek ki, mivel ő nem volt hajlandó gyűjteni vagy hazavinni őket.

Díj Személy
Női főszereplő Diane Keaton
Legjobb rendező Woody Allen
Legjobb eredeti forgatókönyv Woody Allen
Marshall Brickman
Legjobb film Charles H. Joffe
Jelölések:
Legjobb férfi főszereplő Woody Allen

Egyéb díjak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • BAFTA-díj (1978) – Legjobb film
  • BAFTA-díj (1978) – Legjobb rendező: Woody Allen
  • BAFTA-díj (1978) – Legjobb női főszereplő: Diane Keaton
  • BAFTA-díj (1978) – Legjobb vágás: Ralph Rosenblum, Wendy Greene Bricmont
  • BAFTA-díj (1978) – Legjobb forgatókönyv: Woody Allen, Marshall Brickman
  • Golden Globe-díj (1978) – Legjobb női alakítás: Diane Keaton
  • BAFTA-díj (1978) – Legjobb férfi főszereplő jelölés: Woody Allen
  • Golden Globe-díj (1978) – Legjobb film – zenés film és vígjáték kategória jelölés
  • Golden Globe-díj (1978) – Legjobb férfi alakítás jelölés: Woody Allen
  • Golden Globe-díj (1978) – Legjobb forgatókönyv jelölés: Woody Allen, Marshall Brickman

A magyar szinkron és a hiányosságai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A film a magyar mozihálózatba a szokásoknak megfelelően szinkronnal került, Kern András ettől a filmtől kezdődően vált Woody Allen állandó magyar hangjává. Ez a szinkron (1980[1], Pannónia filmstúdió, a magyar szöveget írta és a szinkront rendezte Sipos Áron[2]) került később a DVD-kiadásra is, ez lett a film alá kerülő felirat alapja.

A szinkron az innen elhíresült mondatok és a szinkronszínészek révén ugyan klasszikussá vált, de érdemes megjegyezni, hogy az eredeti szöveggel összevetve a szövegben nagyon sok téves fordítás, hiba és félreértés került[3] (ennek egyik legszignifikánsabb darabja, mikor az eredeti filmben a Grammy-díjról esik szó, ott a fordító Annie Hall szájába „a Nagyi című lemezem” szöveget adja[4]). Ezek miatt a félrefordítások miatt az eredeti film sok finom utalása, poénja, sokat idézett kulcsmondata a magyar változatban elveszett, magyarul azóta sem hozzáférhető.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]