Alicudi
|
Ez a sziget a Világörökség része |
| Alicudi | |
.jpg) | |
| Alicudi a levegőből | |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Olaszország |
| Régió | Szicília |
| Megye | Messina |
| Község | Lipari |
| Népesség | |
| Teljes népesség | 105 fő |
| Földrajzi adatok | |
| Fekvése | Tirrén-tenger |
| Szigetcsoport | Lipari-szigetek |
| Terület | 5,2 km² |
| Hosszúság | 2,9 km |
| Szélesség | 2,3 km |
| Legmagasabb pont | Montagnola (675 m) |
| Időzóna | CET (UTC+1) |
| Világörökségi adatok | |
| Világörökség-azonosító | 908 |
| Típus | természeti |
| Elhelyezkedése | |
 | |
 Alicudi
Pozíció Szicília térképén
| |
 é. sz. 38° 32′ 38″, k. h. 14° 21′ 12″Koordináták: é. sz. 38° 32′ 38″, k. h. 14° 21′ 12″ | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Alicudi témájú médiaállományokat. | |
Alicudi Olaszországhoz tartozó sziget a Tirrén-tengerben, a Szicíliától északra elhelyezkedő vulkanikus eredetű Lipari-szigetek legnyugatibb tagja.
Egyetlen – a szigettel megegyező nevű – apró települése Lipari városának közigazgatása alá tartozik, azzal együtt az olaszországi Szicília régió Messina megyéjének része.
Földrajza[szerkesztés]
5,2 km²-es területével a második legkisebb a szigetcsoport tagjai között. A csaknem szabályos kör alakú sziget legmagasabb pontjai a Montagnola (675 m) és a Filo dell'Arpa (662 m). A legutóbbi geológiai kutatások alapján Alicudi jóval fiatalabb sziget a korábban feltételezettnél. A közeli Sisifo nevű tenger alatti vulkán környezetében találták ugyan az egész Lipari-szigetek térségében a legidősebb, mintegy 1,3 millió éve történt vulkáni aktivitásra utaló nyomokat, azonban Alicudi rétegvulkánja még 28 ezer évvel is működött. Ebben a legutolsó aktív periódusban jött létre a még jól felismerhető csúcskaldera és a Filo dell'Arpa lávadómjai.
Alicudinak ma alig száz állandó lakosa van, akik részben mezőgazdaságból (füge-, mandulatermesztésből és bortermelésből élnek, de természetesen fontos szerepe van a turizmusnak is. A település a sziget délkeleti részén fekszik. Úthálózata mindössze 300 méter hosszú, a kikötőtől vezet a szállodához. A közlekedés így még ma is az évszázados, lépcsős utcácskákon, ösvényeken bonyolódik, a legfontosabb közlekedési eszköz pedig az öszvér. A villanyt és a vezetékes telefont is csak 1990-ben telepítették a szigetre. Alicudi ennek, illetve kieső földrajzi helyzetének köszönheti érintetlenségét: kétharmada a mai napig megmaradt macchiaborította eredeti állapotában.
Történelme[szerkesztés]
Alicudi először az i. e. 17. században népesülhetett be, ezt támasztják alá a régészeti leletek. Az ókorban a sziget neve Ericusa volt az itt termő hangafajok (Erica) miatt, ebből származik mai elnevezése is. A keleti parton számtalan római kori cserepet találtak. A sziget századokig a kalózok kedvelt célpontjának számított, emiatt a helyiek a tengerpart helyett a meredek hegyoldalakon építették fel házaikat. Sok közülük ma is elhagyatva áll a szigetet behálózó ösvények mentén.
Turisztikai információk[szerkesztés]
A szigeten található egyetlen hotel csak nyáron üzemel, így szezonon kívül csak a helyi magánházaknál kaphatunk szállást.
Alicudira – a szigetcsoport többi tagjához hasonlóan – a szicíliai Milazzóból lehet legkönnyebben eljutni. Jó időjárási feltételek esetén naponta jár a szárnyashajó Milazzo és Alicudi Porto között, de hetente többször közlekedik a hagyományos komp is (az út Milazzótól komppal 7 óra).
Irodalom[szerkesztés]
- Érdi-Krausz E. – Fadgyas F. G.: Vulkántúrák – Dél-Olaszország (Kornétás Kiadó, 2007) ISBN 9789639353619.
