VI. Kónsztantinosz bizánci császár

VI. Kónsztantinosz
VI. Kónsztantinosz apjával, IV. Leónnal
Bizánci császár
Uralkodási ideje
780. szeptember 8. – 797. augusztus 15.
Elődje	IV. León
Utódja	Eiréné
Életrajzi adatok
Uralkodóház	Isaurian dynasty
Született	771. január 14. Konstantinápoly
Elhunyt	802 (30 évesen) Konstantinápoly
Édesapja	IV. León bizánci császár
Édesanyja	Eiréné bizánci császárnő
Házastársa	Mária Eiréné Theodote
Gyermekei	Euphroszüné Eiréné León
A Wikimédia Commons tartalmaz VI. Kónsztantinosz témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

VI. Kónsztantinosz, magyarosan Konstantin (görögül: Κωνσταντίνος Ϛ΄, 771. január 14. – 802, uralkodott 780. szeptember 8. – 797. augusztus 15.) a Bizánci Birodalom császára, IV. León és felesége, Eiréné egyetlen gyermeke volt. Gyermekként került trónra, és uralmát az anyjával folytatott hatalmi harc árnyékolta be, aminek keretében Eiréné végül megölette.

Szakítás a képrombolással

A 771-ben Konstantinápolyban világra jött Kónsztantinosz gyermekként foglalta el a trónt, így édesanyja társcsászárként irányította helyette az ügyeket. A kormányzat a III. León és V. Kónsztantinosz alatt erőszakosan terjesztett képromboló politika felszámolására törekedett, amely Eiréné hatására már IV. León alatt sokat enyhült. A fokozatos enyhülés programja jegyében csak 784-ben bocsátották el Paulosz pátriárkát, helyére pedig Tarasziosz, Eiréné korábbi titkára, egy művelt laikus került.

A következő lépés egy zsinat összehívása volt, amely a 754-es ikonoklaszta, ún. „fejetlen” zsinat határozatainak elvetését és a képtisztelet visszaállítását tűzte ki célul. A törekvést üdvözlő keleti és itáliai püspökök ezúttal meg is jelentek a gyűlésen, amely 786. július 31-én nyílt meg, ám a képrombolást támogató városi gárda szétzavarta a zsinatot. A császárnő és a pátriárka nem tett le céljáról, ezért az ikonoklaszta beállítottságú alakulatokat áthelyezte Kis-Ázsia területére, egy arabok ellen indítandó háború ürügyén. Helyüket thrakiai ikontisztelő katonák vették át, így 787-ben Nikaia városában összeülhetett a hetedik egyetemes zsinat. Szeptember 24. – október 13. között két ülésen restaurálták az ikonok tiszteletét.

A zsinat a korábbi képromboló egyháziakat visszafogadta kebelébe, ha beismerték és megtagadták addigi eretnekségüket, mivel tisztában volt vele, hogy jóformán 70 éve más szellemben nem lehetett cselekedni, és sokan ebben a kényszerített hitben nevelkedtek. A toleráns döntés az V. Konstantin alatt tűzzel-vassal üldözött fanatikus képtisztelő szerzetesség felháborodását váltotta ki, ekkor jelentkezett először a későbbi bizánci vallástörténetben oly fontos szerepet kapó zélóta–politikus ellentét. Az október 23-ai záróülésen a két uralkodó közösen írta alá a képrombolást eretnekségként elítélő, a képtiszteletet Damaszkuszi Szent János tanítása alapján megideologizáló határozatot. A képtisztelő párt győzelme azonban nem volt ilyen gyors és végleges.

Háborúk

781-ben az arabok betörtek Bizánc keleti tartományaiba, és Thrakészion thema területén megverték a császári hadsereget. Konstantinápoly sarcfizetésre kötelezte magát, ami azonban nem sokáig biztosította a betörések újraindulása ellen. A helyzetet súlyosbította a 789 óta zajló bolgár háborúskodás, amely során 792-ben a súlyos markellai vereséggel zárult. Az állam ezúttal is a fizetés mellett döntött, de bolgárok hamarosan az adó megemelését kezdték követelni. Az V. Kónsztantinosz által kivívott domináns szerep semmivé foszlott.

Konstantin és az anyja

Eiréné túlságosan megszerette a hatalmat ahhoz, hogy átengedje nagykorú fiának az egyeduralmat. A sértett Konstantin köré politikai csoport szerveződött, amelyben a képrombolás hívei (például Mikhaél Lakhandodrakón) is helyet kaptak, mint Eiréné legkeményebb ellenfelei. A császárnő azonban 790-ben leleplezte szervezkedésüket, és ennek hatására követelte, hogy a hadsereg ismerje el idősebb uralkodónak, azaz egymaga kívánta gyakorolni a hatalmat. Az európai és fővárosi csapatok fel is esküdtek rá, de az Armeniakon thema vezetésével az anatóliai hadsereg fellázadt, és Konstantin mellett tett hitet.

A császárnőnek ideiglenesen menekülnie kellett, de fia az udvar befolyásos csoportjai nyomására 792-ben kénytelen volt visszahívni és korábbi jogaiban megerősíteni. Ez, és a bolgárok elleni hadjárat során tanúsított gyávaság Konstantin támogatói bázisának megrendülését okozta, és nagybátyja, Niképhorosz trónigényét ismét többen kezdték támogatni.

VI. Kónsztantinosz gyorsan reagált: Niképhoroszt megvakíttatta, többi nagybátyjának pedig kivágatta a nyelvét. A hajdan mellé állt armeniakoni sztratégosszal is végzett, mire a tartomány fellázadt ellene, és belháború kezdődött (793). A császár kegyetlensége csak támogatóitól fosztotta meg. Tovább rontotta helyzetét az ún. moikheia-vita: Kónsztantinosz 795-ben elkergette feleségét, az anyja által 793-ban hozzáadott Paphlagoniai Máriát, és hajdani szeretőjét, Theodotét vette nőül fényes ünnepségek keretében. Az eset a zélóta szerzetesek (vezetőik a Szakkudion apátságot vezető Platón és unokatestvére, Theodórosz voltak) lázongását vonta maga után, akiknek a császár végül száműzte a vezetőiket. A szerzetesek a továbbiakban is elégedetlenkedtek, ezúttal azonban Tarasziosz pátriárka képrombolókkal szembeni megalkuvása miatt.

A mindenki által meggyűlölt, 27 éves Konstantint anyja parancsára vakíttatták meg 797-ben születési helyén, a porfír teremben. Eiréné végül szándékának megfelelően egyeduralkodó maradt. Konstantin pedig még öt évig élt nyomorúságos helyzetében.

Az utódok

Konstantinnak három gyermeke született az idők folyamán. Paphlagoniai Mária két lánynak adott világot, Euphroszünének és Eirénének, míg Theodoté egy León nevű kisfiúval ajándokozta meg a császárt. Leónnal 797-ben végeztek, Euphroszüné később II. Mikhaél császár felesége lett.

Források

• ↑ Ostrogorsky: Georg Ostrogorsky: A bizánci állam története. Budapest: Osiris. 2003. ISBN 963 389 383 6  

Előző uralkodó:
IV. León

Bizánci császár
780 – 797

Következő uralkodó:
Eiréné