Török jövevényszavak a magyar nyelvben

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search

A magyar nyelv szókincse több száz török jövevényszót őriz, amelyek az önálló magyar nyelv, illetve a kiválása előtti ugor nyelv több évezredes szoros kapcsolatát bizonyítják török nyelvű népekkel.

E kapcsolatokból a török hódoltság időszaka a legismertebb (oszmán-török jövevényszavak), a korábbi kapcsolatokról alig van írott forrás, létükről főleg nyelvészeti és kisebb részben régészeti bizonyítékaink vannak.

A török népekkel való kapcsolatok mélységét azonban jól példázza, hogy nagyon sok ilyen szó a magyar alapszókincshez tartozik, egyes szavak kora pedig az összehasonlító nyelvtörténeti kutatások alapján nagyobb, mint az önálló magyar nyelv feltételezett kora. A kérdéssel foglalkozó szakirodalomban 300 és 500 közé teszik azon honfoglalás előtti török kölcsönszavak számát, melyek a mai napig fennmaradtak a magyarban. A honfoglalás előtti időkre ez a szám ennek többszörösére becsülhető. Ez a nagy szám és e szavak mély beágyazottsága, valamint a lexikai kölcsönzéseket kísérő nyelvtani kölcsönzések ténye[1] arra vezetett kutatókat, hogy a magyar nyelv és a török nyelvek közötti nyelvi rokonságra következtessenek. A tudósok meghatározó része azonban a finnugor nyelvrokonság elmélete mellett áll.

Kutatásuk története[szerkesztés]

A szóegyezések komoly kutatásának kezdete Vámbéry Ármin Magyar és török–tatár szóegyezések című tanulmányának megjelenése volt.[2] Vámbéry szerint a magyar nyelvben található igen jelentős számú török elem arról tanúskodik, hogy a magyar kontaktusnyelv, ugor és türk elemekből kialakult kevert nyelv, melynek nem csak egy, hanem két őse van.

Bolgártörök elmélet[szerkesztés]

Budenz József Vámbéry munkájáról írott bírálatában a török jövevényszavainkra jellemző hangváltozást, rotacizmust és erős csuvas nyelvi kapcsolatot mutatott ki.[3]

A későbbi bolgár, illetve magyar kutatásokban erre épült az a többek között Németh Gyula által képviselt elmélet, amely szerint a magyar nép az onogur törzsszövetség tagjaként szoros kapcsolatban élt a bolgártörökökkel (akik feltételezett nyelvéből a mai csuvas nyelvet származtatják), és innen ered török jövevényszavaink jó része.

Valójában kétséges, hogy a rotacizmus és lambdacizmus alkalmas eszköz lenne egy-egy szó bolgártörök eredetének meghatározására.[4]

Vegyes eredet[szerkesztés]

A csuvas elődjének tekintett bolgártörök nyelvre épített elmélet azonban megrendült, amikor a kutatók részletekbe menően megvizsgálták a honfoglalás előtti török jövevényszavakat és azt találták, hogy jelentős részük nem kapcsolható a bolgártörök/csuvas vonalhoz, hanem másfajta török nyelvekhez köthető.

A A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára szerint 33 honfoglalás előtti török jövevényszavunk biztosan csuvasos jellegű, további 9 pedig valószínűleg az. 148 szó azonban a szótár szerint közelebbről nem meghatározott török, 43 pedig valószínűleg ótörök (türk). Ligeti Lajos arra hívta fel a figyelmet, hogy vizsgálandók a magyar nép nyelvi kapcsolatai a kazárokkal, illetve a kabarokkal is. Fontos megjegyezni, hogy a kazárok és kabarok nyelvéből nem maradtak fenn jelentősebb nyelvemlékek, így a kazár és kabar nyelv milyenségére vonatkozóan csak feltételezésekről beszélhetünk.

Sok kutató szerint az első török hatás még arra a korszakra datálható, amikor az ősmagyarok (vagy még korábban az ugorok) az Urál-hegység keleti oldalán éltek. Abban számos magyar nyelvtörténész Budenz óta egyetért, hogy a legnagyobb jelentőségű török hatás csuvas jellegű lehetett. Ugyanakkor Rásonyi László szerint egy a kipcsak-török ághoz tartozó nép, a bulak is együtt élhetett a bolgárokkal és a magyarokkal Magna Hungáriában (a Volga környékén[5]). Az mindenesetre erősen valószínűsíthető régészeti bizonyítékok alapján is, hogy a szintén török bolgárokkal a Volga környékén szorosak lehettek a magyarok kapcsolatai.

Régi török jövevényszavak[szerkesztés]

K. Palló Margit nyelvész, turkológus 1982-ben megjelent „Régi török eredetű igéink” című munkájában[6] száznál több magyar igénkhez kínált elfogadható török etimológiát.

Ligeti Lajos a magyarba még az oszmán kor előtt érkezett török jövevényszavakat vette számba „A magyar nyelv török kapcsolatai a honfoglalás előtt és az Árpád-korban" címen, 1986-ban közreadott munkájában. E szavak jegyzéke Ligeti csoportosításában:

Ló: csődör, tőzeg

Lószerszám: gyeplő, kantár, békó, béklyó, árkány

Fegyver: balta, buzogány, bicsak, bicska, csákány

Törzsi rend, nomád társadalom: gyula, kündü, karcha, csősz, nyögér, kalóz, árok, kapu, sereg, tábor, ál, orv, kín, bilincs, törvény, tanú, tolmács, bér, kölcsön, betű, ír, szám, tömény, bélyeg, ok, ész, idő, kor, gyarló, ildomos, csökönyös, koboz, örül, őrül

Népnevek: besenyő, nándor, böszörmény, káliz, bular, kun, orosz, örmény, török, várkony

Vallási hiedelmek: bű, bölcs, báj, ige, igéz, kép, boszorkány, csök, tor, ünnep, egyház, gyász, bűn, érdem, bocsát, bocsánik, búcsú, gyónik, terem, bú, örök, koporsó, ül

Állattartás: barom, ökör, bika, tinó, ünő, borjú, (bika)csök, ürü, toklyó, kos, üvecs, olló, kecske, gyapjú, gyapot, túró, író, köpű, ól, karám, vályú, komondor, kuvasz, disznó, ártány, serte, tyúk

Földművelés: arat, búza, árpa, dara, ocsú, borsó, eke, sarló, szór, őröl, tarló, komló, csalán, kender, kölyű, tiló, csepű, orsó, gyümölcs, alma, körte, som, dió, kökény, szőlő, bor, csiger, boza

Halászat: örém, örmény, örvény, gyalom, gyertya, vejsze, vék, tok, süllő, sőreg, csabak

Sólymászat, madarászat: sólyom, keselyű, ölyv, turul, karvaly, torontál, szongor, bese, tőr, hurok, harang

Mesterségek: ács, szűcs, sátor, karó, gyűszű

Közlekedés: tengely, szál, tulbó

Kereskedés: bársony, gyöngy, bors, kéneső, tár, szatócs

Természet: tenger, sár, szél, szirt, szesz, búsz

Állatvilág: oroszlán, bölény, teve, sárkány, zerge, gödény, túzok, görény, ürge, borz, güzü, béka, bögöly, szúnyog, serke

Növényvilág: gyertyán, gyűrűfa, kőris, gyümölcsény, bojtorján, tátorján, kalokány, csalán, katáng, torma, üröm, gyopár, gyékény, cötkény, kökörcs, kökörcsin, kikirics, gyom, káka, kóró, kocsány

Család: gyermek, kölyök, iker

Test, testi tulajdonságok: térd, boka, kar, gyomor, köldök, szakál, szirt, tar, csipa, szeplő, csécs, kanyaró, erő, öreg

Lakás, eszközök: sátor, cserge, karó, szék, ágyú, kölyű, köpű, tiló, teknő, csanak, bölcső, koporsó, korom

Ruházat: süveg, saru, ködmön, köpönyeg, daku, csat, szirony, szűcs, ölt, gyűrü, börtü, tükör, bársony, gyöngy

Melléknevek: kék, sár(arany), sárga, kis, kicsiny, kőrő

Igék: gyűl, dől, őröl, ír, szór, szűr, (fel)tűr, (el)tűr, csavar, söpör, szán, gyón, baszik, csökik, szökik, szűnik, illik, arat, borít, bocsát, gyárt, ölt, bocsánik, bosszant, gyaláz

2011-ben jelent meg Róna-Tas András és Berta Árpád „West Old Turkic, Turkic Loanwords in Hungarian” című munkája, amely Ligeti munkájához hasonlóan a magyarba még az oszmán kor előtt érkezett török jövevényszavakkal foglalkozik. Ligeti munkájának 280 szófejtéséhez képest ez a munka jóval több török eredetű magyar szót azonosít; 419 biztosnak, lehetségesnek vagy valószínűnek ítélt szófejtést közöl, amiből 72 ige.

A jelentéselemzés eredményeit is a finnugor nyelvrokonság bizonyítékai közt szokás felsorolni, mert bár a török jövevényszavak mélyen gyökereznek a magyar nyelvben, részben fejlettebb életmódra, gazdaságra és kultúrára utalnak, mint finnugor eredetű szavaink. Azonban a testrészek, szervek neveinek kölcsönzése, igék tőalakban való átvétele ritka és szokatlan jelenségek, ráadásul a kölcsönszavak egy része pont a magyarok vélt finnugor elődeinek feltételezett halász-vadász-gyűjtögető életmódját érinti, mint például a halnevek, az apróvadak, erdei növények nevei.

A török jövevényszavak kutatói[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. SÁNDOR Klára: A magyar-török kétnyelvűség és ami mögötte van. http://web.unideb.hu/~tkis/sl/sk_tm.
  2. VÁMBÉRY Ármin: Magyar és török-tatár szóegyezések." In: Nyelvtudományi közlemények VIII. 109-189. o. http://www.nytud.hu/nyk/reg/008.pdf
  3. Jelentés Vámbéry Ármin magyar–török szóegyezéseiről, Nyelvtudományi Közlemények X, 1871.
  4. “Even if we cannot be sure about the beginning of the zetacism/rhoticism and sigmathism/lambdaism the processes were still in progress in the 5th and 6th century, that is at the time when Proto-Hungarians could have met Turkic peoples. In other words: at that time the *r2 and *l2 pronunciation was typical of all the Turkic languages which means that this feature cannot be understood as a signal of the Bulgarian Turkic origin of a word.” STACHOWSKI, Marek: Remarks on the investigation of the oldest layer of Turkic loan-words in Hungarian. In.: Studia Etymologica Cracoviensa 19. 2014. 218. o.
  5. National Geographic: Antropológiai szenzáció és a magyar-bolgár kapcsolatok – II. rész
  6. K. PALLÓ Margit: Régi török eredetű igéink. 1982. http://acta.bibl.u-szeged.hu/38765/1/altaica_suppl_001.pdf
  7. Kakuk Zsuzsa
  8. Ligeti Lajos
  9. Szende Tamás

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]