Magna Hungaria

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A magyarok vándorlása

Magna Hungaria a régebben feltételezett nagy vagy régi Magyarország latin neve az Ural délnyugati oldalán. Mint őshazát, ma vitatják, de egy időben éltek ott magyarok. Létezéséről Julianus barát tudósított 1236-ban. Őt megerősítette Giovanni da Pian del Carpine is.

Julianus barát utazásai[szerkesztés]

Julianus barát magyar Domonkos-rendi szerzetes volt, aki Gerhardusszal és még néhány szerzetestársával két utazást tett, hogy megkeresse a magyarok őshazáját keleten. Julianus barát talált keleti magyarokat, valószínűleg az Ural nyugati szomszédságában, amit a régi források Magna Hungariának neveztek. A Julianus barát két útjáról készült feljegyzéseket a vatikáni levéltár őrzi. Az első útról (1235-1236) Pater Richardus – valószínűleg Julianus felettese – írt jelentést, a második útról (1237–1238) maga Julianus írt feljegyzést („Levél a tatárok életéről”). A kéziratokat Cseles Márton magyar jezsuita fedezte fel újra a vatikáni levéltárban 1695-ben.

Plano Carpini utazása és útijelentése[szerkesztés]

Plano Carpini egyik első tanítványa volt Assisi Szent Ferencnek. 1221-ben német területeken ő kezdte a ferences rend megszervezését. Később Spanyolországban és Szászországban is tevékenykedett.

Plano Carpini 1245 áprilisában indult útra Lyonból, a pápai udvarból. Boroszlóban (Wroclaw) csatlakozott hozzá Benedictus Polonus, C. de Bridia és a cseh Ceslaus. A Dnyeperen átkelve 1246 áprilisában értek Batu kán szállására, a Volga mellé. Innen csak Plano Carpini és Benedictus Polonus haladt tovább, s júliusban értek a Karakorum közelében lévő Sira ordába. Ottlétük idején zajlott a nagykán választása, amelynek eredményeképpen Güjük nyerte el a főhatalmat. A pápa által küldött levélre Güjük kán válaszolt. A szerzetesek a levéllel 1246 novemberében indultak haza. Visszaútjukban megálltak Magyarországon is, hogy tapasztalataikról IV. Bélának is beszámoljanak.

„Hæc terra Comania ab Aquilone immediatè post Russiam habet Morduynos. Byleros, id est, magnam Bulgariam, Bastarcos, id est, magnam Hungariam, post Bastarcos, Parositas et Samogetas. Post Samogetas, illos, qui dicuntur habere faciem caninam in Oceani littoribus desertis. A meridie habet Alanos. Circassos, Gazaros, Græciam et Constantinopolin, ac terram Iberorum, Cathos, Brutachios, qui dicuntur esse Iudæi, caput radentes per totùm, terram quoque Cithorum atque Georgianorum et Armeniorum et Turcorum. Ab occidente autem Hungariam habet atque Russiam.[1]

– - Plano Carpini

Innen visszaútban a pogány mordvinok földjére értek, és legyőzték őket. Ezután a bolgárok, azaz Nagy-Bolgárország földje ellen vonultak, és teljességgel elpusztították. Majd még északabbra hatoltak Baskíria, vagyis Nagy-Magyarország ellen; azt is letiporták.

Innen tovább haladva a szamojédokhoz érkeztek. Ezek az emberek, így beszélik, csupán vadászatból élnek; sátraikat és ruháikat is kizárólag állatbőrből készítik. Ezen is túl egy tengermelléki országba jutottak, hol valamiféle szörnyekre bukkantak…

A tatárok által legyőzött országok [illetve népek] a következők: … brutachok, akik zsidók, mordvinok, úzok [torkok], kazárok, szamojédok, … Láttunk is férfiakat meg asszonyokat úgyszólván valamennyi itt felsorolt országból.

Kunország szomszédosai északról, közvetlen Oroszország után a mordvinok, a bolgárok, azaz Nagy-Bolgárország, a baskírok, vagyis Nagy-Magyarország; a baskírok után a parossziták és a szamojédok; a szamojédok után, az óceán partjain, a pusztákon élnek azok, akiket kutyaképűeknek mondanak.

A magyar törzsek vándorlásának régebben feltételezett útvonala

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  • Joseph Deguignes: Histoire générale des Huns, des Turcs, des Mongols, et des autres Tartares occidentaux (A hunok, a türkök, a mongolok és más nyugati tatárok általános története) Páris 1756-58
  • Gyárfás István: A jász-kunok története, Kecskemét, 1870
  • Besse János Károly: Voyage en Crimée, au Cavcase, en Georgie, en Arménie, en Asie Mineure et a Constantinople, en 1829. et 1830.; pour servir a l'histoire de Hongrie. Paris, 1838
  • Reguly Antal: A dzungár nép és annak a magyarral állított fajrokonsága Pest, 1850.
  • Scriptores Rerum Hungaricarum tempore ducum regumque stirpis Arpadianae gestarum… edendo operi praefuit Emericus Szentpétery. Vol. I–II. Budapestini, 1937–1938.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

További hivatkozások[szerkesztés]