Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztővita:Tomcsy/Archívum11

Az oldal más nyelven nem érhető el.
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Legutóbb hozzászólt Sphenodon 10 évvel ezelőtt a(z) Vébé témában



Kedves Tomcsy!

Azok közé tartozol, akik 2013-ban gazdagították a Wikipédia cikkanyagát, és ezáltal egy kicsit hozzáférhetőbbé tették a világra vonatkozó ismereteket.

Köszönetet mondunk a munkádért, és bízunk benne, hogy továbbra is kitartasz a közösen szerkesztett enciklopédia mellett.

Viszontlátásra az új évben is!

Wikimédia Magyarország Egyesület

Korosztályos jégkorong

Üdv! Az 1977-es U20-as jégkorong-világbajnokság szócikknél merült fel a következő probléma. A jku sablon valamiért nem akar működni az NSZK-val, a link a felnőtt csapatra mutat, függetlenül attól, hogy megadtam paraméternek a 20-at. Van esetleg valami ötleted, hogy mi okozhatja a problémát, illetve hogyan lehetne megoldani? Jó szerkesztést! Jmagyar1993 vita 2014. január 6., 13:33 (CET)

Forrássablonok honosítása

Szia! Szerintem a nemzetcikkekhez használt SF-hivatkozás mintájára hasznos lenne az olimpikonok életrajzi cikkeihez honosítani az en:Template:Sports-reference sablont, illetve az atlétikában versenyzők cikkeihez az en:Template:IAAF name sablont is. Rengeteg cikkben használhatnánk. Én magam gyakran szúrom be ezeket fáradságosan cite webbel, de sejtésem szerint elég jól lehetne ezt automatizálni. Ha már lúd, legyen kövér: az olimpiai éremszerzők cikkeihez lehetne egy forrássablon a http://www.databaseolympics.com/ oldalon lévő profiljukhoz is (ehhez nem találtam idegen megfelelőjű sablont, bár lehet, hogy csak figyelmetlen voltam). Hm? --Joey üzenj nekem 2014. január 6., 15:13 (CET)

A 32 között

Javaslom a '88-as ökölvíváshoz, hogy a más évek más sportágainak gyakorlatát követve a 32 között vívott mérkőzések fejlécében az 1. forduló helyett a 32-es főtábla megírás szerepeljen, ha már eleve selejtező az előtte lévő forduló. --Joey üzenj nekem 2014. január 7., 14:55 (CET)

Ide írom, mert még mindig a '88-as ökölvívás. Valami gond van Alfred Kotey ghánai versenyzővel, mert a tanzániai legyőzése után még szerepelnie kellett a negyeddöntőben, hiszen továbbjutott. A cikk korábbi változata szerint a későbbi bronzérmes Mario Gonzáleztől kapott ki, bár ez az SF-en tényleg nem szerepel az adott fordulónál.

Hasonló problémát látok az előző fordulóban is, ott bolgár Todorovnak nincs ellenfele a 16 között, pedig az azt megelőző fordulóban 16 meccs volt 16 továbbjutóval. Hm? --Joey üzenj nekem 2014. január 8., 01:11 (CET)

Talán hasznos lehet

Az alábbi kék '88-as nemzetcikkek nem teljesek még:

  • Benin
  • Dzsibuti
  • Elefántcsontpart
  • Kamerun
  • Jordánia
  • Magyarország
  • San Marino
  • Fidzsi-szigetek
  • Pápua Új-Guinea

+ a 2db építés alatt sablonnal jelölt cikk. --Joey üzenj nekem 2014. január 7., 17:14 (CET)

Brunei

Nálunk is úgy van: Brunei az olimpiai játékokon, az infoboxban így csak dőlt évszámmal. --Joey üzenj nekem 2014. január 8., 00:50 (CET)

Még gondolkodom rajta :) --Joey üzenj nekem 2014. január 8., 01:12 (CET)

Cselgáncs '88

Szia! Ennek a mondatnak nem kéne szerepelnie minden érintett nemzet cikkében? --Joey üzenj nekem 2014. január 9., 09:20 (CET)

Hát, akkor szerintem úgy is kell megjeleníteni a cikkekben :) Néhány cikk már hivatkozik a versenyszámra, bár egy részük B csoportos, ahogy néztem. --Joey üzenj nekem 2014. január 10., 00:26 (CET)

Re: lista

Szia! Törlésre kéne jelölni... Jól megtámogatott érvekkel. Én most egy darabig sajnos megint nagyon keveset tudok wikin lenni, de a töröltetést támogatnám, ha jól felvezeted. Kellenének még érvek, mert az eddigiek nem elég kritériumok a törléshez...

Amúgy lásd még: [1] --Joey üzenj nekem 2014. január 13., 17:11 (CET)

Ó, hogy az... Most látom az apropót, amiért írtál: Gyarmati Olga is meghalt, nem is tudtam eddig, nagyon-nagyon sajnálom :( Persze idős volt meg minden, de hát akkor is, engem megrendített... :( --Joey üzenj nekem 2014. január 13., 17:14 (CET)

Szerintem jó lesz így, felesleges még az az évszámokat is linkelni, elég ha az illető cikkének bevezetőjében linkelve van. Kellene egy műhelytámogatás az összevonáshoz (a javaslat kiírása után szólni kellene legalább néhány tagnak, hogy nézzenek rá a műhelylapra, mivel egy ideje nem sok műhelymegbeszélésünk volt, így a műhely vitalapja talán már nincs annyira fókuszban). És végső soron szerintem nem ártana a közösség támogatása is az összevonásra... Ezt egy TMB keretében lenne célszerű, ahol már felvonultatnánk a műhely véleményét is. Tudom, macerás, de tartok tőle, hogy enélkül nem rendelkezhetünk csak úgy a cikk fölött, túl nagy entitás ahhoz...

Lásd még: van pl. Élő bíborosok listája is, csak hogy tudjuk a szintjén kezelni egy ilyen jellegű cikket... --Joey üzenj nekem 2014. január 14., 07:57 (CET)

Focis kérdés

Helló Tomcsy!

Most egyenesen hozzád fordulok, bár a kérdés nem technikai.

A Japán a 2000. évi nyári olimpiai játékokon a labdarúgás végeredményénél belejavítottam a modulba, a férfi jelzőt kihagytam. Igenám, de az egész fejezetben az U-23-as csapatról írnak. Rémlik még ifjúkoromból, hogy az a csapat nem indulhatott az olimpián, amelyik a VB-on indult. Hogy most hogy van nem tudom, meg hogy akkor mi a helyes? A Japán labdarúgó-válogatottnál láttam olimpiai eredményt is. --Porrimaeszmecsere 2014. január 16., 23:09 (CET)

Kösz a gyors választ. Ennek alapján két módosításomat már javítottam is (simáról U-23-ra). --Porrimaeszmecsere 2014. január 16., 23:38 (CET)

Sablon:Színházbemutató kérdés

Helló Tomcsy!

A múltkor kapásból adtad a sablonnal kapcsolatos megoldást, ezért kérdeznélek ezzel kapcsolatban is.

Megnéztem a sablon leírását, de a szerző és szerzőlink különbséget sajnos nem tudom értelmezni, pedig ki is próbáltam, ami eszembe jutott. Ha azt írom, hogy szerzőlink, akkor nem jelenik meg semmi. Ha azt írom, hogy szerző, és a szerzőt dupla szögletes zárójelbe tettem, akkor a zárójele is megjelentek. A probléma az, hogy a szerzőről szóló cikk címében nincs benne az (író) egyértelműsítő tag, a sablon viszont így keresi, de persze nem találja. (A_Szigligeti_Színház_bemutatóinak_listája cikkben ma két ilyen esettel is találkoztam.)

Mit csinálok rosszul? --Porrimaeszmecsere 2014. január 23., 17:48 (CET)

Azért ez érdekes! Ma már a negyedik ilyen esettel találkozom, most a Sablon:1954-es francia vb-keret-nél: Jean Vincent-hez hozzáteszi a (labdarúgó) egyértelműsítést, holott a róla szóló cikkben csak simán van. Én úgy tudom, hogy ameddig csak egy cikk vagy hivatkozás van egy címre, addig nem szabad egyértelműsítést használni, ennek pedig a fent említett sablonok ellentmondanak. --Porrimaeszmecsere 2014. január 23., 23:16 (CET) --Porrimaeszmecsere 2014. január 24., 07:55 (CET)

Köszi a választ, de úgy néz ki, hogy rosszul tettem fel a kérdést, de az is lehet, hogy árnyékra vetődök.

Ha beírom a Wiki keresőjébe, hogy Jean Genet (író), majd "Mi hivatkozik rá", akkor kiadja: A Szigligeti Színház bemutatóinak listája. Viszont sem a cikkben, sem a forrásszövegében Ctrl-F kereséssel Jean Genet (író) szöveg nem található, csak a Színházbemutató sablonban Szerzőként Jean Genet.--Porrimaeszmecsere 2014. január 24., 07:56 (CET)

Köszönöm, hogy ilyen lelkiismeretesen foglalkoztál a felvetett problémával. Elolvastam a választ, de olyan nagyon nem tudom értelmezni a folyamatot, mint Te Ettől nem vagyok feldobva! . --Porrimaeszmecsere 2014. január 25., 07:39 (CET)

Orosz sablon

Helló Tomcsy!

Megint megtaláltalak: az Orosz női labdarúgó-válogatott kerete tele van piros sablonokkal. Én inkább nem búvárkodok... --Porrimaeszmecsere 2014. január 30., 18:35 (CET)

Kettébontott lábjegyzet szakaszai

Szia! Akkor most pontosan mit jelent Wikipédia:Jegyzetelés#Kettébontott lábjegyzetben az általam félkövérrel kiemeltek?

A puszta hivatkozások és a megjegyzéssel kísért hivatkozások technikája megegyezik a bontatlan megjelenítésről fentebb leírtakkal, a Források szakaszával is ez a helyzet, a hivatkozás nélküli megjegyzések technikája és a lábjegyzeteket megjelenítő szakaszok kialakítása viszont más:

Illetve egy másik mondat:

A Megjegyzések szakaszába a {{megjegyzések|oszlopok=1}} sablont írjuk,
a Hivatkozások szakaszába pedig a {{jegyzetek}} sablont.

Emiatt kérdezem: Szinkronúszás módosított lapváltozata. Nem ezt jelenti a lábjegyzet kettébontása? Bár miközben ezeket írtam, felvetődött bennem, hogy talán amiatt nem számít hivatkozásnak itt, amit annak hittem, írtam, mert a Megjegyzésekben hivatkozások vannak. Az igazat bevallva, a kettébontott lábjegyzet szakaszára egy kicsit több kerekebb mondatot is rászánhattak volna annak idején. Ez a Nincs Jegyzetek nevű szakasz.
pl. a Királyt megölni nem kell félnetek jó lesz mondatra emlékeztet, mert a szó lehúzásával a mondat kétértelművé vált.

Egyébként a történeti részt folytatom még 1907-1984 között, csak menet közben nehéz volt átlátni a sokfajta véleményt. Apród vita 2014. február 1., 20:11 (CET)

sablonok wikidatával

Szia! Szerintem jól jönne egy Wikidatát tartalmazó sablonok kategória is, hogy lássuk mik vannak kész. A másolható minta módosításod pedig frappáns figyelmeztetés! :) Arr agondoltam még, hogy minden infoboxot elláthatnánk egy aprócska linkkel, mint pl a navboxokat (M V S), melyből egy a sablonhoz vinne, egy meg egyből a wikidatához! --B.Zsolt vita 2014. február 1., 22:52 (CET)

A síakrobatikáról szóló szócikk alapjaiban hibás - A síakrobatika nem egyenlő a szabadstílusú sível!

Kedves Tomcsy!

Full kezdő wikipédista vagyok, csak gondoltam, kijavítom a hibákat, de látom, visszaállítottad az eredeti állapotot. Ezért hát megindokolom, hogy mit és miért kellene javítani

A szabadstílusú síről van szó, melyet helytelenül már a címben is síakrobatikának nevezel. A síakrobatika az csak a szabadstílusú sí egyik ága (aerials), melyet "ugrásként" aposztrofálsz, helytelenül. Így néz ki helyesen:

A sportág neve: Szabadstílusú sí (Freestyle) Szakágai: Síakrobatika (aerials), buckasí (mogul), síkrossz (ski cross), félcső (halfpipe) és slopestyle (ennek nincs magyar neve).

A fenti versenyek hazánkban egyetlen sportcsatorna műsorán láthatók, és ezeket a versenyeket én közvetítem 7 éve Magyarországon, így van elég rálátásom a témára.– Aláíratlan hozzászólás, szerzője Praeriepanther (vitalap | szerkesztései)

1/A busz (Szigetvár)

Szia! Először perjel nélkül írtam, majd kijavítottam perjelre, mert a Volán menetrendben, és a buszok kijelzőin is így szerepel.
link: [2] Wolf Rex vita 2014. február 6., 19:03 (CET)

Kabos

Szia! Kabos Endre szócikkében az én gépemen a vívó infoboxban a kép helyén a Med 3.png jelenik meg. A szócikket szerkesztésre megnyitva nem találtam sehol ilyen fájlt. A vívó infoboxban sem. Más kép nélküli vívónál nem láttam ilyen jelenséget. Nálad is elyen a szócikk? Esetleg van valami ötleted mitől van ez így? --fausto vita 2014. február 6., 19:22 (CET) kösz!--fausto vita 2014. február 7., 05:42 (CET)

Szuperból

Mi a különbség aközött, hogy valaki megnyer egy bajnokságot, meg aközött, hogy az illető a bajnokság döntőjét nyeri meg? --Malatinszky vita 2014. február 7., 22:07 (CET)

Oké. A te változatodban legalább benne van az NFL-szezon cikke is, ami mindenképp jó. --Malatinszky vita 2014. február 7., 22:13 (CET)

Gombos Károly sílövő szócikkébe infobox

Szia, egy anon a Gombos Károly (sílövő) szócikk vitalapjára egy infoboxhiányt jelző sablont tett. Bennem felmerült már a szócikk írásakor is a kérdés, mivel „Sílövő infoboxot” nem találtam, hogy tegyek-e a szócikkbe „Személy infoboxot” vagy sem. Mert ha igen, akkor ugyan lesz infobox a szócikkben, de nem biztos, hogy akkor emlékezni fogunk arra, hogy „Személy infobox” van benne, amikor majd lesz „Sílövő infobox” is; emiatt nem tettem infoboxot még a szócikkbe. A másik, amit nem tudok, s ami miatt nem tettem infoboxot a szócikkbe, hogy nem tudom, hogy ilyen esetekben mit szoktatok tenni a sportolókról szóló szócikkekben. Köszönettel és üdvözlettel: --Sphenodon vita 2014. február 7., 22:39 (CET)

Szia, köszönöm szépen! Erről az alsablonról nem is tudtam, pontosabban: ez az alsablon is egy teljesen új szó számomra :D, mindenesetre ezt az alsablont alkalmazom akkor, amikor hasonló helyzetbe kerülök. Köszönöm még egyszer! --Sphenodon vita 2014. február 7., 23:00 (CET)

Csillag infobox

Helló Tomcsy!

Módosítottam a szín paraméternevet színindexre minden létező helyen pár perccel ezelőtt, amit találtam a számomra rémísztő sablonban. Látszólag jó is, de akkor lennék igazán nyugodt, ha egy szakértő is megnézné. Köszi: --Porrimaeszmecsere 2014. február 8., 13:22 (CET)

Szerintem jó lett. --Tomcsy üzenet 2014. február 8., 13:41 (CET)
Köszi a gyors megnyugtatást: --Porrimaeszmecsere 2014. február 8., 14:00 (CET)

Szabó Milán

Szia, még egy kérdéssel zargatnálak: milyen címmel hozzam létre a róla szóló cikket? A blogjában, illetve egyes helyeken teljes nevén, azaz Szabó Milán Gáborként szerepel, de a sportéletben meg inkább Szabó Milánként említik (az angol és a német wikin van szócikke, ott „Milán Szabó” címmel). Ilyen esetben melyik nevet választjátok inkább szócikk-címként? Előre is köszönöm a válaszod: --Sphenodon vita 2014. február 9., 02:36 (CET)

Köszönöm szépen! :) --Sphenodon vita 2014. február 9., 03:13 (CET)

Re:2014 Olimpiai érmesek listája

Szia! Igyekszem figyelembe venni amit kértél. Nagyon szívesen segítenék mindenben, csak sajnos az időm mostanában nem nagyon engedi:( bizonytalan hogy mennyi időm van naponta a szerkesztésre legtöbbször csak megtudom nézni a frissítéseket. Az viszont nagyon jó érzés hogy van egy ilyen jó és pörgős szerkesztő mint te. Le a kalappal előtedd! Sok kitartást kívánok neked! --Battila27 vita 2014. február 11., 08:57 (CET)

Európai játékok 2015

Szia! A véleményedre lennék kíváncsi a kérdéseimmel kapcsolatban! Nem akarlak evvel zavarni a a téli olimpia alatt, rá érsz utána is válaszolni csak most jutott eszembe, nem akarom elfelejteni. Másrészt meg egy év elég kevés szerkesztői szemmel. Sajna kevesen vagyunk és kevés az időnk szerkeszteni:(. 1: Szerinted menyire lesz ez fontos a sportbarátok és a wikipédiára nézve? Szerintem: Ha kellő figyelmet kap média tv közvetítés stb.:(szerintem igen, legalább is remélem) és 7 sportágban a riói olimpiára is kvalifikál. Nem junior ifi stb.(nem megsértve őket) hanem a legjobb versenyzők indulnak, valószínűleg minden sportágba.akkor simán följöhet a 4. vagy 5. helyre a legfontosabb sportesemények közé, a nyári a téli olimpia és labdarúgó vb eb után. Pánamerikai játékok és a többi kontinens ilyen eseményét nézve szerintem, simán le előzi őket mert, az ilyen Európai esemény nem csak az Európában lakok körében népszerű hanem a Föld minden pontján. 2: Ha lesz evvel kapcsolatban szerkesztés a wikin menyire lesz fontos? Szerintem: Hasonló képen kellene megcsinálni mint a nagy olimpiákat. Tehát külön sportág, versenyszám és nemzett cikk. 3: Továbbiak? Szerintem: Ha a 2-es pont megvalósul, és lesz 2019-is európai játékok. akkor a nagy olimpiák mintájára eddigi győztesek résztvevők cikk is kell. Bocs hogy evvel zaklatlak csak, gondoltam megkérdezlek. Ha lesz időd véleményezd! Előre is köszi!--Battila27 vita 2014. február 14., 10:09 (CET)

Gondáné Fórián Csilla

Szia! Erre milyen infobox kellene? Üdv. Tambo vita 2014. február 16., 14:32 (CET)

Hajtós Bertalan Szöulban

Szia! A Magyarország az 1988. évi nyári olimpiai játékokon#Cselgáncs szakaszban szerintem hiányzik a nyolcaddöntő mérkőzése, mivel különben nem került volna a vigaszágra, hiszen a tajvanit legyőzte (a másik nemzetcikk szerint is). --Joey üzenj nekem 2014. február 16., 21:08 (CET)

Nemzetek fő cikkében az érmek összesítő táblázata

Úgy emlékszem, hogy abban maradtunk, hogy csak akkor kell olimpiánkénti éremösszesítő táblázatot tenni a nemzetek fő cikkébe, ha már az adott típusú olimpián (nyári illetve téli) megszerezte legalább az első érmét. Most éppen Zimbabwét nézem, de ahogy látom, több (télen) Szocsiban debütáló nemzetnél is raktál be ilyet. Viszonyítási példa Liechtenstein, ahol csak téli táblázat van, pedig sok nyári olimpián is szerepeltek, de csak téli érmeik vannak. --Joey üzenj nekem 2014. február 17., 19:29 (CET)

Kivettem ami nullás volt.--Tomcsy üzenet 2014. február 24., 01:13 (CET)

Kedves Tomcsy!

Rendben, köszönöm az észrevételt, nem tudtam. Még egyszer rámentem a dologra, mert azt hittem nem frissül a lap, és csak később láttam, hogy a szerkesztők voltak a vissza varázslók. Tamás

Műkorcsolya és jégtánc

Szia! A cikk nemrég szét lett választva két önálló szócikkbe. Rendezni kellene bottal a (zöld) hivatkozásokat, illetve szerintem több korábban nem linkelt folyószövegbeli helyről is érdemes lenne linket tenni mind a műkorcsolyára, mind a jégtáncra. --Joey üzenj nekem 2014. február 27., 17:51 (CET)

GLAM ZOO projekt sablon

Kedves Tomcsy!

Szeretném, ha segítenél a következő dologban: szükségem van egy olyan projekt sablonra, ami úgy néz ki, mint egy portálsablon és úgyanúgy el lehet majd helyezni a cikkek alján. A neve lehetne GLAM ZOO projekt sablon és a kép az legyen, amit az oldal bannerjeként használunk. Szeretném, ha ez is úgy működne, mint a portálsablon, hogy átvezet a GLAM ZOO oldalra. Köszi. Vadszederke' 2014. március 1., 18:28 (CET)

Köszönöm szépen, nagyon jó lett! Tetszik, hogy külön van a link, mert azt jobban észreveszi, aki ránéz. Vadszederke' 2014. március 2., 05:27 (CET)

A szöveg viszont jó volna, ha így lenne, hogy: A GLAM-ZOO projekt szócikke. Ezt könnyebben értelmezhetőnek találom. Vadszederke' 2014. március 2., 05:41 (CET)

Köszönöm, sokat segítettél vele. Vadszederke' 2014. március 2., 23:18 (CET)

Listák

Szia! Ahogy ugye mindig egy-egy olimpia után, számos listacikket aktualizálni kell. Láttam sokat dolgoztál/dolgozol ezekkel. Még odébb van, hogy rendesen vissza tudjak majd kapcsolódni, de gyűröm a figyelőlistám szintre hozását. Addig is gondjaidba vennéd a Többszörös olimpiai aranyérmesek listája lapot? --Joey üzenj nekem 2014. március 9., 00:33 (CET)

Vannak sportok, ahol az érmes listás lapon a legtöbb érmet szerzők külön listában is szerepelnek, pl a biatlon. Ezeket is frissíteni kell. A zászlóvivős cikken még gondolkodom, mert a pekingi olimpiánál a cikk elején le van szögezve, hogy a megnyitó zászlóvivőiről szól a cikk. --Joey üzenj nekem 2014. március 10., 00:41 (CET)

Jonathan Edwards (atléta)

Átneveztem, a zöld linkeket javítani kellene bottal, köszönöm: --Joey üzenj nekem 2014. március 10., 03:33 (CET)

Gyerekek, én az összes simát javítottam hármasugróra bot nélkül, ezt is megcsinálom szívesen, ha kéritek. --Porrimaeszmecsere 2014. március 10., 10:27 (CET) Elnézést, látom közben már megtörtént a javítás: ügyesek vagytok! Nekem lassabban ment volna, az biztos --Porrimaeszmecsere 2014. március 10., 10:32 (CET)

Porrima, ez már csak így megy nálunk :-) Ha van egy átnevezésünk, és 10-12-nél több a hivatkozás, akkor rögtön Tomcsyhoz fordulok, aki a botosunk, és amint géphez kerül, ő gyorsan ledarálja.

Ami itt a lényeg: ha atlétát kell egyértelműsíteni, akkor a kialakult szokvány szerint mindig az (atléta) névtaggal egyértelműsítünk, függetlenül attól, hogy az adott sportoló milyen versenynemben versenyzik/ett. Ez alól csak akkor van kivétel, ha több nevezetes atléta is megegyező nevű, ilyenkor nem a pl (atléta, 1930) születési évvel kiegészített másodlagos egyértelműsítési névtaggal, hanem a versenynemre szűkítve, szintén elsődlegesen egyértelműsítünk, mint pl a két olimpiai érmes William Miller esetén is. --Joey üzenj nekem 2014. március 10., 18:20 (CET)

Köszönöm a tájékoztatást, csak az a baj, hogy gyorsan felejtek Ettől nem vagyok feldobva! . A hármasugró egyértelműsítő tagot nem én találtam ki, néhány helyen már az én javításom előtt oda volt írva; én nem gondolkoztam, hanem a többi helyen is azt írtam be. Nagyon jó, hogy figyelitek a sportos cikkeket, talán ez a legjobban működő műhely.

Az biztos jó, ha van egy házi botos. Nekem a hármasugró egyértelműsítés eltartott minimum egy óra hosszáig, de inkább tovább. --Porrimaeszmecsere 2014. március 10., 19:07 (CET)

Azt hiszem, hogy van egy jó sejtésem arra, hogy miért lehettek korábban hármasugró névtagú hivatkozások. Eredetileg a mezítlábas névalak a teológus cikke volt. Még ebből az időből születhettek hármasugró névtagú hivatkozások, amikor észrevette valaki egy-egy cikkben, hogy rossz helyre mutatnak. Rendkívül helytelen módon ekkor nem csinálta meg az ekkor már kötelező egyértlapot. Később, amikor másvalaki észrevette, hogy a legtöbb sima névalak az atlétára akar mutatni, átnevezte a teológus cikkét egyértelműsítve, az mezítlábas névalakban pedig az átirányítás helyén megírta az atléta cikkének csonkját. Utóbbi persze megint nem OK, hiszen a mezítlábasnak az ekkor még mindig nem megírt (de megírandó) egyértlapra kellene mutatnia. A piroslinkprojektben ide elérve, Te megírtad az egyértlapot, felhasználva a fentebb jelzett módon keletkezett (hármasugró) névtagú linket, és erre nevezted át az atléta cikkét. Szerintem. --Joey üzenj nekem 2014. március 10., 19:42 (CET)
Az utolsó mondat így igaz! --Porrimaeszmecsere 2014. március 10., 22:11 (CET)
Egyébként a piroslink projektben számos ilyen esettel találkozom, amikor van egyértelműsítés nélküli cikk, és van egyértelműsítéses hivatkozás cikk nélkül, de egyértelműsítő lap nincsen. Ez is azt valószínűsíti, amit írtál, hogy az illető észrevette, hogy egyértelműsíteni kell, de azon kívül mást nem csinált. Bevallom, én sem mindig rendezem a témát, ráhagyom arra, aki majd a második cikket meg fogja írni, ha nem tudok egyszerűen és biztosan utána járni a másik esetnek. --Porrimaeszmecsere 2014. március 10., 22:43 (CET)
Jó helyen írod, mert bizony Tomcsy is gyakran tesz be egyértelműsített linket olyan helyre, ahol a már megírt cikkű sima névalak rossz helyre mutat, de a megírt cikk átnevezése és az egyértlap elkészítése nála is többször elmaradt ;-) --Joey üzenj nekem 2014. március 10., 23:56 (CET)
Persze az is igaz, hogy 1-2 évvel ezelőtt még sokan nem értettek egyet a piros linkes egyértelműsítő lapokkal, pontosabban mondva az olyan egyértlapokkal, amelyik csak egy megírt cikkre hivatkozik. --Porrimaeszmecsere 2014. március 10., 23:03 (CET)
Lehet, hogy számodra is hasznos lenne, semmi akadálya, hogy botos néven regisztrálj. Az Wikipédia:AutoWikiBrowser oldalon vannak a tudnivalók (én ezt használom), ez a letöltési hely. Nem olyan bonyolult a használata.--Tomcsy üzenet 2014. március 10., 19:13 (CET)
Hát, bár a tehetségem egyre kevesebb, az érdeklődésem még mindig elég nagy! Megnézem, mert úgy havonta egyszer valószínűleg tudnám használni, és megspórolhatnák 1-2 órát. Köszi az indítást, lehet, hogy még fogok kérdezni. --Porrimaeszmecsere 2014. március 10., 19:27 (CET)
Letöltöttem, kibontottam, elindítottam... Most kellene tudni, hogy mit, hogyan csinál? A tudnivalók nagyjából leírja, hogy mi ez az egész, node a használathoz ez még vajmi kevés. Egyelőre ennyi. --Porrimaeszmecsere 2014. március 10., 23:26 (CET)
No, igen: a programnak úgy látom jó helpje van, csak itt még nem említettem, hogy sajnos nem tudok angolul... --Porrimaeszmecsere 2014. március 10., 23:42 (CET)

Nagyon kedves vagy, hogy ilyen részletesen leírtad a használat lényegét: ennek alapján már ki tudom próbálni. Majd jelentkezem, ha lesz valami érdemleges fejlemény. --Porrimaeszmecsere 2014. március 11., 10:46 (CET)

Bot(jog)

Helló Tomcsy!

Ismételten köszönöm, hogy ilyen alaposan elmagyarázod a dolgokat. Szóval akkor jól értem, hogy az általam kitalált botos névvel csináljak szerkesztéseket? Én azt hittem, csak akkor lehet, ha a bürók már jóváhagyták. --Porrimaeszmecsere 2014. március 11., 17:14 (CET)

Látod, elég nehézfejű vagyok :-((. Az AWB-ben a belépésnél megadtam a "Porbot" nevet, jelszónak a Porrima jelszavamat, de nem fogadja el. --Porrimaeszmecsere 2014. március 11., 17:47 (CET)

Eszerint bár a Porbot az én robotom, mégis a Wiki szempontjából egy független szerkesztő? De közben én már a szerkesztői lapra ráírtam a botsablont... --Porrimaeszmecsere 2014. március 11., 17:58 (CET)

Mondom, hogy kavarom a kakit :-((

Porbot néven már nem regisztrálhatok, mert van ilyen, így azután új néven regisztráltam, és a régi bot-szerklapot azonnali törlésre jelöltem. Most már csak az a gondom - hogy a fene rágná meg -, hogy egyszerre a saját nevemen és a botnevemen nem tudok bent lenni a wikiben... --Porrimaeszmecsere 2014. március 11., 18:33 (CET)

Köszi, remélem értem a dolgot. Most még azt szeretném megkérdezni, hogy a bürofalon mit csináljak a Porbot nevű kéréssel, vagy ezt az egész dolgot hagyjam meg akkorra, amikor már lesz 50-100 botos szerkesztésem?

Már elindultam az általad javasolt AWB-s módosítással, de nagyon óvatosan haladok, minden soron átrágom magam, nehogy valamit elrontsak. Remélem azért még ma elkészülök vele ;-))) --Porrimaeszmecsere 2014. március 11., 18:59 (CET)

Közben 3 órát "kiestem", de előtte egyet meg most egyet szerkesztettem, deelmenteni nem tudom, mert "Captcha required" az üzenet. Ezt tudom mit jelent, csak éppen nem találom sehol a lapon. --Porrimaeszmecsere 2014. március 11., 22:06 (CET)

Van még egy másik lehetőség. ugyanis én a korábbi névvel is benne voltam a programban, azaz két profilom volt. Most a régit kitöröltem, és éppen azon vagyok, hogy kipróbáljam megint jön-e a hibaüzenet: Ha igen, akkor megpróbálom a Te javaslatodat, ami valószínűbb, mert autenthication (hitelesítés)ről is szó van még ott. Közben gondoltam, hogy már nem vagy itt, ezért nem siettem. --Porrimaeszmecsere 2014. március 11., 22:44 (CET)

Harmadik nekifutásra sikerült az FC Bayern München javítása és mentése, de csak a Porrima névvel. Én meghagytam az összes automatikus javítást is. Igaz, sokkal tovább tartott mindegyik fölös szóközt átvizsgálni, meg helyesírási hibákat, dátumpontokat is javítgatni, de így nekem jobban tetszik. Én nem hajtok se időre, se szerkesztési darabszámra. Végezetül megint köszönöm a folyamatos pátyolgatást, azt hiszem mára ennyi elég is lesz. --Porrimaeszmecsere 2014. március 11., 23:14 (CET)

Tomcsy, nem tudom itt vagy-e még, de a kérdés időt álló. Véleményem szerint a cikkekben a zöld linkek általában nem helyesek, amennyiben a hivatkozási cím a jobb alak. Mi a véleményed az észszerű "kékítésről", azaz nem arra gondolok, hogy nekiállni ezrével, hanem most pl. összetalálkoztam a Josephus Flavius esettel, kb. 30 zöld hivatkozás. Ezt az ABW-vel könnyen lehetne rendezni. --Porrimaeszmecsere 2014. március 11., 23:41 (CET)

Hát én úgy fogalmaznám, hogy ha a zöld link teljesen más lapra irányít át, akkor hiba, ha egyértelműsítőre, akkor javítandó, egyébként pedig javítása javasolt, de ez utóbbi lehet, hogy csak nálam van így. De pl. a mostani diskurzus is onnan indult reggel, hogy zöld linkeket kékítettél, ha jól emlékszem. --Porrimaeszmecsere 2014. március 11., 23:55 (CET)

De lenne fontosabb is. A javasolt Mülleres javításnál van olyan eset, amikor a módosítandó link nem magában van, hanem más a megjelenítés ([[Thomas Müller|Müller]). A listába bekerült, de csere nincsen, mert más a formátum. Ezt felvettem 2. ruleként, de akkor is azt írja a program, hogy nincs csere, talán azért, mert az első rule valóban nincsen. Ilyenkor mi a korrekt megoldás? --Porrimaeszmecsere 2014. március 11., 23:59 (CET)

Azt hiszem sikerült leküzdenem a Müllereket. Most már mehetek aluszni. Szia és hálásan köszönök mindent. --Porrimaeszmecsere 2014. március 12., 00:18 (CET)

2010–2011-es férfi EHF-kupa

szia lenne néhány változtatás, tudnád ellenőrizni?--Levibarca vita 2014. március 17., 12:33 (CET)

helo van néhány változtatás, tudnád ellenőrizni?--Levibarca vita 2014. május 19., 20:59 (CEST)

Fradi szócikkek

Szia, Köszönöm a Fradis cikk alatti kommentet, új vagyok, kérlek a későbbi bejegyzéseknél is írd majd mi nem jó. Például, most hoztam létre a Fradi Shop szócikkét. Igyekeztem a lehető legnagyobb semlegességre törekedni, de ha mégsem jó így még, szólj és átírom. Köszönöm, --Toot2820 vita 2014. március 22., 23:22 (CET)

Fradi szócikkek 2.

Szia, Köszönöm az észrevételeket, igyekszem betartani az abban leírtakat. A képpel és szöveggel kapcsolatban annyi, hogy a Fradi munkatársa vagyok, tehát van jogosultságom felhasználni minden tartalmat. Hogy ezt bizonyítsam, elég egy emailt küldenem a fradis emailemről? A képnél ki szerettem volna tölteni a mezőket, de valamit azt hiszem nagyon elrontottam, mert többszöri próbálkozás után is csak a megjegyzés rovatba sikerült betennem az infokat. Aros kollégának már írtam ez ügyben, de ha van fél perced kérlek segíts és mondd el, mit csináltam rosszul.

Leírás: Az FTC Látogatóközpont, egyben a Fradi Shop jelenlegi otthona Forrás: http://www.fradi.hu/hu/labdarugas/nb-i/hirek/pazar-megnyito/20131003/c/5059 Dátum: 2013. október 3. Helyszín: Budapest, Üllői út 129. Szerző: FradiMédia Engedély: FradiMédia

Köszönöm az istápolást kezdeti botor lépéseimhez. --Toot2820 vita 2014. március 23., 09:44 (CET)

A képet most mégis sikerült megoldani, de azért köszönöm! :) --Toot2820 vita 2014. március 23., 09:51 (CET)

Egyetlen kérdés még, ha van 1-2 perced: A Fradi Shop szócikk alatt csináltam infoboxot. Ha belemész a forrásszövegbe, láthatod, hogy megadtam nyitvatartást és az üzlet címét. Ezek az adatok ugyanakkor nem jelennek meg a boxban, csak a tulajdonos. Több másik oldal infoboxának átnézése után sem tudok rájönni miért. Köszönöm, --Toot2820 vita 2014. március 23., 13:21 (CET)

Köszi a segítséget, javítom!--Toot2820 vita 2014. március 23., 13:47 (CET)

Sablon és AWB kérdések

Szia Tomcsy!

Ma megkaptam a botjogot, és néhányat már szerkesztettem is ezen a néven. Lenne egy régebbi kérdésem, meg egy újabb.

  1. Az AWB-ben ahányszor elindítom, mindig a legelső beírásom jelenik meg, meg hogy melyik lapokon szerepel. Nem tudom hol kellene ezen állítani, igaz, nem is nagyon kerestem...
  2. Általában kényes kérdés az aktualitás, különösen a sportkérdésekben, focicsapatoknál, labdarúgóknál, ezért is kérdezlek Téged. Egy szócikkre rá lehet tenni az elavult sablont, de egy sablonra vajon rá lehet-e tenni? Itt van pl. a Sablon:RCD Mallorca keret. A kapus már a Videotonban véd (a cikke szerint). Ugyanakkor Josemi-nél is ott van ez a sablon, a cikk szerint 2008-tól van a Mallorcánál, a sablonban még sincs benne.

De félek, hogy ez a példa csak csepp a tengerben... Én egyet-egyet kijavítanák, ami utamba kerül, de nem is igazán tudom, hol kellene utána nézni a kérdéseknek. --Porribot vita 2014. március 23., 17:12 (CET)

Szia Tomcsy!

Köszi a gyors választ. A mentést már lerendeztem az AWB-ben. A javaslataiddal kapcsolatban meg nem tudom, miért lenne jó kikapcsolni az AWB jelzést, ha egyszer azzal csinálom, ez is egy plusz információ. A focicsapatok sablonjába meg talán jobb, ha nem ártom bele magamat, mert az igaz, hogy a sablon "megjavulna", viszont ahova be van illesztve, ott még nagyobb lenne a keveredés. Azért is írtam, hogy szép ez a rengeteg sportos cikk, de szerintem tizede se naprakész :-(( --Porrimaeszmecsere 2014. március 23., 18:40 (CET)

2010-es Formula–1 világbajnokság kiemelése

Szia! Tudom, hogy a Sportműhely munkásságának csak egy kis szelete az autóversenyzés, de szeretném a segítségedet kérni. Ha van egy kis szabadidőd, kérlek, nézz rá erre a Formula–1-es cikkre, hogy megfelel-e a kiemelési kritériumoknak a legutóbbi kiemelésre jelölés utáni változtatások után. Köszönöm! - nefermiw csillagkapu 2014. március 26., 22:48 (CET)

Szia! Hú, köszönöm, hogy felhívtad a figyelmem ezekre a hibákra, igyekszem minél hamarabb javítani ezeket. nefermiw csillagkapu 2014. március 27., 11:04 (CET)

TomcsyBot és a cikkértékelő

Szia! Nem tudnád nekem elküldeni a kódot? Ráállítanám user:AtaBotot a frissítésre. Köszi! Xiaolong Üzenő 2014. március 28., 10:28 (CET)

Fradi szurkolói kártya

Szia, Láttam törlésre jelölted az oldalt, amit írtam. Írtam egy hozzászólást a törlésre javasolt oldalon, de nem vagyok egészen biztos benne, hogy a jó helyre írtam-e, illetve, hogy kapsz-e róla értesítést. Mindenesetre várom válaszod! Jó hétvégét! --Toot2820 vita 2014. március 29., 11:27 (CET)

szurkolói kártya

Szia! Láttam ellenőrizted a szurkolói kártya oldal változásait. Így jó lesz már, vagy még mindig alakítsak valamit rajta? --Toot2820 vita 2014. április 1., 22:12 (CEST)

Egy díj neked!

Apró Kedveskedések Csűrcsillaga
Szia! Látom, hogy nagyon komolyan dolgozol azon, hogy minden budapesti metróállomás saját szócikket kapjon! Sok sikert és kitartást hozzá! Hajrá! :) B.Zsolt vita 2014. április 2., 00:17 (CEST)

Villamoshálózat

A listában az oldal A BKV hálózata (Villamos) (Wikipedia Magyar - BKV) nincs a vonal 48: Deák Ferenc tér M-Savoya Park. Lásd: https://hu.wikipedia.org/wiki/Budapest_villamosvonal-h% C3% A1l% C3% B3zata Remélem, hogy én is hasznos. 2014. április 10., 20:31 (CEST)DONOGIUSEPPE82 vita

cikkértékelő statisztika

Szia!

a cikkértékelő statisztika (sci-fi) direkt nem frissül augusztus óta? (kicsit kimaradtam a wikis eseményekből.--Batman666 vita 2014. április 10., 15:28 (CEST)

Gödi SE Kajak-Kenu Szakosztály

Szia Tomcsy! Köszönöm a semleges nézőpontra irányuló javításaidat.Igyekszem a szakosztályvezetőkre és az edzőkre vonatkozó adatokat pontosítani (tól-ig), mert így most az a téves olvasata van a dolognak, hogy 9 szakosztályvezetője és 8 edzője van a szakosztálynak... Amivel viszont nem értek egyet:

  • A szakosztály alapító okirata Gödi SE Kajak-Kenu Szakosztály néven íródott, ráadásul a MHSZ 187. pontja is ezt támasztja alá. (A hivatalok, társadalmi szervezetek, ... és hasonlók többelemű hivatalos, cégszerű nevében - az és kötőszó, valamint a névelők kivételével - minden tagot nagybetűvel kezdünk. Lásd: Magyar Kajak-Kenu Szövetség)
  • Az első fejezet Seniorokra vonatkozó része nem véletlenül került bele a cikkbe, a szakosztály fontosnak tartja a tömegsportot is. (Nem külsősként írtam a cikket - persze ezt Te nem tudhattad.)
  • Nem értem, miért törölted ki az infoboxot. :(

Várom, mielőbbi válaszod. Üdv. Anita

Tito Vilanova

Ez szépen elkészített szócikk lett. Mos már csak a friss haláleset sablonja hiányzik róla. Apród vita 2014. április 25., 23:17 (CEST)

IkonBKK

Szia! Sablon:IkonBKK/Képek közé a hajók színes piktogramjait valahogy fel lehetne venni? Ha csak úgy oldható meg, mint a metróknál (mindegyiknél külön M jel), akkor lényegtelen a kérdés, úgy a mostani jobb lesz.

Jelenlegi állapot: D11, D12, D13

Ilyesmit gondoltam:

Ez nem igazán tetszene:

Kemenymate vita 2014. április 25., 23:44 (CEST)

Köszi, jó lesz :) Kemenymate vita 2014. április 26., 10:05 (CEST)

Sakkvilágbajnokság, sakkozó sablon

Szia! Kijavítottad a képaláírást, de szerintem fölöslegesen, és rosszra. Az, hogy "sakkvilágbajnok 2013-ban" sem a képre nem igaz, mert az 2012-es kép, sem arra, hogy melyik évben világbajnok, mivel azóta is, most 2014-ben is világbajnok, és az lesz addig, amíg a kihívója le nem győzi. Ezért szerintem pontosabb a "Sakkvilágbajnok 2013-tól", de lehet, hogy még jobb a "Sakkvilágbajnok 2013 óta" képaláírás. Azért nem javítom, mert akkor ismét ellenőrizetlen lap lenne, mivel még nem vagyok megerősített szerkesztő.

De ez csak egy apróság, ami nem is annyira lényeges. Aminek örülök, hogy ide tévedtem az az, hogy látom, te a Sablonműhely tagja vagy. Talán te, vagy a Műhely valamely másik tagja tudna segíteni abban, hogy készüljön egy "Sakkozó infobox", olyan, mint amilyen az angolban (chessplayer infobox), a németben (Infobox Schachspieler), az oroszban (Шахматист), a lengyelben (Szachista infobox) és még több más nyelvű wikipédiában is létezik. Én sajnos ilyen sablont nem tudok készíteni. Minden segítséget köszönök --Dodi123 vita 2014. május 1., 15:39 (CEST)

Szia! Köszönet a sakkozó infobox sablonért! Hol lehet megnézni, hogy milyen paraméterek használhatók benne? --Dodi123 vita 2014. május 2., 11:51 (CEST)

Köszönöm. Mostmár látom. --Dodi123 vita 2014. május 2., 16:43 (CEST)

Szia! Bocsánat, ne haragudj, de a Sakkozó infobox használati útmutatójából kimaradt a "FIDE adatlap", ami biztosan működik a sablonban (lásd Magnus Carlsen és Polgár Judit esetében). Ezen kívül, ha az enwikit vetted alapul a sablon készítése során, abban szerepel egy "peakrating", az eddig elért legmagasabb Élő-pontszáma az illető sakkozónak, nem tudom, hogy azt is átvetted-e, és esetleg az is csak a használati útmutatóból maradt ki. Nem akartam belekontárkodni a leírásba, ezért itt szólok. --Dodi123 vita 2014. május 2., 19:22 (CEST)

Szia! Köszönet, mostmár benne van a FIDE adatlap, de valami probléma van vele, mert ha ez az utolsó kitöltött paraméter, akkor nem jelenik meg a lapon. Azt hittem, csak az a baj, hogy ez az utolsó kitöltött paraméter. Ha azonban az utána következő bármelyik paraméterhez írok valamit, akár egy "-" jelet például a weblaphoz, akkor valóban megjelenik a FIDE adatlap, de megjelenik a "-" jel is a weblapnál, az utolsó kitöltött paramétermezőnél. Számomra érthetetlen, miért csinálja ezt. --Dodi123 vita 2014. május 3., 23:29 (CEST)

Szia! A sakkban valóban úgy mondják a címvédőre, hogy világbajnok 2013-tól. --Joey üzenj nekem 2014. május 10., 13:20 (CEST)

Benoît Caranobe

Szia! a Benoit Caranobe hivatkozásokat javítani kellene bottal a helyes francia névre. Köszönöm: --Joey üzenj nekem 2014. május 10., 13:43 (CEST)

José Luis González Sánchez

Lásd itt. Bottal javítani kellene az előfordulásokat, köszönöm: --Joey üzenj nekem 2014. május 10., 18:26 (CEST)

Versenyszámok linkje

Lásd itt. Lehet valamit tenni bottal? --Joey üzenj nekem 2014. május 16., 19:25 (CEST)

Szocsi SF linkjei

Szia! A szocsi olimpia nemzetcikkeihez be kellene szúrni bottal az SF forrássablonokat. Előre is köszönöm: --Joey üzenj nekem 2014. május 16., 22:29 (CEST)

Szia! A versenyszámcikkekben is linkelni kellene a forrásokhoz az SF-et. Lásd itt pl. Köszönöm: --Joey üzenj nekem 2014. május 21., 18:00 (CEST)

Combino tanulójárat

A szakaszt a szócikkben nem én hoztam létre, az már ellenőrzésre került, nem értem miért ne lenne odavaló. Kezdő Wikisként nem gondoltam, hogy bármilyen jogot sért az MTI-ből képeket használni, hiszen nem véletlenül "szabadon felhasználható tartalmak" a mottójuk, de ezek szerint tévedtem, elnézést.

Üdv: --Mbence96 vita 2014. május 18., 22:19 (CEST)

2014-es ukrán nevek

Szia! A cikkben javítottam a neveket. Ugyan voltak már benne átírtak, de a botos átvezetésnél tételesen ellenőrizni kell minden előfordulást, mert vannak olyanok is, amikor a már átírt nevet is javítani kellett 1-2 betűnyivel.

Vannak visszamenőleges javítások is:

Lionel Messi

Hello! A Lionel Messi szócikk kiemelési eljáráson szerepel, a határideje 21-én jár le, és még hiányzik szavazata. Kérlek seíts nekem és értékeld/szavazz,(sokat segítenél), a munkalapon a szócikkre, ha érdekel/közel áll hozzád a téma. Előre is köszönöm a segítséged! Itt a linkje: https://hu.wikipedia.org/wiki/Wikip%C3%A9dia:Javaslatok_kiemelt_sz%C3%B3cikkekre/Lionel_Messi Koko1998 vita 2014. május 21., 17:34 (CEST)

Jan de Vries

Szia! A még megmaradt hivatkozásokat javítani kellene bottal a motorversenyzőre. Előre is köszönöm: --Joey üzenj nekem 2014. június 1., 13:01 (CEST)

Sablon:Érmesek listája

Szia! Az lenne a jó, ha pl. itt az Egyesült Német Csapat név se törne 2 sorba, ezért megnöveltem a default oszlopszélességet a sablonban, azonban úgy tűnik, hogy nem történt a cikkben változás, míg pl. itt valóban szélesebbek az oszlopok. Hol a hiba? --Joey üzenj nekem 2014. június 2., 15:23 (CEST)

Most már jó, stornó a kérdés! --Joey üzenj nekem 2014. június 2., 16:16 (CEST)

Viktor Eduardovics Minibajev → Minyibajev

Lásd itt, ez mind hibás, javítani kellene bottal. Előre is köszönöm: --Joey üzenj nekem 2014. június 2., 23:05 (CEST)

Az UEFA klubcsapatok tornáinak győzteseinek listája

Szervusz! Először is lenne feléd egy kérdésem. Miért írtad át az egész cikkemet, amivel annyit dolgoztam? Talán hibákat találtál benne? Mert szerintem egy kis hibát sem találhattál. Minden adat pontosan meg volt írva, forrásokkal telitüzdelve és szépen átláthatóan voltak megszerkesztve a dolgok. Te mennyire örülnél ha én fognám magam és teljesen átírnám egy cikkedet? Ha valamiket változtatni akartál volna benne, azt még elnézem de ez már túl sok. Miért csináltad ezt? Eddig nem volt egy ilyen cikk sem ami az összes kupagyőzelmet magába foglalja, én megcsinálom te meg egy idő után teljesen átírod. Különben pedig ha jobban átnézed több pontatlalnul megírt dolog van a mostaniban. Szeretném ha felelnél a kérdésemre. Előre is köszönöm. üdv. --Kisdongo vita 2014. június 2., 23:20 (CEST)

Szervusz! Jól van, elfogadom, hogy átszerkesztetted az egész cikket. Neked így jobban tetszett, legyen így. Bár kössünk ún. "közös megegyezést" :) Az egész cikk maradjon úgy ahogy megcsináltad, kivéve egyet. A "dicsőséglista" részben levő 2 táblázatot visszaállítanám a régi, általam készített változatára két dolog miatt. Az egyik, hogy nekem úgy jobban tetszett és szerintem nagyon jó és átlátható is volt. A másik pedig, hogy ha ezek után is belépek a cikkbe frissíteni,stb. akkor legyen valami ami emlékeztet arra, hogy én készítettem a cikk első változatát és lássak valamit még belőle. A "klubvilágbajnokság" részt kiveszem a táblázatból. Megegyeztünk? üdv. --Kisdongo vita 2014. június 4., 23:52 (CEST)

Szerintem is maradhatna a KlubVB, ha már a Világkupa benne van. Mivel ez a torna a Világkupa folytatása és európai csapatok is vannak ott. Az intertotó szerintem sem olyan lényeges, csak azért tettem bele mert belefért. Akkor a két táblázatot visszaállítanánk az általam megírtra. Akkor benne hagyjuk a klubvb-t is? Ha szerinted nem lenne jó, akkor én holnap kiszedem a táblázatból. Ha maradjon, akkor a fenti részhez is csatalkoztatni kellene. üdv. --Kisdongo vita 2014. június 5., 00:49 (CEST)

Most látom, hogy te már vissza is állítottad a "dicsőséglista" két táblázatát a régiekre. Köszi. üdv. --Kisdongo vita 2014. június 5., 00:52 (CEST)

Cservári Ferenc

Szia! Ránéznél? Hátha ki tudod egészíteni. Előre is köszönöm. Üdv. Tambo vita 2014. június 4., 15:48 (CEST)

Sajnos nincs infóm róla :( --Tomcsy üzenet 2014. június 6., 23:24 (CEST)

Charlotte Bobcats

Átneveztem, Wikidatában is javítva a címke, alternatív névként feltüntettem ott a Bobcats-et. Nézd meg, hogy jó e így, illetve szerintem a cikk bevezetőjében tisztázni kellene az elnevezés kérdését. --Joey üzenj nekem 2014. június 5., 21:32 (CEST)

Alexander Wilson

Szia! A még megmaradt hivatkozásokat az ornitológusra kellene javítani bottal. Köszönöm: --Joey üzenj nekem 2014. június 6., 13:38 (CEST)

Kész. --Tomcsy üzenet 2014. június 6., 23:24 (CEST)

2012-es atlétikai váltók linkje

Szia! Jamaicánál vettem észre, hogy a 2012-es cikkben az atlétikai váltók hivatkozásában síkfutás szó szerepel a korábban megegyezett váltófutás névalak helyett (mint ahogy van pl. 2008-nál is). Az ilyen előfordulásokat javítani kellene bottal. Köszönöm: --Joey üzenj nekem 2014. június 6., 16:14 (CEST)

Nem csak 2012, visszamenőleg 1988-ig átnézve, javítva. --Tomcsy üzenet 2014. június 6., 23:24 (CEST)

1988 vívás

Nézegetem az amerikai cikket, és nem egészen értem, hogy a táblázatban a kard egyéninél miért vannak barnás színű oszlopok, hiszen ha valaki kiesett, akkor kiesett. Külön furcsa ez Steve Mormando sorában, akinél a főtáblás veresége után van egy kiesett oszlop, aztán egy barnás, majd a vigaszágon visszajön még 1 mérkőzésre, aztán megint egy kiesett oszlop, 2 barnás és onnantól végig kiesett. A többi fegyvernemnél egyelőre nem találtam furcsaságot, végig lekövethető a lebonyolítás módja. --Joey üzenj nekem 2014. június 7., 17:07 (CEST)

OK, legyen így. Egyébként a mai napot többé-kevésbé azzal töltöttem, hogy 3 földrész (Afrika, Amerika, Óceánia) cikkeit átnéztem. Ebből csak Afrika érintett átírásban, de mivel csak az arabban, ahhoz meg nem értek, így egyelőre ezek maradnak. Elég sok egyértelműsítést javítottam a 3 földrész cikkeiben, bizonyos esetekben új egyértlapokat is hozam létre. Akadt néhány be nem írt eredmény is, amit kiszúrtam, ezeket pótoltam. Elkezdtem Európát, itt majd átírok is, és a végére marad Ázsia, amihez sok átírás kell majd. --Joey üzenj nekem 2014. június 7., 21:46 (CEST)

Deutsch Tamás

Ha minden igaz, akkor a cikkekbeli maradék hivatkozások már mind a politikusra akarnak mutatni, ezt kellene javítani bottal, de felügyelve, mert az ördög nem alszik. Köszönöm.

Azt még nem látom előre, hogy a vb-t mennyire lesz majd lehetőségem követni, jelen per pillanat még nem tudom pontosan a kérdéses időszakra a munkából eredő lekötöttségeimet. -- Joey üzenj nekem 2014. június 8., 23:14 (CEST)


Saját kép

És ha én vagyok a szerző akkor sem tölthetem fel a saját képeimet?

Vébé

Szia, örülök, hogy itt vagy, mert csak tessék-lássék módon igyekeztem pótolni a dolgokat, s nem biztos' hogy úgy, ahogyan azt szoktátok... :) Egy-két dolgot észrevettem, amit leírok, hátha segítek vele: a csapatkapitány-sablon helyett most csak hivatkozás van a szócikkre (1), nem tudom biztosan, hogy kell-e linkelni a játékos posztját (2), az edzők elé mindig kellene-e a zászló? (3), az adott meccsnél a csapatlista fölé kell-e újra a zászló (4), a játékosok listájában az adott meccsnél van-e valamilyen sorrend (5) illetve egy szerkesztő esélylatolgatást is tett be abba a csoportba, amelyben a spanyolok vannak, nem tudtam, hogy szoktatok-e ilyent (6), a statisztikáknál nem biztos, hogy jó a sorrend (7), illetve a gólpasszt sem tudtam honnan venni (8). Üdvözlettel: --Sphenodon vita 2014. június 15., 00:36 (CEST)

Köszi, vettem az infókat! :) --Sphenodon vita 2014. június 15., 01:59 (CEST)

Szia, még egy apróságot találtam: az en:2014 FIFA World Cup Group D oldalon az Uruguay–Costa Rica-meccsnél a Costa Rica-i csapatban van két poszt, amit nem találtam meg a {{Labdarúgás posztok}}-ban: RWB (right-winged back?) és LWB (left-winged back?). Egyelőre JSZV-t, illetve BSZV-t írtam magyarul, de lehetne simán JV, illetve BV is? De akkor meg más sorrendben lennének... --Sphenodon vita 2014. június 15., 02:47 (CEST)

Rendben, köszi! --Sphenodon vita 2014. június 15., 13:00 (CEST)

A cikket betettem a Magyar Wikipédia Magazinba. Vadszederke' 2014. június 18., 07:46 (CEST)

Szia! Kérdéseim lennének. Először is, van-e lehetőség arra hogy megcsináljuk a helyszínek szekcióját úgy, ahogy az enwikiben van (a stadionok a térkép körül)? Ha nem az sem baj, jó végülis így ahogy van, csupán kérdezem. A másik dolog az, hogy nem kéne-e, szintén az enwiki mintájára létrehozni egy külön statisztikai lapot? Ahogy nézem lenne bőven adat bele... Üdv, --XXLVenom999 vita 2014. június 19., 20:25 (CEST)

Venom, mindent lehet! Kapacitás kérdése... Ha van kedved megcsinálni, mindenki örülni fog neki! --Burumbátor Mondd, mit tehetnék érted? 2014. június 19., 20:28 (CEST)

Burumbátor, örülök hogy így látod, valóban meg lehet csinálni, és szívesen csinálom én is, de egyedül nem menne, azért kérdezem a tapasztaltabb szerkesztőtársat, hogy tud-, illetve akar-e benne segíteni, mert én egyedül nem fogok hozzá, túl nagy falat lenne! :-) --XXLVenom999 vita 2014. június 19., 20:40 (CEST)

Pedig kapacitállak: fogj hozzá! Egy hibás cikket könnyebben javít bárki, mint ilyen felhívásra megcsinálja! Van létjogosultsága, nagyon is! Tomcsy is, én is, és még vagy csilliárd szerkesztő folyamatosan figyel: meglesz a megfelelő képlet. --Burumbátor Mondd, mit tehetnék érted? 2014. június 19., 20:34 (CEST)

Jól van, elkezdem, de én is gonoltam arra a bökkenőre, amit Tomcsy a válaszában írt: nehéz naprakészen tartani. Így minimum a csoportkör végét, de lehet az egész vébé végét megvárom, és utána kezdem el, mikor már fixek lesznek az adatok. Úgy sokkal könnyebb. Tomcsy, a térképért köszönetem. (Persze így sem annyira rossz mondjuk ahogy most van.) --XXLVenom999 vita 2014. június 19., 20:40 (CEST)
A csoportkör után tudnám frissíteni. Egyes meccsek képfájljait is magyarosra kellene átírni (japán, orosz, görög, stb), de azzal se tudok most foglalkozni. -Tomcsy üzenet 2014. június 19., 20:48 (CEST)
Bocsi hogy megint zavarok, az lenne a kérdésem, hogy a sárga/piros lapok közül nem hiányzik még egy piros lapos? ‑‑XXLVenom999 vita 2014. június 21., 09:51 (CEST)
Valóban, azokat észre sem vettem. Köszönetem érte, hogy pótoltad őket! --XXLVenom999 vita 2014. június 21., 16:59 (CEST)

Szia, igen. Nem ígérem, hogy percre pontosan up-to-date lesz, de foglalkozom vele. :) --Sphenodon vita 2014. június 22., 15:50 (CEST)

Tomcsy, a görög játékosok nevei lektorálva voltak a 2014-es labdarúgó-világbajnokság (keretek) lapon? Azért kérdem, mert ellenőrzötté tettem egy ottani változtatást, mely során két játékos nevét módosította az a szerkesztő, aki megírta a játékosokról szóló szócikket. Utólag kapcsoltam, hogy lehet, hogy a kereteket taglaló lapon helyes a név, s az újonnan megírt szócikk címét kell majd módosítani aszerint, ahogyan a keretes szócikkben van. --Sphenodon vita 2014. június 22., 23:06 (CEST)

Ezt én még nem láttam. Első ránézésre hellyel-közzel jók a nevek, de két nyilvánvaló hibát már láttam. Ezeket javítom és átnézem a többit is. – LApankuš 2014. június 23., 12:40 (CEST)

Átnéztem, hármat átneveztem és a keretekben is javítottam a linkeket. Csak azt kéne eldönteni, hogy Jószif Holévasz görög-e vagy sem. Egyelőre átírtam görögből. Ha meg német, akkor marad az eredeti Jose Holebas. – LApankuš 2014. június 23., 13:10 (CEST)

Szia! Egy-két kérdés felmerült bennem:

  • Nem tudtam, hogy a mérkőzések jegyzőkönyveinél az index.html-es végű, vagy a report.html-es végű weboldal linkelődjön inkább, illetve van még a pdf-fájl is, ami a report.html-es lapról érhető el?
  • Az egyik szerkesztő kezdte el használni a nézőszámoknál a {{Szám}}(?) sablont; nem tudom, ez probléma-e (az utóbbiakat már így írtam be, de visszacsinálom, ha inkább a sima szám jobb.)
  • Az Algéria-Oroszország meccsen egy cserepadon levő algériai játékos kapott sárgát. Jó-e az, ahogy' felírtam a meccs részletei közé az illetőt?
  • Egy-egy helyen volt ez az „SS” poszt (second striker), amit így hagytam az ilyen posztú játékosok előtt. Olvastam, hogy talán ez lehet esetleg a „hátravont ék” nevű poszt? (Az en:Association football positions alapján az itteniekkel érdemes lenne bővíteni a posztos sablont?: „SW” (sweeper) – S (söprögető); LWB (left wing-back) - BSZV? (felfutó bal szélső hátvéd?); RWB (right wing-back) - JSZV? (felfutó jobb szélső hátvéd?); SS (second striker) - HÉ? (hátravont ék?); ). --Sphenodon vita 2014. június 27., 02:19 (CEST)

Kovács Katalin gyermeke!!

Tisztelt Szerkesztők,

egy felháborodott és egyben elkeseredett Édesapa ír most Önöknek. Nem értem ki szerkesztheti ezeket a lapokat?! Ki nem adja meg a Tiszteletet Kovács Katalinnak vagy a csodálatos gyermekének Lucának?? A gyermek 2014. június 6 .napján született! A neve pedig Schmidt Luca Anna. A "szerkesztő" által megjelölt hivatkozás valótlan, hazugság!

Azonnali módósítást kérek.

Schmidt Ádám

A hibát én követtem el. Sajnálom, megtörtént. Levonom a konzekvenciát. Duró Sándor
--Ronastudor a sznob 2014. június 24., 09:45 (CEST)