„F–15 Eagle” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
→További fejlesztések: F–15X Advanced Eagle |
3 forrás archiválása és 0 megjelölése halott linkként. #IABot (v2.0beta14) |
||
65. sor: | 65. sor: | ||
Az F–15 ''Multi-stage Improvement Program''-ot 1983-ban kezdték el, az első MSIP-s F–15C 1985-ben készült el. A fejlesztések között szerepel egy új fedélzeti számítógép; egy programozható fegyverzetvezérlő rendszer, amely képes volt az AIM–7, az AIM–9 és az [[AIM–120]] rakéták kezelésére; valamint egy harcászati elektromos hadviselési rendszer, amely megnövelte az ALR–56C besugárzás-érzékelő és az ALQ–135 infra- és radarcsapda kilövő képességeit. Az utolsó 43 darab F–15C-t<ref>Valószínűleg 41 darab, az 1985-ös 40-es sorozatból a 85-0132 – 133 – 134, majd az utolsó két 1986-os sorozat 20 és 18 darab F–15C-je (F–15C–41–MC és F–15C–42–MC).</ref> már azzal a Hughes APG–70 radarral szerelték fel, amelyet az F–15E-be is beépítettek. A korábbi MSIP F–15C-ket APG–63 lokátorokkal látták el, amelyeket később az APG–70-hez hasonlítható szintű APG–63(V)1-ekre javítottak fel. Ezeket a fejlesztéseket az összes F–15C-be beépítették.<ref>Davies 2002, 56–57. oldal</ref> |
Az F–15 ''Multi-stage Improvement Program''-ot 1983-ban kezdték el, az első MSIP-s F–15C 1985-ben készült el. A fejlesztések között szerepel egy új fedélzeti számítógép; egy programozható fegyverzetvezérlő rendszer, amely képes volt az AIM–7, az AIM–9 és az [[AIM–120]] rakéták kezelésére; valamint egy harcászati elektromos hadviselési rendszer, amely megnövelte az ALR–56C besugárzás-érzékelő és az ALQ–135 infra- és radarcsapda kilövő képességeit. Az utolsó 43 darab F–15C-t<ref>Valószínűleg 41 darab, az 1985-ös 40-es sorozatból a 85-0132 – 133 – 134, majd az utolsó két 1986-os sorozat 20 és 18 darab F–15C-je (F–15C–41–MC és F–15C–42–MC).</ref> már azzal a Hughes APG–70 radarral szerelték fel, amelyet az F–15E-be is beépítettek. A korábbi MSIP F–15C-ket APG–63 lokátorokkal látták el, amelyeket később az APG–70-hez hasonlítható szintű APG–63(V)1-ekre javítottak fel. Ezeket a fejlesztéseket az összes F–15C-be beépítették.<ref>Davies 2002, 56–57. oldal</ref> |
||
2009. elejétől kezdődően 178 F–15C-t szerelnek fel új generációs AN/APG–63(V)3 illetve APG–70 ''Active Electronically Scanned Array'' típusú lokátorokkal.<ref name="Upgrade radar">[http://www.boeing.com/news/releases/2007/q4/071009c_nr.html "A Boeing 70 millió dolláros F–15C radarszerződést nyert el"]{{ |
2009. elejétől kezdődően 178 F–15C-t szerelnek fel új generációs AN/APG–63(V)3 illetve APG–70 ''Active Electronically Scanned Array'' típusú lokátorokkal.<ref name="Upgrade radar">[http://www.boeing.com/news/releases/2007/q4/071009c_nr.html "A Boeing 70 millió dolláros F–15C radarszerződést nyert el"] {{Wayback|url=http://www.boeing.com/news/releases/2007/q4/071009c_nr.html |date=20090603101329 }}, Boeing, 2007. október 9.</ref> A légierő ezentúl az összes többi F–15-t felszereli a ''Joint Helment Mounted Cueing System'' sisakba épített célzó- és irányító-rendszerrel.<ref name="F-15 upgrades 2006">[http://www.spacewar.com/reports/Air_Force_Will_Get_New_Bomber_Upgrades_To_Fighters_999.html A légierő új bombázókat és vadászgép-újításokat kap], Spacewar.com, 2006. október 5.</ref> |
||
=== F–15X Advanced Eagle === |
=== F–15X Advanced Eagle === |
||
175. sor: | 175. sor: | ||
[[Fájl:F-15I Raam 2.jpg|bélyegkép|jobbra|150px|Egy F–15I Ra'am infracsapdát szór]] |
[[Fájl:F-15I Raam 2.jpg|bélyegkép|jobbra|150px|Egy F–15I Ra'am infracsapdát szór]] |
||
Izrael 1977-től üzemelteti a típust, melyek a ''Peace Fox I'', ''II'' és ''III'' keretében érkeztek az országba. Ezek a gépek napjainkban két F–15A/B és egy F–15C/D század állományában vannak. Az első 24 darab A/B korai USAF-sárkányszerkezettel épült, a ''133. Századba (133 Squadron)'' kerültek. A második sorozatot az 1982-es libanoni háború miatt embargó alá helyezett ország csak később kapta meg. A légierő 2008 novemberében 42 darab együléses F–15A/C-val, 15 darab kétüléses F–15B/D-vel és 25 darab F–15I-vel rendelkezett. Utóbbit a ''69. Század (69 Squadron)'' üzemelteti a hacerimi légi támaszponton, melyek közül az első kettő 1998. január 19-én szállt le a hacerimi bázison, két F–4E kísérete alatt.<ref> |
Izrael 1977-től üzemelteti a típust, melyek a ''Peace Fox I'', ''II'' és ''III'' keretében érkeztek az országba. Ezek a gépek napjainkban két F–15A/B és egy F–15C/D század állományában vannak. Az első 24 darab A/B korai USAF-sárkányszerkezettel épült, a ''133. Századba (133 Squadron)'' kerültek. A második sorozatot az 1982-es libanoni háború miatt embargó alá helyezett ország csak később kapta meg. A légierő 2008 novemberében 42 darab együléses F–15A/C-val, 15 darab kétüléses F–15B/D-vel és 25 darab F–15I-vel rendelkezett. Utóbbit a ''69. Század (69 Squadron)'' üzemelteti a hacerimi légi támaszponton, melyek közül az első kettő 1998. január 19-én szállt le a hacerimi bázison, két F–4E kísérete alatt.<ref>{{Cite web |url=http://www.boeing.com/news/releases/1998/news_release_980119n.htm |title=Archivált másolat |accessdate=2010-11-21 |archiveurl=https://web.archive.org/web/20101204212433/http://www.boeing.com/news/releases/1998/news_release_980119n.htm |archivedate=2010-12-04 }}</ref> Az új altípus első felszállása 1997. szeptember 12-én,<ref>{{Cite web |url=http://www.boeing.com/news/releases/1997/news_release_970912n.html |title=Archivált másolat |accessdate=2010-11-21 |archiveurl=https://web.archive.org/web/20101204204738/http://www.boeing.com/news/releases/1997/news_release_970912n.html |archivedate=2010-12-04 }}</ref> „roll out” ünnepsége 1997. november 6-án zajlott le.<ref>{{Cite web |url=http://www.boeing.com/news/releases/1997/news_release_971106n.html |title=Archivált másolat |accessdate=2008-02-16 |archiveurl=https://web.archive.org/web/20071023022750/http://boeing.com/news/releases/1997/news_release_971106n.html |archivedate=2007-10-23 }}</ref> |
||
1994. január 27-én az izraeli kormány 21 darab F–15I-t rendelt. Május 12-én az amerikai kongresszus engedélyezte 25-nél több gép rendelését, így másfél évvel később, 1995 novemberében további négy darabot rendeltek még. A 25 darab gép 1996 és 1998 között lett leszállítva.<ref>Davies, 2002.</ref> |
1994. január 27-én az izraeli kormány 21 darab F–15I-t rendelt. Május 12-én az amerikai kongresszus engedélyezte 25-nél több gép rendelését, így másfél évvel később, 1995 novemberében további négy darabot rendeltek még. A 25 darab gép 1996 és 1998 között lett leszállítva.<ref>Davies, 2002.</ref> |
A lap 2019. április 15., 13:57-kori változata
F–15 Eagle | |
Az Amerikai Légierő egyik alaszkai F–15E Strike Eagle-je két AIM–120 AMRAAM és egy AIM–9 Sidewinder rakétával, valamint egy SN/1387 ACMI-konténerrel a Northern Edge 2002 hadgyakorlat idején | |
Funkció | Harcászati vadászbombázó repülőgép |
Gyártó | McDonnell Douglas Boeing |
Gyártási darabszám | 1198 |
Ár | F–15A/B: 27,9 millió USD F–15C/D: 29,9 millió USD (1998)[1] |
Rendszeresítők | Az Amerikai Egyesült Államok Légiereje Dél-Koreai Légierő |
Személyzet | F–15A/C: 1 fő F–15B/D/E/I/K/S/SG:2 fő |
Első felszállás | 1972. július 27. |
Szolgálatba állítás | 1976. január 9. |
Légi győzelem | 104:0 |
Méretek | |
Hossz | 19,44 m |
Fesztáv | 13,00 m |
Magasság | 5,60 m |
Szárnyfelület | 56,50 m² |
Tömegadatok | |
Szerkezeti tömeg | 12 700 kg |
Max. felszállótömeg | 30 845 kg |
Hajtómű | |
Hajtómű |
|
Tolóerő | 104 kN, utánégetővel 129 kN |
Repülési jellemzők | |
Max. sebesség | 2,5 Mach nagy magasságon 1,2 Mach tengerszinten |
Hatótávolság | 4023 km |
Legnagyobb repülési magasság | 19 800 m |
Emelkedőképesség | 255 m/s |
Szárny felületi terhelése | 358 kg/m² |
Tolóerő-tömeg arány | 1,04 |
Fegyverzet | |
Beépített fegyverzet | 1 db M61 Vulcan gépágyú |
Háromnézeti rajz | |
Az F–15 Eagle háromnézeti rajza | |
A Wikimédia Commons tartalmaz F–15 Eagle témájú médiaállományokat. |
Az F–15 Eagle negyedik generációs nehéz vadászrepülőgép. Az F–16 Fighting Falcon könnyűvadász mellett ez a repülőgép az Amerikai Légierő és a Légi Nemzeti Gárda összes korábbi vadász- és vadászbombázó repülőgépének (F–4 Phantom II, F–111 Aardvark, F–105 Thunderchief, F–106 Delta Dart) váltótípusa. Hagyományos aerodinamikai elrendezésű, kéthajtóműves, vállszárnyas repülőgép, osztott függőleges vezérsíkkal. Sérülésállósága legendás. A levegőben utántölthető. Japánban a légierő által megrendelt F–15J/DJ repülőgépeket licencben gyártották.
A repülőgép továbbfejlesztésével 1987-ben hozták létre a megnövelt felszállótömegű F–15E Strike Eagle vadászbombázót, amelyet először 1989-ben állítottak szolgálatba. A jelenlegi elképzelések szerint ez a repülőgép még a 2030-as években is szolgálatban fog állni. Az F–15E alapjain több exportváltozatot is létrehoztak, az Izraeli Légierő számára az F–15I Raam-ot, Szaúd-Arábia számára az F–15S-t, Dél-Korea számára az F–15K Slam Eagle-t, Szingapúr számára az F–15SG-t.[2]
Fejlesztési története
A kezdetek
1967-ben az amerikai hírszerzés legnagyobb meglepetésére egy nagyméretű szovjet vadászgép fejlesztéséről szerzett tudomást. Akkor még nem tudták, hogy a MiG–25-öt[3] nagysebességű elfogóvadásznak tervezték, nem pedig légifölény kivívására képes vadászgépnek.[4] A MiG–25 hatalmas függőleges vezérsíkjai alapján kiemelkedő manőverezési képességű gépet feltételeztek, és az amerikai légierő attól tartott, hogy teljesítményében a MiG–25 bármelyik amerikai gépet felülmúlja. A szovjet gép nagyméretű vezérsíkjaira azonban a nagy magasságú, nagy sebességű repülés során fellépő irányítási nehézségek miatt volt szükség.
Az F–4 Phantom II volt az amerikai légierő és a haditengerészet egyetlen olyan vadászgépe, amelynek elegendő tolóereje, hatósugara és irányíthatósága volt vizuális célazonosítást követően felvenni a harcot a szovjet gyártású vadászgépekkel.[3] A Phantom harcbalépését csakis vizuális célazonosítás után engedélyezték, ezért nem tudtak az eredeti tervezési elvek szerinti, látóhatáron túli távolságokból támadni. A vietnámi háborúban tapasztaltak során a közép-hatótávolságú AIM–7 Sparrow és – kisebb mértékben ugyan, de – a rövid hatótávolságú AIM–9 Sidewinder is pontatlannak bizonyolt azoknál a légi közelharcoknál, amelyekbe a Phantom a vizuális azonosítás után került. Az ilyen rövid távolságoknál gépágyúval lehetett hatékonyan harcolni,[5] ám a kezdetekkor az F–4-eseket ilyennel nem szerelték fel. A vietnámi bevetések eredményeként azonban erre szükség lett, ezért először a szárnyfelek, vagy a törzs alá felfüggesztett, külső gépágyúkonténerrel működtek, majd az F–4E-t már beépített, fedélzeti M61 Vulcan gépágyúval szerelték fel.
Az F–X program
Nyilvánvaló szükség volt tehát egy, a Phantom közelharci hiányosságaival nem rendelkező, nagy hatótávolságú, légifölényt kivívni képes vadászgépre. Az amerikai légierő nem szállt be a haditengerészet VFX programjába, amely az F–14 Tomcat-hez vezetett, hanem saját légifölény-vadászgép–programot indított Fighter Experimental (F–X) néven.[6] A kiírás egy maximum 18 100 kg felszállótömegű, együléses vadászgépet keresett, 2,5 Mach legnagyobb sebességgel és bevetési tömegnél közel 1:1 tolóerő-súly aránnyal.[7] A pályázatra négy cég nyújtott be ajánlatot, ebből a légierő a General Dynamics-et kizárta, a maradék három vállalatot pedig 1968 decemberében megbízta a definíciós fázis végrehajtásával. A Fairchild Republic, a North American és a McDonnell Douglas 1969 júniusában leadta a műszaki dokumentációkat, amelyek közül a légierő 1969. december 23-án a McDonnell Douglas pályázatát választotta ki.[8] A nyertes tervezet az F–14-esre hasonlító két farokszárnyas gép volt, de nyilazható szárnyak nélkül. Nyilvánvalóvá vált, hogy az F–4-et leváltó típus nem lesz annál se könnyebb, se kisebb.
Az Eagle első szériájának együléses változatát F–15A, a kétülésest pedig F–15B jellel látták el. A gépeket az új Pratt & Whitney F100 hajtómű több, mint 1:1 bevetéstömeg-tolóerő aránnyal látta el. Az először betervezett 24 mm-es Ford-Philco GAU–7 gépágyú fejlesztési problémái miatt végül a jól bevált M61 Vulcant építették az F–15-be is. A Phantomhoz hasonlóan az Eagle is négy Sparrow rakétát hordozott a törzs alatt. A széles szárny hatékony felhajtóerőt biztosított.
Az F–15A először 1972 júliusában szállt fel, majd a kétüléses, eredetileg kiképzőgépnek és ezért rövid ideig TF–15A-ként kodifikált F–15B 1973 júliusában követte.[9] A look down / shoot down radarjával a gép képes volt az alacsonyan repülő célokat megkülönböztetni a felszíni radarvisszaverődések zajától. Az F–15-ben fedélzeti számítógép tehermentesítette a pilóta munkáját, ezért nem volt szükség egy külön radarkezelőre, mint az Phantomban. A fülketető kiképzésében is eltért az F–4-től és az F–14-től, ugyanis egyetlenegy darabból készült, és tiszta kilátást biztosított előre. Az Air Force bejelentése szerint az F–86 Sabre óta az F–15 az első légifölény vadászgépe.[10]
Az F–15E Strike Eagle kifejlesztésével lecserélhetővé vált az F–111. A légierőn belüli "vadászgép-lobbi" szerint azonban az F–15 túl nagy volt ahhoz, hogy légi közelharcban hatékony legyen és túl sokba került ahhoz, hogy az összes F–4-et és A–7 Corsair II-t leválthassa. Ez végül a Lightweight Fighter programhoz vezetett, amelyből kialakult az F–16 Fighting Falcon és az F/A–18 Hornet.
További fejlesztések
Az együléses F–15C és a kétüléses F–15D gyártása 1978-ban kezdődött, az első felszállásokat februárban és júniusban hajtották végre.[11] Az új változatoknál végrehajtották a Production Eagle Package (PEP 2000) változtatásokat, így többek között 2000 fonttal (900 kg-mal) megnövelték a belső üzemanyag-tárolási kapacitást, kiképezték a géptörzshöz simuló külső üzemanyagtartály csatlakozóit, valamint 30 700 kg-ra emelték a gép legnagyobb felszállótömegét.
Az F–15 Multi-stage Improvement Program-ot 1983-ban kezdték el, az első MSIP-s F–15C 1985-ben készült el. A fejlesztések között szerepel egy új fedélzeti számítógép; egy programozható fegyverzetvezérlő rendszer, amely képes volt az AIM–7, az AIM–9 és az AIM–120 rakéták kezelésére; valamint egy harcászati elektromos hadviselési rendszer, amely megnövelte az ALR–56C besugárzás-érzékelő és az ALQ–135 infra- és radarcsapda kilövő képességeit. Az utolsó 43 darab F–15C-t[12] már azzal a Hughes APG–70 radarral szerelték fel, amelyet az F–15E-be is beépítettek. A korábbi MSIP F–15C-ket APG–63 lokátorokkal látták el, amelyeket később az APG–70-hez hasonlítható szintű APG–63(V)1-ekre javítottak fel. Ezeket a fejlesztéseket az összes F–15C-be beépítették.[13]
2009. elejétől kezdődően 178 F–15C-t szerelnek fel új generációs AN/APG–63(V)3 illetve APG–70 Active Electronically Scanned Array típusú lokátorokkal.[14] A légierő ezentúl az összes többi F–15-t felszereli a Joint Helment Mounted Cueing System sisakba épített célzó- és irányító-rendszerrel.[15]
F–15X Advanced Eagle
Pentagonbeli értesülések szerint az Egyesült Államok légiereje 2020-as költségvetési évében (FY20) 12 darab új gyártású továbbfejlesztett, F–15X Advanced Eagle fantázianevű alváltozatot vásárol 1,2 milliárd USD értékben. A fejlesztői tervek szerint az X változat közel két tucat légiharc-rakéta hordozására lesz képes, melyből két változat fog épülni: az együléses F–15CX és a kétüléses F–15EX. Más információk szerint a nemzeti gárda gazdaságtalanul felújítható, üzemidőtartalék-hiányos C-i kerülnek leváltásra az új gyártású EX-szel.[16]
Szerkezeti felépítése és tervezési sajátosságai
Sárkány, szárny és vezérsíkok
Hajtóművek
Futómű
A típus triciklielrendezésű futóművel lett felszerelve, az elődtípusokhoz – F–4, A–7 – hasonlóan. A pilótakabin alatt és mögött helyezték el az orrfutót, amely előre az orr irányába húzható be és a földi gurulásokhoz 15 fokban kitéríthető,[17] valamint a két beömlőnyílás síkjában a törzsközépi (úgynevezett centroplán) szakaszban a két főfutót, melyeken egy-egy kerék kapott helyet. Ezek az orrfutóhoz hasonlóan az orr felé a hossztengely irányában húzhatóak be úgy, hogy a főfutószárak ki- és behúzása közben a kerekek kb. 90 fokos elfordulást hajtanak végre. A három futóműaknában található műszerek védelme érdekében az aknaajtók nagy része visszacsukódik a futóműszárak kinyílása után. Megjegyzendő, hogy az egy- és kétüléses (A/B/C/D) változatok orr- és főfutókerekei típusváltozatonként megegyező méretűek, azonban a megnövelt teheremelő képességű E és alváltozatai már szélesebb abroncsú főfutókerekekkel vannak felszerelve. Emiatt ezek kerékakna-fedőajtói kiemelkednek a hasfelület síkjából. Az E változat orrfutóabroncsának mérete 22×7,5–9 hüvelyk, a főfutóabroncsok mérete pedig 36×11–18.[18]
Típusváltozatok
Együléses altípusok
F–15A
Az első sorozatgyártású együléses változatból 384 darabot épített a McDonnell Douglas, melyből 365 darabot az Amerikai Légierő vett át. További 19-et Izrael légiereje rendelt. A gépeket 1972 és 1979 között gyártották le, amely látható is a függőleges vezérsíkjaikon (AF, alatta pedig az évszám utolsó két száma). Sokáig csak ez alapján lehetett megkülönböztetni az A és C változatokat egymástól. Azóta az A-kat kivonták, a C-ket pedig modernizálták, több kiegészítő antennát szereltek fel rájuk. Az AMARC-ban 115 darab F–15A lett lekonzerválva 1991 júliusa és 1995 év vége között (további 10 darab F–15B-vel együtt).[19]
F–15C
Az F–15C az F–15A továbbfejlesztett változata, 1979-től 1985-ig összesen 483 darabot gyártottak le. Az első F–15C a 78–468 sorozatszámú gép, melytől kezdve az együlésesek azonos altípusok, a kétülésesek D-k, majd az E és altípusai (I, S, SG, K) következtek. A 78–468-es 1979. február 26-án végezte első felszállását.[20] A korábbi gépeknél 900 kg-mal több üzemanyagot képes szállítani, továbbá pót-üzemanyagtartályok (CFT-k) csatlakoztatására is alkalmasak.
Az öbölháborúban az USAF gépei 36 légi győzelemmel bizonyították harcászati képességeiket.
F–15J
A C változat japán sorozatgyártású változata, melyet a Mitshubishi Heavy Industries gyártott le licenc alatt 1981 és 1997 között a japán légierő részére. Összesen 141 darab épült, melyből az első kettőt az amerikai St. Louis-i gyár, 139-et pedig a japán nehézipari konszern készített el. Japánban modernizált változata az F–15 Kai.
Kétüléses altípusok
F–15B
F–15D
F–15DJ
A D kétüléses változat Japánban rendszeresített változatából összesen 37 darab épült: 12-t a St. Louis-i, 25-öt pedig a Mitsubishi gyártott le licencszerződés keretében 1981 és 1997 között.
Három darab az üzemeltetésük során azóta lezuhant.
F–15E
A D-ből kifejlesztett csapásmérő változat. 1986 és 2001 között 236 darabot építettek, melyekből 16 darab semmisült meg 2013 májusáig.[21]
Az altípus különféle változataiból eddig 425 darabot gyártott le a Boeing.[21]
F–15I
25 darab lett rendelve, mind leszállításra került.[21]
F–15K
61 darab lett rendelve, mind leszállításra került, 1 darab lezuhant.[21]
F–15S
72 darab lett rendelve, mind leszállításra került, 4 darab lezuhant, 68 aktív.[21]
F–15SA
152 darab lett rendelve, melyből 84 darab új építés lesz, 68 F–15S pedig felújítva.[21]
F–15SG
24 darab lett rendelve, mind leszállításra került a szingapúri légierőnek, további 7 darabot az USAF rendelt meg.[21]
Avionika és fegyverrendszer
Fedélzeti rádiólokátor
Fegyverzet
- Légiharc-rakéták
- Földi célok elleni fegyverek
- Egyéb függesztmények
Megrendelő és üzemeltető országok
Az Amerikai Légierő 2008 szeptemberében F-15 összes változatából 630 darabot üzemeltetett, melyből 499 darab aktív szolgálatban volt, 131 darab pedig tartalék állományban az ANG-nél. Ebből 223 darab F–15E volt.
- F–15E (236 db/14 db (†)):[22]
- 8 db nullszéria: 86–0183, 86–0184, 86–0185, 86–0186, 86–0187, 86–0188, 86–0189, 86–0190
- 87–0169, 87–0170, 87–0171, 87–0172(†), 87–0173, 87–0174, 87–0175, 87–0176, 87–0177, 87–0178, 87–0179, 87–0180, 87–0181, 87–0182, 87–0183, 87–0184, 87–0185, 87–0186(†), 87–0187, 87–0188, 87–0189
- 87–0190, 87–0191, 87–0192, 87–0193, 87–0194, 87–0195, 87–0196, 87–0197, 87–0198, 87–0199, 87–0200, 87–0201, 87–0202, 87–0203(†), 87–0204, 87–0205, 87–0206, 87–0207, 87–0208, 87–0209, 87–0210
- 88-1667, 88-1668, 88-1669, 88-1670, 88-1671, 88-1672, 88-1673, 88-1674, 88-1675, 88-1676, 88-1677, 88-1678, 88-1679, 88-1680, 88-1681, 88-1682, 88-1683, 88-1684, 88-1685, 88-1686, 88-1687
- 88-1688, 88-1689(†), 88-1690, 88-1691, 88-1692(†), 88-1693, 88-1694(†), 88-1695, 88-1696, 88-1697, 88-1698, 88-1699, 88-1700, 88-1701(†), 88-1702, 88-1703, 88-1704, 88-1705, 88-1706, 88-1707, 88-1708
- 89-0471, 89-0472, 89-0473, 89-0474, 89-0475, 89-0476, 89-0477, 89-0478, 89-0479(†), 89-0480, 89-0481, 89-0482, 89-0483, 89-0484, 89-0485, 89-0486, 89-0487, 89-0488
- 89-0489, 89-0490, 89-0491(†), 89-0492, 89-0493, 89-0494, 89-0495, 89-0496, 89-0497(†), 89-0498, 89-0499, 89-0500, 89-0501, 89-0502, 89-0503, 89-0504(†), 89-0505, 89-0506
- 90-0227, 90-0228, 90-0229, 90-0230, 90-0231(†), 90-0232, 90-0233, 90-0234, 90-0235, 90-0236, 90-0237, 90-0238, 90-0239, 90-0240, 90-0241, 90-0242, 90-0243, 90-0244
- 90-0245, 90-0246, 90-0247, 90-0248, 90-0249, 90-0250, 90-0251, 90-0252, 90-0253, 90-0254, 90-0255, 90-0256, 90-0257, 90-0258, 90-0259, 90-0260, 90-0261, 90-0262
- 91-0300, 91-0301, 91-0302, 91-0303, 91-0304(†), 91-0305, 91-0306, 91-0307, 91-0308, 91-0309, 91-0310, 91-0311, 91-0312, 91-0313, 91-0314, 91-0315, 91-0316, 91-0317
- 91-0318, 91-0319, 91-0320, 91-0321, 91-0322, 91-0323, 91-0324, 91-0325, 91-0326, 91-0327, 91-0328, 91-0329, 91-0330, 91-0331, 91-0332, 91-0333, 91-0334, 91-0335
- 91-0600, 91-0601, 91-0602, 91-0603, 91-0604, 91-0605
- 92–0364, 92–0365, 92–0366
- 96–0200, 96–0201, 96–0202, 96–0203(†), 96–0204, 96–0205
- 97–0217, 97–0218, 97–0219, 97–0220, 97–0221, 97–0222
- 98–0131, 98–0132, 98–0133, 98–0134, 98–0135
- 00–3000, 00–3001, 00–3002, 00–3003, 00–3004
- 01–2000, 01–2001, 01–2002, 01–2003, 01–2004
Dél-Korea eddig 61 darab F–15K Slam Eagle-t rendelt. Először 40 darabot, amely 2006 és 2008 októbere között érkezett meg. Ebből egy lezuhant a legelső légi bemutatójukon, 2006. június 7-én, a pilóták életüket vesztették. A következő 20 darabot 2008. április 25-én rendelték meg, plusz 1 darabot az elvesztett pótlására. Az új, húsz darabos rendelés első példánya (08–0041) 2010. április 22-én szállt fel a missouri St. Louis-ban. A Boeing tesztpilótája, Steve Schmidt repülte.[23]
Izrael 1977-től üzemelteti a típust, melyek a Peace Fox I, II és III keretében érkeztek az országba. Ezek a gépek napjainkban két F–15A/B és egy F–15C/D század állományában vannak. Az első 24 darab A/B korai USAF-sárkányszerkezettel épült, a 133. Századba (133 Squadron) kerültek. A második sorozatot az 1982-es libanoni háború miatt embargó alá helyezett ország csak később kapta meg. A légierő 2008 novemberében 42 darab együléses F–15A/C-val, 15 darab kétüléses F–15B/D-vel és 25 darab F–15I-vel rendelkezett. Utóbbit a 69. Század (69 Squadron) üzemelteti a hacerimi légi támaszponton, melyek közül az első kettő 1998. január 19-én szállt le a hacerimi bázison, két F–4E kísérete alatt.[24] Az új altípus első felszállása 1997. szeptember 12-én,[25] „roll out” ünnepsége 1997. november 6-án zajlott le.[26]
1994. január 27-én az izraeli kormány 21 darab F–15I-t rendelt. Május 12-én az amerikai kongresszus engedélyezte 25-nél több gép rendelését, így másfél évvel később, 1995 novemberében további négy darabot rendeltek még. A 25 darab gép 1996 és 1998 között lett leszállítva.[27]
Legalább nyolc F–15-ösük balesetben megsemmisült.[28]
- Peace Fox I
- F–15A: 658, 667, 681, 689, 695, ..[29]
- F–15B: 408, ...
- Peace Fox II
- F–15C: 541, 552, 810, 828, 832, 840, 848, ...
- F–15D: 701, 706, 715, 733, 957, 979, ...
- Peace Fox III
- F–15I (25 db): AF94–0306,[30] 201, 205, 207, 209, 215, 220, 223, 227, 234, 244, 250, 261, 267, 269, 271, ...
A japán légierő 203 darab együléses F–15J-t és 20 darab kétüléses F–15DJ-t üzemeltet 1981-től, melyből 2 J és 12 DJ amerikában készült, amit később a Mitsubishi gyártásba vett.
Üzemeltető alakulatok:
- 2. ezred (2. Kokudan) két százada (? és ? Hikotai) - Csitosze-i légi támaszpont
- 5. ezred (5. Kokudan) egy százada (? Hikotai) - Njutabaru-i légi támaszpont,
- 6. ezred (6. Kokudan) egy százada (? Hikotai) - Komacu-i légi támaszpont,
- 7. ezred (7. Kokudan) két százada (? és ? Hikotai) - Hjakuri légi támaszpont,
- 8. ezred (8. Kokudan) egy százada (? Hikotai) - Cuiki légi támaszpont.
A légierő 2007 júniusában a gépek modernizációjába kezdett, mely kiterjedt a szintetikus apertúrájú rádiólokátorok beépítésére is. Ezek a gépek váltották le az RF–4-eseiket. 2008 novemberében 157 darab F–15J és 45 darab F–15DJ üzemelt még.
Tizenkét gépük balesetben megsemmisült. 9 F–15J és 3 F–15DJ.[31]
A szaúdi légierő 1981. óta négy században üzemelteti 55 darab F–15C-jét és 19 darab F–15D-jét, melyeket a Peace Sun keretében kaptak meg. Bázisaikul a Dhahran-i, Khamis Mushayt-i és a Taif-i légi bázisok szolgálnak. A Camp David-i békeszerződés 60 darabra korlátozta az ország F–15-öseinek számát, miközben a Luke AFB-n folyamatos légi kiképzést tartottak fenn a szaúdi pilóták számára. Ezt a korlátozást később feloldották.
Az ország 72 darab F-15S-t rendelt, melyek 1996 és 1998 között épültek meg és kerültek átadásra. Rendeléshez közeli állapotban van újabb 72 darab. A General Electric 2007 októberében szerződést kötött Szaúd-Arábiával 65 darab GE F110–GE–129C hajtómű leszállításáról F–15S-eihez, 300 millió USD értékben. Ezekkel cserélték le az eredeti PW F100–229-eseket, melyekkel folyamatosan üzemeltetési problémáik adódtak.
A légierő 2008 novemberében 139 darab F–15C/S-t és 22 darab F–15D-t repült.
Legalább 21 gépük balesetben megsemmisült.[32]
- F–15SG: 24 darab megrendelve, gyártás és leszállítás alatt.
Korszerűsítési programok
Harci alkalmazás
Légi győzelmek
Légiharc-veszteségek
Balesetek, incidensek
- 2009. július 18-án lezuhant az Amerikai Légierő 336. Vadász-századának (336th FS) egyik F–15E gépe az afganisztáni Ghazni tartományban, kabuli idő szerint hajnali 3:15-kor. A személyzet – Thomas J. Gramith százados (27) pilóta és Mark R. McDowell százados (26) WSO – nem tudott katapultálni.[33] A gép lezuhanását nem ellenséges tevékenyég okozta.[34] A repülőgép Ghazni városától 160 km-re nyugatra ért földet, az amerikai hadsereg katonái lezárták a területet.[35]
Megjegyzések
Lábjegyzetek
- ↑ Ez az adat korábban a National Museum of USAF fact sheet Archiválva 2012. augusztus 9-i dátummal a Wayback Machine-ben-jében volt látható, most (2012. január) már nem elérhető.
- ↑ Debütált az első szingapúri sasmadár. HTKA, 2008. november 4. (Hozzáférés: 2008. november 5.)[halott link]
- ↑ a b Davies 2002, pp. 9–11.
- ↑ Bowman 1980, p. 193.
- ↑ Davies 2002, 7–9. oldal
- ↑ Eden and Moeng 2002, 944 oldal.
- ↑ Jenkins 1998, 10. oldal
- ↑ Jenkins 1998, 9–11. oldal
- ↑ Spick 2000, 130–131. oldal
- ↑ "Return of the Air Superiority Fighter" - RAND Corporation beszámoló.
- ↑ Jenkins 1998, 33–34. oldal
- ↑ Valószínűleg 41 darab, az 1985-ös 40-es sorozatból a 85-0132 – 133 – 134, majd az utolsó két 1986-os sorozat 20 és 18 darab F–15C-je (F–15C–41–MC és F–15C–42–MC).
- ↑ Davies 2002, 56–57. oldal
- ↑ "A Boeing 70 millió dolláros F–15C radarszerződést nyert el" Archiválva 2009. június 3-i dátummal a Wayback Machine-ben, Boeing, 2007. október 9.
- ↑ A légierő új bombázókat és vadászgép-újításokat kap, Spacewar.com, 2006. október 5.
- ↑ „USAF’s to buy New 12 F-15X Advanced Eagle Fighter Jets for $1.2 Billion”, Fighter Jets World, 2018. december 22. (Hozzáférés: 2019. március 17.) (angol nyelvű)
- ↑ [1]
- ↑ [2]
- ↑ F–15-ösök az AMARC-ban Archiválva 2012. október 8-i dátummal a Wayback Machine-ben – hivatalos honlap
- ↑ Lásd: Combat Aircraft Monthly 2012. február, Eagle at 40 című kiegészítő szám 6–7. oldal.
- ↑ a b c d e f g David C. Isby (2013. 05). Aircraft Profile: Strike Eagle. F-15E and its derivatives: 25 years of serious airpower. AirForces Monthly (302), 46–55. o. (Hozzáférés: 2014. március 16.)
- ↑ Részletes lajstromfelsorolás az f-15e.info weboldalon.
- ↑ Lásd AirForces Monthly 2010. június, 5. oldal.
- ↑ Archivált másolat. [2010. december 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. november 21.)
- ↑ Archivált másolat. [2010. december 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. november 21.)
- ↑ Archivált másolat. [2007. október 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. február 16.)
- ↑ Davies, 2002.
- ↑ Az ejection-history.org.uk Archiválva 2007. december 21-i dátummal a Wayback Machine-ben IDF fejezete.
- ↑ A hacerimi IAF múzeumban kiállítva.
- ↑ Az egyik RAF Lakenheath-re érkezett gép, még USAF lajstrommal 1999. május 25-én.
- ↑ Az ejection-history.org.uk Archiválva 2007. december 21-i dátummal a Wayback Machine-ben JASDF fejezete.
- ↑ Az ejection-history.org.uk Archiválva 2007. december 21-i dátummal a Wayback Machine-ben RSAF fejezete.
- ↑ A Légierő közleménye a repülők azonosítása után. Amerikai Légierő, 2009. július 19. [2012. december 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. július 20.)
- ↑ F–15E személyzet halt meg Afganisztánban. Amerikai Légierő, 2009. július 18. [2012. december 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. július 20.)
- ↑ Ketten meghaltak az amerikai vadászrepülőgép afganisztáni lezuhanásában. CNN, 2009. július 18. (Hozzáférés: 2009. július 20.)
Források
Monográfiák, folyóirat-cikkek
- A Top Gun c. folyóirat cikkei:
- Kővári László: Derült égből „Mennydörgés”. In: Top Gun 1998/10, 20–25. o.
- Az Aranysas c. folyóirat cikkei:
- Kővári László: Eagle kontra Flanker. In: Aranysas I. rész 2002/8, 20-23. o.; II. rész 2002/9, 20-23. o.; III. rész 2002/10, 22-25. o.
- A World Air Power Journal c. folyóirat cikkei:
- ↑ WAPJ, 1992 nyár: F–15 Eagle Air Superiority-guaranteed. World Air Power Journal, Vol. 9., Focus Aircraft, pp. 39-99. (1992. június 1.)
- ↑ f-15.nl: Az McDD F-15 holland referenciaoldala (angol nyelven). http://www.f-15.nl/, 2017. december 23. (Hozzáférés: 2018. május 1.)
- ↑ f-15e.info: Az McDD F-15E referenciaoldala (angol és magyar nyelven). http://www.f-15e.info, 2012. január 8. (Hozzáférés: 2018. május 1.)
Külső hivatkozások
- A FAS.org oldala a gépről
- The McDonnell Douglas F-15 Eagle – Az Air Vectors típusismertetője
- The F-15 Eagle: A Chronology
- GlobalSecurity.org: F-15 Eagle
- Joseph F. Baugher: McDonnell Douglas F-15 Eagle
- Mc.Donnell Douglas F-15 Eagle – Festésminták a WINGS PALETTE oldalán
- McDonnell Douglas F-15 Eagle – Típusismertető a HTKA.hu Haditechnikai Kerekasztal oldalán