F–111 Aardvark

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
F–111 Aardvark
F-111 2.jpg
F–111 Aardvark

Funkció Harcászati vadászbombázó repülőgép
Gyártó General Dynamics
Gyártási darabszám 554 db
Rendszeresítők Az Amerikai Egyesült Államok Légiereje Az Amerikai Egyesült Államok Légiereje
Ausztrál Királyi Légierő Ausztrál Királyi Légierő

Személyzet 2 fő
Első felszállás 1964. december 21.
Szolgálatba állítás 1967. július 18.
Méretek
Hossz 22,40 m
Fesztáv 19,20 m
9,74 m hátranyilazva m
Magasság 5,22 m
Szárnyfelület 61,07 m²
48,77 m² hátranyilazva m²
Szárnykarcsúság 1,95
7,56 hátranyilazva
Tömegadatok
Szerkezeti tömeg 21 537 kg
Max. felszállótömeg 37 577 kg
Hajtómű
Hajtómű 2 db Pratt & Whitnaey TF30-P-100 utánégetős kétáramú gázturbinás sugárhajtómű
Tolóerő 2*112 kN
Repülési jellemzők
Max. sebesség 2,5 Mach (2 985 km/h) nagy magasságban
Hatósugár 2 140 km
Hatótávolság 5 185 km
Legnagyobb repülési magasság 17 270 m
Emelkedőképesség 131,5 m/s
Tolóerő–tömeg arány 0,61
Háromnézeti rajz
F-111 3-view.svg
Az F–111 Aardvark háromnézeti rajza

Az F–111 Aardvark (Földimalac) az 1960-as évek közepén kifejlesztett, harcászati vadászbombázó repülőgép, melyet az Amerikai Egyesült Államokban a General Dynamics fejlesztett ki és gyártott. Az FB–111 a repülőgép megnövelt, közepes bombázó feladatkörű változata. A gép teljesen fém építésű, félhéjszerkezetű, felsőszárnyas elrendezésű, változtatható szárnynyilazású, behúzható futóművel, utánégetős, kétáramú gázturbinás sugárhajtóművekkel, hermetikusan zárható kabinnal, katapultálható kabinkapszulával ellátott, kétszemélyes, vadászbombázó feladatkörre kifejlesztett nagy hatótávolságú, nagy tömegű merevszárnyú repülőgéptípus.
Feladatköre speciális: alacsony magasságban behatolni az ellenség rádiólokátorainak hatósugara alatt és között, nagy, gyakran hangsebesség feletti célmegközelítést követő bombavetés, célleküzdés.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Eredetileg az Amerikai Légierő és a Haditengerészet számára közösen fejlesztett univerzális repülőgépet a Haditengerészet nem rendszeresítette, túl nagy mérete és magas ára miatt, helyette az F–14 Tomcat repülőgépet állította szolgálatba.

A kilencvenes években vonták ki a rendszerből. Az Amerikai Légierőben az F–15E Strike Eagle típus váltotta le. Mára már csak Ausztráliában áll szolgálatban, előreláthatólag 2010 körül kezdik meg kivonásukat.

Az ausztrál gépeket 2010 decemberében állították le. 2011 novemberében az Amberley légibázison maradt 23 F-111-est elszállították az Ipswich melletti Swanbank hulladéklerakó helyre és szabályosan eltemették őket a szeméttelepen. Két gépet az Amberley bázison, egyet a RAAF múzeumában Point Cook-ban, egyet az Edinburgh bázison, egyet pedig a Wagga Wagga bázison állítanak ki, ezen felül azt is bejelentették, hogy további hét F-111-est ausztrál múzeumok és történelmi szervezetek részére ajándékoznak el.[1]

Típusváltozatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

F–111A[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első 1964 decemberében szállt fel. Hadrendbe 1967 októberében állt a Nevada állambeli Nellis AFB-on. Egyik példányát bevetették Délkelet-Ázsiában.

F–111B[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A haditengerészetnek kifejlesztett altípus. Az intenzív tesztek során kiderült, hogy a típus alkalmatlan repülőgép-hordozókon való üzemelésre. Az intenzív lobbi ellenére a fejlesztést leállították és helyette az F–14-et állították hadrendbe.

F–111C[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Ausztrál Királyi Légierő (RAAF) alkalmazza.

F–111D[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az altípus javított avionikai és navigációs berendezéseket kapott, légiharc-fegyvereket integráltak rendszereibe, módosították a hajtóműveket. A gépeket a 27. vadászezred repülte az új-mexikói Cannon Légierő-bázison (AFB = Air Force Base).

F–111E[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

F–111F[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A korábbi változatok egyszerűsített, de megbízhatóbban működő avionikájú, lényegesen olcsóbb módosítása. Ezekbe már a nagyobb teljesítményű, utánégetéssel 111,7 kN-os tolóerejű TF-30-P-100-as típusú hajtóműveket építettek, így ez bizonyult a leggyorsabb és a legnagyobb hatótávolságú verziónak. A 2,5 Mach csúcssebesség elérésére képes gépek 1972-ben kerültek a TAC állományába. A gyártás a 106. példány elkészültével 1973-ban leállt.

FB–111/F–111G[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az FB–111 a típus megnövelt hatótávolságú változata. 76 db épült belőle és a SAC alá tartozott 1990-ig. Ekkor átalakították és átnevezték őket F–111G-re. Lévén a SAC megszűnt, a TAC alá vonták a gépeket, amiket a Cannon AFB honi bázisú 27. vadászezred repült. Csak gyakorló bevetéseket teljesítettek. Az átalakítás az avionikát érintette jelentősen, valamint megerősítették a sárkányszerkezetet is, hogy jobban elviselje a vadászok elleni dinamikus repülési manővereket.

EF–111A Raven[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Rádióelektronikai zavarásra és lefogásra az EF–111A Raven-t fejlesztették ki főként az RB–66 leváltására. Módosították a bombateret, a teljes avionikát kicserélték, a farok tetejére egy elektronikai gondolát építettek, módosították a hajtóműveket. Az altípus fejlesztését a Grumman vezette.

Harci alkalmazás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A repülőgépet néhányszor bevetették a Vietnami háborúban, Líbia 1986-os bombázásánál és az Öbölháborúban.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Monográfiák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Willy Peeters: F–111E/F (Verlinden Pulications, Lock On No. 05)

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz F–111 Aardvark témájú médiaállományokat.