E–3 Sentry
| E–3 Sentry | |
 | |
| Funkció | Légtérellenőrző repülőgép |
| Gyártó | Boeing |
| Gyártási darabszám | 68 db |
| Rendszeresítők |  NATO /  Luxemburgi Légierő, Francia Légierő, Szaúdi Királyi Légierő, Brit Királyi Légierő, Az Amerikai Egyesült Államok Légiereje |
| Személyzet | 4 + 14 fő |
| Első felszállás | 1976. május 25. |
| Szolgálatba állítás | 1977. március |
| Méretek | |
| Hossz | 46,61 m |
| Fesztáv | 44,42 m |
| Magasság | 12,60 m |
| Szárnyfelület | 283,40 m² |
| Tömegadatok | |
| Szerkezeti tömeg | 83 990 kg |
| Max. felszállótömeg | 151 636 kg |
| Hajtómű | |
| Hajtómű | 4 db CFM International CFM56 kétáramú gázturbinás sugárhajtómű |
| Tolóerő | 4 × 107 kN |
| Repülési jellemzők | |
| Max. sebesség | 0,78 Mach |
| Utazósebesség | 0,72 Mach |
| Hatótávolság | 8046 km |
| Legnagyobb repülési magasság | 13 106 m |
| Emelkedőképesség | 610 m/perc |
| Avionika | |
| Rádiólokátor | AN/APY-1/2 |
 A Wikimédia Commons tartalmaz E–3 Sentry témájú médiaállományokat. | |
Az E–3 Sentry légtérellenőrző repülőgép, melyet a Boeing 707 repülőgépből alakítottak ki az Amerikai Egyesült Államokban az 1970-es években. A repülőgéptörzs tetejére szerelték fel a 9,1 méter átmérőjű, 1,8 méter magas körbeforgó rádiólokátor antennáját, a törzsben pedig munkahelyeket alakítottak ki a kezelőszemélyzet részére. A gyártó országon kívül rendszeresítette Franciaország, az Egyesült Királyság, Szaúd-Arábia és a NATO is (ez utóbbi repülőgépek luxemburgi felségjellel repülnek). A típus gyártását 1992-ben, 68 példány elkészülte után leállították.[1]
Fejlesztése
[szerkesztés]1965 júniusában az amerikai légierő ajánlatokat kért az EC–121 Warning Star légtérellenőrző repülőgép lecserélésére. Az új repülőgépet fel kívánták szerelni egy olyan modern, lefelé néző radarral, amely képes volt akár a szárazföld felett alacsonyan repülő gépek jelét is elkülöníteni a földről visszaverődő zajtól. Az ajánlatok alapján a Boeing, a Douglas és a Lockheed kapott lehetőséget a projektben való részvételre. 1966-ban a Lockheedet kizárták, így 1967-ben két párhuzamos program indult el a radarrendszer kifejlesztésére. Az egyik radart beszállító cég a Westinghouse, a másik a Hughes Aircraft volt. 1968-ban egy erre a célra átépített EC–121Q-n próbálták ki az Overland Radar Technology szárazföld feletti radartechnológiát.[2][3]
A Boeing 707-en alapuló ajánlat végül is 1970 júliusában legyőzte a Douglas DC–8-at. A 707-et a terv szerint négy General Electric TF34 hajtómű hajtotta volna. A légierő két prototípusra adott le rendelést; az EC-137D-n értékelték a Westinghouse és a Hughes radarrendszereit. Mivel a radarrendszerek értékeléséhez nem volt szükség a szériagéptől elvárt 14 órás repülési időre, az EC–137-eseken megtartották a Boeing 707 utasszállítón megszokott Pratt & Whitney JT3D hajtóműveket.[3] Az első EC–137 1972. február 9-én szállt fel és 1972. márciusa és júliusa között végzett radarértékelési repüléseket.
Az értékelések eredményeként az új légtérellenőrző repülőgéphez a Westinghouse radarját választották ki.[4] Eredetileg a Hughes rendszerét tartották esélyesebbnek, mivel az sokban megegyezett a szintén akkoriban fejlesztett F–15 radarrendszerével. A Westinghouse-rendszer azonban gyors Fourier-transzformációval digitálisan dolgozta fel a 128 Doppler-frekvenciát, míg a Hughes-rendszer az F–15 analóg rendszereit alkalmazta. A Westinghouse csapat győzelmét végül a 18 bites jelfeldolgozó számítógép tette teljessé, amelyet minden egyes bevetés előtt az adott feladatra lehetett felprogramozni. Ez különösen a horizonton túli üzemmódnál volt hasznos, amellyel kiegészíthették a Doppler-impulzus üzemmódot.[5]
1973. január 26-án az Air Force jóváhagyta az AWACS gépek fejlesztési programját és három nullszériás gépre adott le rendelést. Költségtakarékossági szempontból enyhítettek a repülési idő előírásán, így a géptípus megtartotta a P&W JT3D hajtóműveit.[3][6] A bevetésirányító számítógép- és kijelző-rendszer fejlesztésével az IBM-et és a Hazeltine-t bízták meg. Az IBM számítógép elnevezése 4PI lett, a rendszerszoftert JOVIAL-ban írták. Egy SAGE radarrendszer-operátor számára a rendszerben használt szimbolika már ismerősnek tűnhetett.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Factsheet : E-3 SENTRY (AWACS) : E-3 SENTRY (AWACS). United States Air Force, 2006. május 1. [2012. június 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. május 26.)
- ↑ AWACS to Bridge the Technological Gap. Air University. [2004. június 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. február 14.)
- ↑ a b c Davies 2005, p.2.
- ↑ Davies 2005, pp.5-6.
- ↑ AWACS Surveillance Radar. Northrop Grumman. [2009. február 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. február 10.)
- ↑ J W R Taylor 1976, p.246.
Lásd még
[szerkesztés]További információk
[szerkesztés]Az amerikai légierő jelenleg hadrendben álló fegyverei | ||||||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
 | ||||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||||
