B–1 Lancer

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
B–1 Lancer
B-1B Lancer
B-1B Lancer

Funkció Stratégiai nehézbombázó repülőgép
Gyártó Rockwell International/Boeing
Gyártási darabszám 104 db
Ár 283,1 millió USD (1998)

Személyzet 4 fő
Első felszállás 1974. december 23.
Szolgálatba állítás 1986. október 1.
Méretek
Hossz44,50 m
Fesztáv41,80 m
hátranyilazva 24,10 m
Magasság10,40 m
Szárnyfelület181,20 m²
Tömegadatok
Szerkezeti tömeg87 100 kg
Max. felszállótömeg216 400 kg
Hajtómű
Hajtómű 4 db General Electric F101-GE-102 utánégetős kétáramú gázturbinás sugárhajtómű
Tolóerő 4×64,94 kN
4×136,92 kN utánégetéssel
Repülési jellemzők
Max. sebesség 1,25 Mach (1 330 km/h)
Hatósugár 5543 km
Hatótávolság11 998 km
Legnagyobb repülési magasság 18 000 m
Szárny felületi terhelése 816 kg/m²
Tolóerő–tömeg arány 0,37
Háromnézeti rajz
A B-1B háromnézeti rajza
A B-1B háromnézeti rajza
A Wikimédia Commons tartalmaz B–1 Lancer témájú médiaállományokat.

A B–1 Lancer stratégiai nehézbombázó repülőgép, melyet a hetvenes években fejlesztettek az Amerikai Egyesült Államokban a B–52 Stratofortress nehézbombázók leváltására. Az interkontinentális ballisztikus rakéták fejlődése (elsősorban a szilárd hajtóanyagú rakéták megjelenése) a stratégiai nehézbombázó repülőgépek fenntartását okafogyottá tette, ezért a repülőgép fejlesztését leállították.

1981-ben a Reagan-kormányzat az általános fegyverkezési programja részeként újraindította a B–1 programot, kissé módosított formában, ez lett a B–1B, amelyből összesen 100 darabot gyártottak 19861992 között. Később a flotta létszámát, részben a magas fenntartási költségek miatt, 60 darabra csökkentették, a kivont gépek alkatrészeit felhasználják a működő gépeken. A repülőgépre a pilóták a Lancer megnevezés helyett a Bone (csont) szót használják, ez valószínűleg a B–ONE (B–1) szókapcsolatból ered. A B–1 program hatására, annak ellensúlyozására kezdték el fejleszteni a szovjet Tu–160 nehézbombázót.

A 2021-ben még hadrendben maradt 62 darab B–1B-ből 17 darabot kivontak az év őszére. A 17 darabból négyet további teszteknek vetik alá (a megmaradó flotta modernizálási terveihez építik át őket). A maradék tizenhárom minimális – úgynevezett „Type 4000” – tárolási kondícióban véglegesen kivonásra, később hulladék-újrahasznosításra kerül az AMARG-ban. A megmaradó 45 darabot a váltótípus, a B–21 Rider hadrendbe állásával folyamatosan leállítják.[1]

Fejlesztési története[szerkesztés]

Típusváltozatok[szerkesztés]

Korszerűsítési programok[szerkesztés]

Megrendelő és üzemeltető országok[szerkesztés]

Az Amerikai Egyesült Államok Légiereje Az Amerikai Egyesült Államok Légiereje[szerkesztés]

Alkalmazása[szerkesztés]

Üzemeltetési balesetek, veszteségek[szerkesztés]

Megjegyzések[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. John A. Tirpak: Last B-1B Bombers Retire Until B-21 Comes Online. Air Force Magazine, 2021. szeptember 24. (Hozzáférés: 2021. szeptember 26.)

További információk[szerkesztés]