Tu–12

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Tu–12
Tupolev Tu-12 top-view silhouette.png

Funkció könnyűbombázó repülőgép
Gyártó 23. sz. állami repülőgépgyár
Tervező Andrej Tupoljev
Gyártási darabszám kb. 50 db

Első felszállás 1947. július 27.
Szolgálatba állítás kísérleti típus
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Tu–12 témájú médiaállományokat.

A Tu–12, vagy 77-es gyártmány az 1940-es évek végén a Szovjetunióban a Tupoljev-tervezőiroda által kifejlesztett közepes hatótávolságú sugárhajtású bombázó repülőgép, a Tu–2 bombázón alapuló kísérleti sugárhajtású bombázórepülőgép-család utolsó tagja. A Szovjetunióban hadrendbe állított első sugárhajtású bombázó.

Története[szerkesztés]

Andrej Tupoljev csak közbülső megoldásnak szánta a későbbi, nagyobb harcértékű sugárhajtású bombázók alkalmazásához szükséges tapasztalatok megszerzése céljából. A fejlesztési munkálatokat Szergej Jeger irányította. A tervezéshez a Tu–2 sárkányszerkezetét vették alapul. A gép futóművét a Tu–2-es hárompontos (farokkerekes) elrendezéséről tricikli (orrfutós) rendszerűvé alakították. A sugárhajtóművek számára a szárnyak középső részén alakították ki a hajtóműgondolákat. A megfelelő hazai sugárhajtómű hiánya miatt a gépbe a Roll-Royce Nene gázturbinás sugárhajtóműveket építették.

Az első két prototípust a Tupoljev-tervezőiroda 156. sz. üzemében építették meg. A 77-es gyártmányjelzésű prototípus 1947 júliusára készült el. Miután az első elkészült gépet átszállították Zsukovszkijba majd ismét összeszerelték, 1947. július 27-én sor került az első felszállásra. A berepülés során a gép fedélzetén Tupoljev is helyet foglalt. A gépet néhány tesztrepülést követően bemutatták az 1947-es tusinói légiparádén is. A gyári berepülések 1947. szeptemberére befejeződtek, majd 1948. október 4. és február 27. között sor került az állami légihatósági tesztekre.

A moszkvai 23. sz. állami repülőgépgyár (GAZ–23) egy kisebb, kb. 50 db-os sorozatot gyártott a repülőgépből, melybe már a Rolls-Royce Nene I gázturbinás sugárhajtómű szovjet másolatát, az RD–45-ös hajtóművet építették (a hajtómű típusjelzése a gyártóra, a 45. sz. gépgyárra utal). Az elkészült gépeket a Szovjet Légierő állította hadrendbe Tu–12 típusjelzéssel, és elsősorban a sugárhajtású repülés gyakorlására, kiképzésre használták.

Egy példányát átépítették repülő laboratóriummá. Ez a gép a Tu–12LL (letajuscsaja laboratorija) jelzést kapta és az 1950-es évek elején lüktető sugárhajtóművek légi teszteléséhez használták. A Tu–12LL-t később a Bisznovat LM–15 szuperszonikus légicélhoz a Bondarjuk-tervezőirodában kifejlesztett RD–550 típusú sugárhajtómű légi próbáihoz használták.

Műszaki adatok[szerkesztés]

Méret- és tömegadatok[szerkesztés]

  • Fesztávolság: 18,86 m
  • Hossz: 16,45 m
  • Szárnyfelület: 48,80 m²
  • Üres tömeg: 8993 kg
  • Normál felszálló tömeg: 14 700 kg
  • Maximális felszálló tömeg: 15 720 kg

Hajtóművek[szerkesztés]

  • Hajtóművek száma: 2 db
  • Típusa: RD–45
  • Tolóereje: 21 kN (egyenként)

Repülési adatok[szerkesztés]

  • Maximális sebesség: 783 km/h (4000 m-en)
  • Utazósebesség: 564 km/h
  • Emelkedőképesség: 10,4 m/s
  • Hatótávolság: 2200 km
  • Szolgálati csúcsmagasság: 11 370 m
  • Hatótávolság: 2200 km (maximális felszálló tömeggel)

Fegyverzet[szerkesztés]

Források[szerkesztés]