Avro Vulcan

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Avro Vulcan
Avro Vulcan B. Mk 2
Avro Vulcan B. Mk 2
Egyéb elnevezés Hawker Siddeley Vulcan
Funkció stratégiai bombázó
Gyártó Avro
Hawker Siddeley Aviation
Tervező
  • Roy Chadwick
  • Stuart Davies
Sorozatgyártás 1955-1988
Gyártási darabszám 136 db
Fő üzemeltetők Brit Királyi Légierő
Személyzet 5 fő
Típusváltozatok B.1, B.2
Első felszállás 1952. augusztus 30.
Szolgálatba állítás 1955
Szolgálatból kivonva 1984 március
Méretek
Hossz30,50 m
Fesztáv33,83 m
Magasság8,29 m
Szárnyfelület368,30 m²
Tömegadatok
Fegyverterhelés9500 kg
Max. felszállótömeg90 720 kg
Hajtómű
Hajtómű Bristol (Rolls-Royce) Olympus TL sugárhajtómű
Tolóerő egyenként 88,99 kN
Repülési jellemzők
Max. sebesség 1038 km/h
Hatótávolság4171 km
Legnagyobb repülési magasság 20 000 m
Avionika
Katapultülés 2 db
Fegyverzet
Beépített fegyverzet nincs
Levegő–föld rakéták 1 db Blue Steel nukleáris robotrakéta
Bombák 1 db Blue Danube hidrogénbomba vagy
21 db 450 kg-os hagyományos bomba
Háromnézeti rajz
A Wikimédia Commons tartalmaz Avro Vulcan témájú médiaállományokat.

Az Avro Vulcan (később Hawker Siddeley Vulcan) egy négy sugárhajtóműves deltaszárnyú stratégiai nagy magasságú bombázógép, melyet a Brit Királyi Légierő alkalmazott.

Története[szerkesztés]

Az Avro Vulcan több mint két évtizeden keresztül uralta az égboltot. A Nyugat nukleáris támadóerejének fontos képviselője volt a hidegháború idején. Ez a deltaszárnyú volt a legelegánsabb repülőgép, amit valaha is a fenyegető atomtámadás szolgálatába állítottak. A Vulcannak azonban más feladatai is voltak, hiszen hagyományos bombázóként is bizonyított. Az Avro 698 Vulcan az aerodinamika új fejezetét jelentette. A világ első delta- vagy háromszögszárnyú nagy repülőgépe volt. Szolgálatába állításával a brit légierő hatalmas lépést tett a csúcstechnológia irányába. Rendkívüli repülési teljesítményén kívül megjelenése is újdonságnak számított. Kiemelkedő adottságokkal rendelkező és nagyon kedvelt repülőgép volt. Az atomháború rémképe egyre nyomasztóbbá vált, és ebben a Vulcannak kegyetlen szerepet szántak, mivel nukleáris támadások végrehajtására is alkalmas volt. Ezt a célt szolgálták a Vulcan ormótlan atom- és hidrogénbombái, majd valamivel később a "Blue Steel" (Kék acél) nagy hatótávolságú levegő-föld rakéta is. Az ötszemélyes Vulcan az 1982-es Falkland-szigeteki háborúban mint hagyományos bombázógép óriási hadisikereket ért el. Bombázáson kívül stratégiai radarfelderítésre is bevetették, mielőtt a nyolcvanas évek végén üzemen kívül helyezték őket. A nagy tömegű Vulcant egyedülálló deltaszárnya tette igen jó manőverezővé.

Fejlesztése[szerkesztés]

A kezdetek[szerkesztés]

A Vulcan és a többi V-bombázó eredete a korai brit atomfegyver-programhoz és a nukleáris elrettentés politikájához kapcsolódik. A brit atombomba-program az 1946 augusztusában kiadott OR.1001 számú légi személyzeti hadműveleti előírással kezdődött. Ez előrevetítette az 1947. januári kormányhatározatot az atomfegyverekkel kapcsolatos kutatási és fejlesztési munkák engedélyezéséről, mivel az Egyesült Államok 1946. évi atomenergia-törvénye (McMahon-törvény) megtiltotta a technológia és eszközök exportját még olyan országok számára is, amelyek együttműködtek vele a Manhattan tervben.[1] Az OR.1001 irányelvei szerint a leendő atomfegyver hossza nem haladhatja meg a 24 láb 2  hüvelyket (7,37 m), az 5 láb (1,5 m) átmérőt és a 10 000 font (4500 kg) tömeget. A fegyvernek alkalmasnak kellett lennie 20 000 és 50 000 láb (6 100 és 15 200 m) közötti magasságból való bevetésre.

1947 januárjában az Ellátási Minisztérium B.35/46-os specifikáció néven felhívást tett közzé az Egyesült Királyság repülőgyártó vállalatai számára, hogy eleget tegyen az OR.229 számú követelményének. Ez egy olyan jövőbeli közepes hatótávolságú bombázóra vonatkozott, amely képes egy 10 000 font (4500 kg) bombát 1500 tengeri mérföld (2800 km) távolságra célba juttatni egy olyan bázisról, amely a világ bármely pontján lehet. Emellett 35 000 és 50 000 láb (11 000 és 15 000 m) közötti magasságban 500 csomós (930 km/h) utazósebességet határoztak meg. A maximális tömeg teljes terheléssel nem haladhatja meg a 100 000 fontot (45 000 kg). Alternatív megoldásként a repülőgépnek 20 000 font (9100 kg) hagyományos bombateher hordozására is képesnek kellett volna lennie. A hasonló jellegű OR.230-as követelmény egy 2000 tengeri mérföld (3700 km) hatósugárral rendelkező távolsági bombázó építését irányozta elő, melynek maximális tömege 200 000 font (91 000 kg) teljesen megrakott állapotban; ezt a követelményt a későbbiekben túl szigorúnak ítélték. Végül 6 vállalat nyújtott be műszaki tervezetet a specifikációhoz, köztük az Avro.[2]

1947. április végéig kellett a pályázatot benyújtani, és a munka a B.35/46 specifikáció kézhezvételével kezdődött az Avronál Roy Chadwick műszaki igazgató és Stuart Davies főtervező vezetésével, a repülő kezdeti típusjelzése Avro 698 volt. A tervezőcsapat számára nyilvánvaló volt, hogy a hagyományos repülőgépek nem felelhetnek meg a specifikációnak. A Royal Aircraft Establishmenttől (RAE) vagy az Egyesült Államokból nem állt rendelkezésre érdemleges információ a nagy sebességű repülésről. Az Avro tisztában volt vele, hogy a német Alexander Lippisch korábban már tervezett deltaszárnyú vadászgépet, és úgy vélte, hogy ugyanaz a delta konfiguráció alkalmas lenne az ő bombázójukhoz is.[3] A csapat becslése szerint egy egyébként hagyományos szárnyfelépítésű, 45°-os nyilazású repülőgép megduplázta volna a tömegigényt. Felismerve, hogy az elsodort szárnyak növelik a hosszirányú stabilitást, a csapat elhagyta a tervekből a hátsó vízszintes vezérsíkot és a hozzá tartozó törzsszakaszt, így a végső kialakítás egy visszavágott csupaszárny lett volna, amelyhez csak egy csökevényes elülső törzs és mindkét szárnyvégen egy-egy függőleges vezérsík tartozott volna. A becsült tömeg már csak 50%-kal haladta meg a követelményt; a delta alakzat a szárnyfesztávolság csökkentéséből és a szárnyfelület fenntartásából adódott a szárnyvégek közötti tér kitöltésével, ami lehetővé tette a specifikáció teljesítését. Bár Alexander Lippisch-t általában a deltaszárny úttörőjeként tartják számon, Chadwick csapata a saját logikus tervezési folyamatát követte.[4] Az eredeti tervbenyújtásban négy nagy gázturbinás sugárhajtóművet helyeztek el páronként a szárny középvonalának két oldalába süllyesztve, és a hajtóművek külső oldalán kapott volna helyet a két bombatér.

Típusváltozatok[szerkesztés]

A gépen használt 3 eltérő szárnytípus

B.1

Az elsőként sorozatgyártásba kerülő Vulcan-típus. Az első néhány példány egyenes belépőéllel rendelkezett, később utólag 2 osztatú (megtört) szárnyakkal szerelték fel. A korai példányok kezdetben ezüstszürkék voltak, ezt később fehérre cserélték, ami visszaverné egy esetleges atomrobbanás hősugárzását („anti-flash white”).[5] Sokukat átalakították a B.1A szabványra 1959-1963 között. Az utolsó néhány módosítatlan B.1 szolgálata a 230 OCU lajstromú gép 1966-os kivonásával ért véget. A típus utolsó repülése XA903-as hajtómű-tesztelő géppel 1979. márciusában történt.

B.1A

A típus gyakorlatilag egy B.1 modernebb motorvezérlő rendszerrel (ECM) és nagyobb farokkúppal, amely már a későbbi B.2-es típushoz hasonlított. Ellentétben a B.2-vel, a B.1A nem esett át kiterjedt szárnyerősítésen az alacsony szintű repüléshez. A típust 1966-67 között vonták ki a szolgálatból.

B.2

A B.1 továbbfejlesztett változata. Módosított geometriájú, nagyobb fesztávú, vékonyabb „gótikus deltaszárnyat” kapott, mint a B.1 (2C szárny), és Olympus 201-202 vagy Olympus 301 hajtóművekkel látták el, ezzel jelentősen javítva a tolóerő-tömeg arányt.[6] Az új hajtóművek típusuktól függően a korábbi 49 kN helyett már 76 és 89 kN tolóerőt adtak le egyenként. A repülőgép elektromos ellátásán jelentősen javítottak az AAPP és Ram Air Turbine (RAT) rendszerek segítségével. Az ECM hasonló a B.1A-hoz. A legtöbb repülőgép az 1960-as évek közepén földkövető radart (TFR) kapott az orrkúpjába, emellett radarzavarók kerültek a függőleges vezérsíkra, amely így szögletes felsőt kapott az 1970-es évek közepétől.[7]

Tények és számok[szerkesztés]

  • Korábban a Vulcan fehér volt, hogy az atomvillanás fényét visszaverje
  • A négy Olympus hajtómű annyi erőt fejt ki, mint tizennyolc mozdony
  • A pilótáknak volt katapultülésük, de a személyzet többi tagjának vész esetén önerőből kellett elhagynia a gépet
  • A magasan ülő pilóták a gurulás megkönnyítésére periszkópot használtak
  • Nagy magasságú légiharcokban a Vulcan le tudta fordulózni az F-15-öst
  • A Falkland-szigetek bombázásakor 12 650 km-t tettek meg a Vulcanok a levegőben

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Avro Vulcan című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források[szerkesztés]

  1. ↑ The McMahon Bill. www.atomicarchive.com. (Hozzáférés: 2023. december 4.)
  2. ↑ Block50: V - mint Vulcan (magyar nyelven). HTKA - Haditechnikai Kerekasztal, 2010. december 27. (Hozzáférés: 2023. december 4.)
  3. ↑ David W. Fildes. The Avro Type 698 Vulcan The Secrets Behind Its Design And Development. Bob Lindley recollections, 18. o. [2012]. ISBN 978 1 84884 284 7 
  4. ↑ Laming, Tim. The Vulcan Story: 1952–2002 (angol nyelven). Enderby, Leicester: Silverdale Books (2002). ISBN 1-85605-701-1 
  5. ↑ Vulcan B1 and B1A (angol nyelven). avrovulcan.com. (Hozzáférés: 2023. november 17.)
  6. ↑ Avro Vulcan - Elfnet.hu. elfnet.hu. (Hozzáférés: 2023. november 17.)
  7. ↑ Vulcan B2 (angol nyelven). avrovulcan.com. (Hozzáférés: 2023. november 17.)
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Avro_Vulcan&oldid=26667080”